FEJEZETEK A TÁRSADALOMFÖLDRAJZ VILÁGÁBÓL Dr. Pirisi Gábor – Dr. Trcsányi András Pécs, 2019 FEJEZETEK A TÁRSADALOMFÖLDRAJZ VILÁGÁBÓL Szerzők: Dr. Pirisi Gábor – Dr. Trócsányi András Szerkesztő: Dr. Trócsányi András Lektorálta: Dr. Boros Lajos, Dr. Dövényi Zoltán Technikai szerkesztő: Máté Éva Olvasószerkesztők: Karsai Viola, Masinka Kitti, Murányi Kata ISBN:978-615-5457-89-0 Nyomdai előkészítés: Publikon Kiadó/IDResearch Kft. (www.publikon.hu) Nyomda: Molnár Nyomda Kft. © Dr. Pirisi Gábor – Dr. Trcsányi András, 2019 © PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézet, 2019 Jelen könyvet, illetve annak részeit akiadó előzetes írásos engedélye nélkül tilos reprodukálni, adatrögzítő rendszerben tárolni, bármilyen formában vagy eszközzel – elektronikus vagy más módon közölni. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZI ÉS FÖLDTUDOMÁNYI INTÉZET FÖLDTUDOMÁNYOKDOKTORIISKOLA Pécs, 2019 TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 7 1. A TÁRSADALOMFÖLDRAJZ TÁRGYA, A FÖLDRAJZI TÉR 1.1. Bevezető gondolatok a földrajzról és a társadalomföldrajzról 9 1.1.1. A földrajz és a társadalomföldrajz a tudományok világában 9 1.1.2. A társadalomföldrajz értelmezése, alkalmazása 15 1.1.3. A társadalomföldrajz sokszínű világa 18 1.1.3.1. A boldogság földrajza 20 1.1.3.2. Halálföldrajz 23 1.1.3.3. Sportföldrajz 24 1.1.3.4. Tálentumföldrajz 27 1.1.3.5. Katonaföldrajz 28 1.1.3.6. Egészségföldrajz 31 1.1.3.7. Mese-, film- és irodalmi földrajz 33 1.1.3.8. A nemek földrajza 35 1.1.3.9. Kritikai földrajz 36 1.2. A földrajzi tér, mint konstrukció 39 1.2.1. A földrajzi tér fogalma, értelmezése 39 1.2.1.1. Abszolút és relatív terek 39 1.2.1.2. A tértermelés fogalma 40 1.2.1.3. Tértermelés és a földrajzi környezet 42 1.2.2. Az ember és a földrajzi tér kapcsolatának változása 45 1.2.3. A földrajzi tér szerkezetéről 52 1.2.3.1. Hely, lépték és hierarchia 52 1.2.3.2. A földrajzi tér szférái 57 1.2.3.3. A földrajzi tér mintázatai és további modelljei 63 2. A VILÁGNÉPESSÉG KÜLÖNBÖZŐ (TERÜLETI) ASPEKTUSAI – NÉPESSÉGFÖLDRAJZ 2.1. A népességföldrajzról általában 71 2.2. A népesség számának alakulása, a változást befolyásoló tényezők 73 2.2.1. A népesség számának alakulása 74 2.2.2. A népességszám alakulását befolyásoló tényezők 79 2.2.3. A demográfiai átmenet modellje 83 3 2.3. A népesség minőségi attribútumai 85 2.3.1. A népesség nemek szerinti összetétele 85 2.3.2. A népesség kor szerinti összetétele 86 2.3.3. A népesség rasszok szerinti megoszlása 90 2.3.4. A népesség nyelvi megoszlása 94 2.3.5. A népesség vallási megoszlása 96 2.4. A népesség térbeli rendje 103 2.4.1. A népesség térbeli képe 103 2.4.2. A népsűrűség területi különbségei 107 2.4.3. Az urbanizálódás hatása a népesség területi elhelyezkedésére 111 2.5. A népesség mozgásai 115 2.5.1. A migráció értelmezése 115 2.5.2. A migráció kiváltó okai 119 2.5.3. A migráció típusai 124 3. A TELEPÜLÉSEK FÖLDRAJZA 3.1. Miről szól a településföldrajz? 131 3.2. A településföldrajz vizsgálatának tárgya, a település 135 3.3. A települések típusai 141 3.3.1. Az alaptípusok 141 3.3.2. Falvak és városok 146 3.3.3.Genetikai-funkcionálistípusok 150 3.3.4. Települési méretkategóriák 164 3.4. A települések szerkezete 171 3.4.1. A klasszikus településmorfológiai típusok 171 3.4.2. Funkcionális városmorfológia 179 3.4.2.1. A Chicagói Iskola és a humánökológiai városmodellek 180 3.4.2.2. További városmodellek 184 3.4.2.3. A posztmodern nagyvárosok néhány jellegzetes térformáló jelensége 189 3.5. A települések térkapcsolatai és az ennek nyomán létrejövő képződmények 201 3.5.1. Hierarchikus kapcsolatok és következményeik 201 3.5.2. A horizontális kapcsolatok 206 3.6. Az urbanizációs folyamat, avagy a településhálózat dinamikus aspektusa 213 3.6.1. Az urbanizációs folyamat jellege 214 3.6.2. A premodern urbanizáció 218 3.6.3. A modern és posztmodern urbanizáció 223 4. FOGALOMGYŰJTEMÉNY 4.1. A népességföldrajzzal kapcsolatos legfontosabb fogalmak, definíciók 235 4.2. A településföldrajzzal kapcsolatos legfontosabb fogalmak, definíciók 240 5. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 5.1. A társadalomföldrajz tárgya, a földrajzi tér 251 5.2. A világnépesség kvantitatív aspektusai – népességföldrajz 252 5.3. A települések földrajza 253 6. IRODALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ A könyv címében foglalt tématerületen jó ideje oktatva, közel egy évtizede döntöttük el, hogy készítenénk egy tankönyvet saját gondolataink alapján, saját diákjainknak. Az alapanyagok gyűltek, azonban az összeállításra fordítható idő csak nem akart feltűnni. Végül az elmúlt években feltűnő idődarabkákat összegyűjtögetve állhatott össze –lassan, nagyon lassan –e könyv, amely kísérlet a maganemében. Kísérlet, hiszen vakmerő vállalkozás manapság felsőoktatásba szánt, magyar nyelvű tankönyv írására, kiadására adni a fejünket. A hazai szakkönyvpiac talán sosem létezett igazán abban az értelemben, hogy a csekély számú vásárló nem tette, nem tehette rentábilissá a sokszorigen nagy gonddal készült kiadványok elkészítését és megjelentetését. Mecénás kellett szinte mindegyikhez, akik azonban mára részben eltűntek, de időközben átalakultak akönyvfogyasztási szokások is. Ma már hallgatóink–legyünkőszinték– csakközvetlen, életveszélyes fenyegetés hatására vesznek egyáltalán könyveket a kezükbe, az meg hogy valaki a félév teljesítéséhez tankönyvet vásároljon, szinte kimeríti atudományos fantasztikum fogalmát… Mindehhezjárul még hozzá a földrajziránt tapasztalható érdeklődés, sajnos minden művelője általérzékeltés statisztikailagiskimutathatólassú, defolyamatos apadása. Az évtizedek óta (talán egész felnőtt életében) identitás-kihívásokkal küzdő geográfia varázsa megkopni látszik abban a világban, amikor a „hol vannak a helyek” kérdésre márnem a geográfus, hanem a Google válaszol. Ennél is nagyobb baj, hogy mintha atudás, atudományok ismerete is leértékelődött volna, annak elmélyült, aprólékos megszerzése pedig amolyan dohos, múlt századi cselekedetnek tűnik, amire az ABCújabb betűiről követhetetlen sebességgelváltakozvaelnevezettgenerációkláthatóidegenkedésseltekintenek. Új megközelítések kellenek tehát: több mint két évtized telt el azóta, hogy néhai mentorunk, Tóth József professzor vezetésével nekirugaszkodott egy csapat, általános társadalomföldrajz könyvet írni, azzal a szándékkal, hogy a diszciplína minden akkori lényeges, vagy annak tűnő aspektusát belefoglalják akétkötetestankönyvbe.Mindenhibájamellettésmindenerényeellenéreelszállt felette az idő: nem egy fejezete ma márinkább sajátos történeti forrás, nem pedig aktuális tudást nyújtó tankönyv. Sok minden megváltozott persze az elmúlt két évtizedben: ma anyagi, időbeli, szervezési okokból szinte lehetetlennek tűnik megismételni azt a vállalkozást. Nem is próbáljuk: jelen könyv véletlenül sem kívánja lefedni az általunk társadalomföldrajznakvélt tudományterületek teljes egészét. Az alapképzésben oktatott évek egyik tanulsága számunkra az volt, hogy egyszerűsíteni és fókuszálni kell földrajzi programjainkban. A társadalomföldrajz világába bevezetőként szánt könyvünket tehát általános alapokra, népesség- és település-földrajzi részekre redukáltuk. Voltak területek, amelyeket azért hagytunk el, mert az egyszerűsítés áldozatául estek, vannak olyanok, ahol a saját felkészültségünket nem éreztük elegendőnek ahhoz, hogy írjunk róla, és voltak olyanok (gazdaságföldrajz), ahol ez utóbbi szempont mellett még nemrégiben megjelent, illetve jelen sorok írásakor is készülő tankönyvek bőven kielégítik az új szemléletű irodalom iránti igényt. Végezetül: tényleg nincsenek illúzióink a tankönyvekkel kapcsolatban. Ennekakönyvnekanyomtatottpéldányaiinnen-onnanösszekapartforrásokbóla régóta magas minőséget képviselő Publikon Kiadó értő gondozásában (köszönet érte) elsősorban hagyománytiszteletből, tanszékek, pályatársaink és a könyvtárak számára jelennek meg. A mű kézzel fogható verzióját külön ajánljuk lektorainknak, akik értékes –és néha további sok munkát kívánó –javaslataikkal járultak hozzá annak minőségéhez. A nagyközönség, reménybeli ifjabb olvasóink számáraaze-könyvverziótajánljuk,amelytalánkielégítiazinformációhordozóval kapcsolatos elvárásaikat. Persze, lehet, hogy célszerűbb lett volna felénekelni az egészet aYouTube-ra, de ehhezadottságaink –saját belátásunk szerint (is) – korlátozottak. Maradtak tehát a (száraz) szövegrészek, amelyeket igyekeztünk (zömmel) saját fényképeinkkel, ábráinkkal fogyaszthatóbbá, színesebbé tenni, felhasználva a világ számos pontján a térrel kapcsolatban szerzett és megörökítetttapasztalatainkat. Reményeink szerint ez a könyv segít abban, hogy többeket ragadjon magával a társadalomföldrajz világa, hogy akik találkoznak a földrajzzal a felsőoktatásban, azok ne csak flörtöljenek, hanem szerelembe is essenek vele, ne csak egy futó kaland, egy vizsga utáni másnap kínos emléke, hanem mély, tartós kapcsolat szülessen meg. Talán még ez a generáció is látta a Gyalog galopp vagy a Brian életecímfilmeket, így ha nekünk nem hisznek,álljanak itt a mindkettő megalkotásában közreműködő Michael Palinnak, nem mellesleg éveken át a Royal Geographical Society elnökének szavai:„A földrajz egy élő, lélegző tantárgy, olyan, amely folyamatosan adaptálódik a változásokhoz. Dinamikus és releváns – számomra egy nagy kaland, amelynek határozott célja van. Napjaink történései közül, legyenek azok lokálisak vagy globálisak, a legtöbb visszavezethető a földrajzra, és a jövő geográfusaira vár a feladat, hogy segítsen ezeket megérteni számunkra”. A szerzők Pécs, 2019. október 1. 1. A TÁRSADALOMFÖLDRAJZ TÁRGYA, A FÖLDRAJZI TÉR 1.1. BEVEZETŐ GONDOLATOK A FÖLDRAJZRÓL ÉS A TÁRSADALOMFÖLDRAJZRÓL 1.1.1. A földrajz és a társadalomföldrajz a tudományok világában A földrajz, más néven geográfia, a földrajzi teret, annak jelenségeit, kölcsönhatásait és törvényszerűségeit vizsgáló tudomány. A határozott és rövid definíció első látásra egyszerűnek tűnik, valójában azonban nincs olyan része, amely ne szorulna részletes kifejtésre, árnyalásra, magyarázatra. A földrajzota közvélemény leginkább egy egyszerűtantárgyként azonosítja, amelyik nem elég komoly ahhoz, hogy akár négy évig kelljen a középiskolában tanulni. Mások egészen biztosan tudni vélik, hogy a földrajz nem más, mint dolgok térbeli leírása, esetleg fel- vagy (le)térképezése. Manapság a médiából ránk ömlő térbeli információ az, ami elbizonytalanítja a széles publikumot, amelyben még az igen jól kiépült(földrajzi) információsrendszerek, térképi adatbázisok használatában járatosak sem mindig találják az utat. Könnyen azonosíthatjuk, megtaláljuk a helyeket, akár társíthatunk hozzájuk információkat, azonban a jelenségek térbeli összefüggésrendszere, háttere a komplex és árnyalt földrajzi ismeretek hiányában ismeretlen marad. A geográfiával részletesebben foglalkozók ediszciplína minimálisan három szintjét különböztetik meg, amelyben jelen van a tantárgy, a szak, atudomány, egyesek szerint pedig aszemlélet-, illetve látásmód is. Valójában talán éppen a földrajzban a legnagyobbak az eltérések az előbbi fogalmak között, ezért elkerülhetetlen a rendszer elemeinek bemutatása. A geográfikummal intézményesített formában először az óvodában találkozhatunk, ahol az óvónők a korosztálynak megfelelő módszertani eszközökkel, legtöbbször játékos módon, de kommentálják az időjárás változásait, vagy a rövidebb-hosszabb séták megtervezésekor a földrajzi szempontból érdekes látnivalók is számításba vétetnek. Az általános iskola alsó osztályaiban integrált természettudományi tantárgy keretében juthatunk földrajzi ismeretekhez, amelyre alapozva a felső tagozatban már önálló tantárgyként szembesülünk a térrel kapcsolatos problémakörökkel. Az elsajátítandó ismeretanyag ekkor még –sajnos –túlnyomó többségben leíró jellegű, azonban rendszerezettségét tekintve megjelenik – a későbbiekben is domináns – a természeti, gazdasági, regionális hármas. Alapvetőtermészetföldrajzifogalmak –kőzetképződés, földrajziövezetesség, felszínfejlődés stb. –mellett terítékre kerülnek a társadalom és az általa megtestesített gazdasági tevékenység területiségét jellemző ismeretek, amelyet kitüntetett terek, például országok komplex leírásával egészít ki atananyag. (Azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy afenti hármas megközelítés között a közoktatásban ritka a szemléleti összefüggések keresése, feltárása. A migráció jelensége például nem értelmezhető annak természetföldrajzi, vagy éppen regionálisan eltérő jellege és szerkezete nélkül. Még ritkább az, hogy a földrajzot tanító kollégák rámutatnának egy-egyismeretkör alkalmazásának, alkalmazhatóságánaklehetőségére, azaz mai értelemben vett „értelmére”.) A felsőoktatásban a földrajzot, mint szakot választók a korábban tárgyaltak kulisszái mögé is betekinthetnek, ugyanakkor a regionális elemzéseknél– térképész kifejezéssel élve– léptéket is váltanak. A főiskolák és az egyetemek– jellegükből adódóan– azonban már jóval nagyobb mozgástérrel rendelkeznek a tananyagformáló, -építő lehetőségeiket tekintve, így ezen aszinten –mind atermészetföldrajzi, mind a társadalom- vagy gazdaságföldrajzi stúdiumok keretében – már a szemléletmód alakítására is lehetőség nyílik. Az egyetemi képzéssel szemben támasztott alapvető követelmények egyike – amely alól a geográfus sem képez kivételt –, hogy a tudományos kutatást (is) végző oktató a szakma új ismereteit lehetőleg minél nagyobb mértékben és gyorsabban adja át hallgatóságának, ezáltal biztosítva akapcsolatot aszak és atudományközött. A földrajz tudományként nagyon sajátos, sokszor vitatott helyzetben van. Magyarországonhivatalosan atermészettudományokközé sorolják, felsőoktatása jellemzően atermészettudományikarokon történik, aMagyar Tudományos Akadémia rendszerében pedig a Földtudományi Osztályhoz tartozik. Ennek, mondhatjuk, történeti okai vannak: hazánkban a földrajz első, hivatásszerű művelői jobbára geológusok közül kerültek ki, és nem csak kezdetben, hanem a második világháború utáni, a társadalomföldrajzot „karanténba záró” időszakban is atermészetföldrajz dominálta a hazai kutatásokat. Ez a helyzet azonban, ha nem is tekinthető egyedinek, általánosnak sem mondható: a földrajzot a világban sokszor a társadalomtudományok között találjuk az egyetemi szervezetekben. Ebben az esetben általában arról van szó, hogy a társadalomföldrajz dominálja ageográfiát magát, és atermészetföldrajz inkább csak atermészeti jelenségek térbeli sajátosságaira és következményeire fókuszál, míg tisztán a geoszférák folyamataival a földtudományok foglalkoznak. Ez felveti azt a kérdést, hogy egységes tudományként kell-e tekintenünk a földrajzra? A Magyarországon uralkodó meggyőződés szerint még (mindenképpen) igen, de megjegyezzük, hogy a nálunk működő, egységes földrajzi és geográfus alap- és mesterképzés programok nemzetközi öszszevetésben nem általánosak, a legtöbb országban a mesterképzésen lehet példáulkülönállóantársadalomföldrajzbólokleveletszerezni.Mimagunk inkább arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a társadalomföldrajz sikeres műveléséhez fontosak a természetföldrajzos alapok, de legalább annyira fontosnak tartjuk azt, hogy rendelkezésre álljon amegfelelő társadalomtudományi tudás is. Végső soron, ha aföldrajz egységes is, ageográfusok korántsem azok: a gyakorlatban természet- vagy társadalomtudósok –ideális esetben felvértezve a másik terület megértéséhez szükséges képességekkel is. Talán érdemes néhány szót szentelni további terminológiai kérdésekre is. Amagyar nyelvű földrajzban jelenleg a társadalomföldrajz a „konszenzusos” megnevezés, és általában véve lefedi aföldrajz teljes, atermészetföldrajzon kívüli részét. E tekintetben felváltotta a szocializmus időszakában általánosan használt gazdaságföldrajz megnevezést, amely akkoriban értékítéletet is kifejező megközelítés és terminológia is volt. Nem tért ugyanakkor vissza a háború előtt gyakran használt emberföldrajz megnevezés, holott a nemzetközi nomenklatúra szerint mindaz, amit mi társadalomföldrajz alatt értünk, többnyire „human geography”-ként ismert. Ne keressünk tehát az interneten a társadalomföldrajz tükörfordítására, nem sok mindent lelünk majd. Ugyanakkor bizonyos helyeken – leginkább az USA-ban – a„cultural geography” kifejezés is használatos ilyen tág értelemben. Az sem szokatlan az angolszász világban, hogy egyszerűen csak „geography”-rólbeszélnek,ekkorazonbanlényegébenegyolyanföldrajzról van szó, amely a társadalomnak a térrel és a földrajzi környezettel való viszonyát taglalja (tehát a tisztán természettudományos fizikai földrajzi részek részletes taglalása nélkül). A földrajz tagolására többféle elképzelés is létezik. A leginkább hagyományos és elterjedt a természet- és a társadalomföldrajz felosztás. Elsősorban TóthJózsefprofesszoráltalkövetettfelfogáshagyományaként(feloldandó mintegyadilemmát)apécsiiskolaalapvetőenhármas,természet-,társadalom és regionális földrajz tagolásban vélte megtalálni az ideális rendszert –mintegy feloldva a két oldal szembenállását, dilemmáját. További, elsősorban az angolszász irodalomban feltűnő lehetőség ahármas tagolást atermészet- és társadalomföldrajz mellett a„földrajzi technikák” önállósítása révén megvalósítani –utóbbi lényegében a földrajz vizsgálati módszertanának elemeit (térinformatika, térképészet, távérzékelés) jelenti. 1. A fldrajzi diszciplínák egy lehetséges felosztása (Forrás: https://aspirantforum.com/2014/10/20/beginning-with-geography-as-an-optional-subject/) Ez az ábra felhívja a figyelmet még egy igen fontos kérdésre, a földrajznak a többi tudománnyal kialakított viszonyára. Ez egy összetett probléma, már csak azért is, mert a geográfia nem rendelkezik tisztán földrajzi jellegű törvényszerűségekkel,jellemzőenmástudományterületektérrelkapcsolatos eredményeit magyarázó törvényeket használ fel (a természetföldrajz a geológia, a geofizika, vagy a meteorológia; a társadalomföldrajz –iskoláktól függően változó súllyal –a közgazdaságtan, a szociológia, a filozófia, vagy éppen akulturális antropológia köreiből merít). Ezt láthatjuk az ábrán is, ahol minden „jelzős” földrajz mellé rendeltek egy-egy nem földrajzi tudományterületet is. Ennek értelmében pl. a demográfia térben értelmezhető eredményeinek a népességföldrajz, míg az élővilág területi megjelenését taglaló diszciplínaként a biogeográfia fogható fel. A megoldás egyszerre szerencsés, mert hangsúlyozza a geográfia szoros külső kapcsolatrendszerét, és egyszerre szerencsétlen, mert nagyon mechanikus megközelítést sugall. A gyakorlatban véleményünk szerint a társadalomföldrajzon belül abelső választóvonalak elmosódnak, nagyon kevés akutatások során a „tiszta” gazdaság- vagy éppen településföldrajzi probléma. Ugyanígy, a külső impulzusok forrása is összetett, ritkán köthető például egyetlen társadalomtudományhoz, itt is inkább az integrált szemlélet (lenne) kívánatos. Ennek fényében például egy településfejlesztési kihívás– új ipari beruházás, esetlegéppen infrastruktúra-fejlesztés –értelemszerűen magával vonja a társadalmi, társadalomszerkezeti, műszaki-építészeti, gazdasági vagy akár a kulturális változások sokaságát, amelyeket nem érdemes (szabad) pusztán önmagukban látni és értékelni. Más tudományokra való „ráutaltsága” sokak által hendikepként aposztrofált sajátosság, ugyanakkor éppen ebben rejlik a földrajz szépsége és ere-je:szintetizálja mindazon eredményeket, amelyek az emberiséget körülvevő térrel kapcsolatosak, avagy térbeli adottságokkal jellemezhetők (ez a földrajz egyik alternatív definíciójának is tekinthető). Ezen gondolatsort folytatva, joggal –és büszkén –mutatjuk be azt atudomány-rendszertani felfogást, amely szerint aföldrajz nem más, mint atudományok (egyik) királynője. A glóbusz hosszúsági körei mentén kimetszett szeletek az „egyszerű” tudományok,amelyneksorozatábatermészetesenkét–megkülönböztetett –diszciplína nem sorolható be. A képzeletbeli déli sarkkörön túl foglal helyet a histográfia, amely mindezen tudományoknak az időbeli rendszerét, elemzését tárja fel, míg az északi félgömbön a földrajz foglal el hasonló pozíciót, a rokontudományok eredményeinek térbeli szintézisét végezve. A történettudománnyal való szembeállítás (amely csak a modell kedvéért valósul meg: valójában a történészek és a geográfusok a tudósok két könnyen vegyülő, alapvetően összeférő csoportját alkotják) –véleményünk szerint – további értelmezési lehetőségeket is magában rejt. A fldrajz ugyanis,ellenpólusávalszemben,jelen-és jövőorientált tudomány. Ez az öszszevetés még a természetföldrajz kapcsán ismegállja a helyét:amíg a Föld fizikai értelmében vett történetének kérdéseivel alapvetően a geológia foglalkozik, addig a természetföldrajz a jelenlegi folyamatokra koncentrál, és ebben a szerepkörében többek között a természeti környezet és az ember együttéléséből származó (sokszor az ember által csak passzívan elszenvedett) kockázatokat is azonosít, sőt, a megelőzésükkel is foglalkozik (például áradások, klímaváltozás és számos más téma kapcsán). Hasonlóképpen, a társadalomföldrajznak az egyik legfontosabb feladata (lenne) a földrajzi tér jelenének leírása mellett annak jövőbeli fejlődésével, fejlesztésével való foglalkozás. 2. Kádár Lászl Fldgb-modellje (Forrás: Trcsányi A. 2002) 1.1.2. A társadalomföldrajz értelmezése, alkalmazása Tudományként aföldrajz sajátos pozíciót szerzett meg, amelynek értékelése a más szakterületeken munkálkodókat illeti meg. A szó etimológiáját szemlélve rá kell döbbenjünk, hogy -gráfia-ról van szó, hasonlóan az etnográfiához (néprajz), demográfiához (népesedéstudomány) vagy a histográfiához (történelemtudomány), amely voltaképpen adiszciplína leíreredetére utal. Történelmileg a földrajz nem is volt más, mint a Föld, a glóbusz leírása, annak gyűjteménye, hogy hol vannak az egyes helyek,melyekazoklegfontosabb jellegzetességei. Később –éppen a fent leírt, egyre könnyebben hozzáférhető (térbeli) információknak (is) köszönhetően– azonban a geográfia kinőtt ebből aszerepből: napjainkban alényege éppen abból áll, hogy megvizsgálja a térbeli kölcsönhatásokat. 3. A fldrajzi vizsgálatok folyamata és lépései (Forrás: a szerzők szerkesztése) Ezt a kölcsönhatásrendszert sajátos metodika szerint elemzi. Első lépéskéntaz adott – bármely – jelenség térbeli struktráját vázolja, azaz feltérképezi például a népesség, vagy a talajtípusok, vagy akár a pénzügyi szektor vállalkozásainak területi dimenzióit. Ez az elkerülhetetlen vizsgálati fázis gyakran pusztán a leíró jellegre korlátozódik, viszont az elemzésben járatosaknak igen jó alapot szolgáltat atovábbi szintézishez. Tulajdonképpen ez az a lépés, amely a földrajz tantárgyi lényege (sajnos). A leíró jelleg túlsúlya vezetett a földrajzi tudáskészlet és műveltség napjainkban tapasztalható inflálódásához. Az információs forradalom ugyanis ezeket az alapvető ismereteket nagyon könnyen elérhetővé tette. Korábban volt abban valami misztikus, akár tiszteletet parancsoló, amikor egy geográfus fejből kezdte sorolni az egyes megyékhez tartozó járások területét, a városokban összpontosuló ipari ágazatokat, vagy akár éppen a falvak etnikai összetételét egy-egy népszámláláskor. Ma ez legfeljebb tiszteletteljes mosolygást vált ki: nem igazán van értelme nagy tömegű, helyhez kötött topográfiai tényt memorizálni, ha ezek a kommunikációs vívmányoknak köszönhetően szó szerint pillanatok alatt, ráadásul térben bárhol hozzáférhetőek. Éppen ezért fontos hangsúlyoznunk, hogy a geográfia ennél tbb,sőt,véleményünk szerint már nem ez. Mindazonáltal szükséges azt is gyorsan hozzátenni, hogy nincs az a jó elemző, aki adatok, ismeretek nélkül tud szintetizálni, vagyis az alapvető térbeli ismeretekre mégiscsak szükségünk van. Ezek többsége mára sokak által leértékelt lexikális tudáselemek sokasága, amelyekmegkerülhetetlenkiindulásialapkéntszolgálnakatovábbielemzésekhez,modellezésekhez. Az igazi földrajzi vizsgálatok elsősorban a kölcsönhatásokról szólnak, mégpedig több irányban. A fentiekben említett jelenségek térbeli eloszlását számos tényező határozza meg. Vagyis a vizsgálat egyik iránya, hogy a földrajzi tér egyéb elemei –vagyis a vizsgált jelenségen kívül bármi –miként hatnak vizsgálatunk tárgyára, így célszerű feltárni az okokat.Például, ha az elemzés a településekről, konkrétabban a világ nagyvárosainak térbeli eloszlásáról szól, akkor az első lépésben felmérjük, hogy ezek a települések hol találhatók, hozzájuk kapcsolunk néhány alapvető adatot és tényt. A második lépésben megvizsgáljuk, hogy milyen tényezők okozták, hogy a (területi) konfiguráció éppen így alakult.Ez a geográfus munkájának lényege: összefüggéseket keresni, és kiválasztani a szóba jöhető szinte végtelen számú hatótényező közül a leginkább relevánsakat. Az elemzés nem nélkülözheti az embert. Időről időre megkísérlik ugyan matematikai módszerekkel helyettesíteni azt (például sokváltozós statisztikai elemzésekkel), de ezeket aföldrajz lassabban adaptálja, itthon néha máig bizonyos gyanakvással tekintenek rá. Miért éppen ott települtek a világvárosok? A tengerparti fekvés számít? Az egyes országok történelmében rejlik amagyarázat? Az erőforrásokbőségevezetettanépességtömörülésekkialakulásához?Esetleg ezek időben és térben változó kombinációja? Az esetek többségében adhatók olyan válaszok, amelyek jól közelítik az igazságot. Az elemzés harmadik lépése, hogy megfordítjuk a kérdésfeltevést: ha egyszer ez a területi kép jött létre, amit leírtunk és megtapasztalunk, annak melyek a ketkezményei? Milyen hatással van ez a tény a földrajzi tér más szféráira, illetve jelenségeire? Ha avilágvárosos példánál maradunk, miként idomul konfigurációjukhoz a közlekedési rendszer– és miként alakítja az adott közlekedési struktúra a város további szerkezetét –, melyek a következményei a politikai földrajz világában, milyen hatással van egy-egy világváros jelenléte a természeti környezetre? Alapos elemzéssel számos, szinte végtelen sok következmény tárható fel, amelyek közül általában a leginkább fontosakat keressük. Ezzel azonban még nem értünk végére a geográfia által felmutatott képességeknek.Az elemzés harmadik szintje az absztrakcik alkotásárl szl. A földrajz ebben a lépésben szintetizálja és általánosabb következtetésekké formálja a térben megfigyelt jelenségeket. Ha például a városi térségek átalakulásának megfigyelhetően hasonló karaktervonásai vannak KeletKözép-Európában, akkor – megfelelő mennyiségű bizonyíték mentén – akár poszt-szocialista városátalakulási folyamatként aposztrofálhatjuk a tapasztaltakat. Mondhatjuk, hogy a geográfia jellegzetesen induktív megközelítésű tudomány, azaz általában a tapasztalati megfigyelések felől halad az általánosítások irányába. A térbeli szintézis legmagasabb rendű megnyilvánulásának tekinthetjük a modellalkotást.A következő alfejezetekben röviden áttekintünk majd néhány földrajzi modellt, de addig is annyit érdemes megjegyezni róluk, hogy a helyek eloszlásának és egymáshoz való kapcsolódásának általános elveit igyekeznek meghatározni. A modellezés a társadalomföldrajzban általában nem numerikus, hanem ún. verbális modellek alkalmazását jelenti, bár előbbiekre is ismerünk példákat. Előrebocsátjuk, hogy e tekintetben atársadalomföldrajz meglehetősen társadalomtudományijellegű, vagyis modelljeinek érvényessége sokszor tematikailag térben és időben is korlátozott– ennek oka leginkább a társadalom rendkívüli térbeli változatosságában és gyors változásaiban nyomozható. Ennek ellenére a társadalomföldrajz képes a meglévő modellek alapján prognzisok készítésére,a térbeli folyamatok jövőbeli kivetítésére, előrejelzésére. Ugyan a földrajzi tér fejlődésének általánosan érvényes modellje nem alkotható meg, de a társadalomföldrajz képes arra, hogy adott vizsgálati területekkel kapcsolatos konkrét kérdésekben jövőorientált válaszokat adjon. A földrajzi teret kialakító folyamatok közül sok meglehetősen egyenletesen, jól kiszámítható módon változik csak (például anépesedés hagyományosan ilyen jól előre jelezhető, numerikusan modellezhető jelenség), másoknál a felhalmozódott empirikus tapasztalatok és a konkrét helyismeret segítségével készíthetők prognózisok: erre látunk példákat a településfejlesztésben, de akár a gazdaságtervezés magasabb szintjein is. Amennyiben a társadalomföldrajzot az alkalmazás oldaláról szemléljük, akkor ez ahozzájárulás tekinthető alegfontosabb hasznosítási lehetőségnek. Aterleti tervezés lényegét tekintve nem más, mint alkalmazott társadalomfldrajz. Más szavakkal megfogalmazva és kiterjedtebben alkalmazva:ageográfia a társadalom tudatos téralakítását és -hasznosítását lehetővé tevő, jövőorientált diszciplína. A tervezési feladatokat a földrajz, illetve pontosabban a geográfusok nem egyedül oldják meg. Egy geográfus képes ugyan kezelni a társadalomtudományok alapvető fogalmait, értelmezni adatait, de általában egyik részdiszciplínában sem rendelkezik elég mély tudással. Képes ugyanakkor valamire, amire egy közgazdász, szociológus vagy mérnök nem, nevezetesen ezen tudáskészletek szintézisére, a térbeli problémák komplex megközelítésére,hagyományosabbésgeoinformatikaielemzésimódszerekalkalmazására. Mivel minden jel szerint avilág komplexitása egyre növekszik, csak annyi mondhatunk: a jövő a geográfusoké! 1.1.3. A társadalomföldrajz sokszínű világa Korábban gyakran hívtuk aföldrajzot, Tóth József szavaival élve, „egységes, de Janusz-arcú” tudománynak. Aki azonban egy pillantást vet a társadalomföldrajz világára közelebbről, és észreveszi azt a burjánzást, amelyet a feltűnő, majd helyüket kereső részdiszciplínák folytatnak, sokkal inkább valamiféle hidraként fogja látni a földrajzot. A Magyarországon is klaszszikusnak tekinthető társadalomföldrajzi (1990-ig leginkább gazdaságföldrajz gyűjtő- és fedőnév alá terelt) ismeretkörök és diszciplínák közül a népesség-, a település-, a gazdaság- és a közlekedésföldrajz oktatása megkerülhetetlen része volt a földrajzi képzéseknek. A szakmánkat is érintő nyitásésnemzetköziesedéselfeledettésújraélesztetttudományterületeket hozott: az etnikai, vallás-, politikai, történeti, idegenforgalmi, egészség-, katona-, sport-, majd a kulturális földrajz is belopta magát a felsőoktatási tankönyvekbe és tantervekbe. A Probáld Ferenc által „csak” a „jelzős földrajzok”-nak titulált területek sajátos okokból keletkeznek, illetve léteznek, amelyek között vannak objektívek és igencsak szubjektívek. Keletkezésük részben úgy fogható fel, mint akorábban egységes területek divergens irányú evolúciója (pl.: a népességföldrajzból önállósodó etnikai földrajz, migrációkutatás stb., a településföldrajzból a városföldrajz), részben pedig olyan jelenségekre reflektálnak, amelyek részben vagy egészben újnak tekinthetők (pl.: turizmusföldrajz, a kommunikáció földrajza), vagy mindeddig alatta maradtak a földrajzi kutatások horizontjának (pl.: a fogyasztások, ízlések vagy éppen a gyűlölet földrajza). Van azonban egy kevésbé objektív ok is: a kutatók szívesen „címkézik át” saját kutatási területeiket, nagy örömmel alapítanak (Magyarországon elsőként adaptálnak) új diszciplínákat. Ezek némelyike később tartósan is életképesnek bizonyul, más hamar „kimegy a divatból” vagy éppen „egyszerzős” tudományterület marad. Mivel gyakorlatilag az ember bármely aktivitási területe, vagy társadalmi relációinak tetszőleges vetülete térbeliséggel rendelkezőnek tekinthető, ezért a jelzős földrajzok elméleti száma közel végtelen. Mindazonáltal a fenti csoportosítás a jelzős földrajzok számbavételénél leginkább ágazati szemléletű, azaz a társadalom tevékenységeinek, jellemzőinek térbeliségével foglalkozik –egyre kisebb szeletekben, egyre nagyobb mélységgel, sokszor nagyon erős kapcsolatokat építve társtudományokkal. Mindemellett szólnunk kell az új földrajzok másik csoportjáról is, amelyek leginkább szemléleti vagy éppen megközelítési alapon jönnek létre. Ebben az esetben akorábban is (javarészt) ismert és leírt tevékenységek, jelenségek, térstruktúrák, konfliktusok új szemléletű megközelítéseivel találkozhatunk. Egyértelműen ebbe acsoportba sorolható akritikai földrajz, a nemek földrajza, az egyenlőtlenség földrajza, a fejlesztési földrajz vagy éppen a viselkedésföldrajz. Az egyre fontosabbá váló –nem véletlenül már fentebb említett –kulturális, illetve politikai földrajz ágazati felosztás eredményénekistekinthető,ugyanakkormegközelítésbelikategorizálásként is értelmezhető. Foglalkozhat és foglalkozik is akulturális földrajz a kulturális adottságok, jelenségek térbeliségével és térbeli kölcsönhatásrendszerével, de a definíció és felosztás erősen szemléleti jellegű is. Sok esetben a kulturális földrajz alapvető népességi, települési, gazdasági, politikai, környezeti kérdésekkel foglalkozik, azonban abból a szemléletből kiindulva, hogy az ember nagyban függ atermészeti és környezeti adottságoktól, amelyben él és tevékenykedik, ugyanakkor életterét szükségleteinek,adottságainakmegfelelőenformálja,alakítja.Ebbenazértelemben a kulturális földrajz az ember és környezete közötti kölcsönhatás- és kapcsolatrendszerre utaló megközelítést takar, míg sok esetben adiszciplína szerzői a kultúra (adott dimenzióinak –pl. az iskolarendszertől a műalkotásokig) térbeli kérdéseit, mintázatait, összefüggéseit vizsgálják. Áttekintésük így teljesíthetetlen kihívásnak tűnik, de „étvágygerjesztő” illusztráció gyanánt alább –teljességre nem törekedve –adunk közre néhányat a kevésbé hétköznapi verziók közül. 1.1.3.1.A boldogság fldrajza Mi lehetne ennél fontosabb kutatási terület? Voltaképpen a kutatási terület önállósodása abból a kételyből fakad, hogy vajon a hagyományos gazdasági mutatók (elsősorban persze aGDP1) képesek-e kifejezni ahétköznapi emberek életkörülményeit, jólétét. A GDP kapcsán felmerülő kételyek egyfelől további, alternatív mutatószámok bevezetéséhez vezettek, másfelől pedig ráirányították afigyelmet aboldogság és ajövedelmek közötti kapcsolat sajátosságaira, amelynek egy része területileg, elsősorban kulturális meghatározottságokból fakadóan változatosságot mutat. Ami a mutatókat illeti, a leghíresebb (kissé talán indokolatlanul nagy hírnévre vergődött) eset aBruttó Nemzeti Boldogság (Gross National Happiness) index, amelynek eredete Bhután királyának egy 1979-ben aBombay-i repülőtéren tett kijelentésérevezethetővissza(„Mi nem a GDP-ben, hanem a nemzeti boldogságban hiszk”). GrossDomesticProduct:Bruttóhazaitermék,amelyazegyterületen,adottidőalattelőállítottvégső felhasználásra szánt javak (termékek és szolgáltatások) összességének értéke. 4. A világ országai Ronald Inglehart és Christian Welzel értéktérképén (2010) (Forrás: World Values Survey) Az időközben a kis himalájai királyság alkotmányába is bekerült frázis általában példaként áll sok fenntarthatóságon alapuló érvelésben (íme, ahely, ami nem az anyagi javak hajszolásáról szól), másfelől ugyanakkor gyanakvásra adhat okot: kormányzati megközelítésként veszedelmesen közel van ahhoz a kommunista logikához, amely anyagi javak híján eszmékkel kívánta jóllakatni az embereket. Ezzel szemben az egy főre jutó GDP-tekintetében Bhután ma a különböző szervezetek (Világbank, Valutaalap, ENSZ) összevetései szerint a 166. és a 177. helyek közti pozíciót foglalja el a nagyjából 200 regisztrált ország közül, így boldogsága ellenére méltán hívhatjuk a világ egyik legszegényebbik országának. 5. Afrika országainak átlagos boldogság-értéke: a legszegényebb országok (pl. Kzép-Afrika, Burundi) általában a legboldogtalanabbak is (Forrás: World Happiness Report 2017) Ugyanakkor az anyagi javak befolyása eltérő az emberek általános elégedettségére, boldogság-érzetére (vagy, ahogy ezt tudományosan inkább használják, szubjektív jóllétére) –erre a World Values Survey globális felmérései is felhívják afigyelmet. Ennek fényében az sem meglepő, hogy a gazdagság és a boldogság nem lineárisan függ össze: egy bizonyos jövedelmi szint felett a boldogság már nem nő az előbbivel azonos ütemben. Más kutatások arra hívják fel afigyelmet, hogy aszubjektív jólét sokszor környezetünktőlfügg:elsősorbanmikrokörnyezetünkhözviszonyítvavagyunk képesek értelmezni saját anyagi jólétünket is. Mindazonáltal, a boldogság földrajzával kapcsolatos vizsgálatok végső konklúziója mégis csak az, hogy a gazdag országok általában boldogabbak, mint a szegények –ez jól látszik Afrika boldogságtérképén is. 1.1.3.2. Halálfldrajz Ha az emberi élet szinte minden aspektusának létezik földrajza, akkor miért ne létezne a halálnak? Ebben a (rész)diszciplínában nem csak arról van szó, hol és hányan halnak meg (ez elvileg anépességföldrajz alapkérdései közé tartozik, bár néhány tanulmányt, ami ilyen kérdésekről szól, vélhetően a figyelemfelkeltés kedvéért „címkéznek fel” így), hanem a halál kultúrföldrajzáról: ahalálhoz való társadalmi attitűdről, atemetkezésről, az emlékezetről, sok esetben ennek gazdasági, települési hatásairól. Jó geográfusként a diszciplínát kiötlő holland kutatók nem feledkeztek meg a természetföldrajzi összefüggések vizsgálatba vonásáról sem, a domborzat, a kőzetminőség mellett a talajszerkezet, a talajvíz és a temetkezés módjainak összefüggéseiről is értekeztek. 6. Azok az amerikai államok, amelyekben a leggyakoribb, illetve a legritkább a hamvasztásos temetkezés (Forrás: funeralwise.com) 1.1.3.3. Sportfldrajz Jellegében a sportföldrajz nagyon hasonlít más, a társadalom egy-egy szféráját, az abban lejátszódó aktivitásokat, illetve atérbeli mintázatokat bemutatóföldrajzokhoz,mintmondjukazoktatásföldrajz,vagyavallásföldrajz. Jelentős szakirodalma van és művelése immár több évtizedes múltra tekinthet vissza. Többféle megközelítésből is eljuthatunk olyan kérdésfeltevésekig, amelyek érinthetik ezt a diszciplínát. Például értelmezhetjük a sportot olyan kulturálisan beágyazott tevékenységként, amelynek változatossága jellegzetes eleme a világ sokszínűségének. Bármennyire is univerzális az emberi társadalmakban a sport, nyilvánvaló különbségek vannak a helyéről, szerepéről és súlyáról vallott felfogásban (az egyes preferált sportjátékok területi változatosságáról nem is beszélve). 7. A sportnak és a fldrajznak ennél ékesebb kapcsolatát nem is tudnánk megjeleníteni… a felvétel a Gabba Stadium-ban, a Brisbane Lions ausztrál focicsapatának otthonában készlt 2006-ban (Forrás: Trcsányi A. felvétele) Másik oldalról szemlélve, a sport egyike korunk nagy globalizáló erőinek. A nagy sporteseményeket (olimpia, labdarúgó-világbajnokság, Bajnokok Ligája, Super Bowl, Forma-1 stb.) százmilliók, néha milliárdok nézik, és számos esetben (elsősorban a labdarúgás kapcsán) egyrészt identitás-képző nemzeti, másfelől pedig valóban nemzetek feletti ügyről van szó. Talán sokkal inkább, mint bármi más esemény révén, egymástól fizikailag és kulturálisan is távol eső társadalmak közös élményeket szereznek a sportesemények révén. Harmadsorban a sport megközelíthető a gazdaságföldrajz oldaláról: dinamikusan növekvő piacok, területi koncentráció, és észak-dél különbségek. Gondoljunk bele, hogy agazdasági egyenlőtlenségek milyen élesen rajzolódnak ki mondjuk a labdarúgás folyamataiban: amíg a globálisan meghatározó néhány klub (vállalkozás) mind acentrumtérségekben koncentrálódik, addig a perifériák nem csak a (félkész) humán erőforrások alacsony hozzáadott értékkel történő exportjával, hanem számos csatornán (közvetítési díjak, mezeladások stb.) a termékek fogyasztásával is részesei az üzletnek (és így aperiférián megtermelt jövedelmek acentrumba áramoltatásának). A gazdasági aspektusok nem csak globális, hanem lokális szintenisjelentősek,asportvárosfejlesztőszerepe(akárnegatívaspektusokban is, bizonyos olimpiák kapcsán) visszatérő témája avárosföldrajzi elemzéseknek. 8. Az egyes NFL franchise-ok tbbségi szurkoltáborai az Egyest Államokban (2013) (Forrás: Sean Taylor: NFL Fans on Facebook https://www.facebook.com/notes/facebook-data-science/nflfans-on-facebook/10151298370823859) 9. Olimpia és városfejlesztés: a mncheni (1972, balra) és a pekingi (2008, jobbra) olimpia sportkomplexumai eltérő utat járnak be. Előbbi mára a bajor főváros szerves részévé, látogatott és kedvelt közparkká vált, míg a kínai fővárosban üres, alulhasznosított épeteket, tereket találunk (még) (Forrás: Trcsányi A. felvételei) 1.1.3.4. Tálentumfldrajz Nem véletlenül következik a sportföldrajz után: egyik lehetséges kapcsolódása ugyanis éppen a sportföldrajz irányában tárható fel, bár nyilvánvaló a kapcsolat az oktatás- és kulturális földrajz felé is. A sportbéli tehetség (eredményesség) viszonylag jól mérhető, összehasonlítható és kiterjedt adatbázisok állnak rendelkezésre értékelésekor. Így feltehető a kérdés: vannak-e „tehetségesebb” térségek aföldrajzi térben? Ha igen, mi magyarázza a mintázatokat? Természetesen a jelenség létezik, ezt nehéz lenne kétségbe vonni (különösen, hogy ha a tehetség egy-egy meghatározott szeletét nézzük, igen jelentős különbségek vannak éppen a sport területén), az azonban már nagyon bonyolult kérdés, hogy az egyes sajátos tehetségek mennyiben vezethetők vissza valamiféle öröklött tulajdonságokra és mennyiben (nyilván nagyobb részben) fakadnak atehetségek kiválasztásának,gondozásánakfolyamatáralétrejöttszervezetrendszerekeltérőhatékonyságából.Atehetségtérképekbenkulminálóhagyományosalkalmazásokon túl megemlíthető itt az az irány is, amely a tehetség, a zsenialitás helyett a kreativitást emeli a középpontba. Felfogásuk szerint a kreatív zsenialitás közügy, nem egyszerűen genetikai kérdés, és még csak nem is akemény munkához van köze, sokkal inkább egy olyan kultúra gyümölcseként értelmezendő, amely ösztönzi az eredeti gondolkodást. A Richard T. Florida nevéhez kötődő iskola számtalan kutatót és szerzőt inspirált, gondolataikat a település- és térségfejlesztés is gyakran magáévá tette, a posztindusztriális városfejlesztés egyik kulcstényezőjeként tekintve a kreatívokra, az ezen alapuló gazdasági, fogyasztási, társadalmi modellekre és mintázatokra. Gondolataik mind atudományban, mind afejlesztésben jóval mélyrehatóbbak voltak, mint a sokszor genetikai, földrajzi alapon vizsgálódókezdetitehetségföldrajzimunkák,amelyeknekazeredményeit determinisztikus környezetbe emelve akár szélsőséges ideológiák megalapozására is használhatták. 10. Példa tehetségtérképre: a magyar teleplések abszolt tehetség-egyenlege 896-tl 1990-ig (Forrás: Győri Ferenc 2010) 1.1.3.5. Katonafldrajz A társadalom működésének militáns aspektusai és aföldrajz olyan régen jegyezték el egymást, hogy akezdeteket nem is igazán lehetséges feltárni. Még talán azt a kijelentést is megkockáztatnák, hogy a földrajz eredeti értelme és célja alapvetően a katonai alkalmazásokkal függ össze. A tér ismeretére legsürgetőbb módon és rendszerezett, a hétköznapi horizonton túlmutató formában azoknak volt szüksége, akik megpróbálták uralmuk alá hajtani ennek atérnek egy-egy olykor igencsak kiadós szegletét. Mai ésszel szinte képtelenség megérteni, hogy lehetett több tízezres seregek mozgását, hadjáratait megtervezni térképek hiányában. Mindenesetre a térképi és verbális információk (felderítési adatok) gyűjtése amindenkori hadvezérek célja maradt és elvezetett az első szisztematikus térképezési akciókhoz (is). A katonaföldrajznak aprofesszionális ága napjaikban is e köré szerveződik: katonák (igen gyakran geográfus vagy kartográfus végzettséggel rendelkező tisztek) művelik, és sajátos katonai látásmódot tükröz, amelyben a tér legyőzendő akadályként, vagy éppen ellenkezőleg, szövetségesként kerül elő. (Míg a geomorfológus a kőzetminőség predesztinálta belső és külső erők harcát, a sportföldrajz egy potenciális síterepet, akatonaföldrajzinkábbegynehezenleküzdhetőterepakadálytlátazészaki kitettségű, meredek lejtőben. A térinformatika ráadásul olyan új látásmódokat biztosít aterepmodelleken keresztül, ami alapjaiban helyezte új kontextusbaatudományterületet).Amodernkatonaföldrajzugyanakkor meglehetősen társadalomtudományikötődésű, épít akulturális földrajzi megközelítésekre. A jól képzett katona ismeri a hadviselési technikák mellett a küldetési terület etnikai, vallási, társadalomszervezési, települési stb. viszonyait, azaz nem csak atereptárgyak, hanem ahelyi társadalom útvesztői közepette is eligazodik. A katonaföldrajznak ugyanakkor van egy „civil” ága is, amely jellemzően az akadémiai szférában dolgozó geográfusok számára szolgáltat kutatási témát. Kérdését úgy fogalmazhatjuk meg, hogy akatonai műveletek, valamint az arra való felkészülés milyen kölcsönhatásban van aföldrajzi térrel. A katonai célú erőfeszítések létrehozhatnak antropogén tájelemeket (a kínai nagy falig bezárólag, ha a méretükre gondolunk), befolyásolják közlekedési pályák futását és áteresztő-képességét (vasútvonalalaktól a Panama-csatornáig), meghatározójelentőséggelbírhatnakbizonyos gazdaságföldrajzi, telephely-választási döntésekben (például Dunaújváros kapcsán). Egy-egy bázis önmagában is gazdasági jelentőséggel bír; a tér sajátos csomópontját jelenti. A katonai funkciók leépülése pedig a konverzió révén bír földrajzi jelentőséggel: akatonai használat alól kivont területeknek civil funkciót kell(ene) találni. Az egykori hazai katonai objektumok mai funkciói meglehetősen széles skálán mozognak: találunk közötte (felső)oktatási, egészségügyi, sport, rekreációs, kereskedelmi, lakhatási, logisztikai, igazgatási stb. hasznosításokat, ugyanakkor számtalan helyen az egykori környezeti terhelés mértéke vagy éppen a barnamezők túlkínálata következtében a kiaknázás még mindig várat magára. 