A posztbrechti esztétika és újjászületése Lars von Trier Dogville-jében és Manderlayében

Abstract

A doktori értekezésemben Brecht filmre való hatásával foglalkozom. Az 1950-es évek közepétől Brecht egyre jelentősebb hatást gyakorol a nyugat-európai kritikai gondolkodásra – nagy hatással van Barthes-ra, de ami a film szempontjából különösen fontos, Althussernek az ideológiai apparátusokról való gondolkodására és Baudry apparátuselméletére. Az 1960-as évek végén induló politikai modernizmus számára az apparátuselmélet tapasztalatai jelentik a legfőbb problémát, miszerint a filmi apparátusnak nagy szerepe van a fennálló ideológia és az illuzionizmus terjesztésében, újratermelésében. A posztbrechti esztétika, mely a Co-op-mozgalmak mellett a politikai modernizmus másik irányzata, e probléma megoldása érdekében Brechthez fordul, mégpedig Brecht színházi elméleteihez, és Brecht színházi elméleteinek a filmre való alkalmazásával arra keresi a választ, hogy miként lehetne kiküszöbölni az apparátus ideológiaterjesztésben játszott szerepét. Dolgozatomban a posztbrechti esztétika diskurzusának e törekvéseit tekintem át – egyszerre történeti és elméleti megközelítésben. Dolgozatom végén Lars von Trier két filmjét, a Dogville-t és a Manderlayt elemzem és értelmezem, melyeknek köszönhetően a posztbrechti esztétika újjászületésének lehetünk tanúi. Ennek során arra is keresem a választ, hogy mennyiben alkalmazza másként Lars von Trier Brechtet, mint tették azt a 60-as és a 70-es évek posztbrechti esztétikájának rendezői – Godard és a Straub–Huillet rendezőpáros – és teoretikusai.