11. Ahogy a katonák látják a teret: részlet az iraki Karbala 2003-as térképéből. Készítette az amerikai 3. (gépesített) gyaloghadosztály alárendeltségében működő 148. műszaki (topográfiai) osztály. A katonai térképezés alakította ki azokat a szabványokat, amelyeket a mai topográfiai térképek is használnak (Forrás: https://www.ecoi.net/file_upload/90_1237369876_262-a3-kerbala-us-military-15k.jpg) 12. A poszt-militáns tér fldrajza: egykori laktanyák, mint barnamezős objektumok Magyarországon (Forrás: Dannert É. – Pirisi G. 2016) 1.1.3.6. Egészségfldrajz Az érdekes módon önállóan, még a népességföldrajz születése előtt létrejövő, ma leginkább abból leváló tudományágként ismert diszciplína egyfelől a népesség egészségi állapotának területi különbségeivel foglalkozik, másfelől azegészségügyi ellátórendszer területiségével. Gyökerei –és iskolái között mindmáig –fellelhető aföldrajzi, illetve orvostudományi irányzat, ugyanakkor a modern társadalomföldrajz egyik legősibb alkalmazásaként tekint sok forrás John Snow 1854-es londoni koleratérképére. Az irányzat fontosságára a térbeli járványügyi ismeretek és az erre alapozott védekezés iránti igény hívta fel a figyelmet, mára azonban ennél sokkal szerteágazóbbá vált az egészségföldrajz (is). Az egészségügyi állapot, az ellátórendszer struktúrája, az egészséghez/betegséghez való egyéni és közösségi hozzáállás, az egészség/betegség anyagi és társadalmi következményei és mindezek összefüggéseinek elemzése megannyi feladattal látják el az egészségföldrajz területén munkálkodókat. Az egészségföldrajzi kutatások közös problémája, hogy a népesség egészségi állapotával kapcsolatos információk sok esetben csak elégtelen felbontásban elérhetőek. Számos adat keletkezik ugyan, de ezek részben szenzitív jellegük miatt általában nem érhetőek el települési szinten. Az életmódra vonatkozó felmérések, adatbázisok pedig jellemzően csak országos, esetleg regionális szinten relevánsak. Mindazonáltal a diszciplína rendkívül hasznos információkat képes szolgáltatni a döntés-előkészítés folyamatában. Az egészségügyi ellátórendszerhez való hozzáférés problémái kellő részletességgel feltárhatók, és a területi politika szükséges beavatkozásai kijelölhetők. Az alábbi két térképen egy amerikai és egy magyar példát szemléltetünk. Az első egy betegségtípus –esetünkben halálok –regionális változatosságát mutatja be, felhívva a figyelmet arra, hogy az USA mely területei különösen veszélyeztetettek a kérdésben. A hazai mentőellátás térbeli struktúráját bemutató térkép ennél tovább lép. A közszolgáltatás formális/adminisztratív kereteit (intézmények) és funkcionális igényeit (hova ér el adott időben a mentés és hova nem) szembesíti egy térképen, egyértelműen definiálva a beavatkozás szükséges területeit. 13. Szívbetegségek az USA megyéiben – a mintázat egyértelműen kijelölt egy súlyos, kezelendő közegészségügyi problémát (Forrás: Centers for Disease Control and Prevention https://www.cdc.gov/dhdsp/maps/national_maps/hd_all.htm) 14. A fentihez hasonló, döntés-előkészítő analógia mentén készült el 2002-ben Magyarország első mentőellátási térképe, ahol geográfusok az egészségügyi ellátás egy szeg mensének térbeli racionalizácijára tettek javaslatokat. A fenti térkép mentén, részben tereti átszervezésekre, részben j állomások létesítésére kert sor hazánkban (Szerk.: Trcsányi A. 2010) 1.1.3.7. Mese-, film- és irodalmi fldrajz Ezek a földrajzok abból a szempontból sajátosak, hogy kutatási érdeklődésük részben afiktív terekhez, illetve valós helyek mentális reprezentációjához– azaz a fejünkben, gondolatvilágunkban történő megjelenéséhez –kapcsolódnak. Az irodalmi, filmművészeti alkotásokban bemutatott, leírt térelemek, illetve ezen ábrázolások mikéntje sokat elárul keletkezésük koráról, arról a módról, ahogy és amit tudtak a földrajzi térről. Irodalmi alkotások feldolgozása részeként iskolai feladatként is előfordul, hogy ábrázolást kell készíteni egy-egy mű helyszíneiről, a szereplők által bejárt útról (a János vitéz, a Candide és a Robinson Crusoe ilyen szempontból is klasszikusnak számítanak). Az irodalom és földrajz ilyetén összekapcsolása éppúgy segít a tér megismerésében, mint a térbeli gondolkodás fejlesztésében. Ugyancsak érdeklődésre tart számot a fiktív és a valós terek találkozása. Ilyen szempontból talán a Harry Potter sorozat a legfontosabb munka: a regény eleve valós helyekhez ad hozzá kitalált, mitikus helyszíneket. A hazai társadalomföldrajzosok közül Bajmócy Péter, Boros Lajos és Pál Viktor közös munkája (2006) tett kísérletet az egyik legnépszerűbb regénysorozatban, a Harry Potter univerzumában megjelenő terek elemzésre, csoportosítására, értelmezésére. Az irodalmi alkotásokban szereplő helyek számottevő turisztikai vonzerővel is rendelkezhetnek: Dan Brown megfilmesítettregényeinyomán(A Da Vinci-kd, Angyalok és démonok) egy időben tömegek akarták Párizsban és Rómában bejárni az ábrázolt útvonalakat, Új-Zéland pedig komoly turisztikai márkát épített fel a Gyűrűk ura című film forgatási helyszíneire. 15. Petőfi Sándor János vitéz c. közismert műve alapján rajzolt térkép (Forrás: Matesz K. 2011) 1.1.3.8. A nemek fldrajza A társadalmi nemek (gender) földrajzi vizsgálata népesség- és kisebbségkutatási oldalról is megközelíthető. A nemek eltérő társadalmi szerepe, helyzete, egyenlőtlenségei jelentős térbeli változatosságot mutatnak, tehát geográfiai elemzések tárgyai lehetnek. Ezek akülönbségek sokszor elsősorban ország-szinten jelentkeznek, és főleg nemzetek összehasonlító vizsgálatainak alapjául szolgálhatnak. Ugyanakkor a genderföldrajz bizonyos, elsősorban az LMBTQ-csoportba sorolható emberek és közösségek kapcsán mikroszinten is folytat jelentős kutatásokat. A városi térben a –leginkább szexuális –szokásai alapján a társadalom hagyományos sémáiba nem illeszthető közösségek sokszor sajátos területi koncentrációt mutatnak, és megjelenésük, valamint a velük való „többségi” kapcsolatrendszer milyensége a városi közösség fejlettségének, toleranciájának indikátoraként is értelmezhető. A közösség fejlettsége, nyitottsága pedig elválaszthatatlan atelepülés(rész)megújulási,vagyéppenalkalmazkodásiképességéhez,és elengedhetetlen pl. a korábban említett kreatív gazdaság/ipar megjelenéséhez, vagy az adott esetben az erre alapozott dzsentrifikációhoz. A gender-alapú megközelítések között azonban a legfontosabb irányzat a nőföldrajz(feministaföldrajz). Anők,minttársadalmi nem kiindulópontjából elemzett földrajzi tér, óhatatlanul fontos szerepet játszik a kritikai földrajzi kutatásokban – ld. a következő fejezetet –, és ez az évek során számos további kérdésfeltevéshez vezetett, akisebbségi helyzetű (pl. színes bőrű) vagy éppen a fejlődő országok béli nők kapcsán. Egyik legfontosabb, távlatos eredménye, hogy központi helyre emelte a fejlesztéspolitika feminista olvasatát, és felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlődő országok problémái igen szorosan összefüggnek a nőknek a társadalomban betöltött szerepével, helyével, más szavakkal: nincs kibontakozás a nők helyzetének javítása nélkül. Számos olyan sikeres gyakorlati példa valósult meg ezen felismerések kapcsán Afrikában és Ázsiában – pl. mikrohitelek nyújtása vállalkozó kedvű, de ahagyományos női szerepekből kitörni képtelen lányok és asszonyok számára –, amelyek helyenként alapvetően változtatták meg a nők gazdasági és társadalmi státuszát. 16. A társadalmi nemek közötti egyenlőtlenség indexe (Forrás: The ongoing feminist revolution a „The Global Gender Gap Report 2013” alapján. https://www.cliohistory.org/click/politics-social/global/) 1.1.3.9.Kritikai fldrajz Nem annyira valaminek aföldrajza, inkább egy átfogó nézőpont, megközelítés ageográfián belül. Az eddig bemutatott földrajzok atérbeli viszonyokat, mintázatokattöbbé-kevésbé az objektív, mérhetőszempontrendszerek felől vizsgálták és osztályozták. A kritikai földrajzi megközelítések (az irányzat gyökerei ahatvanas évek végéig nyúlnak vissza, elnevezését 1997-ben nyerte el) radikális geográfusoknak abból az elhatározásából fakadnak, hogy ki kell emelni a földrajzot pozitivista (adatokon alapuló, objektivitásra törekvő) és értéksemleges „komfortzónájából”. A kritikai földrajz fókusza a hátrányos helyzetű, elnyomott, kizsákmányolt egyének és csoportok nézőpontja. Eszmei alapjaiban strukturalista, azaz (leginkább a folyamatok szerkezetét és jelentését, eredményét, illetve hatását veszi górcső alá) és neomarxista (20-21. századi baloldali gondolkodásmód), élesen szemben áll a neoliberális (az 1970-es évektől megjelenő, új gazdasági liberalizmus) jellegű tudományos fősodorral. A kritikai földrajz a tértermelés (ld. később is) folyamatában elsősorban azalá- és fölérendeltséget, hatalmi viszonyokat és kiszolgáltatottságot lát működni. A földrajzi tér szerkezetében tehát a társadalom domináns és kiszolgáltatott csoportjainak hatalmi viszonyai tükröződnek elsősorban. További jellemzőként fontos megemlíteni, hogy aktivista álláspontot képvisel, vagyis nem csupán kívülálló megfigyelője (e folyamatokban nem lehetséges az objektív, érintetlen kívülállás), hanem formálója is akar lenni a területiségnek, a tér termelésének. 17. Dzsentrifikáci Londonban: a kritikai fldrajz egyik kedvenc kutatási- és csatatere (Forrás: http://www.economist.com/blogs/blighty/2013/09/mapping-gentrification) 1.2. A FÖLDRAJZI TÉR, MINT KONSTRUKCIÓ 1.2.1. A földrajzi tér fogalma, értelmezése 1.2.1.1. Abszolt és relatív terek Egy, a geográfiával való ismerkedését most megkezdő, vagy azt eddig aránylag felszínesen művelő számára talán meglepő lehet, mennyire bonyolult, összetett, vitákat generáló és kiváló fogalom a „tér” a geográfusok számára. A hétköznapi életben a tér geometriai rendszerekben leírhatónak ésértelmezhetőnektűnik.Szélesség,hosszúság,magasságabútorboltban; x, y és z koordináták a matematikában; földrajzi szélesség, hosszúság és tengerszint feletti magasság a Föld felszínén, mondjuk egy GPS-alkalmazásban. A háromdimenziós, koordináták által uralt, rendezett térben az olyan kérdések, mint két pont távolsága, egyszerűen, matematikai módszerekkel megválaszolható, megadható. A társadalomföldrajz számára a helyzet ennél bonyolultabb, sőt, különböző eszmei áramlatok egymás mellett élése miatt megosztott, avagy többféle értelmezési lehetőséget felkínáló. A tér, mint fogalom vagy jelenséghagyományosanfilozófiaijellegűdiskurzusoktárgya.Jellegébőladódóan atársadalomtudományok egy részét élénken foglalkoztatja mibenléte, ageográfián kívül atér sajátosságai előkerülnek közgazdaságtudományi, szociológiai és természetesen az explicit módon e tér vizsgálatára szerveződő regionális tudományi megközelítésekben. Nemes Nagy József nyomán haladva a legfontosabb különbségtételt annak kapcsán érdemes megtenni, hogy létezik abszolutista és relativista térértelmezés. Előbbi a teret változatlan befogadó közegnek (ún. tartálynak) látja, utóbbi számára a téra benne létező jelenségek kapcsolatában nyer értelmezhetőséget. Más szavakkal: ha a teret tartálynak tekintjük, azt a benn zajlófolyamatokérdembennemformálják.Alakja,kiterjedésemegszabhatja ezeknek a folyamatoknak (a tartalomnak) a milyenségét, de, mint tartály érdembenállandó, változatlanés határozottfizikaiparaméterek mentén írható le. Ezzel szemben arelativista értelmezés ateret viszonyrendszerekből eredezteti. Ha úgy tetszik, nincs benne valamilyen független, külső vonatkoztatási rendszer, nem több mint abenne létező dolgok rendszere. Relativista megközelítésben ezért a dolgok (helyek) térbeli pozícióját más helyekhez képest lehet csak megadni. Durva leegyszerűsítés, de példaként talán elfogadható, hogy abszolút térszemlélet esetén egy épület pozíciója alapvetően a koordinátáival írható le, relatív megközelítésben pedig olyan relációkkal, hogy „kétszáz méterre –vagy akár három percre –keletre az egyetembejáratától”. Hol helyezhető el ebben akettősségben aföldrajzi tér? Ha túl akarunk lépni azon az egyszerű magyarázaton, hogy aföldrajzi tér az, amit aföldrajz vizsgál (ld. még „a földrajzi vizsgálatok terrénuma” Tóth Józsefnél), akkor több, összetett és ideológiai tartalmú vitáktól sem mentes kérdésbe ütközünk. A kérdés már csak azért is nehezen megválaszolható, mert ebben a formában nyilvánvalóan tartalmaznia kell természetföldrajzi, ezáltal döntőentermészettudományosfogalomkészlettelleírható,valaminttársadalomföldrajzi,ezérttársadalomtudományi(sokszorkifejezettenfilozófiai) keretben értelmezhető elemeket. Abban biztosak lehetünk ugyanakkor, hogya földrajzi tér nem egyenlő a fizikai (geometriai, euklideszi) térrel, hanem attól különböző minőség. Ugyanakkor arról is meg vagyunk győződve, hogy nem is független attól. A térstruktúra nem önmagában a társadalom belső viszonyrendszereinek vetülete, hanem atársadalmi viszonyok és a természeti környezet kölcsönhatásának eredménye. 1.2.1.2. A tértermelés fogalma A társadalom szerveződésének térbeli hatásmechanizmusa kapcsán Boros Lajos különbséget tesz a társadalom térszerkezete és a társadalmi térszerkezetközött.Előbbiaszociológiahagyományosmegközelítéseiből eredeztethető: egyének és csoportok különböző tulajdonságok (pl. valós és szimbolikus javak birtoklása) alapján meghatározható helyet foglalnak el ebben a virtuális térben –ennek kapcsán Pierre Bourdieu társadalmi térrel kapcsolatos elméleteire utalnánk elsősorban, amelyben az egyének egy olyan társadalmi „térben” foglalják el ahelyüket az általuk birtokolt szellemi és anyagi javaknak megfelelően, amelyet végső soron az emberi interakciók rendszere alakít ki. Ennek avirtualitásnak azonban általában van a földrajzot is érintő térbelisége, hiszen ezek az eltérő helyzetben lévő társadalmi csoportok példának okáért nagyon is sajátos és nem véletlenszerű – különböző léptékekben is tetten érhető– mintázatban fognak lakóhelyet választani maguknak (már ha választásnak lehet ezt nevezni egyáltalán, hiszen a választás szabadsága már a reális alternatívák nem mindenkinek megadatott luxusát feltételezi). Ezzel aproblémával, azaz aperifériaképződésnek a kérdésével már geográfusok (is) foglalkoznak, napjaink társadalomföldrajzának egyik kitüntetett kérdéséről van szó. Visszakanyarodva aföldrajzi tér problémáihoz, az ember által formált tér atermészeti környezet mellett olyan struktúrákat is tartalmaz, amelyeket a társadalom sajátos viszonyrendszerei alakítottak ki. Ezek a viszonyrendszerek sokfélék lehetnek, így értelmezésük is sokoldalú, a teljesség igénye nélkül megemlítünk néhányat:  A gazdaságban tapasztalható munkamegosztás területi vetületei –pél dául falvak és városok hagyományos munkamegosztása, eltérő tájak tradicionálisan különböző termékstruktúrája vagy a modern világgazdaságnak a termelési folyamatokat részegységekre tagoló, globálisan telephelyetválasztógyakorlatánakkövetkezményei,illetveegyszerűen a versengő szereplők telephelyválasztása.  Hatalmi struktúrák, amelyek a társadalomban létrejövőalá-fölérendeltségi viszonyokat, alávetettséget formálnak térbeli sajátossággá, aközigazgatás hierarchizált területi kapcsolataitól kezdve akolonizáción át az aszimmetrikus gazdasági kapcsolatokig, sokszor formális, de nagyon is valóságos vonalakat húznak határként a térbe, amely lehet vasfüggöny a Lajtánál, kerítés Röszkénél vagy a Rio Grande-nál.  Etnikai és vallási struktúrák, amelyek sajátos szervező, identitás- és közösségképző erővel bírnak, összekötnek egymástól távol élő csoportokat vagy éppen elválasztanak egymás mellett élőket. Ezek a viszonyrendszerekben megnyilvánuló társadalmi gyakorlatok építik fel azt ateret, amelyet atársadalomtudományok vizsgálnak. Henri Lefebvre nyomán azt mondhatjuk, hogy ezt a teret a társadalom hozza létre, termeli, más szavakkal folyamatosan újrateremti, arégi struktúrák nyomain mindig újabbakat hozva létre. A tértermelés Lefebvre és követői értelmezésében –ismét csak Boros Lajos kifejezéseit alkalmazva –a mindennapi társadalmi gyakorlatok (ún. „perceived space”), a politikai gyakorlatban meghatározó absztrakciók, például tervek és térképek („conceived space”) és a tér megélésének, mentális reprezentációjának („lived spaces”) folyamatainak összekapcsolódása. Berki Márton a fentiekhez részben csatlakozva atérnek három, egymáshoz kapcsolódó elemét írja le: megélt, elgondolt és érzékelt terek trialektikáját. A tértermelés olyan folyamat, amely alegkülönbözőbb léptékekben folyik aszemélyes relációk által meghatározott mikroterektől akontinensnyi méretű struktúrákig. Ráadásul folyamatosan, nem csak térbeli, hanem időbeli léptékében is változatos formában. Egy-egy újratervezett, modernre térkövezett városi köztér például nem csak funkcionális oldalról jelenthet új elemet egy város életében, abban tetten érhetőek ízlésben, eszmékben, ideológiákban kifejeződő, térrel kapcsolatos absztrakciók. Az új tér magában hordozhatja a mindennapi használatot kísérő társadalmi konfliktusokat vagy éppen új találkozások és kapcsolatok lehetőségeit, de hamar részévé válhat a városról alkotott imázsnak, avagy éppen a fejünkben élő (tér)képeknek(mentálistérképek).Ebbenazesetbenazidőléptékkönnyen meg- és átélhető, a jelenség valós időben vizsgálható. Más változások, a makroterek újrastrukturálása, jóval hosszabb folyamat, igazán értelmezni inkább csak a retrospektív visszatekintés adta bölcsességgel lehet. Iparvidékeknőttekésnőnek ki aföldből,egyidő utáneltűnve,átalakulvatapasztalhatjuk meg őket, míg például egy terület más ország fennhatósága alá kerülésénektérbelibizonyítékai,következményeiiscsakmegfelelőidőbeli távolságból rajzolódnak ki igazán. Ráadásula tértermelés nem is elsősorban tudatos folyamat: ha vannak is benne akaratlagos elemek (a fenti példában ilyen szándékolt hatások elérésére való törekvés feltételezhető például a megrendelő és a tervező részéről is), az egész folyamatban jellemzően sok ember egyéni relációi, döntései és érzései is szerepet játszanak. A fentiek mentén könnyen belátható, hogy aminket körülvevő tér nem objektív, megkérdőjelezhetetlen összetételű, formájú, struktúrájú konstrukció, így akkurátus és „kőbe vésett” leírása –miképpen ageográfia évszázadok óta kísérletet tesz rá –meglehetősen hiú ábránd. A tér újabb és újabbszeletekkelbővíthető,ismereteinkgyarapodása,elemzésitechnikáink, módszereink fejlődése aföldrajzi vizsgálatok létjogosultságát és fontosságát napjainkban is igazolja. 1.2.1.3. Tértermelés és a fldrajzi krnyezet A tértermelés eredményeként létrejövő (folyamatosan keletkező, formálódó) tér fogalmát elsősorban olyan kontextusban használják tudatosan geográfus és nem földrajzos gyökerekkel rendelkező társadalomtudósok, amikor a társadalomföldrajzot (vagy a társadalom földrajzát) önállóan, az egyre inkább csak teoretikusan létező egységes és természettudományos gyökerekkel is rendelkező geográfiából némileg kiszakítva vizsgálják. Ugyan mi magunk is úgy véljük, hogy a földrajz alapvetően társadalomtudomány, mégis, már csak az identitás megőrzése miatt is fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy mindezen folyamatok a természeti környezetbe ágyazottan, attól nem függetleníthetően játszódnak le. Más megközelítésben (Hajnal Klára megfogalmazása mentén) egy olyan rendszerben, a geobioszférában, amelyben abolygó élő szervezetei (beleértve az embert is) kölcsönhatásban vannak egymással és abolygó élettelen alkotóelemeivel is. Ennek nyomán nyugodtan visszakanyarodhatunk afejezet elején megfogalmazottakhoz: a földrajzi tér a társadalmi tértermelés és a természeti (élő- és élettelen) környezet interakciójából jön létre. 18. Egy példa a távolság relatív jellegére, azaz a tbbféle távolságfogalomra A és B teleplés kzt 1. Légvonalbeli (fizikai) távolság 2. A régi dűlőút, a legrövidebb útkapcsolat 3. Autóbusz-kapcsolat a műúton keresztül C-ből induló járattal 4. Kzvetett autbusz-kapcsolat vasárnaponként, átszállással C-ben és D-ben H. (Kzigazgatási) határ (Forrás: a szerzők szerkesztése) Talán segítünk eligazodni az elmondottakban, ha megfontolásra ajánlunk a társadalmi tértermelés és a földrajzi tér viszonyrendszerére egy egyszerű példát, mondjuk a távolsági autóbusz-közlekedését. A téma jelentőségét akkor érthetjük meg, ha a teret egy aprófalvas térség lakójaként szemléljük, aki számára a mobilitás egyedüli hatékony eszközét jelenti az autóbusz-közlekedés. Számára amegélt térben atávolságot (avagy proximitást) az útvonalak és az utazási idő jelöli ki. Hiába van közel a szomszéd falu a dűlőúton „toronyiránt”, ha a közlekedési pályák szeszélye nyomán az lényegében elérhetetlenné válik. A járásszékhely ebben a példában „közelebb” lehet (átszállás nélkül elérhető, több járat indul), mint egy hasonló méretű, fizikailag közelebbi település. Adott esetben az is előfordulhat, hogy a közelebbi, de egy megye- vagy régióhatáron túl fekvő kisváros „távolabb” került, mint a megyeszékhely. Más példával: minden térbeli logika ellenére a mindennapi térhasználó számára Tajpej vagy akár Tokió is sokkalközelebb leszSzöulból nézve,mint Phenjan (leszámítva azta nem kívánatos esetet, amikor ezt a távolságot a rakéták röptében fejezzük ki), vagy akár London közelebb van Budapesthez, mint Lviv vagy Chisinau. Mi következik mindebből? Az autóbuszos hasonlaton remekül bemutatható,hogyaproblémánakmegvannakamagatértermelésbőlszármazó rétegei: amenetrend, de maga az úthálózat is végső soron emberek által tervezett képződmény, keletkezése mögött felsejlenek termelési, elosztási és persze alá- és fölérendeltségi viszonyok is. Ugyanakkor éppen az úthálózatban már ott rejlik az a természeti környezet, amely jelentős befolyást gyakoroltanyomvonalakra,sőt,atelepülésekhelyválasztásátéskoncentrációs folyamatait is befolyásolta. Hasonló következtetést vonhatunk le akövetkező ábra torzított térképéből. Ez a távolságokat egy origóból (Londonból) számított időadatokkal helyettesítő térkép, ahol a közelség sokszor gazdasági vagy kulturális alapú kapcsolatokat tükröz. De ha megnézzük az igazán távoli helyeket, ott már kiütközik a természeti környezet ez esetben zord, elzártságot eredményező hatása. Bármennyire is relatívnak látjuk a teret, néhány földrajzi abszolútum alól, ha közvetve hatnak is, nincs menekvés. Ebben az esetben azzal ajelenséggel van dolgunk, amelyet távolságból fakadó frikcióként írhatunk le, vagyis a távolság növekedésével a teret létrehozó társadalmi interakciók intenzitása elkerülhetetlenül csökken. Ez az egyszerű összefüggés szentenciaként megfogalmazva is ismert a geográfusok között, mint a földrajz első törvénye, amelyet Waldo Tobler fogalmazottmeg:„Mindenmindennelösszefügg,deaközelebbidolgokszorosabban összefüggnek, mint atávoliak”. Nehéz lenne vitatkozni ennek a megállapításnak az igazával, még akkor is, ha ezzel némiképp visszatértünk a fizika abszolútabb térértelmezéséhez, illetve, hogy a globalizáció világában –ahol távolabbi, de igen jelentős helyek is domináns hatásokkal bírnak avilág minden szegletére vonatkozóan –egyre kevésbé tekinthető axiómának. Nem véletlen, hogy a társadalom térbeli viszonyrendszerének nagyobb léptékű elemzésére használt módszerek közül az egyik a viszonylag egyszerűen alkalmazható gravitációs modell, ahol agravitációs kölcsönhatás fizikából ismert alapegyenletébe a tömeg helyett a helyek méretét leíró mutatót (vagy azokból képezett indexet), például népességet, vagy GDP-t; a távolság helyére pedig hossz- vagy időléptékben kifejezett távolságot illesztenek. 19. A világ közeli és távoli helyei, avagy mennyi idő alatt lehet eljutni a Fld egyes pontjaira? (Szerk.: Henning, B., forrás: http://www.popsci.com/earths-most-remote-locations-revealed-lonely-planetcartogram) 1.2.2. Az ember és a földrajzi tér kapcsolatának változása A geográfia tehát talán abban különbözik más tudományoktól (beleértve atársadalomtudományokszéleskörétésatermészettudományokegyrészét is), hogy amíg mások a szükségképpen a földrajzi térben lejátszódó folyamatokat vizsgálják, addig aföldrajz vizsgálatának tárgya maga a tér, és annak kölcsönhatása ezekkel a folyamatokkal. Aföldrajzitérhosszastörténelmifolyamateredményeképpennyerteel ma ismert formáját és alakját. Ennek afő lépéseit az ember-természet interakció változása, elmélyedése (intenzív jelleg) és (térbeli) kiteljesedése (extenzív jelleg) határozta meg, ezért ennek megfelelően szakaszoljuk. Fontosnak látjukhangsúlyozni,hogyaz emberbiológiailény,ebbőladódóan önmagában és csoportjaiban is a természet része, viselkedésében mind a mai napig felismerhető örökségként hordozva magával ebbéli lényegét. Így a folyamatot az indítja el, hogy az ember eszközhasználata révén,életfeltételeinekbiztosításaérdekében,bármelymásbiológiailényhez viszonyítva más struktúrák mentén kezdi el formálni, átalakítani a környezetét, a fizikai tér adott részleteit. Mindeközben és mindez által társadalmi lénnyé is válik, és immár nemcsak természeti környezetéhez, hanem az ember által alkotott közösségekhez, annak csoportjaihoz és az általuk folytatott tevékenységekhez is tartozik, kötődik, az ott kialakult és megtestesült magatartás- és térhasználati mintákat követi. 20. A fldrajzi tér alakulásának preindusztriális fázisa (Forrás: Tóth J. alapján a szerzők szerkesztése) Ez a folyamat a fizikai térben, méghozzá annak meghatározott, sőt, kitüntetett pontjain megy végbe. Abban a„pillanatban” vagyunk, ahol aHomo sapiens sapiens biológiailag már azzá alénnyé vált, amit ma is ismerünk. Evolúciója ugyan nem szűnt meg, de akörnyezethez való alkalmazkodás kényszerére adott választ már sokkal inkább az előbbinél lényegesen rövidebb „reakcióidejű” kulturális és technikai evolúció képes megadni: voltaképpen a tudás felhalmozásának, átörökítésének és alkalmazásának generációkon átívelő folyamatává vált. A hely is ismert: meglehetősen jól körülírhatóak azok a térségek, ahol az emberitársadalomfejlődéseelőszörlépettmainapiglátványosnakmondható, rapid (take-off) szakaszba. A mezőgazdaság megszületésével, az első városok felépítésével és számos más társadalmi és technológiai innováció adaptálásával az északi félteke szubtrópusi övezeteinek bizonyos térségei, mint a Közel-Kelet, az indiai szubkontinens északi peremvidéke és Kína, továbbá az ezektől függetlenül fejlődő prekolumbiánus magaskultúrák képezik azokat a magterületeket, ahol az ember által véghezvitt környezetalakítás először vált tömegessé. Ezekben a körzetekben a társadalmi interakciók összessége elsőként alkotott olyan bonyolult rendszert, amelyet már bízvást tekinthetünk földrajzi térnek. Emagterületek többnyire egymástól elszigetelten, (mai tudomásunk szerint) az egymással folytatott interakció nélkül jöttek létre, illetve fejlődtek és közöttük ott húzódtak a természeti tér még átalakítatlan, jórészt érintetlen, tágas vidékei, zónái. Ez ahelyzet tulajdonképpen egészen az ipari forradalomig nem változott alapjaiban, így a földrajzi tér alakulásának első szakaszát joggal tekinthetjük preindusztriálisnak. Ebben az időszakban atársadalom-természet interakciót afentieken kívül még az astabil, kiegyensúlyozott interakció fémjelzi, amelyben az ember még nem felejtette el saját természeti gyökereit, így a kapcsolatot alapvetően nem a szembenállás jellemzi, még akkor sem, ha a kiszolgáltatottság néha drámai körülmények között manifesztálódott. Mindezek mellett az ember természetátalakító tevékenysége is néha kritikus léptéket öltött, amelynek nyomait máig megtapasztalhatjuk (pl.: Appennini-félsziget, Isztria, Dalmácia erdőirtásai). A második szakasz az ipari forradalommal veszi kezdetét, ebből adódóan leggyakrabban indusztriálisnak nevezzük. A történelemnek erre az emlékezetes jelenségére akésőbbiekben is gyakran hivatkozunk majd, mert ez sok szempontból fordulópont az emberiség életében. Ebben az érában a tudományos és műszaki fejlődés következtében az ember részben a korábban is ismert természeti erőforrások új típusú és léptékű hasznosításával, részben pedig új és új innovációk termelésbe (természetátalakításba) vonásávalnagyságrendilegnagyobbenergiákbirtokosáváválik.Atermészeti térrel kapcsolatos viszonyrendszere az előbbiek következtében a korábbinál összehasonlíthatatlanul intenzívebb lesz. Ezzel párhuzamosan a társadalom térigénye (egyéni terek, gazdasági, piaci terek, később szélsőségesen sarkítva: életterek) egyre strukturáltabb, amit egyre nagyobb térszeletek használatba vonásával érhet el. Ennek következtében a földrajzi tér egyre jelentősebb és nagyobb részeket foglal magába a bolygó fizikai teréből: a korábbi magterületek centrumtérségekké fejlődnek, ezek környezetében megjelennek a perifériák (az ábrán a sötétebb, illetve világosabb szürkével jelölt területek), sőt, a centrumtérségeket már különböző (minőségű és tartalmú) kapcsolatrendszerek kötik össze. Felgyorsul afizikai tér kisajátítása, használatba vonása, azaz bekebelezése, így a természeti rendszerek lerombolása és mesterséges rendszerekkel történő –részbeni –pótlása. Mindez azt az eszmetörténeti fordulatot is tükrözi, hogy az önnön küldetésében egyre biztosabb ember immárleigázandó,alávetendőszereplőként,legjobbesetbenkiaknázható lehetőségként tekint atermészeti tér elemeire –aFöldre és sokszor etér lakóira, az emberre (is). 21. A fldrajzi tér alakulásának indusztriális fázisa (Forrás: Tóth J. alapján a szerzők szerkesztése) A harmadik szakasz már a posztindusztriális fejlődés eredményeként jött létre. Ekkor a földrajzi tér immár magában foglalja a bolygó fizikai terének és természeti környezetének lényegében egészét. A teljes birtokbavételt természetesen nem jelenthetjük ki, hiszen a természeti térnek mind kiterjedésében, mind szerkezetében továbbra is számos olyan eleme van, ami az emberitársadalomelőttismeretlen.AFöldtulajdonképpenmindenpontját ismerjük, adataink, információink alapján a tényleges birtokbavétel nélkül is ezek leginkább a földrajzi terünk részeinek (magashegységi, arktikus, avagyéppen mélytengeri övezetek) tekintendők, ugyanakkor napi használatban nincsenek. A nem teljes extenzív birtokbavétel mellett szólni kell arról is, hogy a természeti tér jellegéről is strukturált ismeretrendszerrel rendelkezünk, mégis atérhasználatunk és -ismeretünk intenzitása időről időre fejlődik. Az új technikákkal korábban nem ismert erőforrásokat tárhatunk fel, vagy éppen abányászat által egykor műrevalónak nem minősített javak kerülnek ma hasznosításra. A földrajzi tér azonban manapság már gyakran túl is terjeszkedik a természeti tér határain, hiszen a technika fejlődésével az emberi életre alkalmatlan terekre is beteszi a lábát. Az űrkutatás, a műholdak, valamint a repülés által használt magaslégkör, avagy a mélytengeri merülések mind olyan szeleteibe viszik el (rövid) időre az emberi életfeltételeket, ahol az természetes módon nem alakulhatott ki. Az emberi társadalom természeti térbe történő behatolása minden korábbinálkiterjedtebbéés intenzívebbé válik, éppen ezért atermészeti rendszerek korábbi egyensúlya a legtöbb esetben labilissá válik, esetleg felborul. Természeti katasztrófákattapasztalunkmega világmindenpontján, amelyek pusztításai leginkább azért sokkolók, mert olyan tereken éri az embert, ahol a természeti adottságokhoz képest elképzelhetetlenül sűrűn, vagy nagy számban telepedett meg az ember. Ennek következtében az ember műszaki fejlettsége ellenére is folyamatos küzdelemre szorul a környezeti problémákkal szemben (mint amilyen a globális klímaváltozás, a biodiverzitás vagy a biológiai produktivitás csökkenése), illetve kénytelen sok esetben mesterséges rendszereket kreálni és fenntartani. Mindez azonban a jelenlegi helyzetben szinte elkerülhetetlen: a társadalom pusztán lélekszáma miatt is messzire került attól, hogy egy jóval kevésbé kizsákmányolt természeti környezet megújuló erőforráskészleteire támaszkodva fennmaradhasson. Ez az ellentét lassan, de biztosan beépül az emberiség közös gondolkodásának paradigmái közé is, akár nyíltan fenntarthatóságnak nevezzük, akár nem. Ebből a szempontból a posztindusztriális fejlődést gondolati szinten a korábbinál kiegyensúlyozottabb embertermészet interakciókra való törekvés jellemzi, de hogy ez az új egyensúly hogyan teremthető meg, arról (egyelőre) nincs egyetértés, a gyakorlat rendre felülírja az elméletet. A posztindusztriális fejlődés másik fontos velejárja a hálzatosodás, a kapcsolatrendszerek globálissá válása.Ezegyrésztelválaszthatatlanulöszszeköti a világ egymástól távoli tereit, megtöbbszörözi a meglévő struktúrákat, és felépít egy új típusú virtuális világot, teret, amelyben afizikai távolságnak csökkenő fontosságú szerepe lesz. Ezek akapcsolatok, hálózatok, amelyeknek struktúrája, sűrűsége és kapacitása sokszor leképezi a fizikaitérbenmeglévőkülönbözőségeketbehálózzákaFöldet.Valósidejűségükkel, vagyis azzal a jelenséggel, hogy nem napok, hetek, vagy hónapok alatt jutnak el hozzánk a távoli térségek hírei, hanem abban a pillanatban osztozhatunk az információn és élményben, összenyomja a társadalom számára a Földet, ugyanakkor az egyén részére kitágítja azt. A természeti jelenségek, katasztrófák, politikai konfliktusok, sportesemények vagy akár a háborúk gyors „hozzáférhetősége” a Föld gyakorlatilag egésze számára a társadalom és gazdaság belső struktúráit és jellemzőit is megváltoztatja– ld. Waldo Tobler törvényének kritikáját a globális világban. Jó dolog a világ másik oldalán élővel együtt izgulni egy sportesemény kapcsán a virtuális térben,mindennapjainkelképzelhetetlenekaFöldmásikszegletébőlszármazó áruk és szolgáltatások nélkül. A kedvező hatások mellett azonban velünk él a rendszer súlyos törékenysége is. Régen egy lokális válság, legyen az háború, járvány, természeti katasztrófa, tőzsdekrach, általában megmaradt helyi, vagy regionális szinten. Napjainkban szinte biztosak lehetünk benne, hogy a hasonló események hatása világszerte érződni fog, éppen ezért tekinthetjük korunkat aglobalitás korának. A két Korea közötti feszültségek potenciálisan az egész világ légkörét szennyező és a világgazdaság törékeny fejlődését romba döntő nukleáris háborúval fenyegetnek, egy jelentősebb ázsiai influenzajárvány miatt idegessé váló tőzsdei befektetők pedig akár be is dönthetik a magyar fizetőeszközt, Ukrajna és Oroszország politikai vitái fél Európa gázellátását, így mindennapjait fenyegetik, míg egy „rendellenesen”pöfékelőizlandi vulkán aglobálislégiközlekedésben hozhat új korszakot. 22. A fldrajzi tér alakulásának posztindusztriális fázisa (Forrás: Tóth J. alapján a szerzők szerkesztése) A földrajzitérfentiekbenvázoltfejlődésifolyamatáttulajdonképpenglobalizációnak is hívhatjuk, hiszen az felfogásunk szerint nem más, mint a földrajzi térben lejátszódó interakciók kiteljesedése és az egész világra való kiterjedése. Ennek a több évezredes fejlődésnek valójában vannak olyan szakaszai, amikor a korábbi trendek helyett egy új, sokkal meredekebb fejlődési pálya alakul ki – ún. take-off szakasz, vagyis a légi közlekedés-ből aközgazdaságtanba szivárgott kifejezéssel élve felszállóág. Ilyen volt például a19. század vége és a20. század eleje, az első globális távközlési rendszerek megjelenésével (távíró majd drótnélküli távíró, rádió), és az ezredfordulóazinternethétköznapiváválásával.Afordulópontokellenére egy irányba tartó fejlődésről van szó, amely elvezetett minket napjaink „világfalujáig”. Ebben a globális térben a távolságok leépülőben vannak, azokat más léptékkel mérik, a helyi társadalmak és közösségek ezernyi szállal kötődnek egymáshoz és a kapcsolatok erősségét és intenzitását ma már nem a (fizikai) térben elfoglalt pozíció határozza meg. A földrajzi tér fejlődése kettős folyamat: horizontális dimenziója voltaképpen atértermelésbe bevont, azáltal újrateremtett területek fizikai kiterjedésének növekedése, vertikálisdimenziója pedig mindezekelmélyülése, vagyis afolyamatok intenzívebbé válása. Ez utóbbi gondolatot segít értelmezni egy másik közismert modell, amelyet Peter Haggett alkotott meg. 23. A régiófejlődés folyamata (Forrás: Haggett, P. nyomán szerkesztette Máté É.) Az ábrasoron azt követhetjük végig, hogy miként lesz az eseti mozgások által hordozott, alkalomszerű kapcsolatokból pályákban manifesztálódó, tartós interakció. A pályák csomópontokban találkoznak, amelyek egyszerre következményei is a hálózatnak, és egyszerre határozzák meg azokat (vajon a városban futnak össze az utak vagy az utak összefutásánál jött létre aváros?). Ezek acsomópontok egyenetlen fejlődésük révén hierarchizálódnak, és végső soron komplex, vertikálisan és horizontálisan is sokszorosan tagolt térrendszerek jönnek létre. 1.2.3. A földrajzi tér szerkezetéről 1.2.3.1. Hely, lépték és hierarchia A földrajzi térről alegfontosabb dolog, amit elmondhatunk, hogy heterogén, különböző elemek változatos mozaikjából áll össze. Ugyanakkor a heterogenitása, bármennyire is egyedi tényezők kombinációja hozza is azt létre, nem véletlenszerű, hanem bizonyos, éppen a földrajz által kutatott és leírt törvényszerűségeknek felel meg. A tér szerveződésének alapelme (fizikai hasonlattal elemi részecskéje, ha úgy tetszik építőköve) a hely.Nemes Nagy József szavaival élve, hely alatt hétköznapi értelemben a térnek azt a részét értjük, amelyet valamely jelenség, dolog vagy személy ideiglenesen vagy tartósan elfoglal belőle. A helyeknek a térben történő eloszlása, egymáshoz való viszonyai azok a sajátosságok, amelyeket a tértermelés korábban bemutatott folyamata hoz létre. A valamilyen mintázat szerint elrendezett és funkcionális és formális kapcso latok bonyolult hálózatába szerveződött helyek összetett térbeli rendszereket alakítanak ki. Nem határozható meg ugyanakkor általános érvénnyel az, hogy mit tekintünk alapvető építőkőnek, vagyis helynek. Nem csak arról van szó, hogy aföldrajzi tér különböző szféráiban más és más típusú helyekkel találkozunk, hanem arról is, hogy a kutató, elemző nézőpontjából egy-egy, helyek-ből felépülő komplex térbeli rendszert egy másik, nagyobb léptékben helynek, elemzési alapegységnek tekinthetk. Egy település nyilvánvalóan összetett rendszer,amelyetkülönbözőhelyeképítenekfel,hétköznapiértelembena legtöbben talán az épületekben vélnék felfedezni a települést alkotó helyek alaptípusát. Ugyanakkor atelepülés maga is hellyé válik, ha vizsgálatunk tárgya atelepüléshálózat, és kérdéseink például avonzáskörzeti kapcsolatokra vonatkoznak. Ebből a szempontból ugyanis lényegtelenné válik, hogy a településnek milyen lesz a belső térszerkezete. Valahogy úgy, ahogy a természettudományok képesek az anyagok tulajdonságát az őket felépítő atomok és molekulák tulajdonságai és kapcsolódásuk sajátosságai alapján elemezni anélkül, hogy ezen a szinten kérdéseket fogalmaznának meg akár a kvarkok és a bozonok világáról. Köznapi példával élve: a körülöttünk lévő tér olyan „felbontású”, hogy az bármilyen nagyításban („zoom-olás” esetén) éles, ugyanakkor változtatható perspektívájú képet ad. Ezt a problémát a társadalomföldrajz a lépték koncepciója kapcsán igyekszikértelmezni.Aföldrajztudománnyalvalóismerkedésétnemrégiben megkezdő olvasó számára talán meglepő lehet, de egy ilyen, elvileg kézenfekvő fogalom kapcsán rendkívül szerteágazó értelmezések és olykor igen heves viták alakultak ki. Az alapprobléma valóban egyszerű: a földrajzitérbenlejátszódófolyamatokelemzésecsakmegfelelőléptékben lehetséges, így a lépték leghétköznapibb, ún. „módszertani-operatív” értelmezése szerint voltaképpen az adatgyűjtés keretét jeleníti meg. Későbbiekben, elsősorban neomarxista geográfusok, társadalomtudósok növekvő jelentőséget tulajdonítottak a léptéknek, alapvetően ontológiainak2 nevez Létezéselméleti,létfilozófiai. hető megközelítésükben alépték aföldrajzi tér objektíve létező alapkategóriája. Ezek az elméletek sokszor bizonyos léptékek kitüntetett szerepét (pl. világgazdaság, nemzetgazdaság, város) hangsúlyozzák. Ennek agondolatsornak atovábbvitelével alépték politikai tartalmat is nyert, megjelent aléptékek társadalmi küzdelmek színtereként való ábrázolása, majd, a korábbiaktól eltérő megközelítésben a politikai konstrukcióként (nem pedig objektív térkategóriaként) való értelmezése is. Amagyar nyelven elsősorban Boros Lajos és Berki Márton munkáiban bemutatott fogalom jelentőségére egy gyakran idézett példán keresztül szeretnénk felhívni afigyelmet. Mindazok, akik elemzésük léptékéül avilággazdaságot választják, és adatgyűjtésük alapegységeként pedig a nemzetgazdaságokat, az utóbbi két évtized folyamatait látva joggal beszélhetnek konvergenciáról: az országok közötti egyenlőtlenségek átlagos mérete –elsősorban akorábban nagyon szegény, és óriási súllyal megjelenő Kína és India, valamint néhány más népes ország gyors növekedése kapcsán – jelentősen csökkent. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan, egy másik szemlélő, akinek léptéke egy nemzetgazdaság, szintén jogosan hívhatná fel a figyelmet arra, hogy a nyugati (különösen az egyesült államokbeli) társadalombanajövedelmekegyreegyenlőtlenebbeloszlását,polarizációját tapasztalhatjuk ebben az időszakban. Ez elsősorban arra hívja fel a figyelmünket, hogy nem lehet és nem szabad az egyes térbeli folyamatokat kizárólag olyan módon elemezni, hogy megfeledkezünk amás, alacsonyabb vagy magasabb léptékekben megjelenő gyökereikről vagy hatásaikról. Ez a sajátosság ismét megerősítheti bennünk a földrajzi tér alapvető relativitását: a nézőpont és a lépték alapvetően határozza meg azt, hogy miként látjuk aszerkezetét. Szélsőséges esetben akár arra az álláspontra is helyezkedhetünk, hogy a komplexebb térbeli jelenségek igazából saját percepcióink, észlelésünk termékei, ezért és legfőképpen azért ilyen formában találkozunk velük, mert szükségesnek tartjuk, gondolkodásunk sajátosságához tartozik, hogy határozott mintázatokat fedezzünk fel környezetünkben. Ezt az ellentmondást Tóth József saját, a földrajzi térről vallott elképzeléseiben úgy oldotta fel, hogy aföldrajzi tér szerveződésének egységeit hierarchikus rendbe szervezte, illetve megkülönböztette atér immanens sajátosságai révén kialakuló, alulról szerveződő, valamint az ember által atérbenészleltésaktívbeavatkozásokkallétrehozott,felülrőlszerveződő egységekrendszerét. 24. Funkcionális és formális térszerveződési hierarchiák (Forrás: Prinz Gy. és Tóth J. nyomán a szerzők kiegészítéseivel és szerkesztésében) A fenti rendszerben akár a bal, akár a jobb oldali oszlop szerveződési szintjeit nézzük, nem felejthetjük el, hogy minden esetben a tértermelés hozza létre őket, csak amíg abal oldali, egymásra épülő elemeket elsősorban egyének, különböző célú és összetételű csoportok, vállalkozások egymással való kapcsolatai, piaci és nem piaci tranzakciói, történetileg kialakult, tartós relációi határozzák meg, valamint az ezekből épülő közösségi tudat, identitás, addig ajobb oldalon ahatalmi viszonyokból, és talán kulturális sajátosságokból fakadó erők dominálnak. Az előbbieket mi magunk funkcionális;utóbbiakat pedig formális kapcsolatnak,egységnek,rendszernek nevezzük. Az azonos szinten található helyek nem feltétlenül esnek egybe területileg, illetve tartalmilag is különbözhetnek. Azonban atér folyamataiba történő tudatos beavatkozások (térbeli tervezés) során célszerű és kívánatos akét rendszer szintjeit területileg közelíteni egymáshoz: akkor beszélhetünk harmonikusan fejlődő térrendszerekről, ha a formális és funk cionális határok nagyrészt megegyeznek. Ez a harmónia azonban inkább csak elméleti lehetőség, absztrakció, hi szen amíg a funkcionális egységek alapjául szolgál mintázatok permanensen és adott esetben nagyon gyorsan újrarendeződnek, a formális egységektől ez nem várható el, sőt, állandóságuk bizonyos mértékig értékeket is hordoz, mint például az államhatárok problémája: ha a ma már Pozsony agglomerációjához (közvetlen vonzáskörzetéhez, mint funkcionális egységhez) tartozó, és egyre nagyobb arányban szlovák állampolgárok által lakott Rajka település kapcsán a formális határokat a funkcionálisakhoz illesztenék, akkor a szlovák-magyar államhatárt Szlovákia javára Rajka elcsatolásával kellene korrigálnunk. Továbbá, a funkcionális és formális egységek határai jellegükből fakadóan különbözőek: amíg utóbbiakat szükségszerűen éles, vonalként felfoghat határok választják el egymástl (és amelyeket jogi eszközökkel határoznak meg), addig előbbiek határa inkább zónára, sávra emlékeztet,peremükönátmeneti, bizonytalan kapcsolódásúövezetekkel.Továbbmenve,azismegkockáztatható,hogy a funkcionális térszervezés egységei nem fedik le egészében a teret, köztük a kontinuitás megszakadhat, perforácik léphetnek fel, míg a formális egységeknél ilyesmi nem fordulhat elő. Azaz előfordulhat, hogy egy falu elnéptelenedik, mert nem tud megélhetést biztosítani lakóinak, az azonban szinte kizárt, hogy ettől ne tartozna jogilag valakihez (ingatlantulajdonosok, illetve hatóságok). Mindazonáltal akár ez utóbbira is akad példa: a politikai földrajz bukott államoknak (failed states) nevezi azokat ahatalmakat, amelyek nem képesek/akarják gyakorolni hatalmukatsaját államterületük egy része felett, azazitt azállam szempontjából is perforálódik a tér. Talán a diszkontinuitás lehetősége alkalmazható az ország fogalmára, bár inkább lenne helyesebb nemzetet mondani abban a helyzetben, amikor az identitás és a kapcsolatrendszerek megvannak ugyan, de a területi kontinuitás bizony szakadozott –Csíkszeredától Budapesten át Londonig érnek a távoli szövetdarabok. Akármit gondolunk is a fenti modellről és esetleges hiányosságairól (például az ország és állam fogalmának elválasztása különösen problematikus, és lehet vitatkozni az egyes szintek számán stb.), egy nagyon fontos tényezőre mégis felhívja afigyelmünket. Nevezetesen arra, hogy a fldrajzi tér dinamizmusát, alakulását, folyamatos jratermelését egy sajátos kettősség jellemzi. Noha atértermelés minden folyamata végső soron emberi döntéseken alapszik, némely döntés fontosabb a többinél. Vagyis amíg a funkcionális kapcsolatok általában nagyon sok, egyenként viszonylag csekély következményeket hordozó (szerényebb volumenű) döntésből állnak ssze,addig a formális egységek kialakítása mögött olyan térbeli tervezési folyamatok állnak,amelyekszerencsésesetbenkoherensmódon,stratégiába illesztve, de mégiscsak véges számú és egyenként sokszor igen jelentős, következményeibennagyvolumenűdöntésbőltevődnekössze.Kiaknázva amagyar nyelvben rejlő lehetőségeket, az elsőként említett esetben atér dinamizmusátfejlődésnek, utóbbiban pedig fejlesztésnek nevezhetjük. 1.2.3.2. A fldrajzi tér szférái Eddig a földrajzi teret felépítő helyek közötti hierarchikus jellegű kapcsolatokról szóltunk, de fontos megvizsgálni a továbbiakban azt is, hogy a szerveződésnekmilyenegyébsajátosságaivannak.Természetesenaföldrajzi teret a maga teljességében, változásában, az új és új struktúrák mentén leképezni lehetetlen feladat. Mivel lényege éppen az interakciókban rejlik, bármely modell a valóság olyan leegyszerűsítését eredményezi, amely során sokat elvesztünk annak lényegéből. Elég, ha csak alegismertebb és leginkábbhétköznapitér-modellekre,atérképekregondolunk:bármilyen részletes legyen is egy térkép, nem képes és nem is célozza atér minden elemének ábrázolását, nem is beszélve annak dinamizmusáról, bár napjainkban éppen bizonyos online rendszerek kezdik integrálni a változásokat, a pillanatnyi állapotokat a térmodellekbe (pl. a Google útvonaltervező aktuális forgalomra vonatkozó visszajelzéseket). Amodellek alkalmazása mégis szükségszerű, mert általuk fontos, lényegi tulajdonságokat könynyebben érthetünk meg. Tóth József a földrajzi tér szerkezetét a tetraéder-modellen keresztül mutatta be. Az általa használt földrajzi tér (máskor társadalmi-gazdasági tér) fogalom atermészeti és atársadalmi tényezők metszetéből jön létre, voltaképpen aszerzők maguk is ezen a modellen nevelkedtek, és ezt gondoltáktovábbafentiekben közreadott módon.Amodellt a későbbiekben,a településföldrajzi fejezetben részletesen bemutatjuk, itt most csak annyit bocsátanánk előre, hogy a tetraéder négy lapja megfeleltethető egyenként atermészeti, társadalmi, gazdasági és infrastrukturális szféráknak. Ezek aszférák atetraéder élei mentén kölcsönhatásban vannak egymással, és ideális esetben harmonikusan fejlődnek. Az elemzés kedvéért a földrajz sokszor – bár kimondatlanul – egyfajta rétegként értelmezi a földrajzi tér alkotóelemeit, amelyek szerkezete részben vagy egészben követi a más rétegeken lévőkét. Az egyes szintekenmegjelenőstruktúrákönmagukbanisértelmezhetők,értelmezendők, ugyanakkor a földrajzi komplexitást csak több szféra együttes érzékelése, elemzése adhatja meg. 25. A földrajzi tér egyszerűsített „rétegmodellje” – egy lehetséges tagolás a fldrajzi teret alkotszférákrl (Forrás: a szerzők szerkesztése) Az ábrán bemutatott modellen a rétegek száma tulajdonképpen szabadon növelhető, egyeseket másokkal ki lehet cserélni. Arra kívánjuk mindazonáltal felhívni afigyelmet, hogy aföldrajz kutatásaiban legtöbbször ennek megfelelően dolgozik manapság: amíg a hagyományos (sokszor leginkább regionális) földrajz elsősorban vertikális metszeteket készített, mintegy „kutatófúrást” mélyített keresztül az egyes rétegeken, addig napjaink geográfiai vizsgálatai elsősorban arról szólnak, hogy az egyes rétegeken belül tapasztalható törvényszerűségeket feltárják, ideális esetben nem feledkezve meg a kapcsolódási pontokról „felfelé” és „lefelé” is. Aszférákra vagy rétegekre való tagolás márcsak azért is célszerű és megalapozott, mert az előző fejezetben tárgyalt helyekkel kapcsolatos egyik kérdést is segíthet megválaszolni. A földrajzi teret felépítő helyek igen változatosak típusuk szerint, de értelmezésüket és akapcsolatrendszerük elemzését megkönnyíti, ha csoportosítjuk őket a hasonlóság elve szerint. A hasonló lényegű helyek nagyobb valószínűséggel fognak egymásra hatni. A földrajzi téren belül elkülöníthető egyes szférákat úgy is meghatározhatjuk, mint hasonl helyek sszetett halmazait.Aszféra azért tekinthető inkább halmaz-, semmint rendszerszerű jelenségnek, mert a kapcsolatrendszere semmiképpen sem zárt, hanem nyitott más szférák felé is. Arra is fontos felhívni a figyelmet, hogy a szférák egészen biztosan csak amipercepcióink, észlelésünkáltal léteznek,éspusztán elemzési-tervezési célokat szolgálnak. A koncepció ageoszféra fogalom némileg kibővített értelmezéséből származik: a földrajz régóta elkülöníti aFöldet alkotó szférákat és azok alszféráit (pl. atmoszféra, benne apéldául atroposzférával,sztratoszférával,vagyalitoszféra–kőzetburok–,hidroszféra, pedoszféra stb.). Az alábbi táblázatban arra hozunk példát, hogy az egyes szférák jellegzetes helytípusai különböznek, amely végső soron oka avelük foglalkozó földrajzi diszciplínák divergáló fejlődésének is. Ugyanakkor ezek a példák reményeink szerint arra is felhívják a figyelmet, hogy a szférákra tagolásnak megvannak amaga hiányosságai és korlátai. A táblázat példái közül egy lakóház egyszerre lehet alapvető hely az épített és atársadalmi szférában is, de nyilvánvalóan más-más sajátosságain lesz ahangsúly. A településföldrajzot ugyan az épített szféránál tüntettük fel, de nyilvánvalóan legalább annyira, vagy sokkal inkább foglalkozik atelepüléseken élő emberrel, mint a műszaki aspektusokkal. A szférák közötti kölcsönhatások is egyértelműek, ha mondjuk az élőhelyek és a felszínformák kapcsolatára gondolunk, vagy a közlekedési pályák és ageomorfológia kapcsolatát elemezzük. (A fenti ábrát az oktatásban évek óta „rétegmodell” elnevezéssel próbáljuk népszerűsíteni, amelyet azonban hallgatóink következetesen csak „lasagne-modellként” aposztrofáltak. Jobban belegondolva, az ő elnevezésük még jobban kifejezi arétegek közötti szoros, éles határok nélküli kapcsolatot –atésztalemezek közötti töltelék formájában –, és magát a rendszerszerűséget is –például a rétegeket figyelmen kívül hagyó, egységes ízvilág képében). Szféra típusa Néhány, példaként szolgáló, jellegzetes… hely komplex térrendszer folyamat ezzel foglalkozó földrajzi diszciplína Társadalmi lakóhely, munkahely vonzáskörzet, régió termelés és elosztás, reprodukció és rekreáció társadalomföld-rajzi diszciplínák, pl. népesség-, gazdaságföldrajz, szociálgeográfia Épített épület, közlekedési pálya település,közlekedési hálózat építés és pusztulás településföldrajz, közlekedésföldrajz Biológiai élőhely biom migráció, szukcesszi biogeográfia Fizikai völgy, dűne, szirt, delta vízgyűjtő, táj, hegységrendszer erózió, akkumuláció természetföldrajzi diszciplínák, pl. geomorfológia, vízföldrajz 26. Példák a szférákra tagolt fldrajzi tér jellegzetes helytípusaira (Forrás: a szerzők összeállítása) Egy másik, saját, az előbbiekből is épülő megközelítésünk a földrajzi tér összetettségére és a hagyományos terekre épülő, ugyanakkor a fizikai léttőlegyreinkábbtávolodóstruktúrákrahívjafelafigyelmet.Aföldrajziteret ugyanis egyszerre alkotják valós, fizikailag megfogható, megtapasztalható tértípusok, valamint fizikailag nem létező, virtuális terek. Az egyén, akinek felfogása, észlelése, tapasztalatai és tevékenysége mentén írjuk le ateret, mindkét tértípusban él, ő arendszer origója. Az ő képzelete rajzolja ki és árnyalja a fiktív tereket, az ő percepciója írja le a valós fizikai térrészleteket például épületként, hegyként, vagy folyóként, az ő elméje örökíti tovább e percepciókat. Az ábrán az „alsó körben” szereplő térféleségek közül a fizikai tér a bolygónk fizikai környezetére, a Föld élettelen képződményeire, vagyis ageoszférákra (lito-, hidro- és atmoszféra) utal. Ennek atérrésznek akutatásával leginkább atermészeti (több nyelven fizikai) földrajz és rokontudományai foglalkoznak. Ebből a –vélhetően határtalan –térből csak speciális szeleteket hasznosít az emberiség, leginkább azt, ahol az élet feltételei biztosítottak. Maga az ember pedig csak korlátozott, egyéntől függő szeleteit használja, ismeri meg élete folyamán. Ahol a fizikai tér úgy differenciálódott, hogy az élet is megjelenhetett, kezdődik a biológiai tér– tulajdonképpen megfeleltethetően a bioszférának –, amely a geoszférákat benépesítő élőlények összességét jelenti. Az antropogén tér már kifejezetten az emberiség által alakított, formált világokat fogja össze: a településeket, a településközi tér vonalas infrastruktúráját és egyéb létesítményeit, mint a társadalmi tevékenységek fizikai színtereit és manifesztumait. Ennek egy apróbb szelete az az individuális tér, amelyet az egyén használ, amelyben él, mozog, amelynek alakításához személyes tevékenységével hozzájárul, formál, amelyben eligazodik, amelynek legbelsőbb részeit sajátjának tekinti. 27. Az emberkzponttérértelmezés egy lehetséges modellje (Forrás: a szerzők szerkesztése) Ezek a terek a fejlettség egy szintjéig térben is összefüggőek, míg bizonyos szinttől (életkor, jövedelem, életmód stb.) pályákkal összekötött foltokként írhatók le. Acsecsemő individuális tere nem terjed túl akiságyán, vagy a lakáson jó ideig, ahogyan a fejletlen világban élők térpályái sem lépnek túl gyakran 15-20 km-es távolságokat. Az életkor növekedésével kiterjed az individuális tér, mintahogyan avilágban utazó üzletember vagy tudós távoli és kiterjedt tereit éli meg (esetleg alakítja) fizikai valójában. Az el nem ért, meg nem tapasztalt terekre pedig marad a saját képzelőerő: mások információi alapján saját kognitív, fiktív tereket építünk, vagy a modern kommunikációs technikák segítségével más csatornákon (pl. webkamera, streetview) érjük el, tapasztaljuk meg bizonyos részleteit. A vonal felett ábrázolt virtuális terekkel sokkal kevesebbet foglalkozik ahagyományos geográfia, holott ezek a valós terekből és ezekre épülnek, mi több, az alakításukra született gondolataink (képzelet terei) is sokszor innen származnak. A kognitív tér összegzi mindazon képzeteinket, amelyeket a fizikailag létező terekről magunk (szubjektumunk mentén) kialakítunk. A gondolatainkban, fejünkben élő (tér)képek vitathatatlanul a valós terekből építkeznek, annak speciálisan, szubjektíven szelektált részletei, ahol az általunk ismert vagy megélt, létező terek sajátos arányokkal és szerkezettel vannak jelen. A hazai geográfiai irodalomba Mészáros Rezső által bevezetett, kibertér elnevezéssel illetett térszelet ennél valódibb és elvontabb is egyben: az általunk teremtett kommunikációs hálózatok, mindenekelőtt az internet révén létrejött mesterséges világ, térség szinonimája. Ezek mind virtuálisan létező helyek, amelyeken legalább annyira otthon érzik magukat a ma tizenévesei, mint apáik vagy nagyapáik tették azoknak atelepüléseknek aközterein, ahol felnőttek. Avalós térrel való kapcsolatot e hálózatok kézzel fogható elemei, pillérei (pl. szerverek és hálózatok), illetve a rendszerben alkalmazott valós tárgyakra, tevékenységekre, helyszínekre utaló elnevezések (pl. akta, mappa, doboz, szörfölés, chat szoba stb.)testesítikmeg.Ennek a térnek létező valós elemeire (pillérek) épülő, de alehető legrugalmasabb szerkezete van, azaz az azt használó érdekei menténalakul.Magunk,sajátigényeinkszerinthasználjuk,építjük,alakítjuk, ebben az attribútumában még akognitív tereknél is cseppfolyósabb. Végül a fiktív terek az emberiség ősidő óta meglévő, alkotó fantáziáinak termékei. Általábancsak az inspiráció és néha csakkonkrét helyszínek révén, vagy akár sehogy sem kapcsolódnak avalódi világ tereihez. A teljes mértékbencsakaképzeletszüleményénektereiistartalmaznakvalóselemeket, hiszen ezen fiktív tereket is valós térként próbáljuk felépíteni (pl. Csodaország, Tündérország, Üveghegy), esetleg vizualizálni. Éppen ezért, sokszor saját történelmük, nyelveik és földrajzuk is van ezeknek az „univerzumoknak”.TolkienKözépföldjénektünde-nyelveitaquenyátésasindát világszerte –visszafogott becslések szerint is –több tízezren beszélik valamilyen szinten, mi több, ehhez könnyedén szótárt is találunk– természetesen a kibertérben. A Star Trek világának klingonját talán valamivel kevesebben értik (ehhez is lelünk akár Klingon Nyelvi Intézetet is), foglalkoznak vele egyetemi kurzusok, mi több, aCsillagok Háborújának világából származó jedi-hitűnek vallotta magát –igaz, egyfajta tiltakozásképpen –a 2001-es népszámláláson Anglia és Wales népességének 0,8%-a, vagyis közel félmillió fő! A példákat hosszan lehetne sorolni, mindenesetre tény, hogy az írói képzelet régóta teremt világokat, a posztmodern fejlemény, hogy a rajongók ezeket továbbgondolják, aprólékosan kidolgozzák, hogy utána általában saját történeteiknek, szerep- vagy egyéb játékaiknak legyen míves színtere. 1.2.3.3. A fldrajzi tér mintázatai és további modelljei Sűrűsödés és ritkulás: az intenzitási zónák kérdésköre Visszatérve a földrajzi tér interpretációihoz, fontos megállapítanunk, hogy akármilyen értelmezését vesszük is a földrajzi térnek, az biztos, hogy mindenkorsajátos térstruktrák, mintázatok rajzolódnak ki benne, ahogy erre már többszörutaltunk is. Ezeknek a mintázatoknak a fellelése, leírása, értelmezése, keletkezésük körülményeinek feltárása a társadalomföldrajz legfontosabbtevékenységénektekinthető. Különböző okokból, amelyeket akövetkező fejezetben kicsit bővebben is érintünk, nem létezik egyetlen és általános, a földrajzi tér jelenségeire svájci bicskaként alkalmazható térszerveződésimodellsem.Ehelyettvantöbb,atársadalomtudományok eszköztárát adaptáló elmélet és modell, amelyek gyakran alkalmasak a földrajzi tér bizonyos szerveződési szintjeinek vagy egyes szféráinak a leírására. Mindazonáltal, a különböző szférákra, a bennük megfigyelhető jelenségek térbeli eloszlására többé-kevésbé általánosan igaz lesz az, hogy –miként arra már aTóth-féle kettős térszerveződési modellnél utaltunk –az éles határfelületek általában ritkák, az egyes térrendszereknek, ha úgy tetszik a mintázat egyes elemeinek határán általában átmeneti zónák kép-ződnek. Nemes Nagy József ennek kapcsán aföldrajzi tér mintázataiban megfigyelhetőeltérő intenzitású zónákra hívja fel a figyelmet.A mintázat a magterület körül koncentrikusan egyrecsökkenő intenzitású zónákra osztható, amelyek közül a külsők már nem is zónák, ott az adott jelenség csak szigetszerűen kimutatható. Gyakran alkalmazott példa erre a települések vonzáskzete, amelyet szokás felosztani (belülről kifelé haladva) agglomerációs, hegemón, domináns és átmeneti övekre. Ezen övekhez indikátorok is rendelhetők (a gyakorlatban leginkább az ingázás), amelyek alapján például Magyarországon hivatalosan is lehatárolják anagyvárosok körül kialakult agglomerációkat és hasonló, de kevésbé intenzív kapcsolatokon alapulótérbelirendszereket. 28. Eltérő intenzitású zónák az ingázás mértéke alapján Budapest térségében (Forrás: Pénzes – Molnár – Pálczi 2014) Tóth József a földrajzi tér mintázatának leírására a térszerkezet kifejezést használja. Ennek textúrája, szövete van, azt atársadalmi-gazdasági interakciók,valamintazaztszolgálóinfrastruktúra,illetveabefogadótermészeti környezet formálja. A textúra sűrűsége a központok mentén erősebb, míg attól távolodva egyre ritkább, lazább szövetet találunk. Erre az alapra építkezik a már korábban említett település- és régiómodellje is, ahol a sűrűsödési gócok maguk a települések, mígaz egyre ritkulótextúra térszerkezeti egységeket, például régiókat választ el egymástól. Területileg nagyon hasonló kép rajzolódik ki akkor is, ha Thorsten Hägerstrand térbeli terjedési, diffzi modelljét vesszük górcső alá. Álláspontja szerint a jelenségek, melyeknek általában térstruktúrájuk van, nem statikusak, hanem térben változóak, terjednek. A modellben, ahol az innováció terjedése kétféleképpen, szomszédsági elven (szabadabban), illetve a földrajzi térben meglévő hierarchikus kapcsolatok mentén (részben kötöttebben) történik, szintén kialakulnak a kisebb-nagyobb intenzitási zónák. Az eltérő intenzitású zónák egyik, makroterekre történő alkalmazásaként értelmezhetjük a centrum-periféria elméletet, amelyet Immanuel Wallerstein nyomán szoktunk számos földrajzi jelenség magyarázataként alkalmazni. Ebben amodellben alegfontosabb mintázatot az adja, hogy a meglévő fejlettségi különbségek területileg koncentráltan jelennek meg. Azokat a térségeket, ahol a különböző társadalmi tevékenységek az adott kor normáihoz mérten magas színvonalon érhetőek tetten és működnek (beleértve nem csak a műszaki haladást és a gazdasági hatékonyságot, hanem a kultúrát és minden egyebet is), nevezhetjük centrumnak. Ezek a fejlődésben élen járó régiók abban az értelemben is, hogy itt születnek azok az innovációk, amelyek új utakat nyitnak meg a társadalom számára. A centrumokat a szerves fejlődés, a megújulás igénye és képessége, az önkorszerűsödés jellemzi, ezzel (követendő vagy éppen elutasítandó) mintául is szolgálnak a világ más terei számára. A fenti tulajdonságaik mentén ezek a terek a (globális) stratégiai döntéshozatal helyei is, mind gazdasági, mind politikai, mind pedig katonai tekintetben is. Ebből következően nem pusztán (irigylésre méltó) adottságként kell tekintenünk egy térség centrum jellegére, hanem ahatalmi viszonyrendszerben elfoglalt pozícióként is, amely magában foglalja más terek feletti befolyásra törekvést is. A perifériák ezzel szemben többé-kevésbé elmaradottak, amelynek mértéke változó lehet helytől, vagy az összevetés alapjától függően. A perifériák fejlődése általában mintakövetésen alapul, sikerességük jórészt azon múlik,hogyacentrumokbanlétrejövőinnovációkatmennyireképesekhatékonyan adaptálni. Folyamatos modernizációs kényszerben élnek, vagyis örökké a fejlődés gyorsításán dolgoznak, amely néha eredményes is lehet. A két pólus között a félperifériák kiterjedt övezete húzódik, melyeknek társadalom-, gazdaság- és államszervezetében is keverednek a centrumokra, illetve perifériákra jellemző jegyek. A félperiféria átmeneti jellege sokszor magából aföldrajzi helyzetből következik, azaz fejlettségük acentrumok pereméhez kötött térbeli pozíciójukból, átmeneti és közvetítő szerepükből eredeztethető. Mindazonáltal manapság egyre több olyan globális félperiféria (pl. Brazília, Dél-afrikai Köztársaság) ismert, amely regionálisan akár centrumként is felfogható, de aglobális központoktól mért földrajzi és/vagy fejlettségi távolsága, avagy éppen elszigetelt volta miatt „csak” félperifériakéntértelmezhető. A centrumok és a perifériák egymáshoz val viszonya vitatott dolog. Acentrum általában birtokolja azokat a(katonai, gazdasági vagy egyéb) eszközöket, amelyek lehetővé teszik aperiféria valamilyen szintű alárendelését. A centrum-periféria rendszer folyamatos újratermelődésében a tértermelés egy aspektusát azonosíthatjuk, amelyben abaloldaligondolkodók társadalomföldrajza a kapitalizmusra jellemző kizsákmányolás (makro-) térbeli megnyilvánulását is felfedezi. A centrum-periféria viszonyrendszer nem statikus, azaz mind időben, mind térben relatív. Elmozdulások voltak és vannak, számos példa mutatkozik sikeres felzárkózásokra, de akár az évszázadokra szóló leszakadásra is. A legtöbb esély erre a centrumok közvetlen peremén, a félperifériákon nyílik, de meglehetősen közismert Japán modernizációs ugrása a19. századvégén,vagyakárKínáénapjainkban.Lefeléisvezetút:azitáliaivárosállamok messzire kerültek egykori dicsőségüktől és befolyásuktól, és ki hinné, hogy valamikor Lisszabon anyugati világ kereskedelmének egyik legfontosabb központja volt. Mégis, ha abefolyás részben vagy egészében el is enyészik, a felhalmozott tőke jelentős részben megmaradhat, így a modern kor egykori centrumai általában akkor is a világ fejlettségének élvonalában maradnak, ha szerepkörük csökken. Homogenitáson és kapcsolatrendszereken alapul térstruktrák Túllépve a földrajzi tér horizontális szerkezetét alapvetően jellemző intenzitási övezetek kérdésén, érdemes áttekinteni néhányat a mintázatot meghatározó további elméleti modellek közül. Alapvetően Georges Benkonek a Lengyel Imre és Rechnitzer János által idézett tipizálásából indulhatunk ki, amely arégiók három fajtáját különbözteti meg, nevezetesen atervezési/programozási, a csomóponti és a homogén régiókat. Mivel a régió a regionálistudományszámárameglehetősentágértelmezésilehetőségeket kínáló fogalom, nem torzítunk nagyot a szerzők eredeti szándékán akkor, ha itt és most általánosabban, a földrajzi térben megfigyelhető mintázatokra alkalmazzuk. Mivel aprogramozási régió kifejezetten formális téregységekre, tervezési, fejlesztési céllal létrejött, életre hívott egységekre vonatkozik, figyelmünket acsomóponti, illetve ahomogén téregységekre fordíthatjuk. Előbbieket lényegében hálózatok és a mintázatot a hálózatba tartozó helyeknek az eloszlása határozza meg, utóbbiaknál az azonos tulajdonságú helyek térbeli eloszlása, diszperziója rajzolja ki a nagyobb egységeket. Mindkét megközelítés alapjául szolgál figyelemreméltó modelleknek, amelyek közül néhányat kiragadunk és példaként megemlítünk, anélkül hogy a teljességre törekednénk. 29. Egy-egy példa homogén (bal) és kapcsolati (jobb) régira. Az EU-s régik kzl a közösségi egy főre jutó GDP átlagának 75%-át el nem érők bordóval rajzolják ki az unió keleti perifériáját. A nagysebességű vasutak hálózatát bemutató térkép pedig felfoghataz eurpai magterlet centrumai kzti kapcsolatok térbeli lenyomatának (Forrás: Eurostat és Wikipedia) A kapcsolatrendszereken alapulótérmodellek egyiklegfontosabbgyökere az az elméleti, deduktív jellegű megközelítés, amelyet a közgazdaságtan egyes piaci szereplők térbeli kapcsolatairól, tranzakcióiról folytatott. Legismertebb (nyugodtan mondhatjuk, hogy hatásaiban is talán a legjelentősebb) mégis a német geográfus, Walter Christaller modellje, amely a kzponti helyek elmélete néven ismert (részleteiben még később). A közgazdász August Lsch későbbi kiegészítéseivel a településhálózat alapvető konfigurációjának lehetséges keretét és magyarázatát adja meg a teret lefedő hatszögekben, amelynek kialakulását a helyek közötti piaci, közlekedési és igazgatási kapcsolatok sajátosságaival határozza meg. A centrum-periféria elmélettel rokonítható, annál árnyaltabb képet (négyes felosztást) ad John Friedmann térbeli fejlődéselmélete, amelyben szintén a dinamikusabb és lassabb, fejlődő vagy stagnáló helyek közötti kapcsolatokra, áramlásokra helyezi a hangsúlyt. Francois Perroux nvekedési plus elmélete a centrumperifériaviszonyrendszertértelmezitovábbapólusok(motorikusegységek, erőforráscentrumok, amelyek már akár ágazatok és vállalatok is lehetnek) és környezetük kapcsolata alapján. Tulajdonképpen makroszintű, kapcsolati térmodelleknek tekinthetők aglobális városokkal kapcsolatos elméletek is (Sassen, S., Friedmann, J., Taylor, P.J. és mások). A homogén térbeli struktrákat magyarázó elméletek szintén megtalálhatók a földrajzi tér különböző szerveződési szintjein. A települési szinten talán legismertebbek azok a modellek, amelyek a városi tér tagolását írják le.Ezek közös ősének tekinthető a Chicagi (Humánkolgiai) Iskola szociológusai (Park, R.E. és Burgess, E.W.) által készített első városmodell, amely a városi térben az egyes homogénnek tekinthető társadalmi csoportok elhelyezkedésén alapul. Később ezt sok hasonló követte, de a megoldás korlátait jól mutatja, hogy hamarosan számos regionális mutáció született, így manapság külön-külön térmodelleket alkalmaznak az afrikai, délkelet-ázsiai, poszt-szocialista stb. városokra (ezek közül néhányat a település-földrajzi fejezetben bemutatunk). A homogenitás alapján gyakran határolnak le kulturális régikat, olyanokat, amelyekben a lakosok többségének alapvető kulturális értékeiben hasonlóság dominál. Ez nem tekinthető egységes modellnek, inkább többféle párhuzamosan, egymás mellett élő felosztásnak, amelynek a gyökerei a 19. századi néprajzig és kulturális antropológiáig nyúlnak vissza. A műfaj kétségkívül legnagyobb hatású térmodelljénekszerzőjeSamuel P. Huntington (eredeti szakmáját tekintve szintén nem geográfus), aki nem csak kilenc civilizáció területei között osztja fel avilágot, hanem konfliktusaikat, összecsapásukat is megjósolja. A homogén (egységesen kiemelkedő) gazdasági teljesítmény, a magas népsűrűség, településsűrűség az alapja akortárs európai térszerkezetet leképező leghíresebb modellnek, a „kék banánnak”, amelyet egy Roger Brunet vezette francia geográfuscsapat vázolt fel még 1989-ben. 30. A „kék banán” modell első, eredeti ábrázolása. A kutatócsoport az európai nagyvárosi tereket és jelentőségüket vizsgálta számos mutató alapján. Vizsgálataikban a népesség, a kormányzás, a gazdaság, a vállalkozások, a kutatás, a kzlekedés, a kultra, a művészetek, a sport terén betöltött szerepeket és vonzásokat elemezték, ennek mentén rajzolódott ki a sűrű és legsűrűbb textúrájú európai nagyvárosi tér konfigurációja (Forrás: Brunet, 1989) A fldrajzi tér és a társadalom viszonyának alapkérdései: klasszikus térszemléleti iskolák Talán a fentiekből is kiderült, hogy nincs a geográfia birtokában a bölcsek köve, amely képes lenne általános érvénnyel használható térmodelleket alkotni. A gyakorlatban a fenti elméletek, illetve a most következő térszemléleti iskolák jelentősen befolyásolják a földrajzi kutatásokat, de sokkal gyakoribb az, hogy a térszerkezet alapvonásait feltáró modellek egy-egy konkrét kutatási probléma kapcsán születnek meg (adott térség adott jelenségére válaszul), és érvényességük e paraméterek által korlátozott. Az időben legrégebbi tájelmélet alapjátatermészetföldrajzitéregységei, atájak képezik. Ezek hierarchikus rendszert alkotnak, geológiai, geomorfológiai és vízrajzi tényezők alapján képeznek egy-egy homogén egységet. Azelméletlényege, hogyatájaknemcsaktermészetföldrajziszempontból lényegesek, hanem a természeti viszonyok a földrajzi tér minden vetületét befolyásolják (esetleg meghatározzák –ez kicsit ízlés kérdése is). Ezzel az elmélettel egyébként reménybeli olvasóink már találkoztak, hiszen hagyományosanahazaiföldrajzoktatástérfelosztásánakalapjáttulajdonképpen ez az elmélet adja. Eszemlélet legnagyobb hatású alakítójaként afrancia Vidal de La Blache nevezhető meg, hazánkban pedig a klasszikusok közül Teleki Pál és Prinz Gyula is ide köthető. A természeti tájak által tagolt tér képe, és ennek állami fejődésre gyakorolt hatásai tükröződnek a determinisztikus geopolitikai megközelítésekben is. Inkább csak történeti jelleggel kerül be afelsorolásba a gazdasági krzetelmélet,amely elsősorban aszocialista korszak geográfiájának volt vezérlő elve, és azt vallotta, hogy a földrajzi tér szerveződésének alapját a termelő tevékenységek térbelisége, az egyes termelő egységek egymással és apiacokkal való kapcsolatrendszere alkotja. Ezek különböző szintű (mikro-, mezo-, makro-) gazdasági körzeteket hívnak életre, amelyek a területi tervezés alapjául is szolgálnak. Elvi alapjait még a19. században rakta le FranciaországbanÉtienneClémentelkereskedelmiminiszter,majdszovjet alkalmazásokon keresztül jutott el Magyarországra, ahol Markos György és Krajkó Gyula munkásságán keresztül gyakorolta a legnagyobb hatást. Az elmélet korszerűsített formában, de lényegi mondanivalóját megtartva tovább él a régielméletekben. A különbség az, hogy a régiót már nem csak atermelés, hanem alegkülönbözőbb társadalmi tevékenységek (nyelv, vallások, etnikai hovatartozás, kulturális hagyományok, politikai rendszerek stb.) térbelisége alakítja ki, a történeti fejlődés egy bizonyos lépcsőfokán. Arégirészbenkomplex,önállóanéletképesegység,részben pedig egyedi, atöbbi régiótól jól megkülönböztethető vonásokkal elkülönülő entitás, amely ráadásul saját identitással is rendelkezik. A településföldrajzból származik, és bár fentebb is szóltunk érintőlegesen róla, részleteiben abban afejezetben kerül bemutatásra akzponti helyek elmélete, amely a települést tekinti alapegységnek, és a településközi kapcsolatok rendszeréből és irányaiból kiindulva építi fel a földrajzi teret szervező hierarchikus rendszert. Emegközelítés Walter Christaller és August Lösch munkássága nyomán vált ismertté világszerte, és alapvetően befolyásolta ahazai településhálózat fejlesztését célzó erőfeszítéseket az 1970-es és 1980-as években. 2. A VILÁGNÉPESSÉG KÜLÖNBÖZŐ (TERÜLETI) ASPEKTUSAI – NÉPESSÉGFÖLDRAJZ 2.1. A NÉPESSÉGFÖLDRAJZRÓL ÁLTALÁBAN Anépességföldrajz egyike atársadalomföldrajz alapvető diszciplínáinak, amely hagyományosan és elsődlegesen az emberiség térfoglalásával, annak változásaival, a népesség mennyiségi és minőségi összetételének és dinamikájának térbeli összefüggéseivel foglalkozik. Az előző fejezetekben részleteiben kifejtett nézőpont szerint e diszciplína a népesség térbeliségét és térrel kialakított kölcsönhatásrendszerét vizsgálja. Mindazonáltal, a népességföldrajzalapvetőtársadalomföldrajzitudományterületléteellenére az utóbbi évtizedekben kutatási szempontból némileg kiüresedett, hiszen az egykor egyértelműen ide sorolt diszciplínák (pl. etnikai földrajz, vallásföldrajz) mára javarészt önállósodtak. Más esetekben pedig a modern szakmai csapásvonalak egyfajta társadalomtudományi szintézis felé haladnak: amigrációkutatás ma már határozottan interdiszciplináris jelenség, amelyet geográfusok is művelnek, és amelyben aföldrajz is komplex megközelítéseket és módszereket alkalmaz. Ugyanígy, kezdetben a világ népességénekleírásáramegfelelőeklehettekakorabeliföldrajzeszközei, napjainkban az ember társadalmi kapcsolatainak, társas viselkedésének kérdéseivel olyan vizsgálatok foglalkoznak, amelyeket a földrajz oldaláról a szociálgeográfia vagy éppen a kulturális földrajz címkékkel ruházhatnánk fel, hasznosítva a szociológia, a szociálpszichológia vagy a kulturális antropológia eszköztárából is. A korszerű népességföldrajz igyekszik az új megközelítéseket is integrálni, támaszkodva a tudományterület hagyományos ismeretköreire és kérdéseire, amelyek a népesség mennyiségi és minőségi jellemzőit, annak térbeli változatosságát, mintázatait és változását írják, illetve elemzik. Valójában agyakorlatban sokszor szinte lehetetlen, és igazából nem is szükségesmegkülönböztetniegydemográfiaiésegynépességföldrajzitanulmányt,hiszenastatisztikaielemzésieszközöklényegébenugyanazok. Talán azt mondhatnánk, hogy a különbség az, hogy a demográfusok matematikusokból, statisztikusokból lesznek, a népességföldrajzos pedig természetesen geográfus. A demográfus aszámokban és azok változásában látja akutatási eredményeit, míg anépességföldrajz rámutat azok térbeli varianciáira is. Magyarországon a katolikus vallás hívőinek száma a két utolsó népszámlálás között 30,3, míg a reformátusoké ugyanezen időszakban „csak” 28,9%-kal csökkent. A főváros népességét is jóval meghaladó léptékű abszolút veszteség, illetve szekularizáció az időszakban inkább a városi vagy a vidéki tereket érintette? Van-e összefüggés ahazai településszerkezet, avallásiösszetételés avallásvesztés belső struktúrája között? Azért csökkent jobban akatolikusok aránya, mert az efelekezethez tartozók korösszetétele idősebb és inkább a vidéki terekben domináns, míg areformátusok fiatalabbak és urbanizáltabbak? Ilyen és hasonló térbeli vetületekkel egészíti, egészítheti ki anépességföldrajz ademográfiai vizsgálatokat. A téma hagyományos volta és alapvető jellege ellenére – saját tapasztalataink szerint –egyre kevesebb olyan geográfus kutatóval lehet találkozni, akiönmagát elsődlegesen népességföldrajzosként határozná meg, ugyanakkor alig-alig van olyan társadalomföldrajzi kutatás, amelynek ne lenne népességföldrajzi aspektusa. Ezért is fontos az alapvető fogalmak tisztázása, elengedhetetlen a főbb területi összefüggések felvetése, ezért is része tulajdonképpen minden földrajzi képzésnek e diszciplína, és ezért is szentelünk kiemelt figyelmet e jegyzetben a népességföldrajznak mi is. 2.2. A NÉPESSÉG SZÁMÁNAK ALAKULÁSA, A VÁLTOZÁST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK A demográfiai és népességföldrajzi vizsgálatok első lépéseként a számszerű tényezőket vizsgáljuk meg, legyen a vizsgálati spektrum a Föld egésze, avagyegyetlentelepülés.Magukataszámokatkétféleszempontbólisértékelhetjük, abszolút és relatív értelemben. Előbbi az önmagában való értelmezhetőséget, a nagyságrendet adja meg, ugyanakkor lehetőséget biztosít az összevetésre, a relatív értékek megadására is. Magyarország legkisebb népességszámú települése 2018. január elsején Iborfia (Zala megye) volt, ahol a statisztikák szerint nyolcan éltek. Abszolút értelemben ez olyan kis szám, hogy gyakorlatilag semmilyen települési szolgáltatás számára nem méretgazdaságos, statisztikailag olyan kicsi minta, ahol például egy lakos halála10%felettinépességvesztéstmutat,vagykétemberbeköltözéseközel egynegyeddel növelheti az értéket. Ugyanez apopuláció kisebb, mint egy hagyományos kétgenerációs magyar család, akkora, mint egy baráti asztaltársaságstb. 31. A világ népességének pillanatnyi száma (2019. május 31.). A kzltek természetesen nem vals adatok, csak statisztikai becslések, extrapolácik (Forrás: http://www.worldometers.info/world-population/) Most, amikor ezeket a sorokat írjuk (2019 tavaszán), a világ népessége a 7,7 milliárd fő felett van, naponta majd’ egy Székesfehérvárnak megfeleltethető népességgel gyarapodva. Minden egyes eltelt nappal új világrekord születik: még soha nem élt ilyen sok ember egyszerre aFöldön, anövekedés immár hosszú évtizedek óta egészen elképesztő ütemű. Ez az állapot hosszú történeti folyamat eredménye, amelyben a társadalmi és kulturális hatások keverednek és részben felülírják az eredeti, tisztán biológiai tényezőket. Nem feledve, hogy az ember biológiai lény és abioszféra része, napjaink demográfiai kérdéseit éppen az jellemzi, hogy a társadalmi hatások ezeket a„programozott” elemeket alapvetően módosítják, nem egy esetben felülírják. 2.2.1. A népesség számának alakulása Az ember megjelenése óta Földünk népessége folyamatosan növekszik, azonban anépesség számára vonatkozóan atörténelem folyamán hosszú időn keresztül csak becslésekre hagyatkozhattunk. E feltevések arégebbi történelmi korok esetében jobbára régészeti leletekre, később döntően írott forrásokra támaszkodnak, ám anépszámlálások rendszeressé válásáig és az egész Földön való elterjedéséig csak hozzávetőleges képet nyújtanak anépesség számának alakulásáról. Az eddig előkerült régészeti leletek alapján a kutatók többsége valószínűsíti, hogy az emberiség bölcsője Kelet-Afrika területén ringott, bár vannak olyan vélemények, amelyek több párhuzamos központban történő fejlődésről szólnak. Az Afrikán kívüli népesség a viszonylag kisszámú, onnan kivándorolt csoport leszármazottja, és az „out of Africa” néven ismert eseményre (eseményekre) vélhetően nagyjából 60 ezer évvel ezelőtt került sort először. Az utóbbi időkben aDNS-ben tárolt információk alapján álló (pontosabban amitokondriális DNS-re fókuszáló) ún. génföldrajzi kutatások számos izgalmas megállapítást tettek ezen a területen, pontosítva mindazt, amit a kirajzásról és vándorlásrólgondoltunk. 32. Az emberiség ősi vándorlásának valószínű útvonalai és időszakai egy szokatlan tájolásillusztrácin. A kép kzéppontjában az Északi-sark helyezkedik el, bal fell pedig a kibocsájtnak tekintett Afrika (A jelmagyarázat színei a jelenkortól számított időt jelzik ezer évben.) (Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Map-of-human-migrations.jpg) A Föld népessége kezdetben igen lassan növekedett, becslések szerint Kr. e. 10 000 körül mintegy 5 millió ember élhetett a Földön. A növekedés ráadásul nyilvánvalóan nem volt egyenletes, bőven lehettek olyan évek vagy időszakok, amikor az emberi populáció létszáma csökkent, bizonyos elméletek szerint az emberiség időnként a kihaláshoz is közel kerülhetett. A népesség növekedését nem tetszőlegesen kiválasztott időpontok adatainak segítségével próbáljuk bemutatni, hanem azon rendszer alapján, amely a népesség megduplázódásához szükséges időszakokat veszi figyelembe. Ezeket a kezdetben hosszabb, majd egyre rövidülő időintervallumokat népesedési ciklusoknak nevezzük3, amelyekből Kr. e. 10 000-et tekintve Zavarbaejtőmódonanépesedésicikluskifejezésttöbbkülönfélejelentéstartalommalhasználjaamagyar szaknyelv. Használatos a fogalom a népességszám időben változó karakterének meghatározására, azaz ademográfiai átmenet egy-egy szakaszának leírására éppúgy, mint anépesség számának duplázódásához szükséges idő leírására. kiindulópontnak, tíz szakaszt különíthetünk el az emberiség életében. Az első ciklus mintegy 3000 évig tarthatott, vagyis az emberiség lélekszáma a becslések alapján Kr. e. 7000 körül érhette el a 10 millió főt. A Föld lakosságának ismételt megduplázódásához „már csak” 2500 évre volt szükség, anépesség száma Kr. e. 4500 körül mintegy 20 millió fős lehetett. Egyre több területen teremtődtek meg amezőgazdasági termelés feltételei, jöttek létre állandó települések, amelyek körül az elkövetkező évezredekben esetenként hatalmas birodalmak fejlődtek ki. A folyamatosan javuló termelési és életfeltételeknek köszönhetően a lakosság száma továbbra is gyors ütemben növekedett, újbóli megkétszereződéséhez már csak 2000 évre volt szükség; Földünk lakossága Kr. e. 2500 körül érhette el a 40 millió főt, majd újabb ciklust leírva Kr.e. 1000 körül a80 millió főt. Krisztus születésének idején talán 160, talán 100, de lehet, hogy már 250-300 millió fő is élt a Földön, ami jól jelzi a történeti demográfiában rejlő óriási bizonytalanságokat. A hasonló, enyhén gyorsuló ütemű növekedés folytatódott a következő 1500 évben is, amelyet regionális jellegű intenzív csökkenési periódusok tarkítottak, például Európában Róma bukása után, vagy Amerika spanyolok általi meghódítása kapcsán az Újvilágban. A következő két ciklushoz 900, illetve 800 évre volt már csak szükség. Ezt követően azonban a népesség növekedési üteme ugrásszerűen felgyorsult, a nyolcadik ciklusban 150, a kilencedikben pedig mindössze 100 év alatt kétszereződött meg Földünk népessége.Eztkövetőenanépességnövekedésütememéginkábbfelgyorsult, és az utolsó duplázódáshoz (2,5 milliárd főről 5 milliárdra) már csak 35 évre volt szükség. Napjainkban a népességnövekedés üteme valamelyest lassult, és ennek köszönhetően, valamint amiatt, hogy a következő duplázódás már 5 milliárd fős növekményt jelent, a népesedési ciklus hoszszának növekedése prognosztizálható. Avilágnépesség időbeli változását ábrázológörbéksokkolóak,amodernizációvalfelgyorsultnépesség-növekedés hihetetlen üteméről tanúskodnak. 33. A világ népességének becsült száma Kr.e. 10 ezer évtől Kr.u. 2000-ig. Az ábrán az x tengely beosztása egyenletes, így a növekedés elképesztő mértékű felgyorsulása jól megfigyelhető (Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/World_population) Anépesség gyorsabb ütemű, látványos mértékű növekedése a17. század derekától figyelhető meg, 1700 és 1800 között mintegy 300 millió fővel gyarapodott Földünk lakossága, ami éves átlagban 1,5 millió fős emelkedést jelentett. A növekedés üteme a következő évszázadban sem lassult, aminek köszönhetően a világ népessége 1820 körül elérte az 1 milliárd főt, majd 1900-ra már 1,6 milliárd fő fölé emelkedett. Ebben az imént vizsgált 200-250 évben a gyarapodás fő mozgatórugója az Európában –főként annak nyugati felében –jelentősen megnövekedett természetes szaporodás volt, aminek hatására a kontinens valamelyest növelte részesedését a világ össznépességéből. Ez a tendencia azonban a 20. század elejétől fogva már nem érvényesült, mivel a világ többi részén is hasonló folyamatok indultak be, és a század folyamán a többi kontinensen is gyors – az európait legtöbbszörmesszefelülmúlómértékű–népességnövekedéskövetkezettbe. Ennek köszönhetően ötven évalatt mintegy 900 millió fővel nőtt avilág népessége, és 1950-re már meghaladta a 2,5 milliárd főt. Ettől kezdve a népesség napjainkig még rohamosabb ütemben növekszik, 1980-ban 4,4 milliárd, 1990-ben 5,2 milliárd fő volt. A hatmilliárd fős határt 1999-ben, a hétmilliárdot 2011-ben (az ENSZ szerint október 31-én) lépte át az emberiség. A népességszám jövőbeni gyarapodási üteme azonban már nem jósolható meg ilyen nagy biztonsággal, a rövidebb-hosszabb távú előrejelzések meglehetősen eltérő népességszám-adatokat mutatnak. Az ENSZ 1980-ban készített középtávú előreszámítása már 2010-re 7milliárd embert feltételezett, 2025-re pedig 8,2 milliárd főt prognosztizált. Ez az előrejelzés azonban még akkor készült, amikor a népesség évente több mint 80 millió fővel –az 1980-as évek második felében 85-87 millió fővel –gyarapodott, ám a népesség növekedési üteme az 1990-es évektől némileg lelassult, és napjainkban „csupán” évi mintegy 20 millió fővel növekszik. A United States Census Bureau prognózisa akövetkező évtizedekben anövekedés ütemének további fokozatos csökkenését jelzi előre. Ennek értelmében az intézet előrejelzése 2025-re „csak” 8 milliárd főt jósol, az ENSZ prognózisa sem tér el nagyban ettől. Ezt követően egyre visszafogottabb növekedést vizionál, ami a 2050-es esztendő közel 9,4 milliárd fős (az ENSZ szerint 9,8) népességszámában ölt számszerű értéket. Az ENSZ legfrissebb előrejelzése (World Population Prospects: The 2017 Revision -2017 június) szerint a világnépességetovábbnő,bár agyarapodásmértékelassul.2030-raelérjük a 8,6 milliárd főt, míg 2010-ra jelenleg 11,2 milliárd fős világnépességgel kalkulálnak. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy mindkét előrejelzés is csak –gondos számításokon és elemzéseken alapuló –hipotézis, ami a demográfiai folyamatok változásainak függvényében a jövőben akár jelentősen is módosulhat. Nagy biztonsággal nem jósolható meg hosszú távra előre, hogy ajelenleg visszafogottabb növekedést, esetenként csökkenést mutató fejlett térségek nem kapnak-e új erőre, vagy a dinamikus növekedéssel jellemezhető fejlődő országok esetében nem következik-e be jelentős visszaesés. Egy azonban biztosnak tekinthető, mégpedig az, hogy Földünk eltartóképessége véges, és a világ népessége is csak addig növekedhet, amíg ezt a rendelkezésre álló erőforrások megengedik. Természetesen ennek számszerű értékét lehetetlen meghatározni, főként, ha figyelembe vesszük a fenntarthatóság kérdését is, amelynek egyes –talán túlzottan drasztikus állásponton lévő – képviselői szerint az eltartóképesség határa 2 milliárd fő. Számításaik a jómódú országok polgárainak szükségleteivel kalkulálnak, így kissé kontrasztos a Föld mai népességszámával összevetve. Ennek fényében azonban már ajelenlegi populáció is a Föld kizsákmányolását eredményezi, ami az erőforrások teljes feléléséhez, a bolygónk mai értelemben vett élhetetlenné válásához vezethet. 2.2.2. A népességszám alakulását befolyásoló tényezők Egy adott terület népességszámának alakulását alapvetően két tényező, a természetes szaporodás és a vándorlási klnbzet (ki- és bevándorlások egyenlege) határozza meg. Mivel utóbbi – optimális esetben – Földünk egészére vonatkoztatva nulla, ezért a világnépesség alakulásában a természetes szaporodás az egyedüli meghatározó elem. Ennek két alapvető összetevője van, az élveszületések, illetve a halálozások száma; e két mutató különbsége alapján beszélhetünk természetes szaporodásról, vagy adott esetben természetes fogyásról. Mind az élveszületések, mind a halálozások számát a lakosság számához viszonyítva szokták megadni, általában ezrelékben –ritkábban százalékban –kifejezve. Mindkét mutató alakulása számos összetevő függvénye, amelyek között természeti tényezők ugyanúgy szerepelhetnek, mint társadalmi, politikai vagy gazdasági befolyásolók.Azösszetevőkegyrészeakárkönnyenmegváltozatható(lenne), hiszen az egészségügyi ellátás javulása drasztikusan csökkentheti ahalálozási mutatókat, vagy éppen emelheti az élveszületések számát. A természetesszaporodásnakazonbanvannaknagyobbtehetetlenséggelbíró összetevői, amelyek lassan, nehezebben változ(tathat)ók: ezek többnyire hagyományokon, világképen, valláson, szokásokon alapulnak. Azok az országok,amelyekaktívnépesedéspolitikátfolytatnak,éppenenehezebben változó tényezőkre próbálnak közvetlen hatással bírni. Bizonyos országokban politikai diszpreferenciákkal élnek, azonban az intézkedések zömegazdaságiösztönző(adókedvezmény, kedvezményes hitelek) vagy éppenbüntetés(pl.gyermektelenségiadó,abortusztilalom).Atermészetes szaporodás mértéke értelemszerűen az egyes történelmi korokban meglehetőseneltérőértékeketmutat,mintahogyföldrajziterületenként is számottevő különbségek mutathatók ki. Aszületési ráta értékét tisztán matematikailag két tényező határozza meg: a termékenységi ráta (amely az egy szülőképes korú nőre jutó gyermekek számát mutatja meg, végső soron anők „szülési hajlandóságát”, vagy „szülési valószínűségét”), valamint a szülőképes korú nők száma, aránya atársadalmon belül. Előbbidemográfiai szempontból fontosabb mutató, mintegy előrejelzi ajövendő folyamatokat, hiszen lehet, hogy egy országnak ma még pozitív a természetes szaporodása (mert magasabb termékenység mellett több gyerek született, akik közül éppen most sokan vannak szülőképes korban), de ha a termékenységi ráta egy meghatározott szint (ez általában2,1)aláesik, anépességszám-változáshamarosannegatív előjelű lesz. Valami hasonló történik jelenleg Kínában, amelynek termékenységi rátája ma már a fejlett országokéhoz hasonló képet mutat. Fontos megjegyezni, hogy még a magas termékenységű, a népességrobbanás terheit nyögő országoknál is a termékenység sokszor meglehetősen meredek csökkenését tapasztalhatjuk az utóbbi néhány évtizedben. 34. A szletési ráta a világ országaiban, 2014 (Forrás: http://www.indexmundi.com oldalon generálva, a CIA World Factbook adatai alapján) 35. Néhány kiválasztott ország termékenységi rátája (1960-2015) (Forrás: A Világbank interaktív adatbankja, http://data.worldbank.org) Magának a termékenységi rátának az alakulása komplex társadalmi folyamat, nehéz egyetlen magyarázó tényezőt kiemelni. Annyi megállapítható, hogy nagy általánosságban minél fejlettebb (gazdagabb, mondhatnánk, de nem csak GDP-ről van szó, hanem HDI4-ről is) egy ország, annál alacsonyabb termékenység jellemzi. Ezen belül előnyben vannak, magasabb termékenységgeljellemezhetőkazokazországok,ahovafolyamatosanérkeznek bevándorlók szegényebb vidékekről (és asszimilációjukig magukkal hordozzák saját reprodukciós mintáikat), például az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság vagy Franciaország Japánnal szemben. A társadalmi tradíciók és a vallás szerepe legerősebben talán az arab országoknál mutatható ki, de ma már az egyszerre gazdag és szigorúan vallásos Szaúd-Arábia termékenysége is csak 2,7 körül van, a sajátos kettősség által jellemzett Iráni Iszlám Köztársaság esetében a mutató mindössze 1,7-es értéket vesz fel. Összességében a modernizáció, mint komplex folyamat csökkenti a termékenységet, nem csak ajövedelmek növekedése által5, hanem például a nők társadalmi szerepének megváltozása (akár emancipációja) által. Ugyanakkor a legmodernebb országokban is lelhetünk olyan mintákat, amelyek a termékenység stabilizálása felé mutatnak, nevezetesen a nyugati országokközüláltalában amodernebbnekgondolt, atársadalmi egyenlőségbenélenjáró,fejlettszociálpolitikairendszertműködtetők(pl. Franciaország, Svédország) előnyben vannak a tradicionálisabbnak gondoltdéliekkel(Spanyolország,Olaszország)szemben.Ebbőlaszempontból a nyugati országok között a vallás szerepe mintha inkább már kontraproduktív lenne: napjainkban az általában erősen katolikusnak gondolt Lengyelország termékenysége határozottan alacsonyabb, mint a legtöbb felmérésben Európa legkevésbé vallásos országai közé sorolt Csehországé, és aszületési arányszámban kontinensünk legszerényebb értékeit 2016-ban éppen Olaszország adta. A halálozás megítélése már összetettebb kérdés, számszerűleg ahalálozási ráta és a fejlettség között ilyen direkt összefüggés nincs. A teljes népességre vetített halálozási ráta kapcsán a legfontosabb kérdés az adott népesség korösszetétele. Ha ugyanis a természetes szaporodás intenzív és 4 Human Development Index: Emberi fejlettségi index, amely az adott társadalom fejlettségét a szüle téskor várható élettartam, az írástudás, az oktatás és az életszínvonal alapján méri. 5 Ez egy klasszikus tyúk-tojás probléma, amagasabb jövedelmek eredményezik-e az alacsonyabb ter mékenységet, vagy fordítva? a népesség nagyon fiatalos, akkor a halálozási ráta akkor sem lesz nagyon magas, ha ezt egyéb (társadalmi jellegű) okok indokolnák, hiszen a fiatalok alacsony halálozási rátája nagy súllyal van jelen. Ebből adódóan amortalitás olyan országoknál veszi fel a legalacsonyabb értékeket, ahol a magas születési ráta kiépült egészségügyi ellátással kapcsolódik össze (a legtöbb öböl menti ország lehet apélda erre). Magas, sőt rendkívül magas ahalálozási ráta ott, ahol az alacsony gazdasági fejlettség, a még mindig évente milliókat megölő fertőzések és járványok (HIV/AIDS, TBC, tüdőgyulladás: 1,6-1,1 millió fő halálos áldozat 2017-ben) és/vagy a gyakran fellobbanó fegyveres erőszak egyszerre vannak jelen. Különösen a csecsemőhalandóság kirívóan magas ezekben a–jellemzően közép-afrikai –országokban, amelyek óhatatlanul alanyai minden negatív összehasonlításnak. 36. Halálozási ráta a világ országaiban, 2014 (Forrás: http://www.indexmundi.com oldalon generálva, a CIA World Factbook adatai alapján) Ami a fejlett országokat illeti, a születéskor várható élettartam fokozatosnövekedésénekköszönhetően,annakellenéreviszonylagalacsonya halálozási ráta, hogy a társadalmon belül kifejezetten magas az időskorúak aránya. Egyértelműen a legrosszabb helyzetben vannak a Kelet-európai országok, különösen a poszt-szovjet térség államai, amelyek nagyon rossz közegészségügyi mutatóikból adódóan a fejlettséghez képest kirívóan alacsony élettartammal fejelik meg az elöregedés problémáját. 2.2.3. A demográfiai átmenet modellje A világ népességének változását meghatározó természetes szaporodási mutatókat áttekintve szembeötlő az a tény, hogy mind a születési, mind a halálozási arányszámok a magas mutatók felől az alacsonyak felé mozdultak el az idő múlásával. Ez afelismerés vezetett el ademográfiai átmenet modelljének megalkotásához (Demographic Transition Model): egy adott terület népességének születési és halálozási arányszámait (illetve a két értékkülönbözetekéntmegállapítotttermészetesszaporodástvagyfogyást) tanulmányozva öt jellegzetes szakaszt különíthetünk el. A modell lényege, hogy egy terület népességének születési és halálozási arányszámai minden esetben a magastól az alacsony értékek felé tolódnak el, tehát valamennyi területnépességetörvényszerűenkeresztülmegyamegállapított4+1szakaszon (minden szakaszhoz egy jellegzetes korfa típus tartozik). Az átmenet térségenként eltérő időszakokban ment végbe, és sok helyütt még napjainkban is tart, de előbb-utóbb Földünk valamennyi népe egy magas születési és halálozási arányokkal jellemzett állapotból eljut abba anépesedési szakaszba, amikor aszületési és halálozási számok eltávolodásával magas természetes szaporulat jellemzi, majd a két érték alacsony szinten való ismételt kiegyenlítődésével egy csekélyebb természetes szaporodással jellemezhető szakaszba lép. 37. A demográfiai átmenet modellje (Forrás: a szerzők szerkesztése) A modell első szakaszán Földünk valamennyi országa már túljutott (néhány Amazonas-medencében, Kongó-medencében vagy Tibetben élő természeti nép kivételével). Ezt a szakaszt magas születési és halálozási arányszámok jellemezték, amelyek csekély természetes szaporodást eredményeztek. Ezt az átmenet előtti szakaszt akorai átmeneti szakasz követi, amikor is a születési arányszámok magasak maradnak, a halálozások száma viszont csökken, és a természetes szaporodás egyre magasabb értékeket mutat. Napjainkban eszakaszban vannak afejlődő világ magas természetes szaporodási értékekkel jellemezhető államai (Afrika, Ázsia, Latin-Amerika legszegényebb országai –az első húsz legmagasabb értékkel jellemezhető ország, egy kivételével mind afrikai: Niger, Mali, Uganda, Zambia, Burundi, Burkina Faso, Malawi, Szomália, Angola, Mozambik, Afganisztán, Nigéria, Etiópia, Sierra Leone, Dél-Szudán, Csád, Tanzánia, Kamerun, Benin, Guinea). A harmadik, átmeneti szakaszban a halálozási ráta tovább esik, ám ezzelpárhuzamosan aszületési arányszámokis csökkenésnekindulnak. A természetes szaporodás még mindig magas értékeket mutat, fokozatosan egyre kisebb lesz, a demográfiai olló záródni kezd. Napjainkban e szakaszban vannak a népességrobbanáson már túljutott arab, ázsiai és latin-amerikai országok (Marokkó, Algéria, Tunézia, India, Indonézia, Kína, Brazília, Kolumbia, Argentína, Mexikó stb.). A negyedik, késői átmeneti szakaszt a születési arányszámok további csökkenése, és a halálozási ráta viszonylagos stagnálása jellemzi, aminek következtében a két mutató ismét közel kerül egymáshoz, és a természetes szaporodás alacsony szinten állandósul. Lényegében ebben aszakaszban tart afejlődő országok többsége, köztük az USA, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Franciaország, Belgium, Hollandia, Nagy-Britannia, Svájc, Svédország és a Koreai Köztársaság. A befejező, átmenet utáni szakaszt már ezek az alacsony értékek jellemzik, és a népességnövekedés a nulla érték körül ingadozik, gyakran természetes fogyásba csapva át; Földünk számos – főként európai – országa már ebben az utolsó szakaszban jár (Olaszország, Németország, Lengyelország, Horvátország, Csehország, Magyarország, Szlovénia, Oroszország, Bulgária, Észtország, Ukrajna, Japán). Mivel nagyon sok fejlődő állam még csak a második szakaszt éli meg, a világ népessége továbbra is dinamikusan nő (a természetes szaporodás mintegy 12‰), ám valamelyest lassuló üteme annak előjele, hogy ez utóbbi országok egy része is kezd átlépni egy új szakaszba, amelyben már valamivel visszafogottabb atermészetes szaporodás. Ahhoz viszont, hogy a fejlődő térségek is a végső szakaszba jussanak el, még sok időnek kell eltelnie, és addig a népesség növekedési ütemének drasztikus csökkenésével nem számolhatunk. 2.3. A NÉPESSÉG MINŐSÉGI ATTRIBÚTUMAI A világ népességével kapcsolatban nem csak annak számbeli változásai és az azt befolyásoló tényezők állnak a kutatók érdeklődésének homlokterében, aFöld lakosságának minőségi vizsgálata is számos érdekességet tartogat. E minőségi jegyek olyan széles palettáját vonhatjuk vizsgálataink körébe, aminek részletes tárgyalására nincs módunk, így csak a legfontosabb szempontok felvillantására igyekszünk kísérletet tenni. 2.3.1. A népesség nemek szerinti összetétele Az emberi faj két nemre, a férfi és női nemre6 osztható, ezek egymáshoz viszonyított arányát többféle mutatóval fejezhetjük ki. Ezek közül a maszkulinitási index egy adott területen az 1000 lakosra jutó férfiak számát adja meg. Ez az érték a populáció átlagéletkorának növekedésével együtt fokozatosan csökken, jelenleg 503-504 körül van. Ez azt jelenti, hogy a világ férfinépessége valamivel magasabb, mint anői; friss, 2017 júniusi becslések (továbbszámított adatok) szerint a 7,525 milliárd fős össznépességből 3 796 millió férfi, és 3 729 millió nő él a Földön. 38. A nemek szerinti struktra nem csak demográfiai, hanem társadalmi értelemben (ún. gender-kérdés) is érdekli a földrajzot. A fejlődő világ felemelkedése egyik alapfeltételének sokan éppen a nők képzését látják. Ezen a képen hagyományos törzsi öltözetet viselő és fejükön vízhordó-korsót egyensúlyozó zulu nők láthatók (Dél-afrikai Kztársaság) (Forrás: Trcsányi A. felvétele) A népességföldrajz leginkább ademográfiai (biológiai) értelemben vett nemek mentén vizsgál, míg a nemek földrajza (ld. korábban) a különböző nemek társadalomban, kultúrában betöltött szerepére, illetve szociokulturális státuszára utal. Földünk országait külön-külön vizsgálva akép természetesen jóval változatosabb, egyes államokban a férfiak, másutt a nők száma magasabb az össznépességen belül. Ezt tükrözi akét nem egymáshoz viszonyított arányát kifejező mutatószám, az 1000 férfi lakosra jutó nők száma (feminin arány) is, amelynek értéke globálisan vonatkoztatva 985 fő. Amennyiben az egyes korosztályokat külön vizsgáljuk, itt is jelentős különbségek mutatkoznak. Földünk egészét tekintve több fiúgyermek jön a világra, mint lány (100 leányszületésre 107 fiúszületés jut); ez a 0-14 éves korosztály nemi arányaiban jól megmutatkozik, 1000 fiúra csak 934 lány jut. A 15-64 év közöttiek táborában az arányok valamelyest kiegyenlítődnek (1000 férfira 974 nő jut), köszönhetően aközépkorú (40-60 éves) férfiak –afejlett országokban általánosnak mondható – magasabb halandóságának. Ennek,valamintanőkszületéskorvalómagasabbvárhatóélettartamának tudható be végül az, hogy a65 év felettiek esetében az arányok megfordulnak, e korcsoportban 1000 férfira 1230 nő jut. Természetesen utóbbi adatok a teljes emberi populációra vonatkoznak, egyes országok esetében ettől jelentősen eltérő értékek is jellemzőek lehetnek. Számos államban már a 15-64 éves korcsoportban is nőtöbblet tapasztalható, de akad olyan ország is, ahol minden korcsoportban a férfiak vannak többségben (pl. Vanuatu, Kuvait, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek). E jelentős területi eltérések abból adódnak, hogy anemek arányát számos tényező (demográfiai, migrációs, vallási, kulturális, gazdasági, politikai, történelmi stb.) befolyásolhatja, amelyek több tényező együttes jelentkezése esetén, de külön-külön is számottevően módosíthatják egy adott területen élő populáció nemi arányait. 2.3.2. A népesség kor szerinti összetétele Az életkori sajátosságok, azok területi különbségei fontos ismérvei a népesség összetételének, hiszen számottevően befolyásolhatják többek között egy adott terület gazdasági adottságait (pl.: munkaerőpiac), lehetőségeit, mások mellett például oktatási, szociális és egészségügyi rendszerének tervezését, fenntartását is. Földünk népességének átlagéletkora 2016-ban 30,1 év volt, vagyis a világnépesség egésze általában fiatalos korstruktúrával jellemezhető. (Ezen belül a férfiak átlagéletkora 29,4 év, a nőké 30,9 év volt.) Természetesen e téren is jelentős különbségek vannak az egyes kontinensek, országok között; a magas természetes szaporodású országokban többnyire a világátlag alatti, alacsony értékek jellemzők (Nigerben pl. 15,3 évazátlagéletkor),mígastagnálóvagyfogyónépességűországokbanmagasabb mutatókkal találkozhatunk (Monacóban 52,4, de Japánban pl. 46,9, Németországban 46,8 év volt az átlagéletkor 2016-ban). Az átlagéletkor mutatója jól visszatükröződik az egyes korcsoportokba (gyermekkorú népesség –0-14 év, aktív korú népesség –15-64 év, időskorú népesség –65 év felett) sorolható népesség számában is; Földünk lakosságának 26,1%-a 15 évesnél fiatalabb, míg a 65 év felettiek aránya mindössze 8,3%. A területi különbségek itt is a népmozgalmi arányszámokkal mutatnak szoros korrelációt; a magas természetes szaporodású országokban jóval az átlag feletti a0-14 év közöttiek mutatója (Nigerben 51,6, aKongói Demokratikus Köztársaságban 42,2, Burundiban 44%), míg az alacsony természetes szaporodással, vagy természetes fogyássaljellemezhető országokban az idősek aránya mutat kiugró értéket (Japánban 13,1, Bulgáriában 13,5, Észtországban 15,9%). Mindebből az következik, hogy az idősek és gyermekkorúak aránya (öregedési index) területenként szintén jelentős különbségeket mutat, az 1,00-nél – esetenként jóval – magasabb értékek öregedő, míg az alacsonyabbak fiatalos vagy fiatalodó társadalomra utalnak. Az öregedési indexhez hasonlóan jól tükrözi egy adott populáció korösszetételétakorfa, amelynek alakja (piramis, harang, méhkas, urna) szemléletesen mutatja be egy ország (terület, város stb.) fiatalodó vagy öregedő jellegét. A korfa bal oldalán általában a férfiak, jobb oldalán a nők adatait szokták ábrázolni egy, öt vagy tíz éves intervallumok (kohorszok, korcsoportok)szerint. 39. A világ, Niger, India és Japán korfái különböző típusokat szemléltetnek (Forrás: populationpiramyd.net) A korfa alján alegfiatalabb, tetején alegidősebb korosztályok kapnak helyet, ily módon az ábra a természetes szaporodás üteme mellett visszatük rözi a népességnövekedés dinamikáját is. A népesség életkori sajátosságait vizsgálva még egy fontos mutató említésre szorul, ez pedig a szletéskor várhat élettartam.Ez atörténelem folyamán fokozatosan növekedett, és napjainkban egyes fejlett országokban már 85 év közeli értékeket mutat. A világátlag ettől jóval elmarad, Földünk összlakosságára vetítve a mutató 71,4 év. Ez természetesen egy átlagérték, hiszen a férfiak és a nők esetében eltérőek az adatok; előbbieknél 69,1 év, utóbbiaknál 73,7 év aszületéskor várható élettartam, vagyis a nők átlagosan mintegy négy évvel tovább élnek, mint a férfiak. Természetesen itt is jelentős különbségek vannak az egyes kontinensek, országok között, a középértéket messze meghaladó és alulmúló értékekkel egyaránt találkozhatunk. A legmagasabb értékkel Európa jellemezhető, amely mögött nem sokkal lemaradva Észak- és Közép-Amerika következik. Ausztrália és Óceánia, Dél-Amerika és Ázsia átlagos mutatói közel azonosak, ugyanakkor Afrika esetében messze a világátlag alatti értékekkel találkozhatunk. Az egyes országokatkülön-különvizsgálvatöbbnyireelmondható,hogyanőkszületéskor várható élettartama magasabb, mint aférfiaké, de itt is akadnak kivételek, elsősorban afejlődő országok körében (pl. Dél-Szudán, Bissau-Guinea, Szváziföld). A legmagasabb értékek 2017-es adatok alapján Monaco-t jellemzik, itt 89,5 év a várható élettartam (ezen belül a férfiaké 85,6, a nőké 93,5 év). A második helyet Szingapúr foglalja el (85 év), de 80 feletti átlagértékekkel találkozhatunk Japán, Makaó, Hongkong, Ausztrália, Kanada, Franciaország, Svédország, Svájc, San Marino, Izrael, Izland, Új-Zéland, Olaszország, Liechtenstein és Spanyolország esetében is. Hazánk e tekintetben a fejlett térségek mutatóihoz közelít, a nők esetében már 79 év, míg a férfiak átlagosan 72,4 éves élettartamra számíthattak 2017-ben. A legalacsonyabb értékeket az afrikai országok körében találjuk, a lista utolsó 30 helyezettjéből 29 –a kivétel Afganisztán –a fekete kontinensen található. A sort Csád zárja, ahol a születéskor várható élettartam mindöszsze 50,2 év, ezen belül a férfiak mutatója 49 év, a nőké pedig 51,5 év. Az éles területi különbségek számos okkal magyarázhatók, a gazdasági fejlettség, az életkörülmények, az egészségügyi ellátás vagy a betegségek (pl. HIVfertőzés) magas előfordulása egyaránt jelentősen befolyásolják a születéskor várható élettartamot. A komplex hatásokra jó példa Magyarország, amely a rendszerváltáskor minimálisan nyújtott hosszabb életkilátásokat, mint 1960-ban. Az időszakban megtapasztalható életszínvonal-emelkedés ellenére, az életmód, az átlagos egészségügyi állapot alig változott, igen magasan tetőzött a középkorú férfiak mortalitása és bizonyos haláloki csoportokban(daganatosmegbetegedések,öngyilkosság)aviláglegrosszabbul teljesítő országainak csoportjában rekedtünk. Az elmúlt közel három évtizedben érdemben javultak a statisztikailag számított életkilátások, illetve jelentősen mérséklődött a férfi és női érték közötti korábbi szakadék (a nők javára tapasztalható 8,5 évről 6 évre). 40. Néhány (kzepesen, vagy magasan) fejlett és fejletlen ország szetéskor várhat élettartama (Forrás: a Világbank oldalán generálva (http://data.worldbank.org)) 2.3.3. A népesség rasszok szerinti megoszlása A ma élő emberek mindegyike egyetlen alfajhoz (Homo sapiens sapiens) tartozik, ám ezen belül több egyenrangú fajtára különült el az evolúciós fejlődés során. E külön emberfajtákat a tudomány eltérő külső morfológiai és belső fiziológiai sajátosságaik alapján többnyire négy nagyrasszba sorolja; enagyrasszok pedig a következők: europid, mongolid, negrid, veddoausztralid. Újabban elkülönítenek egy ötödiket is, a khoisanid (vagy capoid) nagy-rasszt, amelynek képviselői döntően Afrika déli területein élnek. A genetikai vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy ecsoportok tekinthetők az emberiség legősibb képviselőinek, akik mintegy 20 000 éve élnek a kontinens déli szegletében. Maga a nagyrasszkét további alcsoportra, a khoid és a sanid rasszra tagolható, előbbibe a hottentották, utóbbiba a busmanok sorolhatók. Egyébként azutóbbi években, évtizedekben a genetikai alapokon álló vizsgálatok részben átértékelésre kényszerítették a hagyományos osztályozásokat is. 41. Ősi vándorlások és az emberiség genetikai értelemben vett alrasszai (Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:World_Map_of_Y-DNA_Haplogroups.png) A negrid (vagy negroid) nagyrasszt képviselők döntően szintén Afrikához, annak Szaharától délre fekvő területeihez köthetők, ám a történelem folyamán jelentős csoportjaik –elsősorban arabszolga-kereskedelem, majd később az önkéntes vándorlás következtében –jutottak el Földünk többi kontinensére –főként Amerikába –is. Anegrid nagyrasszba tartozó embereket további rasszokba sorolják, ezek települési magterülete pedig viszonylag jól körülhatárolható. A bambutid rasszba a pigmeusok tartoznak, akik döntően Afrika egyenlítői övezetében élnek (Ruanda, Uganda, Kongói DemokratikusKöztársaság,Közép-afrikaiKöztársaság,Kamerun,Egyenlítői-Guinea, Gabon, Kongó, Angola, Zambia), az etiopid rassz képviselői pedig akontinens keleti országaiban élnek nagy számban, mindenekelőtt Etiópiában, Eritreában és Szomáliában. 42. A dél-afrikai zulu nép harcos fiai a bantid alrasszhoz tartoznak. Az ltzet és a lándzsa ma már inkább csak a turistáknak szl (Forrás: Trcsányi A. felvétele) A harmadik alcsoport aközépső-negrid rassz, amely további négy alraszszra bontható. A paleonegrid alrassz képviselői a Guineai-öböl partvidékének országaiban (Elefántcsontpart, Ghána, Nigéria, Kamerun, Kongó, Angola) honosak, a szudanid alrasszhoz tartozók elsősorban Nyugat-Afrikában élnek (Niger, Mali, Szenegál, Guinea), a nilotid alrassz képviselői Dél-Szudán lakói, míg a bantid alrasszhoz tartozók Kenya, Tanzánia, Mozambik és Dél-Afrika területén jellemzők. A veddo-ausztralid nagyrasszhoz tartozókra a negridhez hasonlóan a sötét bőr és sötét haj jellemző, ugyanakkor arcvonásaikban már számottevő különbség van a két csoport képviselői között. A veddo-ausztralidokhoz tartozó népek között is kimutathatók kisebb-nagyobb különbségek, ezek alapján a nagyrassz négy rasszra bontható. Aveddoid rasszhoz tartozók (veddák, tamilok) Közép- és Dél-Indiában, valamint Ceylon szigetén élnek nagyobb számban, anegrito rassz képviselői pedig Malajziában, aFülöp-szigeteken, valamint az Indiához tartozó Andaman-szigeteken alkotnak kisebb közösségeket. A melanéziai rasszhoz tartozók Új-Guineán, a Salamon-szigeteken és a melanéziai szigetvilágban honosak, míg az ausztralid rasszot Ausztrália őslakói, az abók képviselik. Szintén mutatnak aveddoausztralidokkal rokon vonásokat Új-Zéland őslakói, a maorik, őket azonban inkább a mongolid nagyrassz egyik alrasszához tartják közelebbinek. A mongolid nagyrassz képviselői az előzőekhez hasonlóan számottevő eltéréseket mutatnak külsőségeikben, így őket is további, szám szerint hat rasszba sorolják. Ez a legelterjedtebb nagyrassz, Grönlandtól Patagóniáig, Kamcsatkától Alaszkáig megtalálhatjuk képviselőiket. Elsősorban két kontinens, Ázsia és Amerika őslakossága sorolható közéjük, de Óceánia szigetvilágábanisélnekkisebbőshonoscsoportjaik.(Természetesenavilágméretűvándormozgalomnakköszönhetőenmásuttiselőfordulnak,és gyakorlatilag Földünk minden kontinensén jelen vannak.) Az amerindián rasszba azindiánnépek tartoznak,akiket eltérőtulajdonságaikalapjántovábbi alrasszokba sorolnak. Gyakorlatilag ők képviselik az amerikai kontinens őslakosságát, miután feltehetőleg mintegy 40 000 –12 000 évvel ezelőtt több hullámban átvándoroltak Amerikába a nagy eljegesedések idején szárazra kerülő Bering-szoroson keresztül. A tungid rasszba Mongólia és Szibéria őslakos népeit, valamint az inuit nyelvet beszélő eszkimókat sorolják, utóbbiak Kanada és Grönland területén élnek nagyobb számban. Az ainuid rassz képviselői (japán őslakók, az ainu-k) meglehetősen kis létszámú közösséget alkotnak, ők ma már gyakorlatilag csak Hokkaido szigetén honosak.Amikronéz-polinézrasszvalójábanegykevert,azausztraloidokkal sok hasonlóságot mutató csoport, amelynek képviselői az óceániai szigetvilágban alkotnak kisebb-nagyobb közösségeket, de ide sorolják a fent már említett maorikat is. Jelentős létszámú csoportot alkotnak a délkelet-ázsiai rassz képviselői, akik az Indokínai-félsziget országaiban, Malajziában, Indonéziában és aFülöp-szigeteken élnek nagy számban, számos alrasszt alkotva. Az északkelet-ázsiai rasszhoz sorolható népek ugyanakkor Kínában, a Koreai-félsziget országaiban és Japánban honosak, és eltérő jegyeik alapján szintén számos további alrasszba sorolhatók. Az europid (vagy kaukazoid) nagyrassz képviselői szintén nagy változatosságot mutatnak, számos kisebb rasszba sorolható képviselőik Indiától Közép-Ázsián és Európán át Észak-Afrikáig honosak, de anemzetközi vándorlásnakköszönhetően ma már minden kontinensen nagylétszámban megtalálhatók. Legváltozatosabb csoportjaikat amediterranid rassz tömöríti; az iberid alrasszhoz sorolhatók az Ibériai-félsziget, Korzika, Szardínia, Marokkó és Tunézia népei, adinarizált mediterránok közé Olaszország (Szicíliával), Törökország, Szíria és Libanon lakói, a pontid alrasszhoz pedig Románia, Bulgária és Ukrajna népcsoportjai. A további két alrassz (szaharid és arabid) képviselői döntően Afrika és aKözel-Kelet területén honosak, előbbiek Algéria, Líbia, valamint kisebb létszámban Tunézia, Marokkó és Egyiptom területén élnek, míg utóbbiak Észak-Szudán, Egyiptom, Szíria, Irak, és az Arab-félsziget országainak lakói. Szintén elsősorban Ázsiában élnek a dravida (India, Banglades, Srí Lanka), az indikus (Pakisztán, Észak-India), az irano-afganid (Irán, Afganisztán, Irak, Törökország) és az armenid rassz (Örményország, Szíria, Libanon, Észak-Irak) képviselői, míg a mongoliddal keverve létrejött turanid rassz Európában és Ázsiában egyaránt előfordul (Kazahsztán, Törökország, Magyarország). A további négy rassz viszont már nagyrészt Európában terjedt el: anordikus döntően Skandináviában, a Brit-szigeteken, a Benelux-államokban, Németországban,Lengyelországban,Finnországban és aBaltikumban, adinári a Balkán-félsziget nyugati részén, Észak-Olaszországban, Ukrajnában, Szlovákiában, Csehországban, Svájcban, Luxemburgban, Franciaországban,Ausztriában,Magyarországon,mígaLadogarasszOroszországbanés Lappföldön. 43. Az emberiség alrasszai „genetikai távolság” szerint csoportosítva (Forrás: Cavalli-Sforza L. L. et al., 1994, The History and Geography of Human Genes alapján http://www. andamans.org/the-genetic-relationships-of-modern-human-races/) Láthatótehát,hogyazegyesnagyrasszokhoz,rasszokhozésalrasszokhoz tartozó embercsoportok általában jellemzőek egy adott földrajzi területre, ugyanakkor a történelem folyamán lezajlott (kényszerű és önkéntes) vándorlásokkövetkeztébenszintemindegyikembertípuselterjedtvalamenynyi kontinensen. Ezen együttélés és keveredés hatására az emberiségen belül újabb és egyre változatosabb keverékfajták is kialakultak, amelyek tovább „színesítik” Földünk emberföldrajzi képét is. 2.3.4. A népesség nyelvi megoszlása Az ember egyik meghatározó, az élővilág minden más tagjánál hiányzó jellemvonása az érthető beszéd, amely Földünkön az egyedfejlődés során különböző nyelvek kialakulásában öltött testet. A világon ma mintegy 6-7000 eltérő nyelvi dialektus létezik, ezek jelentős részét csupán néhány ezer vagy néhány száz, esetenként alig néhány ember beszéli, de akadnak olyanok is, amelyet több száz millióan beszélnek. A nyelveket eredetük szerint nyelvcsaládokba(máselnevezésselnyelvtörzsekbe)sorolják,ugyanakkor akadnak olyan nyelvek is (pl. baszk), amelynek eredetét még nem sikerült megfejteni, így egyik nyelvcsaládba sem sorolhatók be. Anépesség nyelv szerinti megoszlása valamilyen szintű korrelációt mutat a nagyrasszok szerinti tagolódással, hiszen a legtöbb europid az indoeurópai, a legtöbb mongolid a kínai-tibeti, a legtöbb negrid pedig a bantu nyelvek valamelyikét beszéli. 44. Egy érdekes vizualizáció a világ legbefolyásosabb nyelveiről a könyvfordítások alapján. A kzépen kirajzoldháromszg cscsai az angol (kzépen), a francia (balra) és az orosz (jobbra) nyelv. Az ábra mindazonáltal arrl és azok kombinácijárl is szól, hogy az adott terekben mennyire jellemző az írásos (nyomtatott) kultúra, milyen léptékben beágyazdottak a globális kultrába, mennyire nyitottak más népekre vagy éppen mekkora a vásárlóerő (Forrás: Ronen et al. 2014. http://www.pnas.org/content/111/52/E5616.full.pdf ) Természetesen itt az anyanyelvről van szó, hisz az anyanyelven kívül beszélt egyéb nyelvként szinte bármelyik dialektus elsajátítható bárki számára. Ennek következtében annak alapján, hogy egy nyelvet mennyien beszélnek, kétféle sorrend állítható fel (anyanyelv, illetve beszélt nyelv). Előbbi rangsorban a kínai (mandarin) áll az élen, amelyet mintegy 955 millióan beszéltek 2010-ben anyanyelvként. A kínai mögött a spanyol állt a második helyen (405 millió ember anyanyelve), köszönhetően a latin-amerikai térség utóbbi évtizedekben kiugróan magas népességszaporulatának. Az angol emiatt visszaszorult a harmadik helyre, de így is mintegy 360 millió ember anyanyelvének számít. India jelentős népszaporulatának köszönhetően növekedésben– 310 millió fő körül– van a hindi, és jelentősen előretört az utóbbi évtizedekben az arab nyelv is, ez 295 millió ember anyanyelve volt 2010-ben Földünkön. Emellett a bengáli (205), a portugál (215), az orosz (155) és a japán (125) az, amelynél az anyanyelvként beszélők száma meghaladja a 100 millió főt, de e határon mozog a német (95) és a punjabi (100 millió fő) nyelvet beszélőké is. Amennyiben a beszélt nyelvként való elterjedést vizsgáljuk, a kínai itt is a rangsor élén áll ugyan, jelentőségét tekintve azonban megelőzi a második helyen álló angol. Az angol napjainkban a legfontosabb világnyelvnek számít, szerepe a diplomáciában, a tudományos életben vagy akár a számítógépes kommunikációban (pl. internet) kiemelkedő. A beszélt nyelvek közül fontos kiemelni még afranciát, az oroszt, aspanyolt, aportugált, az olaszt, a németet, vagy Afrikában a szuahélit és a hauszát, amelyek többek között közvetítő nyelvként tettek szert nagy jelentőségre. 2.3.5. A népesség vallási megoszlása A vallás milliárdok életében játszik fontos szerepet, tanításai, előírásai révén kihat az emberek életmódjára, viselkedésére, szokásaira is az élet szinte minden területén. A nyelvi sokszínűséggel ellentétben a vallás földrajzi elterjedése valamivel homogénebb képet mutat, és viszonylag összefüggő területeket tudunk elhatárolni, ahol a lakosság körében egy adott vallás dominánsnak tekinthető. Földünk vallásait elterjedésük mértéke és hívőik száma alapján világvallásokra, és több kisebb-nagyobb önálló egyházra oszthatjuk. A világvallások közé általában t nagy vallást sorolnak (kereszténység, iszlám, buddhizmus, hinduizmus, univerzalizmus), ezek mindegyike Ázsiában fejlődött ki, és –utóbbi kettő kivételével –innen terjedt át később a többi kontinensre. Földünk népességének mintegy harmada alegnagyobb vallás, akereszténység követője, ám részesedése az utóbbi időben valamelyest csökken, mivel kiugróan magas természetes szaporodással jellemezhető térségekben –Latin-Amerika kivételével –nem ez számít uralkodó vallásnak. A keresztény vallások követői hosszú évszázadokon keresztül döntően Európában éltek,csaka 16.századtólkezdődöttmeg avallásnagyobbarányú expanziója a nemzetközi vándorlásnak és a gyarmatosításnak köszönhetően. A 20. század elején még mindig Európában élt a keresztények 3/4-e, mára azonban az arányok megfordultak, és Európa részesedése 26%-ra csökkent; a keresztények döntő többségenapjainkban Latin-Amerika, Afrikaés Délkelet-Ázsia (Fülöp-szigetek) országaiban él. Különösen szembetűnő az afrikai kereszténységdinamizmusa:miközbenakontinensnépességenyolcszorosára nőtt, a keresztények aránya 3-ról 38,3%-ra növekedett. A kereszténység számos vallásra tagolható, amelyek közül a legtöbb hívővel a római katolikus vallás rendelkezik, Földünk lakosságának mintegy 17%-a e vallás követője. Híveik számát tekintve még együttesen is elmaradnak mögötte a protestáns egyházak és az ortodox vallás, amelyek –kevés kivételtől eltekintve (pl. reformátusok, mormonok) –többnyireEurópában számítanak uralkodóirányzatnak. A kereszténység mögött az iszlám vallás áll a rangsorban a második helyen, hívei a világnépesség közel negyedét teszik ki. Az iszlám a 7. században az Arab-félszigeten formálódott ki, majd az elkövetkező évszázadokban gyors expanzión keresztülmenve Földünk szinte valamennyi térségében tért hódított. Híveinek többsége napjainkban az arab országokban, aSzáhel-övezet államaiban (Szudán, Csád, Niger), Közép-Ázsiában (Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán), valamint Nyugat- (Törökország, Irán, Afganisztán), Dél- (Pakisztán, Banglades) és Délkelet-Ázsiában (Indonézia, Malajzia) él, ugyanakkor jelentős iszlám közösségek találhatók egyes európai országokban (Bosznia-Hercegovina, Albánia, Németország) is. Az iszlám vallás számos szektára, csoportra oszlik; híveinek többsége (70%-a) a hagyományőrző szunnita irányzat követője, a síita irányzat csak néhány országban (Irán, Irak, Libanon) tudott számottevő befolyásra szert tenni. 45. Minden vallásnak vannak szent helyei, amelyek általában jelentős migrációs célpontok (zarándok-turizmus) is egyben. A bal oldali bcsjárhely a katolikusok jelentőséggel bíró zarándokhelye (Međugorje, Bosznia-Hercegovina); a jobb oldali képen hindu zarándokokat láthatunk Váránaszi (Benáresz) városában (Forrás: Bal: Trcsányi A. felvétele, Jobb: http://sgtalk.org/mybb/Thread-Death-photographers-of-India-s-holy-city) A hinduizmus Elő-Indiában formálódott vallássá, híveinek többsége napjainkban is etérség lakója. A hindu vallás követőinek száma eléri az egy milliárd főt (a világnépesség 14%-a), ennek 94,3%-a (973 millió fő) India lakója. Indiában a hindu hívők aránya az összlakosság 79,8%-a, ehhez hasonló arányokkal csak Nepálban találkozhatunk. Avallás követői kisebb-nagyobb közösségeket még Bangladesben, Pakisztánban, Indonéziában, Sri Lankán és Bhutánban alkotnak, és szórványosan megtalálhatók Afrika déli és keleti államaiban is (Dél-Afrikai Köztársaság, Tanzánia). A buddhizmus szintén az indiai szubkontinensen alakult ki a Kr. e. 6. században, és innen terjedt át Földünk más térségeibe is. Az iszlám térhódításának köszönhetően Észak-Indiából fokozatosan kiszorult, döntően Kelet- és Délkelet-Ázsiába helyeződött át. Napjainkban avilág népességének mintegy7%-aabuddhizmuskövetője,akiknekzömeazemlítettkéttérség országainak (Thaiföld, Kambodzsa, Mianmar, Laosz, Vietnam, Mongólia, Kína, Koreai NDK, Koreai Köztársaság, Japán) lakója. 46. Buddhista szentély Kyotoban (Japán) (Forrás: Pirisi G. felvétele) Elsősorban híveinek nagy száma miatt szokták a világvallások közé sorolni akínai univerzizmust, világszerte mintegy 950 millió ember evallás követője.FőkéntKínaterületénterjedtel,demegtalálhatóJapánban,aKoreai-félsziget országaiban, és Észak-Amerika jelentős kínai diaszpórával rendelkező világvárosaiban is. Azt is érdemes megjegyezni, hogy ebben az esetben nagyon nehézvallásról beszélni a szó nyugaton megszokott értelmében, egyáltalán nem alkot zárt, kompakt rendszert. Az e néven emlegetett, vallási-filozófiai rendszer (még inkább, rendszerek, vagy talán: halmaz) magában foglalja a taoista és konfuciánus tanítást és számos ezeken kívül álló hagyományt. Angolul talán atalálóbb „kínai népi vallás” néven emlegetik. A fenti öt világvallás mellett számos kisebb, de avallástörténetben, illetve egyes országok életében meghatározó szerepet játszó vallást említhetünk még meg. Ilyen a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális életben egyaránt fontos szerepet betöltőzsid vallás, amelynek mintegy 14-20 millió híve él Földünkön. A zsidó vallás Palesztina területén született meg, majd az évszázadok során hívei Földünk egészén szétszóródtak. Mai területi képét is ez aszétszórtság jellemzi, hívei közül mintegy 5,3-7 millió fő az Amerikai Egyesült Államok, 6,4 millió fő pedig Izrael lakója, atöbbiek pedig kisebb-nagyobb közösségeket alkotva diaszpórában élnek Európa és Latin-Amerika nagyvárosaiban. Szintén a jelentős vallások közé sorolható aszikh, amely India területén alakult ki a 16. században a hindu és a mohamedánvalláselemeinekötvöződéséből. Követőinek számátmintegy 23millió főre tehetjük, ez avilág össznépességének 0,32%-át jelenti. Aszikhek döntően ma is India területén élnek, az ország lakosságának mintegy 1,7%át alkotva. E két vallás mellett érdemes még említést tenni a jobbára Kínában elterjedt taoizmusról és konfucianizmusról, az Indiában honos dzsainizmusrl, valamint aJapán ősi vallásának számító sintoizmusrl is. Ezek mellett még számtalan kisebb, új keletű vagy hagyományos törzsi vallás létezik, amelyek tárgyalására már nem áll módunkban kitérni. 47. A világ fő vallásainak hozzávetőleges területi elterjedése (Forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/4/42/Vilag_vallasai_terulet_szerint.png) A fentiek alapján is látható, hogy Földünk népességének jelentős része valamilyen vallás követője, ugyanakkor viszonylag jelentős, és egyes országokban egyre növekvő azoknak az aránya is, akik egyetlen egyházhoz tartozónaksem,vagyegyenesenateistánakvalljákmagukat.Világméretekben a nem vallásosak/ateisták aránya eléri a15%-ot, jelentős részük Földünk fejlett térségeiben, elsősorban Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában él, néhol egészen komoly többséget (Csehország78, Észtországés Japán 76-76%) alkotva, számában és részesedésében gyarapodva. A vallások kapcsán fontos elmondani, hogy olyan jelenségről van szó, amely hosszútávon csökkenő mértékben, de meghatározza a társadalmi szerveződés számos egyéb aspektusát. Nem csak arról van szó, amelyeket a legtöbb olvasó azonnal rávágna erre a kérdésre, nevezetesen hogy bizonyos vallások tilalmakat fogalmaznak meg például egyes ételekkel vagy italokkal szemben, áttételesen agazdaságra is hatással vannak. Deeleve, a földi élet értelméhez való hozzáállás nagyon különböző lehet, vagy az, hogy egyes vallásokra épülő egyházi jellegű rendszerekben hányan folytatnakelvonuló,szemlélődőéletmódot(pl.buddhizmus).Annakidejénáltalános vélekedés szerint a reformációval létrejövő egyházak (de maga az ellenreformáció révén átalakult katolicizmus is) sokkal jobban megfeleltek akapitalizálódó polgárság világ- és önképének, mint aközépkori európai vallásosság. Napjainkban sokan avallásnak atársadalmi szférára, vagy apolitikai földrajzra gyakorolt növekvő hatását, befolyását vélik felfedezni. Való igaz, elsősorban az iszlámban tapasztalhatók olyan mozgalmak és irányzatok, amely atársadalom és benne atér megszervezését ahit bizonyos tételei-ből vezetik le. E könyv megírásakor az önmagát Iszlám Államnak nevező képződmény még mindig jelentős területeket ural Irak és Szíria egyes vidékein. Azonban véleményünk szerint tévúton jár az az olvasó, aki ebből valamiféle „civilizációk harca” jellegű következtetést von le, az előbb említett szervezet áldozatai ugyanis legnagyobb számban szintén az iszlám hívei közül kerülnek ki. A fő törésvonal – ha van ilyen, akkor – bármely vallás szélsőségesei és a mérsékelt (vallásos és vallástalan) többség között húzódik. Akkor is helyesen járunk el, ha Afrika vagy aKözel-Kelet vallási köntösben megjelenő konfliktusai mögött a(sokszor egyre szűkösebb) erőforrások elosztásával kapcsolatos rendkívül heves küzdelmeket is felfedeznivéljük. A korábban leírtakhoz kapcsolódva érdemes röviden szólnunk a vallás és a tértermelés kapcsolatáról. Meglehetősen egyértelmű az a kapcsolat, amely a szakrális mikro- és makroterek mentén nyomozható, egy-egy hely építészeti és tájképében markáns lenyomatokat hagyva. A kegyhelyek, templomok, sztúpák, szentélyek, zarándokhelyek vagy kolostorok landmark-okká(tájékozódásipontokká,sőtismertetőjegyekké,szimbólumokká) válhatnak az adott térség karakterét meghatározva. A tértermelés áttételesen is nyomozható, hiszen a fenti szakrális helyekhez nem egy esetben tömeges migráció –akár zarándoklat, akár tömegturizmus –kapcsolódhat, ami további arculatformálással, alakítással, új terek létrehozásával jár. A korábban képen bemutatott bosnyák hegyi pásztorfalu, Međugorje zarándokhellyé fejlődve ma több tízezer vendéget fogad évente, terei kiegészültek e tömeg fogadásához, kezeléséhez szükséges infrastruktúrával, létesítményekkel. 2.4. A NÉPESSÉG TÉRBELI RENDJE A népesség Földünkön a kezdetektől fogva meglehetősen egyenlőtlenül oszlik el, sűrűn benépesült térségek és ritkán lakott területek váltják egymást. E kettőség számos okra visszavezethető, ezek között egyaránt találunk természeti tényezőket (kedvezőtlen éghajlat, domborzati okok stb.) és társadalmi-gazdasági elemeket (gazdasági fejlettség, politikai stabilitás, szociális előnyök) is. A Fld benépeslt részét hagyományosan okumenének nevezzk. Anokumenének hívják az extrém éghajlati, domborzati adottságai miatt lakhatatlan területeket, amely jelenleg aFöld felszínének mintegy egytizedére tehető. Szubkumené megnevezéssel illetik glóbuszunk azon tereit (a felszín mintegy 40%-a), amelyek elvileg lakhatók, ugyanakkorez csak szezonálisan értelmezhető, vagy egyéb olyan tevékenység (pl. mezőgazdaság) által hasznosított, ami a koncentrált megtelepedést a gyakorlatbangátolja. Mint korábban már említettük, az emberiség bölcsőjének egyre inkább elfogadottan Afrikát tekintik, ekontinens keleti, középső területei adtak otthont a hominidák kisebb-nagyobb közösségeinek. Az evolúciós folyamattal párhuzamosan később az emberiség folyamatosan benépesítette atöbbi szárazföldet is, kezdetben azoknak kedvező természeti adottságú területein összpontosulva. A népesség növekedésének hatására életterét fokozatosan a kevésbé jó adottságú területekre is kénytelen volt kiterjeszteni, és a természet egyre nagyobb mértékű átalakításával mind nagyobb területeket tudott birtokba venni. 2.4.1. A népesség térbeli képe Nem lehet pontosan megadni, hogy a Föld mekkora hányada számít jelenleg „lakott” és „lakatlan” területnek. Bizonyos értelemben a lakott területek csekély kiterjedésűek: az ún „mesterséges felszínek” (városi beépítések, utak –nagyjából az arésze avilágnak, amit lebetonoztunk) biztos, hogy egy számjegyű százaléka a Föld felszínének, ráadásul a népesség 95%-a a szárazföldi területek csupán 10%-át foglalja el. Emlegetnek egy másik 10%-ot is, az olyan távoli, valóban érintetlen tájakat, ahol az ember közvetlenül még egyáltalán nincs jelen. Ezek közé tartozik a rendkívül hideg átlaghőmérsékletű Antarktisz (amelynek 14 millió km2-es területe az összes szárazföld 9,4%-a), ahol csak a kutatóállomások és az azokat kiszolgáló létesítmények személyzete (télen mintegy ezer, nyáron akár 5000 fő) él, zömmel ideiglenes jelleggel. Ugyancsak a rendkívüli hideg miatt nem népesültek be az Északi-sarkvidék szigetei, míg ahideg és adomborzati adottságok együttesen amagashegységekbenépesülésétkorlátozzák. Gyakorlatilag szintén lakatlannak tekinthető asivatagok területének jelentős része, ahol aforróság, és mindenekelőtt a csapadékhiány szabnak gátat az emberi letelepedésnek. Földünk népességének többsége tehát aszámára kedvező éghajlati adottságokkal rendelkező területeken összpontosul, ezen belül is a mérsékelt éghajlati öv dominanciája figyelhető meg. A világ népességének hozzávetőlegesen 88%-a az északi félgömbön él, ami elsősorban abból adódik, hogy a mérsékeltebb és élhetőbb éghajlatú szárazföldek ezen a féltekén helyezkednek el. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a világ népességének 82%-a pedig a keleti féltekét népesíti be, hasonló következtetésekre juthatunk. A kontinensek közül –mint a történelem folyamán szinte mindig –Ázsia a legnépesebb, itt él a világ összlakosságának mintegy 60%-a, közel 4,5 milliárd ember. Asorban amásodik helyet adinamikus népességnövekedést produkáló Afrika foglalja el, amelynek lakossága mintegy 1,24 milliárd fő; ez a világ össznépességének mintegy 16%-át jelenti. A harmadik legnépesebb szárazföld– amennyiben Amerikát nem egységes kontinensként veszszük számításba –Európa, amely évszázadokon keresztül Ázsia mögött a második helyet foglalta el a rangsorban, általában 13-15, időnként azonban akár 17%-os részesedést is produkálva. Napjainkra ez az arány 9,8%-ra csökkent, ami mintegy 739 millió fős népességnek felel meg. A jövőben ez az arány várhatóan tovább fog csökkeni, hiszen Afrika, Latin-Amerika és Ázsiaegyesterületeirendkívüldinamikusnépességnövekedéstprodukálnak, ezzel szemben Európában mintegy 20 országban hosszabb-rövidebb ideje tartós népességfogyás tapasztalható. Amerika össznépessége 2017ben már meghaladta az egymilliárd főt, ebből 362 millió fő Észak- és 646 millió fő pedig Latin-Amerika lakója. A legalacsonyabb lakosságszámmal Ausztrália és Óceánia rendelkezik, itt Földünk össznépességének 0,5%-a, mintegy 40 millió ember él. Ennek döntő többsége, 91%-a három ország, Ausztrália, Pápua Új-Guinea és Új-Zéland lakója. Amennyiben az egyes országokat külön-külön vizsgáljuk, hasonló területi megoszlással szembesülhetünk. Földünk tíz legnépesebb államából hat Ázsiában található, az amerikai kontinenst ezzel szemben kettő, Afrikát és Európát pedig egy-egy ország képviseli. Utóbbi esetében is egy két kontinensre is kiterjedő országról (Oroszország) beszélhetünk, amit azért sorolhatunk teljes joggal inkább Európához, mivel lakosságának túlnyomó része az Uraltól nyugatra fekvő területeken él. Földünk legnépesebb országa jelenleg (2019) Kína, lakosainak száma 1,382 milliárd főre tehető. Nem sokkal marad el mögötte India, ahol közel 1,314 milliárd ember él napjainkban. Amennyiben azonban akét ország természetes szaporodási mutatóit (4,3, illetve 11,9‰) figyelembe vesszük, a közeljövőben a sorrend megfordulhat, és belátható időn belül India lehet Földünk legnépesebb állama. Hasonló átrendeződés várható a jövőben az amerikai kontinensen is, itt a jelenleg legnépesebb, a világon harmadik helyen álló USA (324 millió fő) természetes szaporodási mutatója (4,3‰) jóval elmarad Földünk ötödik legnépesebb állama, a 207 milliós lakosságú Brazília ezen arányszáma (7,7‰) mögött. A sorrend felcserélődésére azonban itt a távolabbi jövőben számíthatunk csupán, hiszen az Egyesült Államok lakossága a jelentős bevándorlásnak köszönhetően napjainkban is számottevően növekszik. 48. A világnépesség megoszlása az egyes országok kzt (Forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/35/World_population_percentage.png) Európában és Afrikában hasonló folyamatokra nem lehet számítani, ennek okai azonban eltérőek. Európa legnépesebb állama 143 millió fős lakosságával jelenleg Oroszország, amely annak ellenére megőrizheti e pozícióját, hogy népessége fogyó tendenciát mutat, a halálozások száma 2,3‰-kel meghaladjaaszületésekét.Földünkkilencediklegnépesebbállamátazonban egyik európai ország sem fogja megelőzni a jövőben, különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy arangsorban mögötte következő Németországban is természetes fogyás tapasztalható. Egyedül Törökország jelenthet etéren potenciális vetélytársat amaga 10,1‰-es természetes szaporodási mutatójával, ennek lakossága azonban Oroszországénak alig felét teszi ki jelenleg. Hasonlóan nem várható helycsere Afrikában sem, a világ nyolcadik legnépesebb országának számító Nigéria a kontinensen elfoglalt elsőhelyehosszútávonmegkérdőjelezhetetlen.Lakosságszáma(mintegy 190 millió fő) közel kétszerese a második helyen álló Etiópiának, és bár természetes szaporodási mutatója alatta marad utóbbiénak, aNigériában tapasztalható közel 25‰-es természetes szaporodás is olyan mértékű népességnövekedést generál, amely révén még hosszú ideig megtarthatja első helyét a kontinensen. A legnépesebb országok mellett érdemes néhány szót ejteni Földünk legkisebb népességű országairól is, amelyek mintegy ellenpólusát képezik atöbbszáz-milliós, sőt milliárdos népességű államoknak. Ez utóbbiak kivétel nélkül nagy területű országok, míg a legkisebb népességűek döntően a kis területűek, valódi miniállamok. Jelenleg a Föld független országai közül a legkevesebben a Vatikánban élnek, amelynek lakossága még az 1000 főt sem éri el. Valójában azonban aPitcairn-szigetek (56 fő -Egyesült Királyság) és a Kókusz (Keeling)-szigetek (596 fő –Ausztrália tengeren túli területe) rendelkeznek alegkisebb népességgel, de afüggő területek sok statisztikában nem jelennek meg önállóan. Ennél sokszorta népesebb a rangsorban következő Nauru, valamint Tuvalu népessége, ám ezek is csupán 10 000 fő körüli értéket mutatnak. Palau lakossága ugyanakkor már meghaladja a20 000 főt, Monaco, San Marino és Liechtenstein népessége pedig a 30 000 főt is. Nem éri el ezeken kívül a 100 000 főt, vagyis egy Magyarországon a nagyváros kategóriába sorolható település lélekszámát St. Kitts és Nevis, aMarshall-szigetek, aDominikai Közösség, Andorra, Antigua és Barbuda, valamint a Seychelle-szigetek lakossága sem. A fentiekből az is látható, hogy a legkisebb népességszámmal rendelkező államok többsége Európában és Óceániában található, de a közép-amerikai térség és –a Seychelle-szigetek révén –Afrika is képviselteti magát esajátos rangsorban. 2.4.2. A népsűrűség területi különbségei Anépsűrűség anépesség térbeli eloszlásának mérésére szolgáló viszonyszám, amely az egységnyi területre jutó népesség számát hivatott érzékeltetni. Általában 1 km2 nagyságú területre vetítve szokták megadni, ennek alapján beszélhetünk ritkán, közepesen vagy sűrűn lakott térségekről. A népsűrűségi adatok esetében azonban figyelnünk kell arra is, hogy mekkora avizsgált földrajzi egység kiterjedése, hiszen minél nagyobb egy terület, a kapott értékek annál kevésbé festenek pontos képet a népesség valós területi eloszlásáról. Elég itt arra utalnunk, hogy egyes nagy területű országokban (Oroszország, Kanada, Kína, USA, Brazília, Ausztrália stb.) a viszonylag kedvezőnek mondható átlagértékek mögött a sűrűn lakott és szinte lakatlan területek kettős kontrasztja húzódik meg. Anyers népsűrűségi adatok helyett éppen ezért gyakran alkalmazzák az úgynevezett fiziológiai népsűrűséget, amelynek számítása során csak a ténylegesen lakott vagy gazdaságilag hasznosított területet veszik számításba a nevezőben. (Emellett esetenként atáplálkozási népsűrűség is használatban van, ez esetben az össznépesség számát csak a mezőgazdaságilag hasznosított területek nagyságával osztják el.) Földünkön az átlagos népsűrűség közel 50 fő/km2, ez azonban az egyes kontinensekre lebontva jelentős különbségeket takar. Amennyiben a kutatóállomások minimális népességét befogadó 14 millió km2 területű Antarktiszt figyelmen kívül hagyjuk, úgy Ausztrália és Óceánia térségét tekinthetjükalegritkábbanlakottkontinensnek.Ittmintegy9milliókm2-en mindössze 39,9 millió ember él, ami 4,4 fő/km2-esátlagosnépsűrűségnek felel meg. Azonban ez sem mutat egységes képet, egyes országokban ennél alacsonyabb, másutt viszont jóval magasabb értékek tapasztalhatók. Ausztráliában a népsűrűség mindössze 3 fő/km2,dealacsonynakmondható Pápua Új-Guinea (17), Új-Zéland (17), vagy akár Vanuatu (22) és a Salamon-szigetek (21) esetében is. Ezzel szemben néhány miniállamban kimagasló értékek tapasztalhatók, aMarshall-szigetek 294, Tuvalu 331, Nauru pedig 624 fő/km2-es mutatókkal jellemezhető. 49. A fejlődő országok gyorsan növekvő népessége nyugaton ma már ismeretlen zsúfolt ságot teremt a nagyvárosokban. Se tntetés, se végkiárusítás, csak egy átlagos péntek délután az Istikal Çadesi-n, Isztambul „Váci utcáján” (Trkország) (Forrás: Trcsányi A. felvétele) A rangsorban következő Amerika mutatója már jóval kedvezőbb képet mutat, az átlagos népsűrűség (26 fő/km2)azonban itt is csak avilágátlag fele. A területi különbségek itt is számottevőek, a legsűrűbben lakott Barbados mutatója 661 fő/km2, míg a legritkábban lakott Suriname esetében ez alig 3 fő/km2. Utóbbihoz közeli értékek jellemzik Kanadát (4) és Guyanát (4) is, de Bolívia, Belize, Argentína, Paraguay, Uruguay, Chile és a Bahama-szigetek népsűrűsége is a kontinensátlag alatt marad. Kiemelkedően magas mutatók jellemzik ugyanakkor a közép-amerikai térség viszonylag kis területű államait, 200 fő/km2 felettiek a népsűrűségértékek Haiti, Grenada, Salvador, St. Vincent és Grenadine, Saint Lucia, Jamaica, Trinidad és Tobago, valamint a Dominikai Köztársaság esetében, és nem sokkal marad el ettől Antigua és Barbuda, illetve St. Kitts és Nevis népsűrűsége sem. Amennyiben akontinens nagy részegységeit külön-külön vesszük górcső alá, elmondhatjuk, hogy a legritkábban lakott terület Dél-Amerika, itt a legsűrűbben lakott Ecuador mutatója is alig haladja meg az 65 fő/km2-es értéket. A legsűrűbben lakottnak – amint a fenti felsorolásból is kitűnik – Közép-Amerika tekinthető, itt csupán a már említett Belize és a Baha ma-szigetek népsűrűsége kisebb, mint a kontinens átlaga, atöbbi országé messze e fölötti értéket mutat. Ugyancsak a világátlag alatti népsűrűség jellemzi Afrikát, ahol 1 km2-re átlagosan 42 fő jut. A magas értékek itt is a kis területű országokat jellemzik, jól tükrözi ezt Mauritius (622), Ruanda (471), Burundi (435) és a Comore-szigetek (424) kiemelkedően magas mutatója. Alacsony népsűrűség ezzel ellentétben – többségében – a viszonylag nagy területű és kedvezőtlentermészetiadottságokkal(szárazklíma,nagykiterjedésűsivatagok, egyenlítőiéghajlat)rendelkezőországokbanjellemző,különösenritkánlakottnak számít Csád, a Közép-afrikai Köztársaság, Gabon, Líbia, Botswana, Mauritánia, Namíbia és Nyugat-Szahara, utóbbi 2,2 fő/km2-esnépsűrűségével Földünk második legritkábban lakott szuverén országa. 50. Két részlet a világ népsűrűségi térképéből, amely jól illusztrálja az egyes régiók kzti, illetve országokon belli riási klnbségeket. A második metszeten az Alpok völgyei is jól kivehetők (Forrás: http://luminocity3d.org/WorldPopDen) Két kontinens, Európa és Ázsia népsűrűsége az eddigiekkel ellentétben már meghaladja a világátlagot, közülük 73 fő/km2-es átlagértékével előbbi számít „ritkábban” lakottnak. Mint eddig minden kontinens esetében, Európában is a kis területű államok számítanak sűrűn lakottnak, az alacsony népsűrűség okát azonban elsősorban nem a nagy területi kiterjedésben, hanem akedvezőtlen természeti adottságokban (hideg éghajlat, domborzati okok) kereshetjük. Ennek megfelelően a ritkán lakott országok döntően akontinens északi felén helyezkednek el, ide sorolható Izland (3 fő/ km2), Oroszország (9 fő/km2), Norvégia (14 fő/km2), Finnország (18 fő/ km2), Svédország (24 fő/km2), Észtország (31 fő/km2) és Lettország (32 fő/km2) is. A legsűrűbben Európában is a miniállamok lakottak, San Marino népsűrűsége 530, Máltáé 1350, a Vatikáné pedig 2 045 fő/km2.E terén azonban abszolút kiemelkedik Monaco, amely 18 866 fő/km2-es népsűrűségével Földünk legsűrűbben lakott országa. Enégy állam mellett külön említést érdemel még Hollandia (503 fő/km2) és Belgium (372 fő/km2), amelyek a fejlett országok közül– Japánnal együtt– 300 fő/km2 feletti népsűrűségértékekkeljellemezhetők. Földünk legsűrűbben lakott kontinense Ázsia, amelynek mutatója (87 fő/km2) mintegy kétszerese a világátlagnak. A területi különbségek ez esetben is jelentősek, és az okok között itt is az eddig tárgyalt tényezők szerepelnek. A legnagyobb népsűrűséggel Ázsiában is a –viszonylag –kis területű államok jellemezhetők(Szingapúr– 7807fő/km2, Bahrein –1786 fő/km2, Maldív-szigetek – 1364 fő/km2, Banglades – 1237 fő/km2, Libanon –572 fő/km2, Koreai Köztársaság –519 fő/km2, Izrael –387 fő/km2, Srí Lanka –334 fő/km2), de a többi kontinenstől eltérően itt néhány olyan ország is található, amelyek nagy területük ellenére is komoly népsűrűséget koncentrálnak (India –441 fő/km2,Japán –348 fő/km2,Fülöp-szigetek -338 fő/km2). A legalacsonyabb mutatók Ázsiában is a kedvezőtlen természeti adottságú országokat jellemzik, elsősorban azokat, ahol meleg, száraz, illetve forró, csapadékos klíma uralkodik, előbbi területeken nagy kiterjedésű sivatagokat, utóbbiakon járhatatlan dzsungeleket létrehozva. Ezen államok közé sorolható Földünk legritkábban lakott országa, Mongólia (2 fő/km2), valamint Kazahsztán (6 fő/km2), Türkmenisztán (11 fő/ km2), Szaúd-Arábia (15 fő/km2), Laosz (29 fő/km2), Kirgizisztán (31 fő/ km2) és Jemen (51 fő/km2) is. Általánosságban elmondható, hogy anagyobb területű országoknépsűrűsége sajátos mintázatokat követ. Anagyobb kiterjedés általában kevéssé lakható, zord természeti viszonyokkal vagy éghajlattal rendelkező területeket is magában foglal, így sűrűbben és ritkán lakott térségek egyaránt jellemzik. Oroszország átlagosan is alacsonyabb mutatóval bír (8,34 fő/km2), azonban Moszkva, Rosztov és Kalinyingrád térsége 100 fő feletti értékekkel bír, míg az ázsiai országrész kiterjedt körzetei 1 fő alatti mutatókkal jellemezhetők. Kanada (3,67 fő/km2) is hasonló szélsőségekkel rendelkezik; a Toronto- Szent Lőrinc-folyó mentén 250 feletti, míg az országterület 90%-án 1 fő/km2 alatti népsűrűség tapasztalható. Ausztrália (3,18 fő/km2) is szélsőségesen polarizált népsűrűségű, a belső körzetekben – amely a terület mintegy háromnegyedét teszi ki– jelen lévő 0,1 fő/km2-rel szemben a keleti part mintegy 100 km szélességű, a 20–38. szélességi fokai között elterülő sávban 100 fő/km2 feletti népsűrűség a jellemző. Fentieketösszegezveelmondható,hogyFöldünkországaimeglehetősen változatos képet mutatnak arájuk jellemező népsűrűségi adatok alapján, ám bizonyos törvényszerűségek e kép kialakulásában is felfedezhetők. Mindenképpenmegállapítható,hogyalegnagyobbnépsűrűségűországok szinte kivétel nélkül kis területűek, Földünk 20 legnagyobb népsűrűségi mutatóval rendelkező államának átlagos területe mindössze 184 712,2 km2; ez nagyjából Szíria területének felel meg. Ha azonban Indiát kivesszük a sorból, a fennmaradó országok átlagos területe csupán 21 420 km2, ez pedig alig nagyobb Szlovéniánál. A legkisebb népsűrűségű országok kapcsán pedig megfigyelhető, hogy kivétel nélkül rendkívül kedvezőtlen természeti adottságú területek, ahol aklimatikus, csapadék- vagy domborzati viszonyok nem teszik lehetővé a populáció sűrűbb megtelepedését. Helyzetüket sokesetbenazehhezpárosulónagyföldrajzikiterjedésissúlyosbítja,amit jól szemléltet, hogy a tíz legritkábban lakott ország átlagos területe 2 247 451,7km2,ami valamelyest meghaladja Földünk 13. legnagyobb országa, Szaúd-Arábiaterületét. 2.4.3. Az urbanizálódás hatása a népesség területi elhelyezkedésére Napjaink egyik legdinamikusabb település-, illetve településhálózat-formáló tényezője az urbanizáció, amely anépesség területi elhelyezkedését is számottevően befolyásolja. A településhálózat elemei közül a városok atörténelem során mindig kiemelt szerepet töltöttek be, mind népességszámuknak,mindgazdaságipotenciáljuknakköszönhetően.Napjainkban sincs ez másképp, az urbánus területek Földünk jellegzetes népesség- és gazdaságkoncentráló térségeinek számítanak. Ennek figyelembevételével a világ népességét az alapján is osztályozhatjuk, hogy mekkora hányada lakik városi, és mekkora vidéki, rurális környezetben. Általában minden országtekintetébenhozzáférhetőkazurbanizációsmutatók,ugyanakkor az értékek egyszerű összehasonlítása tévútra vezethet. A különböző országok másként értelmezik a város fogalmát, így az urbánus népességet is. Néhol lélekszámhoz (500 főtől akár 15 000 főig terjedő skálán szórva), máshol gazdaság- vagy foglalkozás-szerkezethez, de leginkább jogálláshoz kapcsolódik a városfogalom. Ha Földünk egészét tekintjük, akkor az urbánus népesség aránya meghaladja az 54%-ot, vagyis az emberiség több mint fele városi környezetben él. Természetesen az egyes kontinensek, országok között itt is jelentős területi különbségek mutatkoznak, akadnak olyan térségek, ahol az érték 100%-hoz közelít, és olyanok is, ahol a10%-ot is alig haladjameg.Akontinensekközöttazurbánusnépességkimagaslóarányával jellemezhető Amerika (különösen Észak- és Dél-Amerika), Ausztrália és Óceánia, valamint Európa is, ugyanakkor Ázsia és Afrika mutatói valamelyest avilágátlagtól is elmaradnak. Az egyes országokat tekintve óriási különbségek mutatkoznak, ám általánosságban az is elmondható, hogy minden kontinensen találhatók alacsony és magas értékekkel jellemezhető államok is. Az urbánus népesség aránya egyes országokban (Szingapúr, Nauru,Monaco, Vatikán),illetveönállóállamiszuverenitássalnemrendelkező városállamokban (Hongkong, Makaó, Gibraltár), függő vagy csatolt területeken (Bermuda, Kajmán-szigetek, Anguilla) gyakorlatilag 100%nak mondható, azaz e helyeken kizárólag csak városi népességet találunk. Amásik pólust aminimális urbánus népességgel rendelkező országok jelentik; ezek közül Burundi rendelkezik a legrosszabb mutatókkal, az afrikai országban a városi lakosság aránya mindössze 12%. Mint már említettük, az egyes kontinensek esetében alacsony és magas értékekkel egyaránt találkozhatunk, etéren éppen Afrikában alegkisebbek aszélsőségek. A legalacsonyabb mutatója amár említett Burundinak van, de Uganda és Malawi 16-16, Etiópia 17, Ruanda és Niger 19-19%-os értékei is kifejezetten gyengének mondhatók. A kontinens átlaga is csupán 41%, ezt az eddig említetteken kívül további mintegy két tucat ország alulmúlja. 75% feletti mutatóval ugyanakkor mindössze négy ország (Líbia, Nyugat-Szahara, Gabon, Dzsibuti) rendelkezik, de a közülük legjobb Gaboné sem éri el a 90%-ot. Afrikához hasonlóan Ausztrália és Óceánia átlagértéke is meglehetősen alacsony, mindössze 50% körül mozog, és a területi különbségek itt is számottevőek. Néhány országban a lakosság kiemelkedően magas hányada városlakó (Nauru –100%, Ausztrália –90%, Új-Zéland – 86%), másutt viszont a 25%-ot sem éri el a városi népesség aránya (Pápua új-Guinea –12, Salamon-szigetek –20, Mikronézia –23, Szamoa –20 %). Ázsia átlagértéke is meglehetősen alacsony (48%), közelítve a világátlagot. Az országok mintegy fele azonban a kontinens átlaga alatti értékekkel jellemezhető, néhányban a városi népesség aránya a 25%-ot sem éri el (Afganisztán, Kambodzsa, Srí Lanka). Közülük a lakosság urbanizáltsági foka Srí Lankán a legalacsonyabb, a szigetország népességének mindössze 15%-a városlakó. Avároslakók legmagasabb arányával akorábban már említett Szingapúr –valamint Hongkong és Makaó –rendelkezik, de Izraelben (92), Kuvaitban (98) és Katarban (99%) is kiemelkedően magas a városlakók aránya. Európa lakosságának mintegy háromnegyede (74%) városlakó. A túlzott szélsőségek itt sem jellemezők; kiugróan alacsony városi lakosságarányt csak Liechtensteinben tapasztalhatunk (14%), és a90% feletti mutatóval rendelkező országok köre is viszonylag szűk (Monaco, Vatikán, Belgium, Málta, San Marino, Izland). Az átlagértékeket tekintve az öreg kontinenshez hasonló mutatókkal (80%) találkozunk Amerikában. Jelentős szélsőségek itt már nem jellemzők, kiugróan alacsony értéket csak Trinidad és Tobago esetében találunk (8%). 90% feletti értékkel is csak három ország rendelkezik, ezek kivétel nélkül Dél-Amerikában találhatók (Argentína, Uruguay, Brazília). Az egyes kontinensrészeket külön vizsgálva Észak- és Dél-Amerikamutatójamondhatómagasabbnak,mígKözép-Amerikavalamivel alacsonyabb átlagértékkel jellemezhető. A városi lakosság arányát szemléltető mutatók elsősorban a lakosság urbanizáltságáról adnak képet, azt viszont természetesen nem mutatják, hogy a lakosság milyen méretű városokban él. Vannak olyan országok, ahol a városi létnek nem feltétele valamilyen népességszám elérése, így a viszonylag kis népességű városi települések lakói is ugyanúgy urbánusnak számítanak, mint valamelyik világvárosban élők. Egyvalami azonban a városok többségére jellemző, ez pedig az átlagosnál magasabb, de akörnyezetéből mindenképpen kiemelkedő népsűrűségi érték. Általában ez annál magasabb, minél nagyobb népességű egy település, így nem véletlen, hogy e téren kiugró értékekkel a nagy világvárosok, metropoliszok, megalopoliszok,konurbációkesetébentalálkozhatunk.Földünkönalegnépesebb települések köre folyamatosan változott atörténelem folyamán, a vezető pozíciót egy adott korszakban birtokolta többek között Ur, Babilon, Alexandria, Róma, Párizs, London vagy éppen New York. E változás természetesen napjainkban is folyamatos, és egyre újabb és újabb települések kerülnekbealegnagyobbnépességűmetropoliszokközé.Természetesen itt is különbséget kell tennünk aszerint, hogy egy adott település törzsnépességét vesszük-e figyelembe, vagy az elővárosokkal együtt számítjuk a város népességét. Aföldrajzos nézőpont az utóbbit sugallja: az agglomerációk valójában funkcionális várostérségekként értelmezhetők, az ezeket kialakító (döntően szuburbanizációs jellegű) folyamatok nem választhatók el a városok egészét létrehozó tértermelési tevékenységtől. Előbbi rangsorban jelenleg Sanghaj áll az élen24 millió lakosával, majd Karachi (23,5), Peking (21,5) és Delhi (16,7 millió fő) következik. Az első, nem ázsiai város az ötödik helyen található Lagos lakóinak száma 16 millió fő körüli értéket mutat, míg Európa legnagyobb városa (Moszkva 12,4 millió fő) a11., a legnépesebb amerikai város, São Paulo (12 millió fő) a 12. helyezésre elegendő a világon. Amennyiben az elővárosi lakossággal együtt tekintjük a településméretet, valamivel másabb képet kapunk. Egyrészt lényegesen nagyobbak a különbségek már az élcsoportba tartozó városok lakosságszámai között is, másrészt adomináns települések köre is valamelyest átalakul. Ázsia itt is megőrzi vezető helyét, az első öt legnépesebb agglomeráció közül négy e kontinensen található. A sort Tokió vezeti közel 38 millió lakossal, majd Jakarta (31,3), Delhi (25,7), Szöul (23,6) és Manila (22,9 millió fő) következik. Az első legnagyobb amerikaiként New York akilencedik (20,7), Afrikából alegnépesebb (Kairó– 16,2) a17., míg Európából Moszkva (16,7 millió fő) 16. helyet szerzi meg a világranglistán. Az európai nagyvárosok leszorulnak a képzeletbeli ranglistákról, hiszen adinamikus latin-amerikai, afrikai és ázsiai népességnövekedés avárosi népesség számának növekedését is maga után vonja. 2.5. A NÉPESSÉG MOZGÁSAI Egy adott terület népességszámát alapvetően két tényező, a természetes szaporodás és a vándorlási különbözet alakítja, utóbbi a világ népességszámának alakulását nem befolyásolja, hiszen ez a mutató a Föld egészére nézve optimális esetben nulla. Ugyanakkor az emberiség földi elterjedésében, valamint egyes kontinensek, országok népességszámának alakulásában a vándorlás is meghatározó tényező, ezért érdemes külön is részletesen foglalkozni vele. 2.5.1. A migráció értelmezése A bevezető fejezetben felvázolt, aföldrajzi teret atársadalmi tértermelés és a földrajzi környezet, mint fizikai tér kölcsönhatásaként értelmező megközelítésben fontos elem, hogy a migráció fogalomkörébe sorolt jelenségek sem függetlenek a teret megteremtő társadalmi cselekvésektől. Úgy is mondhatnánk, hogy a földrajzi teret alakító szereplők sajátos relációk mentén változtatnak pozíciót az egyes helyek között. Vándorlás vagy migráció alatt hagyományosan anépesség ideiglenes vagy tartós helyváltoztatását értjük, amelyet számtalan kiváltó ok (letelepedés, munkavállalás, tanulás, kikapcsolódás stb.) motiválhat. A szakirodalomban a migráció kifejezést általában azokra anépességmozgásifolyamatokra használják, ahol a vándorlásban részt vevők helyváltoztatásuk során közigazgatási határt is átlépnek, tehát adott településen belüli mozgásokat ez esetben nem tekintik migrációnak. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogykülönböző forrásokban néha eltérő tartalommal jelennek meg ugyanazok a kifejezések, nem is szólva a hétköznapi nyelvhasználatról, ahol eluralkodott a migráció nemzetközi vándorlásra leszűkítő értelmezése. Maga a migráció is némely szerzőknél szinonimája a vándorlásnak, máskor eltérő tartalommal használják. Az utóbbi időben a hazai szaknyelvben is elterjedt a cirkuláció fogalma, és jelenségeinek a vándorlástól történő elhatárolása. Nem szabad azt sem elfejtenünk, hogy a társadalom által létrehozott térben való mozgások egy része döntően kizárólag a társadalmi térben megy végbe, és nem hely- csak helyzetváltoztatást eredményez. Döntően a társadalmi térben zajlik (helyzetváltoztatás) Döntően a földrajzi térben zajlik (helyváltoztatás) vertikálismobilitás migráció cirkuláció tbbes visszatérő mozgások rendszere intraintergenerációs generációs horizontális mobilitás állandó állandnak gondolt lakóhelyről egy másik állandnak vélt lakhelyre kltzik ideiglenes ideiglenes lakhelyre kltzik 51. A társadalom jellemző mozgásai (Forrás: a szerzők összeállítása) Ennekakönyvneknemcéljafoglalkozniatisztán társadalmihelyzetváltozásokkal, bonyolultabbak is annál, ahogy azt afenti táblázatban is szemléltetjük. A kétféle mozgást egyfelől összekapcsolja a mobilitás fogalma, amely mind hely- mind helyzetváltoztatási képesség értelemben használatos. Másfelől nem szabad elfelejteni, hogy a helyváltoztatásigen gyakran helyzetváltozással is együtt jár, sőt, azt is kijelenthetjük, hogy a társadalmi helyzet megváltoztatására irányul trekvés a helyváltoztatások egyik legfontosabb okaként értelmezhető. A földrajzi oldalon maradva, ezentúl a migráció és a cirkuláció megkülönböztetését elsősorban kutatási, számbavételi kérdések indokolták, például, hogy sokkal több avándorlás, mint amigráns, hiszen egy ember akár egy éven, mint vizsgálati időszakon belül is többször mozoghat. Amíg a szűkebben értelmezett migráció végső soron lineáris, vagyis A-ból B felé mutat, addig a cirkulációra A-B-A pálya jellemző, akár nagyon sok ismétléssel. Ennek a fogalomnak van nemzetközi aspektusa is (tipikusak pl. azok a magyar munkavállalók, akik heti vagy havi váltásokban dolgoznak Nyugat-Európában), de ez fedi le leginkább az ingázás fogalmát is. Megjegyezzük, hogy végső soron migrációként értelmezhető aturizmus fogalma is, de mivel nem jellemző rá az ismétlődő jelleg, így leginkább az ideiglenes vándorlások csoportjába sorolható. A migrációt különböző megközelítésből többféleképpen értelmezhetjük és osztályozhatjuk.Egyik ilyen szempont lehet, hogy avándorlás nkéntes elhatározás eredményeképpen következett-e be, vagy valamilyen külső tényező szorító hatására; előbbi esetben önkéntes, utóbbi kapcsán kényszermigrácirl beszélhetünk. Avándorlások csoportosíthatók akiváltó okok szerint is, bizonyos vándorfolyamatokat az eredeti lakóhely taszítása, másokat egy új terület vonzása tart életben. Többnyire ekét tényező hatása együttesen jelentkezik, ám jelentőségükidőrőlidőre változik. Kedvezőtlen természeti adottságok, természeti csapások vagy katasztrófák éppúgy rávehetnekbizonyoscsoportokatkorábbilakóhelyükideiglenesvagyvégleges elhagyására, mint a kedvezőbb megélhetési, munka- vagy tanulási lehetőségek a tér egy másik pontjában. 52. A turizmus és a kulturális sokszínűség: buddhista szerzetesek felfedezőúton Velencében. Őket egy japán és egy magyar turista fényképezi, szerepelnek még olasz falfirkák és angol jégkrém-felirat, ami jpélda a kulturális globalizáciban szerepet játszmigráciszerepére is (Forrás: Pirisi G. felvétele) A migrációs folyamatok felosztása kapcsán az egyik legfontosabb szempont a vándorlás iránya, ez alapján elkülöníthetünk elvándorlást (kivándorlást), illetve bevándorlást, bár ez a megközelítés csalóka, hiszen minden kivándorl egyben bevándorl is valahol. Leginkább e fogalompárban ragadható meg a vándorlási folyamat korábban említett értelmezése, hiszen az emigráció (elvándorlás) kifejezés határozottan utal arra, hogy a mozgásfolyamat résztvevője helyváltoztatása során legalább egy közigazgatási határt átlépett. Hasonló a helyzet az immigráció (bevándorlás) kapcsán, hisz egy adott helyre bevándorolni is csak egy másik településről (országból, kontinensről) lehet. A migrácit tehát mindenképpen kzigazgatási vagy politikai határ átlépésével egytt jár mozgásfolyamatként értelmezhetjk, és aszerint, hogy amozgás mekkora teret ível át, illetve milyen határok között marad, további típusokra oszthatjuk. Amennyiben a vándorlás egy adott ország keretei között marad, döntően országon belüli vagy belső migrációról beszélünk. Ha a migráció országhatárokat lép át, de kontinensenbelülmarad,akkorországok ktti (vagyintrakontinentális), ha kontinensek között valósul meg, interkontinentális vándorlásrólbeszélhetünk. (Utóbbi kettőt összefoglalóannemzetkzi vándorlásként is szokták definiálni.) Akadhatnak azonban olyan szituációk, amikor adott mozgásfolyamat akár több kategóriába is besorolható lenne; nehéz eldönteni, hogy egy Moszkvából Novoszibirszkbe történő utazást belső (mindkét település Oroszországban található) vagy interkontinentális vándorlásként (előbbi város az európai, utóbbi pedig az ázsiai országrészben fekszik) értelmezzünk-e. Amennyiben azonban Európát és Ázsiát egységes kontinensként, Eurázsiaként tekintjük, utóbbi eshetőség már nem áll fenn. Egy Párizs-Cayenne utazás már sokkal egyértelműbb lehet, hiszen afrancia főváros Európában, Cayenne pedig Dél-Amerikában fekszik, így interkontinentális vándorlásról beszélhetünk. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy Francia Guyana Franciaország tengerentúli megyéje, és lakói francia állampolgárok,akkorországonbelülivándorláskéntisértelmezhetőlenneamozgásfolyamat. Mindkét említett esetben nagy távolságok áthidalásáról van szó, és az érvelés is könnyen vitatható, akadnak azonban relációk, amelyek szintén többféleképpen értelmezhetőkés viszonylag nehezebben támadhatók. Az egyiptomi Szuez és Ash Shatt települések távolsága mindössze 4,9 km, előbbi azonban a Szuezi-csatornától nyugatra, Afrika területén, utóbbi pedig a csatornától keletre, a természetföldrajzi értelemben Ázsiához tartozó Sínai-félszigeten fekszik. A két település közötti migráció ilyen értelemben egyrészt országon belüli vándorlásnak minősül, másrészt viszont akét kontinens –aSzuezi-csatorna 1869-es megnyitása óta fizikai értelemben is valós –elkülönülése miatt interkontinentális migrációként is értelmezhető. Érdekes lehet a németországi Büsengen am Hochrhein település példája, amely exklávéként Svájc területébe ékelődve fekszik, és Németországból csak utóbbi ország területén áthaladva közelíthető meg, így az ide irányuló migrációt egyaránt értelmezni lehetne országon belüli és nemzetközi vándorlásként is. Avándorlások irányát taglalva egy lehetséges értelmezési, csoportosítási szempontot még feltétlenül figyelembe kell vennünk, ez pedig avisszavándorlás, vagyis az, amikor az egyén korábban elhagyott eredeti lakóhelyére tér vissza (pl. 1956-ban kivándorolt magyarok visszatelepedése az országba). A visszavándorlás esélye elvileg amigrációmegindulásánakpillanatátólfennáll,aztazonban,hogyezakésőbbiekben valóban realizálódik-e, számos tényező befolyásolja. 2.5.2. A migráció kiváltó okai A migrációt talán legegyszerűbben leíró „push – pull” modell abbólindul ki, hogy aküldőterületnek létezik valamiféle (relatív) taszítása, míg abefogadó térségeknek vonzása. Ezek atényezők működhetnek külön-külön, de együttesen is. Ez utóbbi esetben –amikor ataszító és vonzó erők igen jelentékenyek és/vagy hosszú időn keresztül állnak fent –a migráció meglehetősen távoli térségek között is megvalósulhat, illetve jelentős tömeget mozgathat meg. Ahhoz, hogy egy vándorlásifolyamat elinduljon, valamilyen kivált ok (valójában általában okok bonyolult rendszere), tényező meglétéreisszükségvan.Ezamotivációgyakorlatilagbármilehet,természeti vagy gazdasági körülmények ugyanúgy, mint társadalmi vagy politikai, esetleg személyes, akár magánéleti okok. E tekintetben Földünk különböző térségei, országai, társadalmi csoportjai között jelentős eltérések tapasztalhatók, mobilés kevésbémobil nemzetek, társadalmi csoportok egyaránt akadnak. Általánosságban mindenesetre elfogadható megállapítás, hogy a gazdaságilag fejlettebb társadalmak migrácira val hajlama – mobilitása – és migrácija is intenzívebb, mint a kevésbé fejlett társadalmaké. Előbbiekben a fejlettebb közlekedési infrastruktúra nagyobb távolságok gyorsabb leküzdését teszi lehetővé, míg utóbbiakban az infrastrukturális hiányosságok gyakran korlátai az intenzívebb népességmozgásnak. Mindezek mellett afejlettebb térségekben élők könnyebben jutnak több információhoz, jobban ismerik az alternatívákat, könnyebben boldogulnak idegen környezetben, és nem utolsó sorban kiépülnek azok a mechanizmusok, amelyek segítik az útra kelőket. Az egyes társadalmi csoportok mobilitása között is kimutathatók különbségek, a kedvezőbb anyagi körülmények között élők gyakrabban és szívesebben utaznak, mint aszerény anyagiakkal rendelkezők. Az életkori sajátosságok is befolyásolják a migrációt, nagyobb hajlandóság a fiatal munkaképeskorúak(ittiselsősorbanaférfiak),illetveastabilanyagiháttérrel rendelkező idősebb korosztályok esetében tapasztalható. Szintén nagyobb igény mutatkozik ahelyváltoztatásra aképzett, magasan kvalifikált munkavállalók körében, mint az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők esetében. 53. Egy berlini lépcsőház kapucsengői (2002). A globális nagyvárosok ma az etnikai és kulturális heterogenitás jellegzetes terei (Sandra Streißnek az Eurpai Kulták Mzeumában kiállított képe) (Forrás: Pirisi G. felvétele) Mint már említettük, a migrációt számos tényező kiválthatja, ezek részletes kifejtésére azonban nincs módunk, így csak a leglényegesebbeket igyekszünk röviden ismertetni.Atermészeti okok az egyik legfontosabb motivációs tényezőt jelentették a történelem folyamán és jelentik napjainkban is. A kedvező természeti adottságok komoly vonzerőt jelentenek anépesség számára, jelentős vándorlást generálva eterületek irányába akevésbé jó adottságokkal rendelkező térségek felől (pl. az USA északi államaiban élők közül sokan anyugdíjas kort elérve akedvezőbb éghajlati adottságokkal rendelkező Floridába költöznek). Természetesen ennek fordítottja is igaz, vagyis a kedvezőtlen(né váló) természeti körülmények intenzív elvándorlást indíthatnak el a valamelyest jobb feltételekkel rendelkező területek irányába. A természeti környezet megváltozása ugyancsak ösztönözheti amigrációt, legyenek az átalakulásnak akár természeti, akár antropogén okai. Előbbicsoportbasorolhatókatermészeti katasztrfák, egy nagyobb árvíz, földrengés, vulkánkitörés, szélvihar emberek százait, ezreit ösztönözheti vagy kényszerítheti korábbi lakóhelye tartós vagy ideiglenes elhagyására (pl. Katrina hurrikán 2005-ös pusztítása után New Orleans-ból végleg elköltözők, a2010-es haiti földrengésben otthonaikat örökre elveszítők). Antropogén okok (vagyis az emberi beavatkozás) is jelentősen átalakíthatják a környezetet, ami az ott élőket letelepedési helyük elhagyására késztetheti. Általában az ipari óriás-beruházások, gátépítések, bányanyitások, infrastruktúra-fejlesztés kapcsán is sokakat késztetnek lakhelyük elhagyására: a Három Szurdok Gát építése kapcsán a Jangce folyó mintegy 600 km-es szakasza mentén 1,24 millió lakost telepítettek át, minthogy az elárasztott terület (víztározó) kiterjedt korábbi 13 nagyvárosra, 140 városra és 1350 falura. Példaként említhető a Száhel-övezet, ahol atúllegeltetés következtében a talaj fokozatosan kimerült, a terület egyre inkább elsivatagosodott, ami az ott élőket túlélésük érdekében a terület elhagyására ösztönözte. A geológiai adottságok is komoly befolyással lehetnek a migrációra, különösen, ha a különböző kőzetrétegekben fellelhető energiahordozókra,ásványkincsekregondolunk.Ezekkiaknázásanagyarányú migrációt indíthat el adott térség felé, elegendő csak az 1848-ban kirobbantkaliforniai aranylázra emlékeznünk;az aranyfelfedezésénekhírehét év alatt mintegy 300 000 embert vonzott a Kaliforniába az USA más területeiről,Európából,Latin-Amerikából,ÁzsiábólésAusztráliából.Volumenét tekintve valamelyest kisebb volt a19. század végén az alaszkai Klondike térségében kitört aranyláz, amely mintegy 100 000 embert érintett, vagy namíbiai gyémántláz, amely a 20. század elején ezreket vonzott a meggazdagodás reményében a sivatagba stb. 54. A Witwatersrand aranyát 1884-ben fedezték fel egy dél-afrikai (holland) farmon, 1886-ban már 3000, húsz év múlva 180 ezer fő lakta a bányászatra alapozott Johannesburgot. A ma 3,3, agglomerácijával kzel 10 millis nagyváros az intenzív és álland bevándorlás színhelye lett. Előtérben Mooifontein hatalmas meddőhányói, balra a dél-afrikai labdarúgás bölcsője, a 78 000 főt befogadni képes FNB vagy Soccer City stadion (Forrás: Trcsányi A. felvétele) Különböző gazdasági okok ugyancsak kiválthatnak számottevő vándorlást, akárcsak egy adott országon belül, de intra- vagy interkontinentális viszonylatban is. Általános érvényűnek mondható, hogy a gazdaságilag elmaradott térségek többnyire népességkibocsájtóként „működnek”, az emberek a jobb megélhetés, a több munkalehetőség reményében gazdaságilag prosperáló területekre vándorolnak. Állításunkat számos példával illusztrálhatjuk, elég csak az USA-ban mezőgazdasági idénymunkát vállaló, vagy akár tartósan megkapaszkodó, többségében spanyol anyanyelvű bevándorlókra, vagy a szocialista Magyarországon távolsági ingázók százezreit szállító „fekete vonatokra” emlékeznünk. A motiváció természetesen fordított irányban is fennáll, agazdaságilag fejlett vagy dinamikusan fejlődő térségek jelentős népességet vonzanak. Példaként akár az 1950-es évek magyarországi iparosítása is felhozható, a Dunapentele területén megkezdett nehézipari beruházás a 4000 főnél kisebb lakosságú község lélekszámát alig tíz év leforgása alatt 31 000 főre duzzasztotta, ennek jelen-tős hányada pedig a bevándorlásból eredt. Gazdasági okként értelmezhető néhány sajnálatosan súlyos ipari baleset is, amely emberek százait, esetenként ezreit kényszerítette korábbi lakóhelyük elhagyására. Ennek talán legközismertebb példája az 1986-ban történt csernobili atomkatasztrófa, amelynek okán tízezrek kényszerültek elhagyni lakóhelyüket. A közel 50 000 lakosú Pripjaty városát néhány nap alatt teljesen kiürítették, és bár alakások és középületek még évekig úgy álltak, mintha a lakók bármikor visszatérhetnének, azóta sem költözött vissza senki amementóként elhagyatottan álló településre. Szörnyű események játszódtak le 2010-ben Magyarországon is, ahol az iszapkatasztrófa által sújtott Kolontár és Devecser lakóinak százai döntöttek úgy, hogy– kényszerből vagy egy újabb tragédiától tartva önként – egy másik településre költöznek. Amigráció kiváltó okai között politikai tényezők is gyakorta szerepeltek, szerepelnek; ezek közé sorolható többek közt egyes társadalmi csoportok vagy nemzetiségek „hátrányos megkülönböztetése” – hogy egy erős eufemizmussal éljünk. Szomorú és végletes példája ennek azsidóság éscigánycsoportoktömegesdeportálása (és megsemmisítése) amásodik világháborúban, a németek kitelepítése 1945 után Kelet-Közép- és Kelet-Európa országaiból akollektív bűnösség elvére hivatkozva, vagy éppen a csehszlovák–magyarlakosságcsere.Ezek a legnyilvánvalóbb módon a kényszerű vándorlások körébesorolhatók. A körülmények miatt nem tisztán –hiszen az üldöztetés ténye, valamint a büntetőjogi-politikai fenyegetettség is fennállt –, mégis jórészt önkéntesnek tekinthetők például az 1848-49-es, vagy az 1956-os forradalmat és szabadságharcotkövető kivándorlások Magyarországról. Szintén a politikai indíttatású vándorlások körébe sorolhatók azok amozgások, amelyek során valaki egy élőhelyét érintő háború, harci cselekmény okán kényszerül elhagyni lakóhelyét. A délszláv háborúk idején mintegy 23 000 horvát települt át Bosznia-Hercegovinából Horvátországba, 40 000 bosnyák Horvátországból Bosznia-Hercegovinába, és közel 300 000 szerb Horvátországból Szerbiába; emellett jelentős számban menekültek az egykori Jugoszlávia határain kívülre, köztük Magyarországra is. 55. Szíriai menektek sátortábora Berlin egyik parkjában 2014 tavaszán (Forrás: Pirisi G. felvétele) A társadalmi tényezők migrációra gyakorolt hatása szintén nem elhanyagolható, a kiváltó okok köre viszont olyan tág, hogy csak a leglényegesebbek felvillantására van lehetőség. Társadalmi tényezőként kezelhetők az emberekéletciklusában,társadalmihierarchiájábanbekövetkezettváltozások; ha valaki tanul, családot alapít, munkába áll, munkahelyet vált, vagy nyugdíjba megy, sok esetben egyúttal lakóhelyet is vált, akár ideiglenesen, akár véglegesen. Számos szerző szintén ebbe a csoportba sorolja a rekreációs célú helyváltoztatásokat is; napjainkban a turizmus a migráció egyik legfontosabb mozgatórugója, évente mintegy 1,2 milliárd ember utazik el hosszabb-rövidebb időre lakóhelyéről idegenforgalmi célzattal. Mindazonáltal a fenti sokszínűség ellenére a vándorlások zöménél a motivációk komplexek, keverednek, egymást erősítik, így nehéz lenne egy-egy típusba besorolni őket. 2.5.3. A migráció típusai Avándorlások kiváltó okaihoz hasonlóan annak típusai is rendkívül sokfélék lehetnek, ezekre röviden már kitértünk a migráció értelmezése és csoportosítási szempontjainak bemutatása kapcsán. Az egyén szempontjából a migráció indíttatása lehet önkéntes, illetve kényszerű, mindkettőre számos példát találunk atörténelem során és napjainkban is. Többnyire önkéntes migrációként értelmezhetők a lakóhelyváltoztatással, a munkahelyváltoztatással vagy a tanulással kapcsolatos vándorlások, de e kategóriába sorolható a turisztikai célzatú népességmozgás is. Döntően kényszervándorlásnak tekinthető a természeti vagy ipari katasztrófák kiváltotta migráció, vagy a politikai, vallási, etnikai okokra visszavezethető üldöztetés is. Utóbbi során akár több 10 000, sőt több millió ember is migrációra kényszerülhet; feljegyzések szerint II. Nabú-kudurri-uszur aKr. e. 6. században több tízezer zsidót hurcoltatott több hullámban „babiloni fogságba”, Franciaországot mintegy 3 millió protestáns hagyta el ahugenottáknak vallásszabadságot biztosító nantes-i ediktum (1596) 1685-ben történt visszavonását (fontainebleau-i ediktum) követően, a Szovjetunióban pedig a 20. század folyamán vélhetően, de pontosan soha nem feltártan tízmilliós nagyságrendben deportáltak politikai foglyokat és köztörvényes bűnözőket a GULAG-táborokba. A kényszerű migrációt gazdasági okok is kiválthatják, ide sorolható az amerikai ültetvényekre behurcolt mintegy 12,5-15 millió afrikai rabszolga, vagy az 1845-50 között pusztító burgonyavész miatt hazáját elhagyni kényszerült, mintegy egymillió ír kivándorló példája is. Társadalmi okok is kikényszeríthetnek nagyarányú migrációt, erre jó példát szolgáltat Nagy-Britannia, amely annak érdekében, hogy társadalmilag nem kívánatos polgáraitól (bűnözők, fegyencek) megszabaduljon, mintegy 170 000 főt áttelepített belőlük Ausztráliába. Avándorlásokat a fdrajzi távolság szerint is osztályozhatjuk, ezen az alaponbeszélhetünkországonbelüli,országokközötti,illetvekontinensek közötti vándorlásról. Az országon belüli vagy belső vándorlások általában gazdasági vagy társadalmi okokra vezethetők vissza, de politikai vagy természetitényezőkisgenerálhatnaknagyobbnépességmozgást.Gazdasági okokkal magyarázható a fejletlenebb területekről a fejlettebbek irányába tartó népességátrendeződés, vagy az agrártérségekből az iparosodott körzetekbeirányulómozgás.Mindkettőjelentkezhetvéglegesáttelepülés formájában, de lehet ideiglenes, döntően a munkavállalás időtartamára szorítkozó helyváltoztatás is. Különféle társadalmi tényezők ugyancsak jelentősnépességátrendeződéstidézhetnekelő,akárállandó,akárideiglenes jelleggel. Szinte kizárólag utóbbi kategóriába sorolható a tanulás céljából történő vándorlás, adiákok, hallgatók döntő többsége atanulmányok folytatása alatt általában hetente, havonta visszatér lakóhelyére. Szintén döntően társadalmi – és részben gazdasági és természeti – okokkal magyarázhatóaz agglomeráciba val kikltzés, anagyvárosokból való kiáramlásban anyugodtabbéletkörülmények, az élhetőbbkörnyezet meghatározó szerepet játszanak. A természeti tényezők között elsősorban a valamilyen katasztrófa hatására bekövetkező kényszerű –esetenként önkéntes– lakóhelyelhagyást, a politikai okok sorában pedig a– Szovjetunió kapcsán –már említett deportálásokat emelhetjük ki. A belső vándorlások ezen túlmenően a mozgás során áthidalt távolság alapján is osztályozhatók, eszerintmegkülönböztethetünkintraregionális és interregionális vándorlásokat. Előbbi kategóriába sorolható például az agglomeráció településeibe való kiköltözés vagy a napi ingázás (lényegében: egy adott vonzáskrzeten beli mozgások), míg utóbbiba a nagyobb térségek, régiók közötti mozgások (pl. egyetemi hallgatók utazása, turisztikai célzatú utazások, nagy kiterjedésű afrikai országok nomád pásztorkodása stb.). Az országok és a kontinensek közötti migrációt összefoglalóan nemzetközi vándorlásnak is szokták nevezni, a döntő különbség a két típus között egyrészt az áthidalt távolságban (utóbbi esetében általában nagyobb a megtett távolság), másrészt abban jelentkezik, hogy az országok közötti vándorlás egy kontinens határain belül marad. Anemzetközi vándorlás a történelem egésze során és napjainkban is meghatározó szerepet játszik a népesség területi átrendeződésében, de az ideiglenes helyváltoztatásban is egyre számottevőbb a jelenléte. Az emberiség földi elterjedése nem mehetett volna végbe interkontinentális vándorlások nélkül, így jutottak el Afrikából aszomszédos szárazföldekre az ember elődei, vagy ajégkorszakok idején ennek köszönhetően népesült be az amerikai kontinens, valamint Ausztrália és Óceánia szigetvilága is. Szintén ebbe a kategóriába sorolhatók atörténelem nagynépvándorlásai(pl. tengerinépek vándorlása a Földközi-tenger medencéjében Kr. e. 12. század közepén, 5-9. század eurázsiai népességmozgásai), amelyek utolsó hullámában őseink is részt vettek, eljutva végül aKárpát-medence területére. Ugyancsak történelmi jelentőségűnekmondhatókaföldrajzifelfedezéseketkövetővándorlások, ezek révén kerültek át Amerikába a már említett fekete rabszolgák, illetve Amerikába és Ausztráliába a fehér lakosság ősei. Kezdetben a fő kibocsátó területnek Európa számított, a19. század második felétől azonban egyre több ázsiai (kínai, japán, koreai) kapcsolódott be a vándormozgalomba. Nemcsak akontinensek, de az országok közötti vándorlás során is előfordult hatalmas embertömegek helyváltoztatása, a már korábban említett elhurcolások, kitelepítések mellett említést érdemel az India és Pakisztán 1947-es függetlenné válása után a két ország között lezajlott népességcsere, amelynek során mintegy 15 millió ember „váltott országot”. Szintén milliós nagyságrendűre tehető az 1994-es ruandai népirtás –döntően tuszi –menekültjeinek száma is, akik közül csak mintegy 600 000 fő tért vissza a helyzet konszolidálódása után hazájába, a többiek továbbra is a szomszédosországokbanélnekmenekültekként. 56. A nemzetközi migráció fő kapcsolódásainak grafikus ábrázolása (Forrás: https://qz.com/192440/where-everyone-in-the-world-is-migrating-in-one-gorgeous-chart/) Anemzetközi vándorlások tehát napjainkban is meghatározó folyamatai az emberiség helyváltoztatásának, 2015-ben 1,5, 2016-ban mintegy 5 millió fő vándorolt be az OECD országokba. A nemzetközi vándorlás kapcsán –csakúgy, mint a népesség térbeli elhelyezkedésében –felfedezhetők bizonyos törvényszerűségek, amelyek számottevő területi különbségek kialakulásában realizálódnak. Akadnak olyan országok, amelyek pozitív vándorlási mérleggel rendelkeznek (a bevándorlások száma meghaladja a kivándorlásokét), és olyanok is, amelyek negatívval (ezekben az emigráció nagyobb mértékű, mint az immigráció). A pozitív vagy negatív vándorlási mérleggel rendelkező országok között is felállítható egyfajta rangsor, vannak jelentős kibocsátó, illetve befogadó országok is. Az elmúlt fél évszázadban számszerűleg a legtöbb bevándorlót az Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália fogadta be, ezen országok napjainkban is anemzetközi vándorlási statisztika élmezőnyében találhatók. A legnagyobb kibocsátók között ugyanakkoraz európai államok, valamint az utóbbi időben egyre inkább latin-amerikai és távol-keleti országok szerepelnek. Amennyiben az egyes országokban élő bevándorlók számát vizsgáljuk, a rangsort az Amerikai Egyesült Államok vezeti; az USA-ban élő bevándorlók száma meghaladja az ország teljes népességének közel 15%-át, és jelenleg mintegy egymillió fővel gyarapszik évente. A bevándorlók legnagyobb része napjainkban már Latin-Amerikából, elsősorban Mexikóból érkezik. Az egykor Európa-USA, majd később Ázsia-USA viszonylatban is oly jelentős brain drain (agyelszívás) mára háttérbe szorult, és amagasan kvalifikált munkaerő helyett elsősorban mezőgazdasági idénymunkások vándorolnak be az országba. Különösen számottevő ez a fajta migráció Mexikó és az USA viszonylatában, a két ország között a szabadkereskedelmi megállapodás 1994-es aláírása óta évente több mint 200 millió határátlépést regisztrálnak. A bevándorlók számát összegző lista második helyén Oroszország áll mintegy 12 millió fős bevándorolt lakossággal, ennek zömét az egykori Szovjetunió utódállamaiból érkező gazdasági migránsok, illetve alétszámukat tekintve mintegy 2 millió főre becsült illegális kínai bevándorlók jelentik. A harmadik helyen mintegy 12 millió bevándorlóval Németország található, amely döntően a vendégmunkások hatalmas tömegeinek „köszönheti” előkelő pozícióját. A németországi bevándorlókat általában a török vendégmunkásokkal azonosítják (mintegy 2,7 millió fő), ugyanakkor igen jelentős az oroszok (3 millió fő), a lengyelek (2,8 millió fő), az olaszok (830 000 fő), a románok (657 000) száma és aránya is. A közelmúltban tapasztalható menekültválság csak Németországban 2015-ben 2,1 millió bevándorlót eredményezett, leginkább szíriai, afgán, illetve afrikai országokból érkezőkkel. 2016-ban az EU 28 tagállamában mintegy 35 millió, az unión kívül született állampolgár élt. Azon országok köre is egyre bővül, ahol 5 millió főt meghaladó számú bevándorló él, ebbe a körbe tartozik Európából Ukrajna, Franciaország, Nagy-Britannia és Spanyolország, az amerikai kontinensről Kanada, Ázsiából pedig Szaúd-Arábia és India. A bevándorlók számának puszta felsorolásánál jóval szemléletesebb képet kapunk, ha a bevándorlók össznépességhez viszonyított arányát vizsgáljuk. A legmagasabb arányszámokkal a közel-keleti országokban (Egyesült Arab Emírségek, Katar, Kuvait –75-85%) és aminiállamokban (Szingapúr, Andorra, Vatikán, Monaco, San Marino, Liechtenstein, Nauru 45-75%) találkozhatunk. Előbbi országcsoport esetében a kőolajtermeléssel kapcsolatos munkalehetőségek, utóbbiaknál a kedvezőbb életkörülmények (pl. adókedvezmények) a nagyarányú bevándorlás legfőbb motiválói. A fenti tényezők sokat elárulnak egy adott ország migrációs viszonyairól, anépességszám alakulására azonban atermészetes szaporodás mellett a vándorlási különbözet is hatással van, így fontos azt is megnéznünk, mely országokban a legnagyobb ezen mutatószám. A legnagyobb vándorlási nyereséget aközelmúltban Katar, Luxembourg, Szingapúr, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek és Dél-Szudán (18-11‰) könyvelhette el. A lista első országai elsősorban kedvezőbb munka és adózási lehetőségeket biztosítanak, míg az utóbbi kapcsán a politikai tényező– háborús válságövezet– tűnik elsődlegesnek. Mindezek a tényezők a lista alsó végén is megmutatkoznak: Eritrea és Jordánia 13-14‰-es veszteséget kénytelenek elkönyvelni, míg aMaldív-szigeteket veszélyeztető vízszintemelkedés is megmutatkozik az ottani elvándorlási statisztikákban (12,72‰ vándorlási veszteség). 3. A TELEPÜLÉSEK FÖLDRAJZA 3.1. MIRŐL SZÓL A TELEPÜLÉSFÖLDRAJZ? A településföldrajz a geográfiának a településekkel foglalkozó részterülete, tudományága. Amint az aföldrajzban megszokott, és korábban már utaltunk is rá, nem lehet teljesen egyértelműen lehatárolni sem az általa vizsgált területet, sem apontos helyét atudomány rendszerén belül. Szintén csak vitatható, adott esetben egymással rivalizáló elképzelések születtek a belső felosztásáról. A magyar tudományosság és a felsőoktatási gyakorlat általában egy entitásként kezeli a településföldrajzot abban az értelemben, hogy egységes alapra helyezia különféletelepülések tanulmányozását. Ezzel szemben az uralkodó angolszász, és ennek nyomán egyre inkább a német szakirodalomban is gyakoribb a városföldrajz elnevezés használata, míg a nem városi településekkel általában a vidék (vagy a vidéki térségek) földrajza kapcsán foglalkoznak. Ez valamivel több, mint elnevezésbeli eltérés, szemléletbeli különbségre is utal. A fenti nagyon egyszerű meghatározást kiegészítendő, több definíciót is adhatunk. Az e könyvben korábban leírt térértelmezések tükrében a diszciplína a teleplések térbeliségével és a térrel kialakított klcsnhatásrendszerével foglalkozik. Mindezeket konkretizálva a teleplésfldrajzot a településekkel, azok kialakulásával, fejlődésével, a települést alkotó egyes alrendszerek bizonyos tulajdonságaival, valamint a telepések horizontális és vertikális térbeli kapcsolatrendszereivel foglalkoz tudományágnak tekintjük. Nyilvánvalóan ez a meghatározás is nagyon tág, csak éppen valamivel részletesebb, mint az előzők. Mint az már a bevezető fejezetekből is kiderült, a társadalomföldrajz szinte minden társadalmi jelenséggel foglalkozik, hiszen alig-alig tesz olyat az emberiség, amelynek ne lenne térbeli vetülete, lenyomata. Mivel a társadalom térbeli szerveződésének alapja a teleplés, voltaképpen minden, ami a társadalomföldrajz érdeklődési körébe tartozik, valamilyen módon kapcsolódhat atelepülésföldrajzhoz. Általában elkülönül a két, fentebb hivatkozott megközelítés:  Városfldrajz: a város, mint rendszer sajátos társadalmi problémáival foglalkozik. Elsősorban a különböző társadalmi csoportok térbeliségé vel, együttélésük, interakciók által formált városi terekkel kapcsolat ban vizsgálódik. Jellegzetes termékeinek tekinthetők például a városi térhasználat modelljei. Egyértelműen nem önálló tudományág abban az értelemben, hogy talán nincs olyan kutatási terepe a geográfiának, ami ennél jobban át lenne szőve más diszciplínák eredményeivel, megközelítéseivel, művelőivel. A gyakorlatban egyre inkább integrált vagy komplex városkutatásról beszélhetünk, amely tartalmaz szociológiai, építészeti (urbanisztikai), közgazdasági, sokszor jogi-politológiai és persze földrajzielemeket.  Falufldrajz: ebben az esetben sokkal helyesebb arurális terek földrajzáról beszélni. Sok esetben erős történeti, morfológiai és etnográfiai kötődéssel vizsgálja afalusi települések sajátos helyét, szerepét, jellegzetességeit, de napjainkban, gyakran igen hangsúlyos kritikai földrajzi éllel a vidéki térségekben élő emberek életminőségének komplex kérdései, a vidékiség általános problémái felé fordul. Érdemesatelepülésföldrajzonbelültovábbijellegzetescsomópontokat kijelölni. A településföldrajz önállóvá válásakor, a20. század első felében, az első kutatások a kor meghatározó földrajzi világnézetére (környezeti determinizmus) reflektálva a természeti tér településformáló szerepeit elemezték.Aregionálisföldrajzivizsgálatokszületésekoratelepülésföldrajz a város és a nagyobb terek kapcsolatára fókuszált, majd ennek a kapcsolatrendszernek atelepülésformáló hatásai (pl. vasutak, közutak, kikötők szerepe) került górcső alá. Amorfológiai megközelítések eredetileg a települések alakjának leírásával és tipizálásával foglalkoztak, ma inkább a tankönyvekben, mint a folyóiratokban találkozunk a műfaj klasszikusaival, bár a térinformatikával felújított módszertan érezhető vérfrissítést hozott. Funkcionális morfológiainak nevezhető az a megközelítés, amely a település egyes funkcióinak, illetve a különböző helyzetű társadalmi csoportoknak a térfoglalását, esetlegesen eltérő tértermelését vizsgálja. A terület amerikai klasszikusai számára fő kérdés az etnikai és státuszbeli különbségek térbelisége volt, de anem lakó funkciók elhelyezkedése is vizsgálat tárgya lehet. Önmagában az elhelyezkedésen és ennek sajátosságain (pl. szegregáció) túl a térhasználat és -termelés folyamatának rejtett és nyílt konfliktusai is előtérben állnak. Az ilyen vizsgálatok számára a kutatás terepe általában egy kiválasztott (nagyobb, így differenciáltabb) város, legfeljebb néhány, összehasonlításra kerülő elem, gyakori a kvalitatív módszerek használata és ugyancsak elterjedt cél amodellalkotás. Emegközelítések zöme azonban leíró jellegű, mára némileg túlhaladottá vált, bár a megalkotott modellek némelyike klasszikussá nemesedett. A másik megközelítés elsősorban a település szerepkörei, a területi munkamegosztásban betöltött funkciói kapcsán fogalmaz meg kérdéseket. Ebbőlamegközelítésbőlatelepülésbelsővilága,szerkezetemásodlagos, a lényeg a külső hatásokon van: a települések funkcionális kapcsolata a tér szerkezetének meghatározó eleme. Eredményeként például különböző tipizálások születnek, osztályozások, amelyek hierarchia-szintek vagy jellemző funkciók szerint alakítanak ki csoportokat. 3.2. A TELEPÜLÉSFÖLDRAJZ VIZSGÁLATÁNAK TÁRGYA, A TELEPÜLÉS A telepés fogalmának meghatározására a hazai szakirodalomban számos geográfus tett kísérletet, mintegy hallgatólagos megegyezést alakítva ki arról,hogya teleplés, legyen bármilyen sokféle formában megtalálhatis a Fldn, lényegét tekintve egységes alapokon áll jelenség. Ennekkövetkezménye viszont az, hogy atelepülés-definíciók egyre inkábbkiüresednek, hiszenegyre általánosabbérvénnyel próbálnak megfogalmazni egy voltaképpen nehezen definiálható földrajzi axiómát. Mindazonáltal ezek a definíciók elterjedtek afelsőoktatási gyakorlatban, így alegfontosabbakat itt mi is összefoglaljuk. A leginkább klasszikus e meghatározások közül Mendl Tibornak az Általános teleplésfldrajz (1963) című munkájában közzétett fogalma. Ezek szerinta teleplés egy embercsoport lak- és munkahelyének térbeli egysége. A meghatározásból – és még inkább az ahhoz fűzött részletes magyarázatból –egyértelműen kiderül, hogy aminimumfeltétel az embercsoport. Ez, akár egyetlen emberből is állhat –szemben pl. az alapvető szociológiai megközelítéssel, mely szerint acsoport három főnél kezdődik –, vagyis a településfogalom minimuma, hogy legalább egy ember lakóhelyet találjon valahol. A lakó- és munkahely térbeli egysége – amelyről természetesen Mendöl is tudta, hogy nem minden esetben áll fenn –elsősorban olyan, tradicionális esetekben valósul meg, mint például atanya, vagy ahagyományos falu, esetleg az iparosodás előtti kor városai. A települések közötti, vagy ha úgy tetszik, aterületi munkamegosztás elmélyülésével, atelepülések funkcionális differenciálódásával ez az egység egyre inkább felbomlóbanvolt. A következő elterjedt definíció Beluszky Pál nevéhez fűződik, és hangsúlyozza, hogy a teleplés a terleti munkamegosztás terméke, amely egy embercsoport lakhelyének, munkahelyének és az általa igénybe vett rekreáci térnek a funkcionális egysége. A meghatározás néhány szavas változása mögött lényegesebb, szemléleti átalakulásról van szó, amely a település határait ott jelöli ki, ameddig a lakóinak a „térpályái” terjednek, vagyis a hétköznapi tevékenységek során bejárt tér egésze alkot egy települést, függetlenül attól, hogy ez egy vagy több közigazgatási egység részét képezi. Vagyis, például Beluszky értelmezésében aBudapesti agglomeráció egyetlen (funkcionális értelemben vett) település, hiszen például az Érden lakó embercsoport többsége Budapesten találja meg a munkahelyét, Budaörsre jár bevásárolni, és talán amogyoródi aquaparkban piheni ki a hétköznapok fáradalmait. Ebben az értelemben, ez a definíció támadhatatlan, alkalmazása mégis számos gyakorlati problémát vet fel. Bármenynyire is egységesek ezek aterek funkcionális értelemben, mégis formális választóvonalak szabdalják szét őket. A települések közigazgatási határai nem csak önálló statisztikai egységekre bontják e csoportokat, hanem számos, afunkciókra is visszaható következménnyel bírnak: befolyásolják a közszolgáltatások igénybevételét, a közlekedés szervezését és még számos más paramétert. A következő, gyakran idézett meghatározás Tóth Józseftől származik, aki 1981-ben publikálta megközelítését a tetraéder-modellről. Újszerű megközelítésében atelepülés egymással dinamikus kölcsönhatásban álló természeti(környezeti), társadalmi, gazdasági, valamint infrastrukturális (műszaki) szférák rendszere. Ezeket egy tetraéder szemlélteti, amelynek élei mentén minden szféra kölcsönhatásban áll a másikkal. A modell hangsúlyozza a településfejlődés ideális esetben harmonikus jellegét, vagyis, hogy egyik szféra sem terjeszkedhet túl a másik három rovására, valamint adinamizmust, amelynekmenténazegyikszférábanbekövetkezőváltozás szükségképpen változásokat generál a másik háromban is. Önmagában a dinamika arra is utal, hogy a településeket nem pillanatfelvételként kell tekintenünk, hanem, mint olyan rendszert, amely állandó változásban van. A definícióból általában a tetraéderragad meg a fejekben, pedigalegnagyobbértékeitalánnemisebben,hanemarendszerszemléletben rejlenek. Azon lehet vitatkozni, hogy miért pont négy, és miért éppen akiválasztott szférák alkotják atelepülést, alényeg, hogy atelepülés egy rendszer, amelynek alrendszerei vannak, és ezek folyamatos, intenzív kölcsönhatásán keresztül fejlődik. Tóth József a későbbiekben –egy igazán pontosan soha meg nem határozott, általánosabb térelmélet részeként, amelynek néhány részletét az első fejezetben bemutattuk –egy másik megközelítést is közzé tett a települések fogalmára vonatkozóan. Ezek szerint nem csak a település, hanem a földrajzi tér egésze értelmezhető, illetve értelmezendő a fent említett négy szféra kölcsönhatásán alapuló rendszereként (vagyis, ha úgy tetszik, tetra éderként).A teleplés pedig nem más, mint a fldrajzi térben találhatjelen ségek sűrűsödési pontja. 57. A teleplések tetraéder-modellje (Forrás: Tóth J. 1981) Ez ameghatározás megint csak új távlatokat nyit. Az eddigi definíciók azt hangsúlyozták, hogy a település többé-kevésbé zárt, elkülönülő egység, most viszont ahangsúly oda került, hogy atelepülések és aközöttük elterülő földrajzi tér lényegében ugyanaz, a különbség csupán annyi, hogy minden jelenség sokkal nagyobb valószínűséggel fordul elő a településeken belül, mint azon kívül. Ebben a megközelítésben a település határai bizonytalanok, sávszerűek, nem jelölhetőkki egyértelműen egy vonallal. A lényeg itt atelepülések beolvadása, beépülése aföldrajzi térbe. Ekképpen a települések nem választhatók el az őket befogadó tértől: Budaörs nehezen értelmezhető a főváros, Siófok a Balaton, Záhony a magyar-ukrán államhatár nélkül. Hozzátartozik ehhez a meghatározáshoz, hogy Tth József atelepülést a földrajzi tér elemi, spontán szerveződési szintjének tartja (további ilyen szintek avonzáskörzet, a régió, valamint az ország). Ebben amegközelítésben atelepülések léte aföldrajzi tér természetéből fakadó szükségszerűség, jellegüket pedig a már említett kölcsönhatások határozzák meg. 58. A település, mint sűrűsödési pont: a Jungfrau lábainál fekvő Grindelwald határait bajos lenne kijelölni. A településközpontban sűrű beépítés a peremek felé fokozatosan ritkulva megy át az almokkal tagolt alpesi tájba (Berni kanton, Svájc) (Forrás: Pirisi G. felvétele) Kovács Zoltán szerint a település olyan, emberek által ideiglenesen vagy állandóan lakott hely, amely lakó- és gazdasági épületekből áll, amelyeket egyébépítmények(hidak,terek) egészítenekki.E definíció isa fentiklaszszikusok mentén közelít, amely szerint a településeknek vannak „kötelező tartozékai”. Fontos személeti különbség azonban, hogy Kovács szerint a településazottélők(számának,összetételének,igényeinek,történelmének, kultúrájának stb.) lenyomataként is értelmezhető, azaz olyan atelepülés, amilyennek az ott élők kialakítják, formálják, számukra értelmezhetővé teszik, újabban avilágban eladni is megkísérlik. E felfogás könnyen rokoníthatóafentebbtöbbszörmegjelenítetttértermelésgondolatával,hiszen a település olyanná termelődik, amilyenné lakói, használói akarva-akaratlanul teszik. 59. Öt templom? Szőlő és falak? Kalapács és csillag? Egyetem? Milyen tényezők mentén lehet megfogalmazni Pécs városának egyediségét? (Forrás: Trcsányi A. sszeállítása) Összefoglalva, és hozzákapcsolva saját szemléletünket: a teleplés a fldraj zi tér antropogén elemeinek sűrűsödése révén körülírható rendszer, amely azon tl, hogy lakhelyet biztosít egy embercsoportnak, legalább egy további jellegzetes térfunkcival is rendelkezik. A magunk részéről nem tekintenénk önállótelepülésnekegyetlenmagányosemberlakóhelyét(mivelnemalkot rendszert, és sűrűsödésnek sem tekinthetjük – legfeljebb a környező, lakatlan térhezképest…), továbbá pusztán lakófunkciót betöltő ingatlanok csoportját sem. Arra is felhívnánk a figyelmet, hogy a sűrűsödés meglehetősen relatív fogalom: nem okoz nehézséget ezen az alapon elhatárolni a hazánkban megszokott, kompakt településeket, de nehézségeket okozhat, ha a település sokkal kevésbé zárt: számos példát találunk erre például alpesi jellegű falvakban, ahol az átmenet településen belüli és azon kívüli tér között sokkal elnyújtottabb. 3.3. A TELEPÜLÉSEK TÍPUSAI A települések tipizálása több logika mentén is megközelíthető. Egyrészt, vannak az úgynevezett alaptípusok, vagyis a teleplések néhány elemi tulajdonsága alapján történő kategorizálások. Továbbá, vannak funkcionális típusok, amelyek a földrajzi tér (vagy, másképpen fogalmazva, a területi munkamegosztás)rendszerébenbetöltöttjellegzetesszerepkörökalapján különíthetők el. Ismeretesek genetikai típusok, vagyisatelepülések(elsősorban a városok) csoportosításának alapját az azokat kialakító tényezők képezik. Triviálisnak tűnnek a méretkategiák szerinti beosztások, annál problémásabbakviszontamorfolgiai típusok, amelyeket elsősorban a falvak esetében szoktak értelmezni. Előrebocsátjuk: minden tipizálás eredményét meglehetős fenntartással illik kezelni, abszolút érvényes típusok ugyanis nincsenek.Általánosságban elmondható, minél nagyobb, népesebb egy település,annálkomplexebb,bonyolultabbrendszertalkot.Ennekmegfelelően, egyre kevésbé lehet besorolni bármilyen kategóriába kellő egyértelműséggel, csak a többkomponensű megközelítések visznek közelebb az értelmezéshez. Mi több, az egykor egyértelműen klasszifikálható település afunkciók változásával, esetleg adomináns szerepkör elvesztésével egészen másként értelmezendő típust alkothat. Ennek ellenére a tipizálások hasznosak lehetnek, mert segítségükkel megragadható néhány jellegzetes település lényege –csak sose feledjük el, hogy minden ilyen kísérlet a valóság valamilyen leegyszerűsítésén alapul. 3.3.1. Az alaptípusok A települések tipizálásának legelemibb formájában el kell szakadnunk kicsit a fejünkben élő hagyományos településképtől. Megszoktuk ugyanis, hogy atelepülés egy stabil térbeli képlet, de az álland teleplések mellett léteznek ideiglenesek is. Olyanok például, mint anomád népesség táborai, vagy rövid időre létesített kutatóállomások, munkás-lakótelep egy építkezési projekt mellett, és más hasonlók. 60. A települések alapvető típusai (Forrás: Mendöl Tibor és mások alapján a szerzők szerkesztése) Persze, sok esetben az állandónak tűnő települések esetében csak a ciklus hosszabb, hiszen minden település keletkezik valamikor, és sokszor el is pusztul. Jellegzetesen ilyen elhagyott települések például a valamikori vadnyugat szellemvárosai, egykori aranybányász települések, amelyek a létalap megszűntével kísérteties álomba merültek. Sajátos magyar példa a tervgazdaság urbanizációja által háttérbe szorított, nem „gazdaságos”, így nem fejlesztett, vagy éppen kivéreztetett, másokkal összevont falvak (Baranyában 1974-1990 között mintegy tucatnyi) sora, de volt példa az árvizek kapcsán „elsodort” falura (Nagygéc), amelynek újratelepülését árvízvédelmi okokból nem engedélyezték. Némelyik községet összevontak másokkal és jogilag így „szűntek meg”, máshol a totális elnéptelenedést (Gyűrűfű 1970), majd pusztulást követte (1974) az összevonás. Az ideiglenesség elsősorban azt jelenti, hogy az adott embercsoport ideiglenesen foglalja el a térnek éppen ezt a helyét. Hagyományosananomadizmushozkötik ezt atelepülésformát, de ma egyre diverzebb formái fordulnak elő amenekülttáboroktól a kutatóállomásokon, vándorcirkuszokon keresztül az óriás tengerjárókig. Klasszikus értelemben nehezen értelmezhetők valós településként, hiszen ideiglenes voltuk egyik meghatározója, hogy külső erőforrásokra épülnek és önmagukban ezen erőforrások nélkül hosszabb távon nem fenntarthatók. Az állandó települések csoportját tovább bontva, a magányos és csoportos teleplések kettőséhez jutunk el, illetve akettő között –elfogadva Balogh András és Bajmócy Péter tipizálását –egy átmeneti formát is elkülöníthetünk. 61. Az ideiglenes települések néhány formája: Sanghaj, a városépítők ideiglenes település(részlet)e; Málta egykori reptere ma menekülttábor; a később szerencsétlenül járt Costa Concordia még Valletta kikötőjében horgonyozva - 3700 utasával és 1100 fős személyzetével megfeleltethető egy magyar kisváros népességének…; Délkelet-Ázsiában jelentős hagyományai vannak a vízen élésnek, ez a kép Kambodzsában készült (Forrás: az utols kép esetében: https://www.aquaexpeditions.com/luxury-cruise-destinations/cambodiavietnam-the-mekong/about-the-mekong-river-in-cambodia-vietnam/ a tbbi kép Trcsányi A. felvétele) A magányos (magános, gyakran szrványos) települések egy, vagy legfeljebb néhány lakóegységből állnak, szűkebb értelmezésben egyetlen család lakóhelyei. Funkcionális megközelítésben ezek döntő többsége a mezőgazdasághoz kapcsolódik, a térben dekoncentrált agrártermelés hívta őket életre (és, mint ilyen, amezőgazdaság jelentőségének csökkenésével gyakranlétalapjátvesztett,visszaszorulótelepülésforma).Ilyenahagyományos magyar tanya, amely történetének bizonyos szakaszában csak ideiglenes, később (és zömében ma is) már állandó lakóhelyként szolgált egy-egy családnak. Ilyenek a mezőgazdasági funkciójú magányos települések klasszikus, tengeren túli típusai, a farm és a ranch.Ilyen lehet egy-egy erdész- vagy vadászház, és olyan, mára már az automatizálás miatt szintén túlhaladottá vált szerepkör, mint egy vasúti őrház vagy világítótorony. 62. Ez is egyfajta magányos település: világítótorony Sučuraj mellett (Hvar szigete, Horvátország) (Forrás: http://lighthouse-sucuraj.com/) A magányos települések csoportjában értelmezhetők azok az esetek is, ahol több önálló lakóegység egymástól viszonylag kisebb, de a zárt településekre jellemzőnél nagyobb távolságra, gyakran valamilyen rend szerint helyezkedik el. Ezekre a településekre is jellemző, hogy nincs zárt településmag, és nem rendelkeznek alakófunkción kívül más szereppel. Ezeket atelepüléseketnevezhetjükszrványnak: ezek –ahogy a fent említett magányos típusok is – igazgatásilag nem önállóak, hanem valamely csoportos település tartozékai. Ide sorolható véleményünk szerint asortanya, a szőlőhegyi szórványok, aVendvidékre jellemző szórványok. Ugyanakkor véleményünk szerint nem tartoznak ide azok a falvak, amelynek van határozott, zárt településmagja, csak a lakóterületek beépítése laza, a lakóegységek közötti távolság nagy. Az átmeneti teleplések csoportját azok az egységek jelentik, amelyek néhány, esetleg egy-két tucat házzal rendelkeznek, nagyon sokszor aránylag kompakt egységek, kisméretű zárt településmaggal rendelkeznek (vagy nem is állnak másból, mint egy-egy zárt magból), de a lakó- és a munkahelyi alapfunkciókon túl nincs más szerepük. Népességszámuk általábannéhányszor10fő.IdesorolhatókMagyarországrólabokortanyák (avagy tanyabokrok), a majorok és szállások, az őrségi szerek (bár a szeres település más értelmezésben szórványként is felfogható), valamint olyan, nem mezőgazdasági eredetű típusok, mint a bányászkolónia, kisebb fürdő- és üdülőtelep, külterületi cigánytelep. Magyarországon kívül az angol hamlet,a német Weiler jelöl hasonló mezőgazdasági funkciójú települést, de ilyennek tekinthetők Latin-Amerika nagybirtokainak lakófunkciót is ellátó üzemközpontjai, a haciendák (lényegében megfelel a hazai majornak). 63. Az átmeneti típusba sorolt, eredendően mezőgazdasági funkciójú települések Andalziában (balra) és Franciaországban (jobbra) (Forrás: Trcsányi A. felvételei) Avalódi csoportos települést az átmenetitől hagyományosan az választja el, hogy lakófunkcióján kívül valamely szolgáltató funkcióval is rendelkezik, amely a„belépő szinten” általában egy templom, egy kocsma és/vagy egy vegyesbolt, manapság (bár nem minden esetben) dohánybolt. Ebben az esetben már faluról beszélünk, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy napjainkban Magyarországon százas nagyságrendben léteznek olyan falvak, amelyek érdemben funkció nélkülinek tekinthetők: tulajdonképpen munkalehetőséget nem képesek biztosítani, és hivatalosan már kereskedelmi egységük sincs. Ezek a települések általában sok évtizedes, akár évszázados zsugorodás révén jutottak idáig, azonban igazgatási önállóságukat mindeddig jellemzően megőrizték. Más esetekben egyébként még az alapfunkciók megléte sem igazán elég ahhoz, hogy a szakma önállónak tekintsen egy-egy települést, jó példa erre a Sopron melletti, évtizedekkel ezelőtt felhagyott bányászkolónia, Brennbergbánya esete. 64. Alapfunkcik Brennbergbányán: templom és kocsma egyetlen épletben (Forrás: Pirisi G. felvétele) 3.3.2. Falvak és városok Lehetne ezt akérdést afunkcionális típusoknál is tárgyalni, de talán hasonlóan erős érvek szólnak amellett is, hogy az alaptípusok körébe soroljuk a problémát. E két alapvető települési forma elhatárolása egyáltalán nem könnyű feladat. Viszonylag egyszerű körülírni a skála két végpontját, de mivel, mint a legtöbb társadalomföldrajzi jelenség esetében, itt sem egy határozott lépcső választja el egymástól a két típust, hanem egy szélesebbátmenetizóna,aholbizonytalannáválnakakapaszkodók.Aprobléma abban gyökerezik, hogy aváros fogalma igen komplex jellegű, ésminden ezzel foglalkozó tudományterület, vagy akár gyakorlati alkalmazás szempontjai egymástól igen eltérőek lehetnek. Természetesen van mód egyszerű, úgymond egykomponensűdefiníciókmegfogalmazására. Ezektermészetüknél fogva leegyszerűsített válaszokat adnak a problémára, mégis, praktikus okokból a használatuk meglehetősen elterjedt. Ilyen a jogi városfogalom: abból a középkori hagyományból ered, hogy a város egy kiváltságos hely, amely valamiképpen jogi értelemben is kiemelkedik környezetéből. Ennek kései maradványaként több országban mind amai napig létezik városi jogállás, vagy városi cím. A legtöbb esetben ez nem jár gyakorlati különbségekkel, némely esetben azonban avárosi önkormányzatok hatáskörei és kötelezettségei eltérőek lehetnek. Magyarországon ma a városi jogállás egy meglehetősen kiüresedett cím, különösebb következményeknélkül.Mindazonáltal,azokonahelyeken,aholilyenkülönbségtétel létezik, minden település besorolása egyértelmű: vagy város, vagy nem. Más kérdés, hogy a jogi városfogalom általában nem esik egybe a funkcionálissal, vagyis attól, hogy egy település városi címet birtokol, még nem biztos, hogy komplexebb megközelítés szerint is annak tekinthetjük (és persze, ugyanez fordítva is előállhat). Hasonlóanegykomponensűastatisztikai városfogalom:egyszerűenkijelölnek egy olyan, lélekszámbeli határt, amely felett minden települést városnak tekintünk. Ez lehet 2000, 5000 vagy akár 10 000 fő, de ettől eltérő megoldások is forgalomban vannak. Elterjedtek az olyan megközelítések is, amelyek a városokat, illetve még inkább, a városi térségeket népsűrűségi kritériumokhoz kötik, például: városias egy térség, ha átlagos népsűrűsége meghaladja a 150 fő/km2-et, és lakosságának 80%-a ennél sűrűbben lakott településeken él. Ettől természetesen a nemzeti standardok erőteljesen eltérhetnek: Indiában 5000 fős lélekszámbeli és 1000 fő/km2-es népsűrűségi küszöböt határoztak meg, továbbá azt akritériumot, hogy akeresők legalább 75%-a ne az agrárgazdaságban találjon megélhetést. Ausztráliában ezzel szemben „városias központnak” számít az a térség, ahol legalább 1000 ember él legalább 200 fő/km2-es sűrűségben. Bárhol húzzunk is meg hasonló határokat, nagyon nehéz a dolgunk a nemzetközi összehasonlításban: ami érvényes egy adott ország (történelmileg kialakult) településhálózatának keretei között, az nem biztos, hogy máshol is az lesz. Ebből következően az olyan értékek, amelyek egyetlen számba foglalják avilág „urbanitási indexét”, vagyis azt a számot adják meg, hogy a Föld népességének mekkora hányada városlakó, fenntartásokkal kezelendők. A fentieknél komplexebb megközelítések is léteznek város és falu közötti különbségtételekre. Kezdjük talán aleginkább földrajzi jellegű gondolattal:a kzponti funkcik kérdéskörével. Amagyar geográfia (talán némilegleegyszerűsítveakérdést),azt a teleplést tekinti városnak, amely a területi munkamegosztásban a központi, magasabb szintű, nem hétköznapi funkcira specializáldott (a megfogalmazás eredetileg szinténMendl Tibortl származik). Más megfogalmazásban, avárosnak jelentőségtöbblete van, szerepkörei szerint ellátja (közép-és felsőszintű szolgáltatásokkal) a vonzáskrzetébe tartoz teleplések lakosságát is. E könyv szerzői több tanulmányban kifejtették már, hogy miért tartják ezt a meghatározást nagyrészt túlhaladottnak. Ezeket az érveket itt és most nem részletezzük, csak annyit jegyzünk meg, hogy számos olyan, alapvetően városias jegyeket hordoz teleplés létezik (az alvóvárosoktól a klasszikus mezővárosokon át az üdülővárosokig), amelyekre ez a definíció nem kielégítő.Az urbanitás sokkal komplexebb jelenség annál, hogy kizárólag a központi szerepkörökhöz lehessen kapcsolni. A városi és a falusi települések közötti különbségek másik hagyományos alapja afoglalkoztatási szerkezet.Történelmileg, afalvak jellemzően mezőgazdaságra, míg a városok többnyire –és az idő előrehaladtával egyre inkább –atöbbi gazdasági ágban folyó termelésre specializálódtak. Ez az összefüggés ma már nem állja meg a helyét, az agrárkeresők aránya még családtagjaikkal együtt számolva is elmarad avidéki népesség arányától. Vagyis a falusi népesség igen jelentős része ma már szintén a szekunder vagy tercier ágazatokban dolgozik. Város és falu között építészeti szempontbl isviszonylagkönnyűkülönbségeket találni. A legfontosabb különbség a beépítés sűrűségében rejlik: általában a városiasság jellegét viszonylag szoros összefüggés kapcsolja ahhoz, hogy mennyire intenzíven használják lakosai a városi teret. Ez részben persze a funkcionális különbségekből is adódik (hiszen a hagyományos falusi tevékenységek általában térigényesek), voltaképpen azonban abból, hogy a városokban a teret értéke, ára mindig magasabb, így magasabb megtérülést eredményező funkciók kialakítására ösztönzi atulajdonosokat. Így jön létre a (nagy)városokra általában jellemző horizontális zártság és vertikális tagoltság, vagy a szabadon álló, tömbös, de sokszintű beépítés –mindkettő a terület intenzív használatának jele. Természetesen, avárosokon belül is előfordulhatnak falusias beépítési típusok, sőt, akár fordítva is, de mégis, az arányok döntően meghatározzák azt, hogy egy településen sétálva falusias vagy városias benyomásunk alakul-e ki. Kevésbé megfogható az akülönbség, amely a városi létet, az urbanitást életmdként vagy életformaként írja le.Ahagyományoskötelékekfelbomlása (ugyanakkor sokszorúj tradíciók, értékrendszer jön létre), acsaládi kapcsolatok gyengülése, a hagyományostól teljesen eltérő tér- és időhasználat (hiszen a városban nem napkeltével kezdődik és nyugtával végződik a nap), az individuum előtérbe kerülése, más fogyasztási minták stb. mellett még nagyon-nagyon sok elemet felsorolhatnánk. 65. A városi életmód többek között és egyre inkább a szabadidő eltöltésének jellegzetes módozatairól, és az ehhez kapcsolódó városi terekről is szól. Gyeptekét (bowls) játszó emberek Brisbane egyik kzparkjában (Queensland, Ausztrália) (Forrás: Pirisi G. felvétele) Hogy ezt miként ítéljük meg, az leginkább egyéni értékválasztás függvénye, de azért arra felhívnánk a figyelmet, hogy szemben a falusi teleplések uralkod kulturális homogenitásával (hagyományosan egy falu általában egynyelvű, egy szokású és egy vallású emberek közössége volt),a város a kulturális heterogenitás és az ebből fakadó folyamatos interakciók tere is. Ez az interaktivitás pedig jótékony hatású: nem véletlenül a városok a szülőhelyei a történelem folyamán minden jelentősebb innovációnak, ily módon élen járói a társadalmi fejlődésnek. A falusi települések ezzel szemben jellemzően mintakövető fejlődést mutatnak –vagyis általában a városokban megszületőinnovációk(azenéstáncmulatságoktólatechnoparty-ig,avillamos áramtól az okostelefonokig) jelennek meg jelentős fáziskéséssel és sokszor némi tartalmi torzulással a falusi terekben. Ekképpen megkockáztathatjuk talán azt anyilvánvalóan sokak érzékenységét sértő megállapítást is, hogy a városok a földrajzi tér fejlettebb, míg a falvak az elmaradottabb pontjai, közöttük nem ritkán centrum-periféria viszonylatrendszer nyomozható. Ez általánosságban még akkor is igaz, ha napjainkban akét típus között hagyományosan meglévő infrastrukturális szakadék valamelyest csökken, és némely falusi településen az átlagjövedelmek felülmúlják sok városét –bár ez utóbbi esetben aligha beszélhetünk életmód vagy életforma alapján falvakról, hiszen ezek tipikusan alvótelepülések, lakosságuk igencsak messzire szakadt már a falvak hagyományos értékvilágától. 66. Nem, a kerékpározás nem specifikus városi tevékenység. De hogy a bicikliknek többszintes parkolót, 24 órás, őrzött és ingyenes mélygarázst építsenek, az már jellegzetesen urbánus megkzelítés... (Amszterdam, Hollandia) (Forrás: Pirisi G. és Trcsányi A. felvételei) 3.3.3. Genetikai-funkcionális típusok A települések mindegyike betölt valamilyen szerepkrt:ezek közül sokat alapszintűnek tekinthetünk, mint azt már említettük, a legelemibb ezek közül a lakóhely-funkció, vagyis az, hogy otthont nyújtson egy embercsoportnak. Szintén az alapfunkciók közé tartozik a lakosság leghétköznapibb szükségleteivel kapcsolatos ellátás: alapvető bevásárlási lehetőség, alapfokú oktatás, egészségügyi és szociális ellátás, temetkezés… Ezeket a funkcikat lényegében minden telepésen megtaláljuk (a korábban ismertetett megszorításokkal), éppen ezért atipizálás alapját amagasabb szintű funkciók jelentik. Ezek általában központi jellegűek is, vagyis nem minden településen vannak jelen, és abban az értelemben alkalmasak a differenciálásra, hogy jellemzően még az azonos hierarchia-szinten belül sem egyformák. Ilyen központi jellegű funkciók lehetnek aklasszikus ellátásiszolgáltatási szerepkörök: mind a piaci (kereskedelem, bankok, fodrász, autószerviz stb.), mind pedig a közszolgáltatási jellegűek (közép- és fel-sőoktatás,egészségügy,szociálisellátás,közigazgatás,igazságszolgáltatás stb.). Dekzponti szerepkr lehet a munkahelyi funkció is: a városok fontos jellegzetessége, hogy több és színesebb spektrumú munkahelyet kínálnak, mint ahány foglalkoztatott lakik falaik között. Ebbe a csoportba tartozhat továbbá aközlekedés, illetve aközlekedési hálózatok elosztó, csomóponti jellegű elemei, valamint a rekreáció, idegenforgalmi kínálat, kiépített infrastruktúra és számos más tényező. Ezen tényezők valamennyien alapját képezhetik egy-egy funkcionális típusnak (fürdőváros, iparváros, bányaváros, garnizonváros, iskolaváros stb.). Mielőtt azonban bemutatnánk néhány jellegzetes példát, érdemesnek találjuk ezt afunkcionáliskérdéskörtkiegészíteniagenetikaival, abban az értelemben használva most ez utóbbi kifejezést, hogy milyen tényező(k) hozta(ák) létre, emelték ki a településhálózat elemei közül az egyes városokat (falusi településekre ezt a tényezőt jellemzően nem magyarázzuk). Ezen aponton szükséges bevezetni egy, amagyar földrajzban nagy hagyományokkal rendelkező fogalompárt, a helyi, illetve helyzeti energiák fogalmát. EredetilegCholnoky Jenő használta őket és azóta erőteljesen meggyökeresedtek a magyar településföldrajzban. A magunk részéről a fogalompár mögött álló tényezők kettéválasztását kissé erőltetettnek, illetve részben túlhaladottnak érezzük, de meghajolva a hagyományok előtt, röviden összefoglaljuk a kérdéskör lényegét. A helyi energiák a fldrajzi tér egy adott pontján rendelkezésre állerőforrásként, vagy erőforrások csoportjaként határozhatók meg, amelyek a település létrejöttét és későbbi fejlődését segítik, dinamizálják. Ilyenek lehetnekbizonyosdomborzatitényezők(példáulármentestérszínek),bőségesvízforrás(különösenszemiarid-aridterületeken,eredendőenivóvízként, később az ipar szükségleteinek kielégítésére, vagy akár termálvizek eseténidegenforgalmihasznosításra),nyersanyagok(történelmilegváltozó módon, ahogy kitermelhetővé és gazdaságilag hasznosíthatóvá válnak), vagy akár a természeti táj szépsége (idegenforgalmi szempontból). 67. Ki gondolná, hogy Eurpa egyik legregebb teleplését látjuk? A városka a névadja a kora vaskori (Kr. e. 8 - 5. sz.) hallstatti kultúrának. A helyi energia, ami ezt az első látásra lehetetlen helyre éplt, a meredek hegyoldal alján kialakult hordalékkpon megkapaszkodó, szárazföldön sokáig alig megközelíthető települést korokon keresztül éltette, az nem volt más, mint a környező hegyek sóvagyona. Ma elsősorban idegenforgalmi látványosság, a Salzkammerguti-tvidék „ékszerdoboza” (Hallstatt, Felső-Ausztria) (Forrás: Pirisi G. felvétele) A helyzeti energiák ezzelszembenolyan tényezők, amelyek a relatív földrajzi helyzetből, az adott település fekvéséből fakadnak. Vagyis, ezek az előnyök csak atelepüléshálózat rendszerében értelmezhetők. A legtöbbször emlegetett ilyen tényező a vásárvonal, amely eltérő természeti tájak találkozásánál alakul ki. Alapja az az egyszerű gazdasági tény, hogy a különböző tájak eltérő termékskálát állítanak elő, amelyek így alapját képezik az árucserének: ennek legcélszerűbb helye pedig nyilvánvalóan a két táj találkozási vonala. Ilyen vásárvonalakat írtak le a magyar Alföld, de a Kisalföld és az Erdélyi-medence peremén is. A tájhatársokszor nem ennyire látványos: Debrecen is tájhatáron (eltérő talajadottságú vidékek találkozásánál) fekszik, még ha ez nem is tűnik fel a tájat vagy a térképet szemlélőknek. Hasonló, tájhatáron kialakult várossorokat találhatunk a sivatagok peremén, például a Szaharától délre (legismertebb képviselőjük a Maliban fekvőTimbuktu). 68. Helyi és helyzeti szinergiák: a legtöbb város esetében a két tényező hatása nem elválasztható egymástól. Vajon a jó kikötőöböl vagy az Adria bejáratához közeli fekvés tette Dubrovnikot Dalmácia első városává? (Horvátország) (Forrás: Trcsányi A. felvétele) A helyzeti energiák másik jellemző főtípusa a kzlekedésfldrajzi szempontbl kitntetett fekvés.Ennek számos altípusa ismert, a közös jellemző azonban minden esetben az, hogy a fldrajzi térben a kzlekedés áramlási irányai valamely akadály miatt leszűkülnek, ésezekbenakiemeltpontokban fókuszálódnak. Ez számos ok miatt létrejöhet, ha mindet nem is fogjuk felsorolni,néhánypéldátmegemlítünk.Tipikusaka folyk átkelési pontjainál, természetes gázlóknál létrejövő települések (etimológiailagerrőlmesélnek olyan településnevek, mint Frankfurt és Schweinfurt, vagy akár Oxford – az előbbi a frankok, a középső a disznók, az utóbbi az ökrök gázlója), vagy ott, ahol aszéles ártér leszűkül, és aránylag könnyen áthidalhatóvá válik (a Tisza magyarországi szakaszának városai: Záhony, Tokaj, Tiszafüred, Szolnok mind kiváló példák erre). Ezeket napjainkban általában hídvárosoknak nevezzük, noha az átkelő funkció általában jóval régebbi maguknál a hidaknál. Ha még néhány klasszikus példát akarunk keresni, akkor megemlíthetjük Eszéket a Dráva, Avignont a Rhône, vagy Regensburgot a Duna partján. Az altípus egy komplikáltabb esete nagy folyók tlcsértorkolatánál alakul ki. Nem csak arról van szó, hogy a kiszélesedés előtti pont a legalkalmasabb az átkelésre, hanem arról is, hogy ez az a pont, ameddig a dagályhullám visszaduzzasztja a folyót, ami így naponta kétszer a normálissal ellentétes irányba folyik. Ez kiváló lehetőséget kínált kikötők létesítésére a vitorlás korban, amikor igencsak nehézkesen lehetett árral szemben hajózni. Klasszikus példája London aTemze, Hamburg az Elba, Bréma aWeser torkolatában (utóbbi kettőnek a hajózás fejlődésével előkikötője is létrejött: Cuxhaven, illetve Bremerhaven), de Európán kívül ezt a típust képviseli tulajdonképpen a kanadai Québec is a Szent Lőrinc torkolatánál. 69. Québec városa a citadellárl nézve. Az város felé magasodjellegadéplet nem kastély, hanem szálloda, a Canadian Pacific Railway vastársaság építette – nem utolssorban a kilátásra alapozva – 1893-ban. A folyteherforgalma ma is meghatároz, mindazonáltal a szabadidős kishajók, kompok, jachtok, vitorlások tanúskodnak a víz és a rehabilitált kikötő 21. századi hasznosításáról (Forrás: Trcsányi A. felvétele) A tengerhajózás hív életre olyan fokoknál, félszigeteknél kialakuló városokat is, mint Fokváros, Szingapúr vagy Brest, illetve olyan tengerszorosok partján fekvő településeket, mint Koppenhága és Malmö, Calais és Dover, Gibraltár és Tanger, vagy Isztambul. Fokhelyzetben lévő település tavak partján is kialakulhat: a legjobb példa erre Chicago a Michigan-tó mentén, vagy Genf a róla elnevezett tó délnyugati elvégződésében. 70. Giurgiu (balra) és Rusze (jobbra) párosa a román-bolgár határon. A kép felső har madában láthata két város kzti híd, amely a mai napig az egyetlen ezen a határszakaszon (Forrás: Trcsányi András felvétele) Szárazföldön tipikusnak számítanak még a kapuvárosok.Ezek sokfélék lehetnek: természeti tényezők alakítják a hágkapu-helyzetet, vagyis azt az állapotot, amikor a hágók előterében, azok bejáratánál összefutó utak teremtenek erős helyzeti energiát. Kiváló példa erre Luzern aGotthárd-hágó északi oldalán, Torino aFranciaországba vezető alpesi hágók bejáratánál, vagy akár Nagyvárad és Kolozsvár a Király-hágóra vezető útvonal két végpontján, illetve Ungvár és Munkács a Kárpátok belső peremén. 71. A Boszporusz (a háttérben) partján fekvő Isztambul a természetföldrajzilag megha tározott fekvés iskolapéldája (Trkország) (Forrás: Trcsányi A. felvétele) Kapuvárosok kialakulhatnak mesterséges körülmények között is –és akkorittjegyezzükmeg,hogyhelyzetienergiáknemcsaktermészetföldrajzi adottságokból származtathatók – elsősorban annak köszönhetően, hogy az államhatárok –a20. század legnagyobb részében –csak pontszerűen voltak átjárhatók. Ennek megfelelően a határátkelők jelentős kapuvárosokká váltak, ahol nem csak aközlekedési áramlások sűrűsödése, hanem a határ két oldalán fekvő államok és kultúrák közötti interakciók is jelen-tős fejlesztő hatást gyakoroltak. Jó példa erre a svájci–német–francia hármas határon fekvő Basel, a Neisse partján (német–lengyel határ) található Görlitz, a szlovén–olasz Goricia, vagy akár Trieszt (aminek fekvése arra is példa, hogy többféle helyzeti energia is hathat egy városra), a hazai példák közül megemlíthető Sopron, vagy távolabbról, az Egyesült Államok és Mexikó határáról San Diego – Tijuana, El Paso – Ciudad Juarez, Laerdo –Nuevo Laerdo várospárok. Ugyancsak érdemes megjegyezni, hogy a kapuvárosoknak van más értelmezése is, amelyszerintvoltaképpen(napjainkban)nem a fizikai határok átkelőpontjai birtokolják a kapufunkciókat: az innovácik nem itt érik el az adott országot, hanem sokkal inkább a nemzetközi hálózatokba jobban beágyazott településeken, fővárosokon, jelentős regionális kzpontokon kereszt. EbbenazértelembenMagyarországonBudapest, talán Győr számítana kapuvárosnak. Ezek az alapvetően genetikai típusok részben persze funkcionálisak is. A vásárvárosok gazdasági életében a kereskedelemnek kiemelt jelentősége van, a fok- vagy kapuhelyzet a közlekedési funkciót erősíti stb. Továbbá funkcionális típusok származtathatók a helyi energiákból is: bányászvárosok, fürdővárosok, üdülőtelepülések, oázisvárosok alakulnak ki. Ha most visszakanyarodunkafunkcionális típusokhoz, akkor gyorsan szögezzük le, hogy mindegy melyik központi vagy esetleg alapfunkció határozza meg egy adott település arculatát, az általában nem jelent mást, csak relatív dominanciát. Nincs már arról szó, hogy mondjuk –bár nem fogunk ilyen típust meghatározni– egy vasutasvárosnál a keresők többsége a vasútnál talál munkát, hanem csak arról, hogy az átlagost jelentősen meghaladja a vasúti dolgozók aránya, amely így jellegadóvá válik –de szinte sosem dominánssá. Általában ha városokról beszélünk, akkor ki kell mondani, azok komplex jelenségek, és minél nagyobbak, ez annál inkább igaz rájuk. Vagyis a legtbb nagyváros már egyáltalán nem sorolhat funkcionális típusokba, és azok a reflexek, amelyek a földrajztanítás során különböző ipari ágazatokat ragadnak ki, és ezzel akarják meghatározni egy-egy nagyváros lényegét, túlhaladottnak tekinthetők. Mindazonáltal ezek a megmaradt vagy valós bélyegek a helymarketingben, turizmusfejlesztésben leküzdendők, vagy éppen hasznosíthatók. 72. Győr egyike hazánk történelmileg legiparosodottabb városainak, amelynek zászlós hajja ma az Audi Hungaria Zrt. Annak ellenére, hogy a tájhasználatban, a foglalkoztatásban, a jvedelemtermelésben is domináns szerepe van az iparválallalat(ok)nak – a kép előterében a bővítés előtt álló Audi telephelye 2012-ben –, mégsem nevezhető a teleplés iparvárosnak, funkcii ennél sokkal szerteágazbbak (Forrás: Trcsányi A. felvétele) A települések funkcióinak vizsgálatakor a másik, amit előre kell bocsátani, hogy a funkcik bizonyos értelemben hierarchizáltak. Elkülönítünk alapfunkciat, azokat a legelemibb szolgáltatásokat, amelyeket minden (csoportos) településen megtalálhatunk, ilyenek például az alapszintű oktatási és egészségügyi ellátás, az alapinfrastruktúra (közművek), temető, vásárlási lehetőség stb. Akzépfok funkcik (amelyekjóeséllyelközponti funkciók is, tehát nem csak egy települést, hanem a környezőket, a vonzáskörzetet is ellátják) közé tartozik például aközépszintű oktatás, afekvőbeteg-ellátás, kulturális intézmények, differenciált üzletek stb. Afelsőfokú funkciat is hosszan lehetne sorolni, elég, ha például a felsőoktatásra, klinikai jellegű ellátásra, kutatóintézetekre, operaházra, felsőbb szintű bíróságokragondolunk. Ha afunkciók szerint valamiféle rendszert kívánunk létrehozni, akkor illő, hogy a legalapvetőbbel kezdjük. Sok teleplésnek ugyanis lényegében egyetlen funkcija van: a lakhelyi. Hívjuk ezeketlak- vagy alvtelepéseknek, közös jellemzőjük, hogy éjszakai népességük jelentősen felülmúlja a nappalit, továbbá jellemzően agglomerációk részei, ahol a lakó- és munka-helytérbeli szétválása előrehaladott. Településként önállóságuk megkérdőjelezhető, ennek ellenére méretük igen jelentős lehet (hiszen ahazaiak legnagyobbika, Érd 2017-ben mintegy 65 ezer ember otthona7). Fontos megjegyezni azt is, hogy ez a típus a települések fejlődésének sokszor csak egy átmeneti állapota. Az alvótelepüléseket felfuttató kiköltözés csak a szuburbanizáció első, lakóhelyi szakasza, amit követhet megfelelő tényezők együttes hatása esetén a munkahelyek és a szolgáltatások decentralizációja is, vagyis az alvótelepülés továbbfejlődhet, valódi várossá válhat (ez zajlik napjainkban Budaörs esetében). Más esetekben az alvótelepüléssé válás végső, vagy a véget közvetlenül megelőző állapot: ide kell sorolnunk azokat a falvakat, amelyek minden egyéb funkciójukat elvesztették, és már csak lakóhelyként szolgálnak (még akár városok is kerülhetnek ilyen pályára: némi leegyszerűsítéssel ez történt a bányáit vesztett Komlóval, amely avonzáskörzetének egy részét fenntartotta, de azért egyre inkább Pécs alvóvárosává zsugorodik). Ez az állapot lehet hosszú távon is stabil, ha kellően vonzó, mint lakóhely, de inkább az a gyakoribb, hogy ez a település elhalásának végfázisa: egyéb funkciók híján népessége rövidebb-hosszabb idő alatt az elvándorlás, vagy akár csak a természetes fogyás következtében elszivárog, eltűnik. Talán szomorú hallani, de lényegében ide sorolható a hazai aprófalvak igen jelentős része, amelyeknek jövője a funkcióvesztés miattmeglehetősenbizonytalan. A funkcionális típusok igen jelentős része a foglakoztatási funkcihoz kötődik oly módon, hogy valamely ágazat domináns az adott településen. Ilyen lehet az agrárgazdaság, amelyre persze kapásból mondhatnánk – mondtuk is – hogy ez a falusi települések (egyik) elsődleges szerepköre. Érd megyei jogú várossá válása (2006-ban éri el acímet) lassú és vitatott folyamat volt, nem függetleníthetően anagyvárosainktól elvárt funkcióösszetételtől és anépességszám diszharmóniájától. A jogszabályban elvárt 50 000 fős népességet az intenzíven növekvő Érd már 1999-ben elérte (akkor és azóta is túlnőve néhány megyeszékhelyünket), míg a megyei jogú városoktól elvárt, ellátott feladatok köre olyanokra (pl. nemzetiségi nyelvű középiskolai oktatás, színház, szabadtéri játékok, szimfonikus zenekar fenntartása, távhőszolgáltatás működtetése, drogcentrum szervezése…) is kiterjed, amelyek nem feltétlen jellemzőek egy agglomerációs alvótelepülésen. Ez igaz is, azzal a megkötéssel, hogy ma már nem feltétlenül van így, de fontosmegjegyezni,hogyatörténelemfolyamánamezőgazdaságbizonyos esetekben egyébként városias településeknek is jellegadó funkciója volt. Tulajdonképpen az első, nagyobb városi civilizációk kifejezetten a földművelésre épültek, akár Sumér, akár Egyiptom, akár az Indus mente magaskultúráit nézzük. Általában: abban az esetben, ha a mezőgazdaság termelékenysége kellően magas volt, gyakran hozott létre olyan városi jellegű népesség-koncentrációkat, amelyekben ez vezető gazdasági ág maradt. De ehhez a modernebb időkben már meglehetősen speciális körülmények kellettek, például azok a háborúval, falupusztulással és ugyanakkor agrár-árforradalommal kombinált hatások, amelyek lehetővé tették a magyar mezővárosok felvirágzását a hódoltság idején. 73. Ugyan nem nállteleplés, de jellegzetes bányásztelep (kolnia) szabályos utcák kal és egyenházakkal, egy mélyművelésű aknával (balra lent) és egy 2004-ben felhagyott klszíni fejtéssel (Pécsbányatelep, Pécs) (Forrás: Trcsányi A. felvétele) Az iparváros, vagy ipari falu könnyen felismerhető, jellegzetes településtípus. Természetesen, az előbbi a gyakoribb: néhányátmenetiidőszaktól eltekintve, az iparalapvetően városi tevékenység volt és feltehetően az is maradt.Jellegzetes,történetialtípusaiabányavárosok és falvak,általában sajátos társadalommal és kultúrával. A klasszikus iparvárosok a 18. századi Anglia szülöttei, ahol, és amikor ez vált a gazdaság vezető ágává, és megteremtette azt a településtípust, amely tulajdonképpen egy (vagy több) ipari telephely, nagyüzem köré szerveződik. Ezekben avárosokban atermeléshez képest minden más funkció másodlagos, és gyakran csökevényesen fejlett. Ez a típus ebben a formájában a világ nyugati részén történelminek tekinthető: Manchester, Leeds, Birmingham, amelyek nagyrészt kinőtték magukat,értveezalatt,hogyanagyvárosiméretűvéduzzadtlakosságmellé lassanként felzárkóztak a városi funkciók is, és az egyoldalúság oldódott. 74. Százhalombatta a késői szocialista városok tipikus példája. Egy vegyipari üzem (a kép jobb oldalán) és egy hőerőmű (balra) közé települt. Az ipar fő telepítő tényezője a Duna volt. A város korábban alárendelt lakófunkciói ma gyorsan fejlődnek Budapest kzelsége miatt (Forrás: Trcsányi A. felvétele) Ez nem feltétlenül sikerült a megkésett társadalomfejlődés és a felülről vezérelt iparosítás nyomán létrejövő szocialista (új) városoknak: mivel ipari alapjaik részben mesterségesek voltak (a városok meg teljesen), így agazdasági környezet megváltozásával ezek atelepülések általában igen meredek lejtőre kerültek: leginkább strukturális (gazdaság- és foglalkozásszerkezeti) problémák, szegregálódás, elvándorlás jellemzi őket. Általában véve, aklasszikus iparvárosok kora nyugaton leáldozott, minthogy a hagyományos nehézipar és a textilipar nagymértékben vesztett jelen-tőségéből akontinensen. A Ruhr-vidék nagyhírű városai (Essen, Bochum, Dortmund), Nagy-Britannia (Manchester, Leeds) vagy éppen Lengyelország (Łódź) egykori textilipari központjai, ma változatos rehabilitációs és szerkezetváltási programokkal igyekeznek a felszínen maradni. Napjaink ipari központjaiban atermelő funkció már nem avárosszerkezet szerves része, hanem diszkréten megbújik a peremeken létrejött, uniformizált ipari parkokban. A hagyományos ipari városokat azokban a régiókban kell keresnünk, amelyek jelenleg élik meg saját ipari forradalmukat (vagy vívják annak utóvédharcait). Az olyan nagyvárosok, mint a kínai Linfen, Datong, Yangquan, az indiai Vapi vagy Sukinda, esetleg a zambiai Kabwe vagy a perui La Oroya egyszersmind a világ legszennyezettebb helyei is. Az ipar ilyetén áthelyeződése komoly környezeti, társadalmi feszültségeket vet fel, ezek a kritikai földrajzi elemzések új mintaterületei. A tercier szektor specializációja többféle településtípust is életre hívhat. A vásárvárosokrl, vagy kereskedelmi központokról már említést tettünk: napjainkban amúgy is meglehetősen uniformizálódott, méret- és hierarchia-függővé vált a kereskedelmi ellátottság és a kereskedelem intenzitása is. Tercier funkció akzlekedés is, amelyről szintén tettünk említést: a közlekedési csomópontként is meghatározható települések általában a megfelelő helyzeti energiák következtében jönnek létre. Ebbe alogikai egységbe tartozik (mármint, atercier ágazatok mentén történő specializáció szempontjából) az üdülőtelepülés típusais.Eldugott, atermészeti szépségek mellett hagyományos értékeket kínáló kis falvaktól a klasszikus üdülőhelyeken (rengeteget sorolhatnánk Monacótól St. Moritzon át Aspenig) keresztül a közelmúltban létrejött, környezetüktől izolált szállodavárosokig(Törökországtól aKaribi szigetvilágon át Thaiföldig) meglehetősen nagy a változatosság méretben, formában és földrajzi fekvésben. Az alap általában valamely helyi energia: de sokszor még csak ez sem kell hozzá. Avilág legismertebb ilyen települése, „Amerika játszótere”, Las Vegas létrejöttéhez csak egy sajátos válságkezelési eszköznek szánt szabályenyhítés kellett, amelyben az egyébként akkoriban vaskalapos Egyesült Államokban Nevada állam engedélyezte a szerencsejátékokat agazdasági fellendülés és az adóbevételek reményében. Így egy arra egyébként alkalmatlan helyen, ahová az ivóvizet is 100 km-es távolságból kell szállítani, szinte a semmiből kinőtt egy város –eredetileg elsősorban a maffia bevételeiből. Hasonló történet zajlik napjaink legdinamikusabban fejlődő, bár a világválság miatt bajba jutott ingatlanfejlesztési projektjében, Dubaiban, ahol szintén a semmiből kreáltak turistaparadicsomot. 75. Hamburg látképét és jelentőségét hagyományosan a daruk erdeje jellemzi legjobban, holott maga a kikötő jelentős rehabilitáción és funkcióváltáson esett át a kzelmltban. A HafenCity városrész a szolgáltatásalapvárosfejlesztés egyik sikeres eurpai iskolapéldája (Forrás: Pirisi G. felvétele) 76. Bal: Üdülőtelepülések két kontinensről: Wengen a Lauterbrunnental felett, amely télen és nyáron is kiemelkedő turisztikai központ, többek között az egyik leghíresebb alpesi sí világkupa-futam helyszíne, vonzerejét alapvetően természetföldrajzi adottságai determinálják. Jobb: Las Vegas egy metropolitan oázis a sivatag közepén, ahol minden attrakciót az ember teremtett meg – meglehetősen komoly erőfeszítésekkel és természeti kockázatokkal. A belváros tengelye a mintegy hét kilométeren elnylStrip, ahol a szrakoztatipari beruházások egy „minimundus”-t hoztak létre: jl megfér itt egymás mellett pl. Velence, Luxor, Párizs egy vagy tbb jellegadéplete (Berni kanton, Svájc, forrás: Pirisi G. felvétele és USA, Nevada, forrás: Trcsányi A. felvétele) Itt kell megemlíteni a modern gazdaság néhány valódi húzó-, vagy inkább vezető ágazatát. Ez napjainkban alapvetően avállalati irányítással, pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos funkciókat tömöríti, melyek a –később még tárgyalt –globális városok lényegi szerepkörei, és ahol az úgynevezett HQ (az angol headquarters, vagyis főhadiszállás) funkciók összpontosulnak. De ezekhez kapcsolódnak azok a települések is, amelyek a kutatásfejlesztés fő központjai. Többségük részben klasszikus egyetemi város, de sok esetben afejlesztés elszakadt az akadémiai jellegű kutatásoktól és néha akár jelentős klaszterekbe szerveződik. A legismertebbek a Szilícumvölgy (Silicon Valley) települései: San José, Palo Alto, de ide sorolhatók a világszerte sok helyen kisvárosi méretűvé duzzadó, bár klasszikus értelembentalánnemönállótelepüléskéntértelmezhetőtechnopoliszok(pl.: Hsinchu, Cambridge, Delft, Kalkutta) is. Eggyel tovább lépve a humán szolgáltatások területére, jellegzetes típusnak tekinthetők az iskola- és egyetemvárosok. Azeredetitípusabbaakorbavezetvissza,amikoraközépfokú oktatás még egyáltalán nem volt magától értetődő funkciója a városoknak, így a középiskola speciális, egyedi arculatot adott egy-egy településnek. A legismertebbek olyan, jellemzően református hátterű hazai iskolavárosok, mint Debrecen, Sárospatak vagy Pápa. Napjainkban is jogos lehet ez ajelző, vagy besorolás, ha aközépfokú oktatás vonzáskörzete atelepülés méretéhez képest igen kiterjedt, illetve a városban tanuló középiskolás diákok száma kiemelkedő. A 21. században az oktatásra specializálódott települések jellegzetes típusát az egyetemvárosok képviselik. Nehéz meghatározni a pontos paramétereiket: nem minden város tartozik ide, ahol van felsőoktatási intézmény. Inkább csak azok, amelyeknél az egyetem társadalmi-gazdasági szerepe kiemelkedő.Ez leggyakrabban a viszonylag kis város -nagy egyetem kombinációval fordul elő: Heidelberg, Marburg, Bayreuth, Göttingen, Erlangen a klasszikus példák Németországból, Nagy-Britanniában Oxford és Cambridge tartozhat ide. 77. A festői Marburg an der Lahn egyetemét 1527-ben alapították, és az első evangélikus felsőoktatási intézmény volt német nyelvterületen. Ma a 80 ezres város mintegy 18 ezer hallgatnak is ideiglenes otthont biztosít. A kép kzepén a régi egyetemi éplet láthat (Hessen, Németország) (Forrás: Pirisi G. felvétele) 3.3.4. Települési méretkategóriák Amikor a települések méretéről beszélünk, jellemzően általában a lélekszámukra, és nem a fizikai kiterjedésükre gondolunk. A korábbiakban már írtunk arról, hogy általában a földrajz egyetlen ember lakhelyét is hajlamos településnek tekinteni –eztehát az alsó határ. A felső határt lényegében lehetetlen precízen megadni. Rögtön beleütközünk egy módszertani problémába: az egész nagyvárosi övezet, agglomeráció (gyakran: urban area, metropolitan area) népességét érdemes figyelembe venni, vagy az ennél jóval kisebb, adminisztratív határok közé szorított (mag)városét? Előbbi esetbena plafon a legtöbb forrás szerint nagyjából 33-34 millió fő körül alakul Toki agglomerácijában.De ezekben az összevetésekben az amerikai keleti part megalopolisza, hatalmas város-régiója, az ún. BosWash térség több részre bontva szerepel. Ha csak a városokat magukat vesszük figyelembe, akkor a legtöbb összevetés (nem létezik két egyforma lista) valahol 13-14 millió fő között hirdeti ki agyőztest, amely címre általában Sanghaj, Mexikóváros, Karachi, esetleg São Paulo pályázik, szorosan követve Peking, Mumbai, Kalkutta által– Európából Isztambul a legnagyobb, bár általában nem európai városként gondolunk rá. Hogy bonyolultabb legyen akép, a világ legtöbb sokmilliós városa olyan országban fekszik, ahol a statisztika pontossága komoly kihívásokkal küszködik. Kínában pedig éppenséggel a fennálló szigorú szabályok kijátszása miatt az emberek igyekeznek kibújni a nyilvántartások hatálya alól. 78. A hivatalosan 21,7 milliós (közigazgatási területen) Peking valós méretéről sokat elárul jainak kapacitása: a kétszer hatsávos, mindkét oldalon kerékpársávval, illetve kln a robogknak fenntartott pályatest riási forgalmat kezel (Forrás: Trcsányi A. felvétele) Az egész kicsitől az óriásiig a települések folyamatos skála mentén helyezkednek el, mégis érdemes néhány kategriát kiemelni. A megalopolisz – a szakirodalomban legelterjedtebb használatát tekintve a kifejezésnek –az önmagukban is sokmilliós agglomerációk összenövéséből alakul ki, több tízmillió embert kapcsol össze egyetlen hatalmas urbánus térségben. Vitatott, hogy a legnagyobb agglomerációk összenövése elérte-e már ezt a funkcionális szintet, hogy egyetlen egységként kezeljük őket. Legismertebb akorábban már említett BosWash, de szokták emlegetni ennek nyugati párját, a SanAngeles-t (Los Angeles– San Diego– Tijuana), illetve Európából a Ruhr-vidéket, és a vele egyre inkább összekapcsolódó várostérséget Kölntől egészen a hollandiai Randstadtig. A megaváros kifejezést általában a 10 milliónál népesebb településekre használják. Jelenleg nagyjából 20 körüli aszámuk, és gyorsan emelkedik: az ENSZ által készített becslések szerint 2015-ben számuk már 23 volt, 2050-ben azonban már legalább 27 ilyen település lesz. További fontos megállapítás, hogy földrajzi súlypontjuk eltolódik. A modern világ első megavárosainak még New Yorkot, később Tokiót tartották, de ma a 19-ből mégakínaitelepüléseketnem számítvais15találhatóafejlődőkközébesorolt országokban, ebből kettő afrikai, négy pedig latin-amerikai, atöbbi ázsiai. Ez a jelenlegi urbanizációs folyamatok és globális demográfia trendek következtében ajövőben vélhetően úgy fog változni, hogy az afrikai megavárosok aránya növekedni fog, de amezőnyt még sokáig Ázsia uraljamajd. 79. Saigon (Ho Si Minh-város) két arca: modern metropolisz, illetve a peremekre, vizekre visszaszorul nyomornegyedek (Forrás: Trcsányi A. felvétele) Nyilvánvaló, hogy az ilyen gigantikus méretűre duzzadt városok műkdtetése nagyon komoly kihívások elé állítja a helyi kzsségeket.Némileg pesszimistán irányíthatatlannak is nevezhetnénk őket, növekedésük sokszor teljesen szabálytalan, és igen gyakran tele vannak olyan belső zárványokkal, nyomornegyedekkel, amelyekre a hatóságoknak voltaképpen semmilyen befolyásuk sincsen. Talán az irányíthatatlanságnál is nagyobb probléma a fenntarthatatlanság. Ekkora méretű népesség-koncentráció számára a szükséges erőforrásokat megteremteni nagyon nehéz, jellem-zően igen nagy távolságból kell odaszállítani olyan elemi létfeltételeket is, mintaz ivóvíz,de hatalmasenergia-ésélelmiszerigényről,hulladéktermelésről és ezekszállításivonatkozásairól is szólni illik. Puszta méreteik miatt maguknak a városoknak a belső közlekedési rendszere is nagyon nehezen fenntartható, és rettenetes terhelést ró a környezetre. Kevés kivételtől eltekintve, a legtöbb ilyen megaváros voltaképpen európai szemmel szinte élhetetlennektekinthető. Asoron következő kategória már nem ennyire egyértelmű. Időnként szokás használni a metropolisz kifejezésta milli teleplésekre, hogy még egy kategória beillesztésével elkülöníthessük ezeket amillió alatti nagyvárosoktól. Ezekből már igen jelentős számút találunk bolygónkon: egy ENSZ összesítés 454 ilyen települést sorol fel világszerte, de a statisztikai bizonytalanságok miatttalán az a legegyszerűbb, haúgy fogalmazunk, hogy 450-500metropoliszlétezikavilágon.Számuktermészetesendinamikusan növekszik, bár ellentétben a korábbi két kategóriával, ezek között már jócskán találunk olyan városokat (mindenekelőtt az európai fő- és más nagyvárosokat), amelyek népessége csökkenést mutat. Továbbhaladva lefelé elérjük a nagyváros-kzépváros-kisváros hármasságának dilemmáját. Ezek határaira azonban semmilyen általánosan érvényes szabályt nem tudunk adni. Tulajdonképpen ahány településhálózat, annyi felosztás, de sokszor hiába létezik az adott ország statisztikai hivatala által készített hivatalos besorolás, ezek mögött nem mindig van tudományos konszenzus. Nem törekszünk arra, hogy eldöntsük ezt a vitát, főleg,mertmeggyőződésünk,hogynem adhatvilágszerte mindenhol érvényes felosztás. Egyetlen példát kiragadva: hazai viszonylatban a 100 ezer főnél népesebb településeket nagyvárosnak tekintjük, de ez aligha állja meg a helyét akár európai, akár amerikai vagy kínai összevetésben. Így, ha a milliós városokat elkülönítettük, akkor hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy a nagyvárosok 2-300 ezer főnél népesebbek, a kisvárosok 30-50 ezer főnél kisebbek, ami a kettő között van, az a középváros. 80. Városias beépítés, emberkzeli lépték: az eurpai kisvárosok arculatának fő jellemzői (Gyöngyös, Heves megye) (Forrás: Pirisi G. felvétele) A városok és a falvak kztti méretbeli határ szinténproblémáskérdés,és általábanvalahol 2-10 ezer fő között húzódik, deeurópaiviszonyokszerint az 5000 fős települések már inkább kisvárosias jegyeket mutatnak. Afalvak kategriái között általában az riásfalu, nagyfalu, kzépfalu, kisfalu, aprfalu és a trpefalu is megjelenik, vagyis zavarba ejtően sok akategória. Az riásfalu jellemzően az alföldi jellegű, jó agráradottságokkal megáldott tájak sajátja aPó síkjától amagyar Alföldön keresztül az ukrán és orosz feketeföld-övezetig (és jellemzően 5000 főnél népesebb települések soroltatnak ide, amelyek egyebekben nem felelnek meg a városok minőségi kritériumainak). Anagyfalvak 2-5000 fő közöttiek, ez a népesség általában már kényelmesen elegendő az összes fontos alapfokú (és esetleg egy-két középfokú) funkció fenntartásához. Akzépfalvak kategóriájában(1-2000 fő) ez már csak kedvező demográfiai viszonyok mellett adott, az ennél kisebb településekproblémájapedig egyértelműen afunkcionális kiüresedés. A kisfalvaknál és az aprfalvaknál jellemzően nem csak anépesség száma,hanemannaktendenciájaisgondotokoz:ittmajdnemmindenesetben csökkenő lélekszámokkal kalkulálhatunk. 81. Elhagyott ház a Baranya megyei Szárász főutcáján – a hegyháti községnek az elérhető legfrissebb adatok szerint 35 lakója van (Forrás: Máté É. felvétele) A két kategória egybemosódik, de ha mindenáron különbséget akarunk tenni, akkor 500 fő alatt beszélünk általában aprófaluról. Mivel az ezeket létrehozó földrajzi sajátosságok általában regionális jelleggel hatnak, jellemzően aprófalvas térségek alakulnak ki, ahol a településhálózat fejlődési iránya arrafelé mutat, hogy az alapszintű funkciók is egyre inkább néhány –szerencsésebb helyzetű, fekvésű –településre koncentrálódnak. A többi viszont megállíthatatlanul halad atrpefaluvá válás útján (hogy ennek határát 100 vagy 200 főnél húzzuk-e meg, vitatható, ugyanakkor gyakorlati szempontokat figyelembe véve szinte teljesen lényegtelen). Ebben akategóriában már alegalapvetőbb szolgáltatások sem fenntarthatók: 100 (ráadásul jórészt idős, keveset fogyasztó és kevés jövedelemmel rendelkező) ember nem képes fenntartani még egy egyszerű kisboltot sem. 82. Települések, ahol nem működik egyetlen nyilvántartott kiskereskedelmi egység sem (2014) (Forrás: KSH Terleti adatbázis, szerk.: Pirisi G.) 3.4. A TELEPÜLÉSEK SZERKEZETE 3.4.1. A klasszikus településmorfológiai típusok A települések belső szerkezetét kétféle megközelítésben lehet vizsgál ni. A klasszikus morfológia elsősorban a települési utcahálózat vizsgálata alapján knít el alaprajzi típusokat,mígakövetkezőfejezetbentárgyalt funkcionális morfológia elsősorban a települési szerepkörök térbeli rendjét vizsgálja. Az előbbi elsősorban a falvaknál releváns, még a legegyszerűbb város is többféle morfológiai, alaprajzi típus keverékéből áll össze. Bármely teleplés morfológiáját alapvetően meghatározza, hogy létrejötte fokozatos, hosszú trténeti folyamat eredménye-e, vagy meghatározott alapítási aktushoz, időszakhoz kötődik. Előbbi esetben a település jellemzően szabálytalan formakinccsel rendelkezik, míg utóbbi esetben az alapítás során általában valamilyen tervet követnek, amely meghatározza a település alapszerkezetét. Szabályosságot okozhat a termőföld használatának sajátos rendje is – nyilván ez csak falusi települések esetén releváns. Szabálytalan alaprajzú települések közé soroljuk a halmaztelepéseket, ahola szabálytalanság az sszes fontos morfolgiai elemet (utcahálzat, telekfelosztás, a házak telkeken belli elrendezése) felleli.Tulajdonképpenházak rendszertelen halmaza, amelyek között a közlekedési útvonalak egy része idővel utcává formálódott. A típus világszerte ismert és elterjedt, alapformának is tekinthető, történetileg újra és újra visszatérő. A Kárpát-medencében is igen gyakori forma (bár ez részben már múlt időbe tehető). A halmazfalvak sajátos magyar változatának tekinthető a kétbeltelkes halmaztelepés, amely falu és mezőváros egyaránt lehet. Itt a funkciók térbeli különválásával van dolgunk: amíg aházak halmazszerűen helyezkednek el a belterületen, a hozzájuk tartozó ólaskertek tőlük függetlenül, a település külső peremén találhatóak. Jellemző még atípusra a sugarasan, egy központi tér felé futó, kifelé szélesedő főbb utcák rendszere. Ma már történetinek tekinthető e típus: a modern urbanizáció a felismerhetetlenségig átalakította szerkezetüket. 83. A klasszikus kétbeltelkes halmaztelepülés, Hajdúböszörmény a térképen. Jobbra hagyományos mediterrán halmazteleplés, zárt és tbbszintes struktráival városias megjelenésű, de eredendően falusi település a Durance völgye felett (Lauris, Vaucluse megye, Franciaország déli részén) (Forrás: tankonyvtar.hu, illetve Pirisi G. felvétele) 84. Körfalu sematikus rajza, valamint Mammoißel település a levegőből (Forrás: Pirisi G. szerkesztése, illetve http://www.rundlingsverein.de) Egyfajta átmeneti, illetve jelentős részben archaikus formának szokás tartani az úgynevezett krfalut, a szakirodalomban is gyakori német nevén az n. Rundling-ot.Itta házaktöbbé-kevésbé szabályosan,egyközpontitérre néznek, nagyjából kör alakban véve körül azt, ahonnan egyetlen utca vezet kifelé. Megjelenésében így erősen hasonlít amagyar –főleg aNyírségben előforduló–bokortanyára,deezutóbbiszórványtelepülés,mígakörfalu csoportos. 85. A bánáti Saroltavár (Charlotenburg, Șarlota) települése a fentiekkel ellentétben tudatos tervek mentén tt szabályos formát. A teleplést 1771-ben kzel száz tiroli olasz, illetve német telepes családdal hozták létre, egységes struktráját, szabályos alaprajzát mindmáig megőrizte (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Charlottenburg) A körfalvak evolúciójából szokás eredeztetni az orss utcáj falut (Angerdorf),amelyben aközponti tér megmarad, de elnyúlik, és mindkét végén megnyílik. Általában ebben aközponti térben találjuk atemplomot. Nem csak falvaknál fordul elő: orsós piacutcának tekinthető például Kassa központja is. 86. Orss utcájfalu sematikus rajza és Feked (jobbra), Baranya megye, az ország „harmadik legszebb fekvésű faluja” (Forrás: Pirisi G. szerkesztése, illetve http://www.origo.hu/utazas/magyarorszag/20161016-bemutatjukhazank-harmadik-legszebb-fekvesu-falujat-fekedet.html) Az orsós utcájú falvak említésével már elértünk a másik alapvető típusba, aszalagtelkes teleplések csoportjába. Ezeknek afő jellemzője, hogy a telekhasználat rendje szigoran szabályozott. A hosszú, keskeny telek egyik végében (tipikusan az oldalhatáron) sorakoznak a lakóházak, rövidebb oldalukkal az utca felé. Utána következik a gazdasági udvar istállókkal, ólakkal, amit végül az általában keresztben álló csűr zár le, ezen túl a kert következik.Alapformájaazti- vagy utcásfalu, amely eredetileg általában egyutcás, vagyis egyetlen út két oldalán alakultak ki a telkek és rajtuk a házak. A további utcák részben azokból a dűlőutakból jöttek létre, amelyek hátulról feltárták, megközelíthetővé tették a kerteket. Igen gyakori az a továbbfejlődési séma is, amelyben a hosszú, keskeny telkeken az egymást követőgenerációkújabbházatépítenekazelsőtengelyénekmeghosszabbításában. Később atelket megnyitják, és utca alakul ki, gyakran zsákutca. Így a szalagtelkes falu jellemzően többutcássá válik. Ez atelepülésforma tekinthető talán mind Magyarországon– főleg a Dunántúlon– mind pedig Közép-Európábanuralkodónak. 87. Szalagtelkes utcásfalu sematikus rajza és Bajánsenye(jobbra) szalagtelkei (Forrás: Pirisi G. szerkesztése, illetve http://www.bajansenye.hu/bajansenye-bemutatasa/bajansenye-tortenelme) Ránézésre hasonlít az előzőhöz, mégis külön típusba tartozik a sorfalu. A különbség az, hogy ugyan a telkek elrendezése hasonló, de a beltelek (házhely, gazdasági udvar, konyhakert) folytatásában megjelenik egy keskeny csíkban a szántfld is, amely itt egy tagban hzik (a szalagtelkes falvak esetében az egy telekhez tartozó szántóföld általában több tagban, vagyis több darabban terül el a település határában). A sorfalunak két alaptípusa ismert, az egyik az erdőtelkes falu, amelynek tengelyében általában a völgyben patak folyik, és a telkek az erdőirtás által megtisztított hegyoldalban kapaszkodnak felfelé. Aláptelkes falvak mocsaraklecsapolásávalnyertterületeken jöttek létre, gyakran aszimmetrikusak, vagyis a házak (és a telkek) csak az egyik oldalon (az ármentes térszínen) sorakoznak. 88. Erdőtelkes sorfalu sematikus rajza és Óbánya (jobbra) Baranya megyében (Forrás: Pirisi G. szerkesztése, illetve http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/obanya) 89. Csorvás sakktábla-alaprajza tipikusnak mondhat Békés megyében (Forrás: Trcsányi A. felvétele) Végezetül vannak falvak, amelyek a mérnöki tervezés eredményeként teljesen szabályos, sakktáblaszerű utcahálózatot mutatnak. Ezek általában a fiatalabbak: hazai viszonyok között a 17-19. században jöttek létre, tudatos telepítések eredményeként. Az általában derékszögben egymást keresztező utcák szabályos telektömböket fognak össze, amelyeken ún. teleklábas elrendezésben sorakoznak a szabvány méretű telkek. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a telkek a házaktól távol eső végüknél összeérnek, így azok, szemben a szalagtelkes elrendeződéssel nem közelíthetők meg hátulról. Napjainkban igen gyakori, hogy akorábban bőségesen mért telkeken arégebbi kertek egy részéből új telkeket, és a tömbök megbontásával új utcákat alakítottak ki, az alaprajzban is jelezve az egykori agrártelepülés funkcióváltását. Afalvaknéhányalaptípusbabesorolhatóalaprajzirendszereitermészetesen nem érvényesek avárosokra. A legősibb városi települések vélhetően halmazszerűek voltak, és ez a beépítési mód dominál a középkori városokban, ennek nyomán –mert az utcahálzat igen szív, és sokszor évszázadokon keresztül is átöröklődik – napjaink történelmi belvárosaiban. Szintén nagyon hamar, még bőven időszámításunk kezdete előtt megjelennek azok atörekvések is, amelyek rendszerszerűvé kívánták tenni avárosok szerkezetét. A Kr. e. 6. században a kisázsiai Milétosz görög városánakmár szabályos, rácsos, ha úgy tetszik, sakktábla-jellegű utcahálózata volt. 90. A sakktábla alaprajz iskolapéldái rendszerint az jvilágban találhatk, jobbára sík környezetben, de előfordul a domborzatot figyelmen kívül hagyó rácsszerkezet is (pl. San Francisco). Óvilági példa erre Lisszabon belvárosa, amely az 1755-ös földrengés után sakktábla-alaprajzzal éplt jjá (USA, New York, Manhattan, forrás: Trcsányi A. felvétele és Portugália, forrás: Pirisi G. felvétele) Ettől kezdve ez az alaptípus újra és újra feltűnik olyan településeknél, vagy településrészleteknél, amelyek létrejöttekor előzetesen tervek készültek az épületek majdani elhelyezésekor. Volt, amikor ez egyszerűen csak az áttekinthető,rendezettszerkezetethivatottmegteremteni(pl.Alexandria), máskor az egalitárius eszmék szolgálatába állították a tervezést: Philadelphia telepesei hittek az emberek egyenlőségében, és mi sem fejezhetné ki ezt jobban, mint egy olyan, rácsos utcahálózat, amelyben nincsenek igazán kitüntetett pontok. Hazai viszonylatban is találunk szép példákat városaink beépítéséből: Pestnek a 19. században kialakult, mára a tágan értelmezett belvároshoz tartozó kerületei, de különösen Újlipótváros (XIII. kerület), vagy Győr belvárosa, ahol még a16. században jelent meg amai utcahálózat közvetlen elődje, amikor a régi püspöki vártól délkeletre a legnagyobb hazai erődváros épült ki abécsi irányt oltalmazandó. Később ehhez abelvároshoz idomultak az erődövek elbontása után a19. századi városrészekis. A másik városi alapforma későbbi eredetű: a reneszánsz idején gyökerezik, majd a barokk korában szökken szárba az a gondolat, hogy az örökletesen kusza városokban úgy lehet utólagosan rendet tenni, ha a legfontosabb pontoknálsugárirányban összefutó, széles főutakkal tárjuk fel a szerkezetet. Számos premodern és modern várost építenek át ebben a szellemben, a leghíresebb Párizs esete, ahol az akciót levezénylő prefektus neve az eljárást leíró köznévvé vált (haussmannizálás). Számos új várost is építettek ilyen szellemben, a leggyakoribb tankönyvi példa Karlsruhe, de Washington alapvetően sakktábla alapú utcahálózatát is áttörték néhány diagonális sugárúttal, amelyek a Capitolium és a Fehér Ház előtt futnak össze. Később akrutakkal kiegészített sugárutas szerkezetet felhasználták, amikor a19. század végén gyorsan növekedő, szűkös koraújkori, csigaházukat levető nagyvárosoknak kellett új, szilárd belső vázat kialakítani. Így vált aRing és a becsatlakozó sugárutak Bécs, a kis- és nagykörút, valamint sugárútjaik Budapest nagyszerkezetének alapelemeivé, de Szeged árvíz (1879) utáni újjáépítése is ezt a mintázatot követi. Amodern korvárosrendezésitörekvéseitanagyszerkezetszintjén el-sősorban az mozgatta, hogy miképpen lehet a hihetetlen mértékben megnövekedett városi autóközlekedést menedzselni. A 20. század második felében sokáig erre a kérdésre a legfőbb válasz az egyre nagyobb áteresztőképességű, soksávos főutak kiépítése volt, amelyek egyre inkább a városba bevezető sugárutak és az azt körülvevő autópálya gyűrű(k) rendszerévé állt össze. A modern városok egyre inkább – ahol ezt természeti tényezők másként nem határozták meg – körszimmetrikussá, vagy legalábbis ahhoz közelivé váltak, ráadásul térben rendkívüli módon szétterjedtek. Ezzel párhuzamosan, a lakóövezeteknél a cél éppen az átmenő forgalom kirekesztése lett, amelyet többek között az utcák kanyargós lefutásával kívántak megoldani. Ebből keletkezik a modern városszerkezet sajátos ritmikája, amelyet a lehetőleg minél egyenesebben vezetett főtengelyek, és az azok által kiszolgált, önmagukban félig-meddig zárt, és egy alapszolgáltatási egységet képező lakónegyedek rajzolnak ki. Utóbbiak szomszédsági egységkéntműködvevárosszociológiai,közösségfejlesztésicélokatisszolgálnak. 91. Városi kertek a világ egyik legmagasabb épletének lábánál. A lokalitás sajátos szigetei (a toronyház tetején elhelyezett uszodával egyetemben) a nagyváros kaotikus dzsungelében (Tajpej, Tajvan, a Taipei 101 épületből) (Forrás: Trcsányi A. felvétele) A 21. századra ez elsősorban szemléletében változott meg: már nem a közlekedésnek való megfelelés, az egyre autó-barátabb városszerkezet kialakítása lett a cél, hanem éppen ellenkezőleg, a forgalom csillapítására törekednek a várostervezés eszközeivel. A cél, hogy a polgár gyalog, tömegközlekedéssel vagy kerékpárral jusson el egyik helyről a másikra, ami a szerkezetben a korábbi széles közlekedési tengelyek helyett gyakran a tekervényes, kisebb kapacitású utcák hálózatából felépített, organikusnak szánt rendszerek formálódnak. Egy mai európai város, amely keresztülment a fejlődés mindeme szakaszán, általában egyaránt magában hordozza apremodern, modern és posztmodern elemeket is, szerencsés esetben harmonikus egésszé egyesítve azokat. Éppen ezért, a falvakkal ellentétben, a városok alaprajz szerinti csoportokba sorolására tett kísérleteket fenntartásokkal kell kezelni. 3.4.2. Funkcionális városmorfológia A városok esetében a fizikai szerkezetnél sokkal izgalmasabb kérdés, hogy az egyes funkcik és társadalmi csoportok hogyan helyezkednek el a városi térben. Erre ugyanúgy különböző modellek születtek, mint ahogya telephelyelméletekigyekeznek magyarázni agazdasági tevékenységek térbeli pozícióját. A településeken belüli tagozódás gyökerei igen régre nyúlnak vissza. Tulajdonképpen amióta vannak ismereteink nagyvárosokról (Alexandriáról, Rómáról), azóta tudunk a városrészek differenciálódásáról (utóbbi esetében elég jól rekonstruálhatók adivatos, kedvelt városrészek és az olyan rossz hírű körzetek, mint a Suburra, amely elsősorban a vörös lámpás negyedeiről volt ismert). A folyamatot a középkorban gyakran jogi eszközökkel is elősegítik, külön negyedeket hozva létre például a zsidóknak (elsőként a Velence Cannaregio negyedében fekvő Ghetto), vagy a külföldi kereskedőknek (például Novgorodban, vagy Bergenben a Hansa negyedei), illetve az azonos céhbe tartozó kézművesek is gyakran koncentrálódnak egy helyen. Mégis, amodern nagyvárosok tagolódását leíró elméletek Amerikában születtek meg, ahol anagyvárosok fejlődését nem befolyásolták jelentősen atörténelmi előzmények, atársadalmi szerkezet pedig minden másnál összetettebb volt. 3.4.2.1. A Chicagi Iskola és a humánkolgiai városmodellek AChicagóiEgyetem az elsők közöttlétesített szociológiai tanszéket,ésennek kutatói a település részletes, körzetekre bontott népszámlálási adatai birtokában kezdték el vizsgálni az egyes társadalmi csoportok térfoglalását a városban. A sorban az első Ernest Burgess 1926-os datálású koncentrikus városmodellje volt, amely tulajdonképpen Chicago szerkezetének leegyszerűsített sémáján alapult. Fő eleme, hogya városok nvekedése koncentrikus krk (éppenséggel Chicagoesetébena Michigan-tómiattfélkörök)mentén megy végbe.Az egyes koncentrikus övezetek eltérő társadalmi csoportoknak adnak helyet. Burgess hét zónát különböztetett meg, ezek belülről kifelé haladva a következők voltak: A „Loop”, amely a belváros helyi elnevezéséből származó kifejezés, vol taképpenazonosakésőbbiekbenelterjedCBD-vel, vagyis a central business district-tel, a kzponti zleti negyeddel. Magas beépítés, magas bérleti díjak, ebből adódóan szinte kizárólag üzleti funkciók jellemzik.  A második zóna, avagy az átmeneti ezet (zone in transition). Az átmenet ebben az esetben inkább lecsúszást jelent: valamikor szebb napokat látott egykori lakóterület, amelyben a modell idején már jelentős volt a (kisebb) ipari jellegű tevékenységek aránya, különösen annak belső peremén. A külső részen az alacsony presztízsű lakónegyedek dominálnak, avalamikor divatosnak és felkapottnak számított városi házakat kisebb lakásokra osztották, azok építészetileg egyre lepusztultabbá válnak.Azeredetinépességnekazarésze,amelymegtudtaőriznitársadalmi státuszát, kifelé, a város pereme felé mozog a negyedből, helyben hagyva az idősebb és kevésbé tehetős rétegeket. Helyükre költöznek be –ne feledjük, az 1920-as években vagyunk –az első generációs bevándorlók. Ezzel intenzívvé válik a terület lepusztulása, és benne etnikai alapon szerveződő zárványok, vagyis gett (Chinatown, Little Sicily) jönnek létre. Ebben a zónában –amely távolról sem egységes –találjuk a valódi slum-okat is, vagyis a mind építészeti, mind társadalmi értelemben lepusztult negyedeket.  A harmadik zóna elsősorban a„kékgallérosok”, vagyis az átmeneti zónából sikeresen kiszakadt ipari munkások és családjaik otthonaittömöríti. A területe egyben ipari zóna is, így a munkába járás számukra olcsón megvalósítható.  Anegyedik zóna amagasabb minőségű lakóövezetet jelenti, ahol ajól karbantartott, divatos apartmanházak és amagánházak jelentik abeépítés fő típusát. Ez a kzéposztály otthona,gyakranjelennekmegbenne decentrumok, vagyis olyan kisebb alközpontok, magterületek, ahol a helyi népesség vásárlási igényeit kiszolgáló kereskedelmi vállalkozások tömörülnek.  Az ötödik zóna az ingáz övezete, akik 30-60 percet utazva érik el a CBD-benlévőmunkahelyeiket.Agglomerációstelepülések,szuburbiák, szinte kizárólag családi házas beépítéssel.  Végül az utolsó két zóna közül a hatodik a települést körülvevő mezőgazdasági területeket, a hetedik pedig a tágabb értelemben vett telepési krnyezetet, az ún. hinterland-ot (szó szerint: hátország) foglalja magában. 92. Burgess koncentrikus városmodellje és egy példa az átmeneti vre (jobbra): a Pomorska-utca jobb sorsra érdemes házai a lengyelországi Łódz-ban (Forrás: Pirisi G. szerkesztése, illetve Pirisi G. felvétele) A Burgess-féle modell, annak ellenére, hogy lényegében egyetlen város alapján alkották meg, és számos későbbi kritikával illették, meglehetősen elterjedtté vált a városföldrajzban. Alapvető felismerését, hogy a különböző státuszú társadalmi csoportok elhelyezkedése szabályszerűségeket követ, később sem kérdőjelezték meg. A magyar településföldrajzban Mendl Tibor, a fejezet elején többször hivatkozott Általános településföldrajz című munkáján keresztül jelenik meg némileg átalakított formában, és onnan indulva részévé válik még a középiskolai földrajzoktatásnak is. Ebben a modellben belső munkahelyi övről (vagyis city-ről, amely megfeleltethető aCBD-nek), belső lakóhelyi övről (tulajdonképpenazátmenetiövezeta Burgess-modellben),külső munkahelyi övről (ipari zóna, némi alacsony státuszú lakófunkcióval) és külső lakóhelyi övről beszélünk(hazaiviszonyok között elsősorban lakótelepek, illetve más kiterjedt lakóövezetek). Ezeket az övezeteket gyakorlatilag avárostervezési szakma is átvette (amely amúgy is az urbanisztikai gondolkodást meghatározó funkcionáliselkülönítés elvealapjánműködött, vagyisegymástóltérben elválasztva helyezte el egy település lakó-, központi-, munkahelyi- és rekreációs funkcióit, nagy kiterjedésű homogén övezeteket hozva létre. 93. A belváros (CBD) felhőkarcolók tagolta, szabályos alaprajz mentén kiépült tömbjei New York városában (Forrás: Trcsányi A. felvételei) Deennek ellenére Magyarországon apiaci tényezők, elsősorban az ingatlanpiac hiánya miatt 1990 előtt a zónák között jelentős funkcionális keveredés volt tapasztalható. Budapest, és részben a hazai vidéki nagyvárosok is éppen ezért igen izgalmas kísérleti terepei voltak a városok belső szerkezetével kapcsolatos kutatásoknak az 1990-es években, amikor apiac erői elkezdték formálni akorábban kialakult városszerkezetet. Ladányi János, Szelényi Iván, Elisabeth Lichtenberger, Kovács Zoltán, Egedy Tamás, valamint Csap Tamás kutatási alapján jól ismerjük ennek a folyamatnak a részleteit is. Tulajdonképpen az mondható el, hogy kedvező táptalajra lelve szinte mindazon történések megismétlődtek, amelyek az 1920-as évek Chicagóját is jellemezték: slumosodás, gettóképződés, vagyoni alapú szegregáció, lepusztuló és felértékelődő városrészek, city-képződés, az elővárosok robbanásszerűfejlődése. VisszakanyarodvaaChicagóiIskolahumánökológiaimodelljeihez,Burgess elméletével szemben igen hamar megjelent egy rivális elképzelés a városok szerkezetének alakulásáról. Homer Hoyt 142 amerikai város szerkezetét elemezve és a lakások átlagos értékét térképezve arra a következtetésre jutott, hogy a városok struktúráját egy szektorokra alapul modell sokkal inkább leírja, mint a koncentrikus körök rendszere. Az ún. szektormodell alapja, hogy a városok fejlődése során a központokban tulajdonképpen akülönböző funkcióknak egyfajta keveréke jön létre, majd abővülés során az egyes funkciók egy-egy szektor mentén kezdenek egyre több és több teret foglalni, amelyeknek a tengelyét gyakran fő közlekedési pályák képezik. Ennek fő motivációját nem a Burgess által leírt keresleti tényezők jelentik (vagyis hogy az egyes társadalmi csoportok hol keresnek maguknak lakóhelyet), hanem a kínálatiak, vagyis hol épülnek fel a számukra megfelelőingatlanok. 94. Hoyt szektormodelljének leegyszerűsített sémája és New York elkülönülő szektorai, előtérben a Chrysler Buildinggel (Forrás: a szerzők szerkesztése és Trócsányi A. felvétele) A harmadik klasszikus modell Chauncy Harris és Edward Ullman nevéhez fűződik (1945), akik amegközelítésben ugyan új irányt vettek, vizsgálataik azonban érdekes módon szintén Chicago elemzéséből indultak ki. A tbbmagvváros modellje azon alapszik,hogy alegtöbb valódi nagyváros nem egyetlen CBD körül fejlődött ki koncentrikusan, hanem több, korábban önálló mag körül kialakult részek összeolvadása révén jön létre.Ezeknek amagvaknak az elhelyezkedése és növekedése különböző tényezők által meghatározott, mint például az a tény, hogy bizonyos tevékenységek csak meghatározottkörülményekközötttelepülnek(példáulazipariüzemnek vasúti összeköttetésre van szüksége), hogy a hasonló tevékenységek gyakran földrajzilag is egy helyre tömörülnek a kooperációból és a közelségből fakadó előnyök kihasználására, továbbá, hogy más tevékenységek éppen ellenkezőleg, kizárják egymás egy környéken belüli jelenlétét. 95. A többmagvú város modelljének egyszerűsített sémája (Forrás: Pirisi G. szerkesztése) 3.4.2.2. További városmodellek A neoklasszikus közgazdaságtan követői által megalkotott ún. trade-off modell a városok belülről kifelé történő koncentrikus bővülésén alapul, amelynek hajtóereje a befektetők hozzáférése a belváros közeli területekhez, illetve ennek költségvonzatai. Lényege, hogy az egyes tevékenységek jövedelmezősége összefüggésben van azzal a távolsággal, amely a területet a város központjától elválasztja, azzal jellemzően fordítottan arányos. Vagyis, minél távolabb van például egy irodaház a városközponttól, annál alacsonyabb díjat lehet felszámítani abérlőknek, tehát abefektetés jövedelmezősége annál kisebb. Azónákat az alakítja ki, hogy akapcsolat nem egyformán szoros a különböző tevékenységeknél, vagyis minden területnek meglesz az a jellegzetes tevékenységi formája, amelyből aránylag a legnagyobb profit érhető el. Európai hátteréből kiindulva Philip Mann 1965-ben egy tipikus brit kzépváros modelljét alkotta meg Burgess koncentrikus alapjaira építve, olyan tényezőkkel is kalkulálva, mint az uralkodó nyugati szelek, amelyek a lakó- és ipari negyedek elhelyezkedését befolyásolják. Kearsley modelljébenszinténBurgess-ből indulki, illetveigyekszik kiterjeszteniMann eredményeit általánosabb feltételek közé, tulajdonképpen annak Észak-Amerikára érvényes értelmezést alkotva meg. 96. A trade-off modell magyarázza az amerikai stílusbelvárosok (CBD-k) igen intenzív terlethasználatát, magas, sokszor 100 emeletet is meghaladbeépítését. Újabban a várostervezők és a befektetők is előszeretettel alakítanak ki igen magas presztízsű és árlakásokat is ezekben az épletekben. Sziluettjk, az gynevezett „skyline” az jvilági nagyvárosok meghatároz, egyéni azonosítja (Pudong, Sanghaj, Kína) (Forrás: Trcsányi A. felvétele) 97. Mann modelljének egyszerűsített sémája (Forrás: a szerzők szerkesztése) James E. Vance 1964-es„urban realms” (városi övezetek, vagy akár városi „tartományok”)modelljébenaSanFrancisco-iagglomeráció(földrajzifekvéséttekintveegytengeröblöthatároló,erősentagoltföldterület)alapján fogalmaz meg általános észrevételeket, már egy autóra alapozott társadalomkereteiközött.Tulajdonképpenatöbbmagvúmodelltovábbfejlesztésével arra a következtetésre jut, hogy a kiterjedt városi agglomerációkban olyanfélig-önálló,új,viszonylagjólkörülírhatóurbánuszónákemelkednek ki,amelyek mindegyike már saját belvárossal rendelkezik, így a hétköznapokban szinte független a központi CBD-től. Ezeket nem az eredeti modell, hanem annak továbbfejlesztése kapcsán gyakran nevezik „edge-city”-nek (peremvárosnak) is, érzékeltetve, hogy atradicionális, egyeduralkodó lakófunkció egy bonyolultabb, tagoltabb struktúrának adta át a helyét az agglomerációszámospontján. 98. Vance „urban realms” modellje (Forrás: Heineberg 2007 nyomán szerk.: Pirisi G.) White 1987-ben –már előretekintve –alkotta meg modelljét a21. század városáról. Ebben egyfajta kísérlet történik a korábbi modellek szintézisének megteremtésére, a szerkezet tartalmaz szektorális, koncentrikus és többmagvú elemeket egyaránt. Az általa elkülönített zónák a következők: A magteret (CBD), amely továbbra is a város központjaként funkcionál, pénzügyi, irányítási, kulturális és számos más szerepkört tömörítve;  A belvárost körülveszi a stagnálás znája: a CBD vertikálisan és nem horizontálisan terjeszkedik, abefektetők elkerülik ezt aterületet, amely így aslumosodás fő térsége is. Ezt célozzák akülönböző revitalizáci programok, de van példa arra is, hogy szinte teljes egészében elbontják a hagyományos beépítést. A szegénység „zsebei”: olyan kisebb kiterjedésű erőteljesen szegregált (vagyisakörnyezetétőleltérő,homogén,alacsonystátuszúnépességnek otthont adó) területek, amelyek a társadalom peremén élő csoportok – például hajléktalanok, diszfunkcionális családok, szenvedélybetegek, némely kisebbségek –lakóhelyei. Ezek aslumok többnyire astagnálás zónájában, illetve néhány régebbi szuburbiában is megtalálhatók.  Elit enklávék: mivel a felső osztályok lényegében szabadon választhatnak lakóhelyet, képesek függetleníteni magukat a városok problémáinak jelentős részétől. Ellenkező előjellel, de szintén szegregált területek, többnyire avárosperemeken, de néhány különleges státuszú belvárosi térségbenis. A „szétszrt kzéposztály” foglalja el a legtöbb helyet a modern nagyvárosban, elsősorban aközponti város pereme, és az ún. fringe,vagyis aváros-vidék határterület között. Jellemző erre azónára atársadalmi sokszínűség. A belső, idősebb, konszolidáltabb szomszédságokban az eredeti családok már gyakran elköltöztek, helyüket a még mindig általában elkülönültenletelepülő afro-amerikaiközéposztályfoglaljael. A peremekfelétaláljukaklasszikusamerikaielővárosinépességet,családi házas beépítéssel, ahol bőségesen mérték a rendelkezésre álló teret. De itt sem egységes teljesen a kép, megjelenhetnek etnikai közösségek, és a családi házas térségeket időnként felváltják az egyedülállók által benépesítettapartmanházak.  Ipari znák és egyéb, nem lakfunkcijterletek: az ipari parkok, kutatóközpontok, egyetemi campusok, üzleti és irodai negyedek egyre nagyobb helyet foglalnak el, és közvetett módon is egyre jelentősebb hatást gyakorolnak aváros szerkezetére. Amögöttük álló szervezetek jelentős befolyással, lobbierővel rendelkeznek, és képesek hatást gyakorolni aszabályozási folyamatra, beleértve atelepülés szerkezetére vonatkozó tervezést is. Ezekre a tevékenységekre is jellemző, hogy egyre inkább zöldmezős területeket foglalnak el, „parkok”-at, amelyek gyakran negyedekbe tömörülnek, és a jobb megközelíthetőség miatt a városokperemein,autópályák,gyorsforgalmiutakcsatlakozásánáltalálnak helyet maguknak.  A tematikus parkok szintén a posztmodern városfejlődés jellegzetes elemei: aquapark, kalandpark, ipari park vagy akár infopark. Érdekes elméletet fogalmaz meg a posztmodern város struktúrájával kapcsolatban Los Angeles példájából kiindulva Michael Dear és Steven Flusty, akik aszéttöredezet, véletlenszerű mintázatot Ken-kapitalizmusnak nevezik el. Felfogásuk szerint abefektetők – akik egyre inkább nem helyiek, így invesztícióik fokozottan „csak” profitorientáltak –beruházásai a város eredeti struktúrájához képest – a Kenó játékhoz hasonlatosan – véletlenszerű eloszlást, mintázatot alakítanak ki. Nem alakulnak ki, illetve felbomlanak az egységes funkciójú zónák vagy tömbök, anagyobb struktúrát tekintve véletlenszerű megjelenésű beruházások egyes körzeteket kiemelnek, másokat érintetlenül hagynak. A felemelkedő negyedekben az új beruházásokhoz illeszkedő további fejlesztések jelennek meg, amelyek „változatos mozaikjait hozzák létre a kisebb nagyobb monokultúráknak”. Ennek a színes, gyorsan változó, egymás mellett élő változatosságnak a társadalmi dimenzióit a Chicagói Iskola eredményeire támaszkodva RichardFloridaésPatrickAdlerfoltvarrás-városnak (patchworkmetropolis, patchwork city) nevezi el. 3.4.2.3. A posztmodern nagyvárosok néhány jellegzetes térformáljelensége A városok belső viszonyaira mindig két különböző erő lesz hatással: a piaci viszonyokban atársadalom spontán, autonóm folyamatai, alakosság és a vállalkozások helykeresése tükröződik: mindkettő keresi az ideális (lakó/ telep)helyet. Ezzel együtt, de talán helyesebb, ha azt mondjuk, sokszor ezzel szemben hatnak a kzsségi tervezés és fejlesztés energiái: olyan célok megvalósítása érdekében vetik be őket, amelyek aközösség értékválasztása szempontjából jelentősek, de a piaci szereplők céljaival nem egyeznek meg, így erre forrásokat sem biztosítanak. A kzsségi tervezés legfontosabb általános célja napjainkban talán gy fogalmazhat meg, hogy egyszerre kell versenyképes, élhető és fenntartható települést teremteni (lásd még a sikeres városról írtakat) –ezek a célok egyébként inkább kiegészítik, mint kizárják egymást. 99. A felhőkarcolók övezete Frankfurt történelmi belvárosának peremén (balra, Frankfurt am Main), illetve Varsban, Lengyelországban (jobbra) (Forrás: bal: Pirisi G. felvétele; jobb: Trócsányi A. felvétele) Ennek érdekében az egyik legfontosabb részcél az ésszerű terület-felhasználás, amelynekvan egy piaci aspektusa is. Ott, ahol a vállalkozók éppen nem látnak fantáziát egy terület hasznosításában, vagyahasznosításról vallott elképzeléseik alapvetően eltérnek attól, amit a polgárok közössége –kevésbé fellengzősen ez a város vezetését jelenti –elképzel, akkor ott közösségi erőforrások mozgósítására van szükség annak érdekében, hogy az egyes helyek megtalálják a lehető legjobb funkciót. Napjaink átalakul városi tereinek többségét a belső kerületekben kell keresnünk. A közvetlen belvárosok esetében általában kevés a tervezők, vagy akár az ingatlan-befektetők mozgástere, hiszen itt nagy értékű ingatlanok vannak: az újvilági (amerikai, kanadai és ausztrál), valamint újabban japán és kínai települések esetében ez általában magas épületeket, felhőkarcolókat jelent. Európában a városok belső magja többnyire történelmi, műemlékekkel telezsúfolt, védett terület. Éppen ezért azokban a városokban, ahol a kellő kereslet megvolt, a belvárosokon kívül épült ki jelentősebb irodanegyed: Frankfurtban az egykori városfal helyén húzódó körutak mentén, Párizsban pedig egy önálló városnegyedbe tömörülnek (La Défense). A folyamat a rendszerváltó posztszocialista térséget is elérte: Moszkva a 21. század első éveiben modern üzleti negyedet épített ki, amelynek legmagasabb épülete meghaladja a 370 métert, Varsó a Tudomány és Technika Palotáját ölelte körül felhőkarcolókkal, de Riga, Tallin és Vilnius sem maradhatott ki a sorból. 100. Nem szokványos funkciváltások: templombl laképlet Groningenben (balra, Hollandia), illetve zsinaggábl Technika Háza Kecskeméten (jobbra) (Forrás: bal: Pirisi G. felvétele; jobb: http://ertektar.kecskemet.hu) Sokkal több feladatot adnak a White-féle stagnáló, dehelyesebben voltaképpenBurgess-féle átalakul znák (ideértveakoncentrikusmodellharmadik, ipari zónáját is). Ez az a terület, amely az utóbbi évtizedekben a leginkább differenciált fejlődési pályákat járta be, városról városra különbözve. Itt mind a piac, mind a közösségtalálterepet a beavatkozásra, rehabilitációs programok indítására. A cél tulajdonképpen közös: az alulhasznosított terletek jbli bevonása a város vérkeringésébe.Az alulhasznosított, vagy hasznosítatlan területeket barnamezőknek nevezzük. Ezek eredeti funkcijukat mára nagyrészt elvesztették, és sok esetben számos problémával terheltek: környezetszennyezés, bonyolult tulajdonviszonyok, társadalmi feszültségek kapcsolódnak hozzájuk. Szűkebb értelemben csak az egykori ipari, közlekedési vagy katonai objektumokat nevezik barnamezőnek, de egy másik –bár nem általánosan elterjedt –megközelítés ide sorolja a környezetéhez képes alulhasznosított lakóterületeket, deeredetileg szociális célokat szolgálóingatlanok(kórházak, iskolák, akár templomok)is kerülhetnek ebbe a kategóriába. Ilyeneket pedig szép számmal találunk az átmeneti zónában és a vele határos ipari övezetben. 101. Az a szerencsés, ha minden korban szletnek markáns, jellegadépletek egy városban. A Potsdamer Platz iroda- és bevásárlóközpontja sajátos belső teret létrehozó kialakításával az újjászülető Berlin egyik fontos igazodási pontja (balra). Gdansk kikötői rehabilitációja és funkcióváltása éppolyan folyamatok mentén zajlik, mint nyugaton: a raktárépletek szolgáltatási, vendéglátási tartalmakkal élednek jjá (jobbra) (Forrás: bal: Pirisi G. felvétele; jobb: Trócsányi A. felvétele) Ezek a terek megteremtik a lehetőséget olyan átfogó programok indítására, mint alondoni Docklands-projekt, aberlini fal helyén akét városrész „varratának” megteremtése egy új városközponttal (Potsdamer Platz), vagy akár, ha már Berlinben vagyunk, a nemrégiben bezárt Tempelhof-repülőtér újrahasznosítására vonatkozó elképzelések. Budapesten példaként hozható fel a milleneumi városközpont: a Nemzeti Színház, a mellette épült Művészetek Palotája, és ettől északra húzódó újonnan beépült iroda- és lakóépületek egy olyan területen, ami korábban raktáraknak, rakpartnak, vágóhídnak és iparvágányoknak adott helyet. Alakteretek rehabilitácija jellemzi a budapesti Corvin-Szigony projektet, vagy az egykori zsidónegyed átalakulását –utóbbi egyben az örökségvédelmi és üzleti szempontok ütközésének is szemléletes példája. 102. Köln a Rajna partján jelentős városrehabilitációt hajtott végre, ahol magas presztízsű, a (hagyományos) városképbe tökéletesen illeszkedő lakóegyütteseket alakítottak ki a fent leírt társadalmi csoportokat megcélozva (Forrás: Trcsányi A. felvétele) A jelentősebb barnamezős programok általában a funkciók diverzifikálására, sokszínűbbé tételére törekednek.Ezzel nem csak a környezeti és gazdasági értelembenvett fenntarthatóság felé teszneklépéseket,hanem azt is igyekeznek elkerülni, hogy a ma rehabilitált területek holnap újra barnamezővé váljanak. A rehabilitált városközpontokban általában olyanlakingatlanok jönnek létre, amelyek már áraik révén is atehetősebb rétegeket vonzzák. A belvárosi lakásokat elfoglal j csoportok ráadásul inkább a fiatalok kz kernek ki: számukra elfogadható kompromisszum a kicsi, de drága lakás, hogy ha olyan helyen fekszik, ahonnan elérhető anagyváros minden izgalma és szolgáltatása. A folyamatot dzsentrifikácinak nevezzük, abeköltözők ayuppie-k, akik nagyon gyakran dinkie-k is egyben…. Feloldva a rövidítéseket: olyan fiatal középosztálybeli, vagy ennél magasabb hátterű családbólszármazó,jellemzőenfehérgallérosmunkavállalók(young urban professional), akik a „double income no kid” (vagyisduplajövedelemgyerek nélkül, két keresős családmodell, ráadásul jellemzően két jó fizetésre) elvét vallják. 103. Az egykor jelentős baloldali-anarchista gyökerű házfoglalási mozgalom szerényebb maradékai Hamburg egyébként magas presztízsű, Elbára néző utcájában (Forrás: Pirisi G. felvétele) Fontosnak tartjuk megjegyezni azt is, hogy a dzsentrifikáció megítélése nem egyértelműen pozitív: kutatók és civil szervezetek is gyakran hívják fel a figyelmet a folyamat veszteseire, a (bel)városi terekből kiszorított, marginalizált csoportokra. Érdekes módon a kiszorulók közé kerülhetnek olyan művészek vagy például bevándorlók is, akik a városrész eredeti felértékelésében úttörő szerepet játszottak azzal, hogy kulturális sokszínűséget, inspiráló környezetet teremtettek. A városi terek termelése így igen jelentős mértékben atársadalmi hierarchiának és ahatalomért folytatott küzdelemnek a változó lenyomata is. 104. Dzsentrifikáciegy hazai vidéki nagyvárosban: a Bza-tér j beépítése Pécs trténelmi belvárosának peremén (Forrás: network.hu/kepek/pecs_2010eukultfovaros/pecsi_kiralyhaz) Szintén a belvárosok felé mozgó, de jóval kevésbé magas árfekvésű helyeket keresnek avárosi kreatívok. Az előbbieknél fiatalabb, alacsonyabb jövedelmekkel rendelkező csoport, akik (egyelőre) még nem a jól fizetett céges állások hátterével rendelkeznek. Tágabb értelemben ide számíthatjuk az egyetemistákat, azönálló vállalkozásukkalpróbálkozófiatalokat, illetve mindazokat, akik számára avárosok nyüzsgő élete jelentette inspirációk és a kapcsolatok fontosabbak a státuszszimbólumokban megnyilvánuló anyagi értékeknél. Tulajdonképpen a városrehabilitáci „pionír-társulásainak” is tekinthetjük őket (a biológiából kölcsönzött kifejezéssel), hiszen még jóval azelőtt megjelennek, hogy megszületnének a fent említett magas presztízsű, új lakóingatlanok. Így, gyakran régi lepusztult bérházakban, akár egykori ipari ingatlanokban kialakított, egy légterű lakásokban, loftokban (hogy aztán a modern és elit belsőépítészek közreműködésével tervezett loftok csillagászati összegekért cserélnek gazdát a felsőbb osztályok tajgai között) találkozhatunk velük –, Budapesten ez a mára már idegenforgalmi nevezetességgé vált romkocsmák világa. 105. A városi kreatívok egyik fő ismertetőjegye a „másként lakás”. Nyugat-Európa csatornákkal sokszor teletűzdelt nagyvárosai bőségesen kínálnak lehetőséget a lakhajknak (Amszterdam, Hollandia) (Forrás: Pirisi G. felvétele) Ezek a folyamatok persze nem tüntették el az átmeneti zóna hagyományos jellegzetességeit,aslumokat és a gettat, ugyanakkor a belváros-közeli helyeken gyakran csökkenti a kiterjedésüket. A településrészek életciklusa azonban a maga könyörtelen logikájával működik, és Európábana slumos odás súlypontja átkerül a hagyományos belváros peremi helyekről a korábbi modell munkás-lakásainak térségére. Ez a nem csak Magyarországon, hanem Európa számos más országában is a háború utáni nagypaneles, tömbházas beépítésű,napjainkigényeineknehezenmegfeleltethetőlaktelepek világa. A probléma részben generációs jellegű: a hatvanas-hetvenes években tömegesen elkészülő lakásokba beköltöző fiatal családok mára már nyugdíjas korúak, sok esetben elköltöztek, helyüket alacsonyabb státuszú népesség vette át. Ezek asivár, városközponttól távoli, monofunkciós lakónegyedek nemvonzóak afiataloknak, ígyabelvárosesetébenvázoltmegújulásiutakra kevés az esély. Ehelyett ma igen gyakran gettósodnak: Magyarországon még inkább csak szociális különbségek vannak (bár ebben is feltűnik már az etnikai elem, akár a budapesti Havanna-, akár a miskolci Avas-lakótelepre gondolunk), de a bevándorlói háttér igen erőteljesen jelenik meg az etnikailag egyre heterogénabbá váló Európában. Németországban török és délszláv, Franciaországban elsősorban arab és afrikai eredetű közösségek alakultak itt ki. Utóbbi esetében aránylag gyakran kerülnek címlapra ezek a külvárosok, évről évre szinte rendszeressé váló összecsapások történnek itt a rendőrség fellépése és a munkanélküliség, valamint akirekesztettség érzése miatt tiltakozó lakosok között. A megoldás nagyon nehézkesnek tűnik, mivel építészeti szempontból a lakótelepek átalakítása költséges, így vonzó lakóingatlanokat teremteni itt szinte lehetetlen. Anémet út etekintetben talán aleghatékonyabb, de egyedi adottságai miatt nem követhető egyszerűen. Mivel az egykori NDK-t alkotó szövetségi államokból körülbelül egymillió német vándorolt nyugatra az egyesítés után, és mivel ezek a városok atovábbra is magas munkanélküliség miatt nem igazán vonzóak a bevándorlók számára, jelentős mennyiségű panellakás maradt üresen. Ez lehetővé tette egész lakónegyedek ritkítását, elbontását, amely városképi, rehabilitációs és egyéb céljain túl akínálat szűkítésével segít kiegyenlítettebb viszonyokat teremteni az ingatlanpiacon is. Európán kívül a slumosodás egészen más dimenziókat ölt. Ha a nyugati nagyváros bizonyos részeire azt is mondjuk, hogy erkölcsileg és építészetileg elavult, mit mondjunk az afrikai, ázsiai és latin-amerikai metropoliszok határában terjeszkedő, elképesztő méretű nyomornegyedekre? Ezekben az országokban a népességrobbanás és a vidéki életlehetőségek hiánya anélkül hajtja emberek millióit avárosokba, hogy ott legalább reményük lenne a tisztességes megélhetésre. Hajlékaik a legelemibb létfeltételeket is nélkülözik,negyedeikbensajátostörvényekuralkodnak,ahováarendvédelem sokszor be sem teszi a lábát. Amikor afejlődő világ urbanizációjáról beszélünk,akkorérdemesmögöttevilágszerteszázmillióknyomorátislátnunk. 106. Poszt-szocialista lakótelepek eltérő fejlődési pályán. Balra a lipcsei Grünau eseté ben a beavatkozások megállították, de legalábbis mérsékelték a terület leértékelődését. Jobbra a Kassa melletti Lunik IX névre hallgató lakótelep gettója egész Közép-Európa egyik szégyenfoltja (Forrás: Pirisi G. felvétele, illetve http://berlin-fotofestival.de/exhibition/lunik-ix-en/) 107. Nyomornegyed Dél-Afrikában: a légifotón balra a színesbőrűek által lakott, de aránylag rendezett laknegyed, majd az t tloldalán a kép kzepén a valdi bádogváros. Az autópálya a kép jobb oldalán nem csak határként működik, hanem igazodási pont is: a slum lakói ennek mentén gyalogolnak a belső kerületek felé megélhetés után nézni (Forrás: Trcsányi A. felvétele) 108. A nyomornegyedek felszámolására tett kísérlet ugyanott: Khayelitsha a hivatalo san mintegy 400 000, a gyakorlatban közel egymilliós „elővárosa” Fokvárosnak. Az apartheid rendszer alatt a városbl kirekesztett fekete és színes lakosság telepedett itt le részben illegálisan, majd az állam a jelenséget kezelendő, az alapinfrastruktúrát (ezt jelzik az óriás kandeláberek és az előre gyártott beton illemhelyek) kiépítette. Az épletek anyaga a raklap, az olajoshord, a hulladékfa, ritkán a tégla (Forrás: Trcsányi A. felvétele) 109. A nyomornegyedek lakosságának aránya a teljes urbánus népességen bell 2008-ban (Forrás: UN Habitat alapján szerk.: Pirisi G.) Elsősorban az elővárosok aterepei egy másik tipikus, aposztmodern városfejlődést jellemző folyamatnak, a „luxus-gettók” kialakulásának. Az elnevezés kissé pejoratív és pontatlan, hiszen nem gettóról van szó, az elkülönülés alapja pusztán a vagyoni státusz. A magas társadalmi osztályok úgykívánjáktávoltartanimaguktólavárosiéletproblémáit,hogylakóhelyükülzárt kzsségeket (gated communities) választanak. 110. Fizikailag nem zárt, de áraival csak az elit számára megnyíllak- és irodanegyed-fejlesztés, természetesen „waterfront” azaz „vízre néző” elhelyezéssel, HafenCity, Hamburg (Forrás: Pirisi G. felvétele) Változatos módon sorompó, kerítés vagy akár falak szolgálják az elkülönülést, és noha nálunk is megtalálhatók az ilyen alapon szervezett lakóparkok (például Piliscsabán a Magdolna-völgy), igazi hazájuk mégis csak Latin-Amerika és Oroszország, ahol anagyon erőteljes társadalmi polarizáltság és az igen-igen rossz közbiztonság hívta őket életre. 3.5. A TELEPÜLÉSEK TÉRKAPCSOLATAI ÉS AZ ENNEK NYOMÁN LÉTREJÖVŐ KÉPZŐDMÉNYEK Eddig többé-kevésbé, mint izolált, önmagukban létező egységekként tekintettünk a településekre. A valóságban persze a teleplések a fldrajzi tér részei, amint erre definícióinkban utaltunk is, és ebből adódóan min den esetben, időben (lassan) változó módon és intenzitással, de kapcsolatban vannak más telepésekkel.Ezeknek akapcsolatoknak ajellege alapvetően határozza meg a földrajzi tér struktúráit, rendjét. Egy adott térség (ország, régió stb.) településeinek összességét teleplésállománynak nevezzük. Az ezzel majdnem szinonim telepléshálzat és teleplésrendszer kifejezések már utalnak arra, hogy a teleplések kztt kialakuló kapcsolatok az egyes elemekből sajátos új minőséget, rendszert hoztak létre. A települések külső kapcsolatai horizontálisak és vertikálisak is lehetnek. A vertikális kapcsolatok formális vagy funkcionális jellegű alá-ésfölérendeltségiviszonyokatjelentenek,amelyektelepéshierarchiát építenekfel. 3.5.1. Hierarchikus kapcsolatok és következményeik A vertikális kapcsolatokat kialakító tényezők sokfélék lehetnek. Formális elemeken az olyan viszonyokat értjük, ahol a teleplések – illetve azok közössége – normatív (jogi, igazgatási) módon rendelődnek egy másik alá. Tipikusan így szerveződik a kzigazgatás: fővárosok, területi igazgatási egységek központjai egyben az adott területi egység településeire kiterjedő hatáskörrelrendelkezőintézményekszékhelyekéntisműködnek.Azilyen jellegű kapcsolatokban anormatív jelleg miatt egyértelmű ahozzárendelés: egy település minden esetben egy másikhoz van rendelve egy adott feladat tekintetében. Ezek a rendszerek jellegükből adódóan felülről lefelé épülnek ki, és teljesen lefedik a teret. A kapcsolatok jellegére, a függés erősségére jelentős hatással van az adott ország közigazgatási rendszerének milyensége, centralizált vagy decentralizált jellege, egyáltalán, az önkormányzatiság elvének érvényre jutása. Hogy egy példával illusztráljuk: a rendszerváltozás előtti Magyarországon avertikális kapcsolatok jelentősége sokkal nagyobb volt, mint napjainkban, hiszen maga a tanácsrendszer jóval centralizáltabb volt, mint a szubszidiaritást érvényre juttató, 2012-ig meglehetősenszéleskörűtelepülésiautonómiátbiztosítóönkormányzatiság. Számos települést vontak össze közös tanács alatt, ami voltaképpen atársközségeknek a tanácsi székhely alá való rendelését jelentette a gyakorlatban. A járási rendszer kialakítása 2013-tól ismét a központosítás fele tett lépésként értelmezhető, még akkor is, ha a társközségek közösen működtetnek hivatalt, hiszen ezt rendszerint alegnagyobb, legerősebb településen, az ottani apparátus hasznosításával teszik. A hierarchikus kapcsolatokat szintén létrehozni képes funkcionális elemek alulról szerveződnek, a földrajzi térben lejátszódó spontán folyamatok eredményeként. Többnyire piaci jellegűek: olyanok tartoznak ide, mint a vásárlás, fogyasztás bármely formája, de az oktatás is, annak felső szintje mindenképpen, de liberalizált rendszerekben (ahol aszabadiskolaválasztás az alapvető gyakorlat) akár az alsó- és középfok is. Másik oldalról afunkcionális jellegű hierarchikus kapcsolatok fő formálói a munka- és a lakhely térbeli szétválásában gykereznek: a munkába járás által kirajzolt ingázási körzetek ennek a szétválásnak a következményei. A vertikális jellegű, alá-fölérendeltséget kifejező kapcsolatokat leíró és általánosító elmélet szülőatyja, Walter Christaller egyike alegnagyobb hatású társadalomföldrajzi kutatóknak. 1933-ban megjelent műve a „Die zentralen Orte in Sddeutschland” (vagyis: A kzponti helyek Dél-Németországban) foglalta magában a kzponti helyek elméleténekkifejtését.Ennek lényege, hogy a települések közötti kapcsolatok alá- és fölérendeltségi viszonyokat hoznak létre, amelyek rendszere hierarchiát alkot. A teleplések egy részének önmagán túlmutató jelentősége van (ez az ún. jelentőségtbblet), amely révén nem csak saját, hanem a környező települések (avonzáskzet)népességét is ellátja különböző szolgáltatásokkal, javakkal. Ezeket hívják Christaller után mindmáig kzponti helyeknek. A központi helyek hierarchiaszintekbe szerveződnek,annakmegfelelően, hogy mekkora a jelentőségtöbblet, milyen széles a kzpont által nyjtott szolgáltatások kre (ezt időnként funkció-összletnek nevezik, kissé zavarba ejtő módon), mennyire ritka az adott településen elérhető szolgáltatás, valamint, hogy mekkora a vonzáskrzet mérete, lakosságszáma.Ezek a hierarchiaszintek többé-kevésbé jól elkülöníthetők, nem utolsósorban azért, mert sokukhoz egyben közigazgatási funkció, szint is tartozik. Aszintek és a kapcsolatok vizsgálatát Christaller akkoriban atelefonellátottság alapján végezte el. Azt feltételezte, hogy e korszerű innováció jelenléte és elterjedtsége fémjelzi egy-egy település fontosságát, a hálózatban betöltött szerepét. Leghíresebb eredménye – legalábbis a publikum ezt jegyezte meg leginkább– az ún. hatszges-rendszer. Véleményeszerint, bizonyosfeltételekmegléteesetén(többekközöttnagyrészthomogéntermészetföldrajziteretésszervesen,hosszúidőalattkifejlődötttelepüléshálózatot vélelmezett) a központi helyek konfigurációja hatszöges rendszert eredményez, azaz egy magasabb rendű központot mindig hat alacsonyabb rendű vesz körül. Ezek a hatszögek így elvileg a teret tökéletesen lefedő rendszertalkotnának. 111. A kzponti helyek elméletének hatszges modellje a piaci rendszer szerinti szerveződésben A tér szerveződése Christaller szerint három elv mentén mehet végbe. Az ún. Marktsystem (piaci rendszer, nagyjából megegyezik afentiekben tárgyalt funkcionális kapcsolati típussal) a K-3 jelet kapta, mert minden alacsonyabbszintűközponthárom magasabb szintűhöz vonzódik,azoktól–idealizált helyzetben– egyenlő távolságra elhelyezkedve, amely biztosítja a legnagyobb szabadságot a szolgáltatások kiválasztásában, vagyis a verseny maximalizálását. Ebben az esetben az alacsonyabb szintű központok a hatszögek csúcsain helyezkednek el. Akzlekedési elv („Verkehrsprinzip”)akülönböző szintű központok közötti közlekedési kapcsolatokat optimalizálja, amelyben a hatszögek oldalfelezői pontjain elhelyezkedő alsóbb szintű központok egy magasabb szintűhöz vonzódnak (K-4 rendszer). Az igazgatási elv („Verwaltungsprinzip”) szerint a vonzott települések a hatszögön belül, és nem annak határain helyezkednek el, így a magasabb szintű központhoz való megfeleltetésük egyértelmű (ld. fentebb a formális kapcsolatokról írtakat). Ennek megfelelően így közigazgatási egységek hozhatók létre: a hat vonzott település és a központ alapján ez a K-7 rendszer. Az elmélet egyébként meglepően nagy karriert futott be: alapvetően meghatározta a teleplésfldrajzi gondolkodást (elsősorban az 1960-as évektől), bekerült a közgazdaságtan, sőt a vállalati gazdaságtan által alkalmazott telephelyelméletek közé, és igen széleskörűen alkalmazták a különböző területrendezési próbálkozások alkalmával. Sőt, olyan esetekben is bevetették, amikor teljesen a nulláról indulva lehetett településhálózatot tervezni: így próbáltak tudományos alapokat adni aholland Noord-Oostpolder és Flevoland tengertől elhódított új szárazföldi településrendszerének. A vonzáskörzetek és a településrendszer modellezésében más kutatók is alkottak maradandót. Aszintén német származásúAugust Lsch az egyesült államokbeli Indianapolis és Toledo gazdasági ellátókörzeteit vizsgálta, szintén hatszöges szerkezetet tárt fel. Fontos megfigyelése, hogy a hatszögeken belül sem egyenletes a központok eloszlása, hanem hat-hat sűrűbb és gyérebb sáv mutatható ki, egymással váltakozva. James E. Vance az amerikai településhálózat konfigurációjának sajátosságait dinamikus szemléletben, akolonizáció folyamatában értelmezte (merkantil modell). Amai településhálózat magjait agyarmatosítók és ameghódított területek közötti kereskedelem rakta le, amely a kialakuló belső termelés, illetve kereskedelem, majd az azt szolgáló tengelyek mentén és abból kifejlődve differenciálódott. John Friedmann 1966-ban publikált centrum-periféria modelljében (ld. korábban) a gazdasági fejlődés egyes szintjeihez rendeli a településhálózat fejlődésének egyes stációit, jellegzetes konfigurációit. Felix Auerbach 1913-ban fektette le a rang-nagyság szabály alapjait(ún. „rank size rule”, gyakran, főleg az angolszász szakirodalomban Zipf-szabályként is emlegetik, aki továbbfejlesztette Auerbach sejtését, matematikailag igazolta, hogy a városok eloszlása egyfajta valószínűségi változót, az ún. Pareto-eloszlást követ). Ennek lényege, hogy egy városhálózat rangsorában az r-edik település lélekszáma megegyezik a főváros lélekszámának 1/r-ed részével. Vagyis, ha a legnagyobb város lélekszáma 1 millió fő, akkor a másodiké ennek az ½-e, vagyis félmillió, a következőé mintegy 330 ezer, és így tovább. Mint alegtöbb hasonló modell, ez is igen elegáns, papíron legalábbis. Megalkotói is feltételezték, hogy csak szerves történelmi fejlődésen átment településhálózat felel meg a modellnek, de valójában ez sem mindig –a legszembetűnőbb általában a főváros és a második legnagyobb város mérete közötti lépcső. Az Egyesült Királyság esetében mintegy hétszeres, Franciaországnál, ha Párizsnál az agglomerációval is számolunk, mintegy tízszeres akülönbség, ugyanakkor aszervesnek nehezen nevezhető fejlődésű Németország esetében majdnem tökéletesen stimmelnek az arányok a Berlin, Hamburg, München vezető hármasra. 112. A városi terek szerkezetének fejlődési szakaszai Friedmann szerint (Forrás: Heineberg 2007 nyomán szerk. Pirisi G.) 113. A rang-nagyság szabály elméleti grbéje és két gyakorlati példája (Forrás: szerk. Pirisi G.) 3.5.2. A horizontális kapcsolatok Az utóbbi időkben aföldrajz és atöbbi tértudomány is egyre fokozottabb figyelmet fordít a települések horizontális kapcsolataira is, vagyis olyan relációkra, amelyekre nem jellemző az alá- és fölérendeltség, amelyben nem beszélhetünk központról és vonzott településről. Ezek a kapcsolatok elméletileg két nagy csoportba sorolhatók: kompetitív és komplementer jellegű viszonyokba. Az első esetben a teleplések egymással folytatott versenyéről van szó. A gondolat, hogy nem csak avállalkozások, hanem aterületi egységek és a települések is konkurálnak egymással, a regionális gazdaságtan egyik vezérfonala, és a hazai területi kutatásokban is egyre nagyobb súllyal szerepel (többek között Enyedi György, Lengyel Imre, Nemes Nagy József munkáiban találkozhatunk ennek a kérdésnek különböző aspektusaival). Miértversenyeznek egymással atelepülések –elsősorban, de nem kizárólag avárosok? Természetesen, a szűkös erőforrásokért.Ami ebben az esetben sok mindent jelent: verseny folyik alakelyek között –ennek legélesebb példáit agyorsan fejlődő agglomerációkban látjuk –, kiélezett a küzdelem abefektetők kegyeiért, hiszen külső forrásokat hoznak be és munkaalkalmakat teremtenek. Látványosan tetten érhető a folyamat aturisztikai piacon –amikor nyaralási célpontot választunk, tulajdonképpen magunkban ahelyeket versenyeztetjük –, és kevésbé látványosan, de versengés zajlik a fejlesztési források elnyeréséért is – talán itt a legkevésbé tisztán láthatók az eszközök. Fontos látnunk azt is, hogy asikeresség értelmezése meglehetősen viszonylagos: hiába sikeres egy város mondjuk aturisztikai piacon vagy a befektetők körében, ha ennek ára a polarizált társadalom és szegregált térstruktúra. A sikeresség hajszolása sokszor olyan, szélsőségesen befektetésbarát környezet kialakításához vezet, amelyben például az adók csökkentésével igyekeznek avárosok előnyöket elérni –ez azonban lényegében elkerülhetetlenül együtt jár a közszolgáltatások színvonalának leépítésével, amely az alacsonyabb státuszú népességet sújtja elsősorban. Vagyis, a sikeresség vizsgálatakor érdemes szemünk előtt tartani a kérdést, hogy milyen léptékben, kinek a sikereiről beszélünk. Ahol verseny van, ott vannak nyertesek és vesztesek is. A városverseny fogalma mellett érdemes megemlítenünk a sikeresség fogalmát, amelyet ugyancsak sokan sokféleképpen határoznak meg, nem utolsósorban azért, mert asikerkritériumok tértől és időtől nem függetlenek. Ezek egyre inkább posztmodern jelleget öltenek, Enyedi Gyrgy szerint példáula sikeres város (többek között): képes a gazdasági szerkezet változtatására, tudás alapú termelés és kiemelkedő innovációs képesség jellemzi, a döntések születésének helye, magas szintű környezetet biztosít, továbbá kiterjedt külkapcsolatihálóvalrendelkezik.Napjainkbanegyébkéntegyreinkábba „puha” tényezőket hangsúlyozzák a sikeresség okai között. Egy városnak ma már nem elég megfelelő infrastruktúrát, befektetési területeket, jól képzett munkaerőt kínálnia abefektetések és asiker reményében. Olyan aspektusok értékelődtek fel, mint az általános imázs, az építészeti arculat (amelybe beletartoznak a gondosan ápolt örökség mellett az innovatív, modern megközelítések, jellegadó új elemek is), a zöldterületek, környezet, a város fenntarthatósága, kulturális kínálata– mindazok, amelyek kellően vonzó lakóhellyé is teszik a települést. 114. Sem felhőkarcolók, sem látványos hivalkodás, a híres szökőkúton kívül említésre mélt épletek sincsenek: Genf szerény klseje ellenére is egyike a legsikeresebb globális városoknak (Forrás: Pirisi G. felvétele) Richard Florida kapcsolódóelméletébena kreatív osztály (másként:városi kreatívok, inkább csoportról, mintsem osztályról van szó) jelenlétét és súlyát látja a sikeresség feltételeként. Az általa ideálisnak talált város szervezőerejea három T: technológia, tolerancia és tehetség (technology, tolerance and talent) –a mindezzel rendelkezők olvasatában a világra nyitott, multikulturális, sokszínű települések. Olyan adottságok az általa is fontosnak ítéltek, amelyek már továbbvezetnek a komplementer jellegű kapcsolatok világába. A városok közötti együttműködés és hálózatosodás (főlegannakfelértékelődése) jellegzetesen posztmodern (posztindusztriális) jelenség. Voltak persze példák korábban is: hogy mást ne említsünk, a Hanza városok szövetsége például a12. század közepén jött létre és nagyjából 500 éven keresztül működött, bár az utolsó három város (Lübeck, Hamburg, Bréma) együttműködésének formálisan csak a Harmadik Birodalom megszületése vetettvéget.Ez aszimbolikus példaarra isfelhívja afigyelmet,hogya központosított államok kevés teret engedtek a hasonló alulról jövő kezdeményezéseknek, napjainkban azonban a decentralizáció, illetve a regionalizáció folyamatai kedveznek a hálózatosodásnak. A települések együttműködése különböző formákat ölthet. Van, amikor egyszerűentereti munkamegosztásról van szó: két közeli, méretében hasonló nagyságrendű település funkcionális értelemben –valamelyest –specializáldik,így kölcsönösen rászorulnak egymásra, bizonyos értelemben egyetlen rendszert alkotnak. Tulajdonképpen ez történik az urbanizáció által létrehozott agglomerációkban és konurbációkban is. 115. A Randstadt egy részlete: az oly sűrűn beépített területen változatos tájhasznosí tást láthatunk lak-, ipari, kereskedelmi, rekreácis és kzlekedési funkcikkal (Amszterdam, Hollandia) (Forrás: Trcsányi A. felvétele) Előbbiekben akapcsolat természetesen csak részben horizontális, hiszen ott a központi település súlya igen nagy atöbbiéhez képest. De a funkciómegosztás itt is létezik (a központi funkciók –lakófunkciók), sőt, még az agglomerációs települések között is kimutatható. A konurbációkban, ahol több, hasonló nagyságrendű központ kapcsolódik össze, ez még inkább kimutatható. A hollandiai Randstadton – amely hétmilliót is meghaladó lélekszámávalEurópalegnagyobbkonurbácija, vagyis többközpontú, decentralizált várostérsége – belül például Amszterdam a kiemelkedő idegenforgalmi központ, amely Hágával osztozik a kormányzati funkciókon is, míg Rotterdam a legfontosabb közlekedési és gazdasági központ, de hasonló mutatható ki az ötmilliós Ruhr-vidék főbb városai között is. Az agglomerációk és akonurbációk közös problémája, hogy afunkcionális egység (ld. még korábban Beluszky Pál településdefinícióját) ritkán alkot egy igazgatási egységet. Ez persze számos hétköznapi problémát szül, amelyet az érintett települések önkéntes szerveződések, vagy felülről létrehozott egyeztetési mechanizmusok révén igyekeznek kezelni, hogy közösen lehessen szervezni például az – elővárosi – tömegközlekedést, szolgáltatásokat, illetve, összehangolják a tervezési feladatokat. Ez már átvezet a horizontális együttműködések másik,formális típusaira. Atelepülésekegyüttműködésekülönbözőjellegeketölthet,amelyekeltérő intenzitásúak és formalizáltságúak lehetnek. Ebbe a körbe tartoznak a magyar önkormányzatok –de nem csak hazánkban jellemző ez a megoldás – önkéntes, illetve részben kötelező társulásai: valamely konkrét feladat közös megoldásra való szövetkezés, amely az intézmények fenntartásától a tervezésen át a közös projektfejlesztésekig terjedhet, és lehet állandó, vagy ad-hoc jellegű, akár egyetlen projektre szervezett. Ennél állandóbbak a különböző városszetségek. Heinz Heineberg példáulNémetország területén 28 városszövetséget számolt össze 2005-ben, megkülönböztetve a stratégiai és a normatív típusokat (illetve a funkcionálist is, de azt mi magunk külön, néhány bekezdéssel fentebb tárgyaltuk). Ezeknek a szövetségeknek általában valamely földrajzi alapja van, közös fekvés, közös hagyományok,funkcionáliskapcsolatok:Regensburg,Straubing,Deggendorf, Passau és Linz között például a Duna képezi a kohéziós erőt. A céljuk bizonyos értelemben, bármilyen változatos formában fogalmazzák is meg, és bármennyire árnyalják is különböző rész-célkitűzések révén, végső soron közös: az együttműködésben, kooperációkban fakadó előnyöket igyekeznekkiaknázni. Hasonló cél vezérli a klasztereket is: a különbség az, hogy itt, bár települések is arésztvevők között lehetnek, ahangsúly inkább agazdasági szereplőkön van. Sorolhatnánk még a példákat a viszonylag laza, vagy egyetlen célra szerveződött együttműködéseket a települések között, például turisztikai termékkínálat fejlesztését, tematikus utak létrehozását, vagy akár a testvérteleplési kapcsolatok egyre inkább világot átszövő hálózatát. Szó szerint az egész világot átszabja napjainkban egy folyamat: a településhálózat hagyományos, nemzeti keretek között értelmezett, hierarchizált rendszere egyre inkább átadja magát egy globalizált, bonyolult mátrixnak. Ebben a rendszerben is megtaláljuk a hierarchia szinteket, amelynek csúcsán aglobális városok állnak. Bárhogy is nevezzük őket (Peter Hall vagy John Friedmann világvárosai, Saskia Sassen globális városai), nagyjából hasonló városkörről van szó, amelynek csúcsán nagyjából 5-6 város áll: New York, Los Angeles, London, Párizs, Tokió, Sanghaj –esetleg még Szingapúr és Chicago –akövetkező szinten tucatnyi, és aharmadikon is csak két számjeggyel leírható városokat találunk. 116. Világvárosok és kapcsolataik (Forrás: Friedmann 1995 nyomán szerk.: Pirisi G.) A közös pont, hogy ezek a városok koncentrálják a globális gazdaság és politika irányítási funkciinak tbbségét, a korábban emlegetett dntéshozatali helyeket, a pénzvilág központjait, a meghatározó tőzsdéket – voltaképpen ezek a „fontos” helyek. Kapcsolatukat, hierarchiájukat hasonló módon próbálják vizsgálni, mint annak idején Christaller a dél-német városokét, csak éppen ma a telefonhívások helyét az internet-kapcsolatok, vagy a re-pülőjáratok és a forgalom intenzitása vették át. Hogy egy másik korábbi gondolatkörreisutaljunk:ezek azok a teleplések, amelyek a városverseny abszolt nyertesei – legalábbis jelen pillanatban. 117. Ahány index, annyi sorrend: az A. T. Kearney tanácsadcég Global Cities Index listája (2017) például Londont teszi az abszolút első helyre 3.6. AZ URBANIZÁCIÓS FOLYAMAT, AVAGY A TELEPÜLÉSHÁLÓZAT DINAMIKUS ASPEKTUSA Az urbanizáci a településföldrajz egyik leggyakrabban használt kifejezése, amelynek precíz meghatározását nem is annyira könnyű megadni. Maga a szó a latin „urbs”, azaz város tőre épül, magyarra hagyományosan kettős értelemmel, városodásként és városiasodásként fordítjuk. Ez a nyelvi lelemény azonban csak a sajátunk, a nyugati nyelvek nem tesznek ilyen különbséget, helyénvaló hogy egységes meghatározást adjunk. A különbségtétel ott a kifejezés folyamatot, illetve állapotot jelentő árnyalata között lehetséges. Előbbi értelemben az urbanizáció a városi jelleg erősödése a településhálózat egészében, sőt, magában a társadalomban. Utóbbi, állapotot jelentő változatában (urbanizáltság, az urbanizáció szintje) ennek a folyamatnak egy pillanatnyi eredményét jelenti. A kettős fordítás közül a városodás jelenti ennek a folyamatnak a mennyiségi aspektusát: azt a jelenséget, hogy egyre több ember él avárosokban (el szoktuk mondani, hogy ez egyaránt történhet természetes szaporodás, bevándorlás, vagy a falusi népesség „in situ” városivá válása révén: utóbbi azt jelenti, hogy adminisztratív eszközökkel várossá nyilvánítanak településeket). 118. A világ nagyvárosai, valamint az egyes országok urbanizácis rátája (Forrás: Az UN World Urbanization Prospects Report 2014 ábrája, a szerzők által módosítva) Ennek a pillanatnyi értékét az urbanizácis ráta fejezi ki – százalékban, amely a városlakók arányát mutatja a teljes népességen belül (az összehasonlítást nyilván nehezítik afejezet elején tárgyalt definíciós problémák). A globális mutató néhány éve haladta meg először az 50%-ot, azonban a skála meglehetősen széles: a nyilvánvalóan 100%-os értékkel bíró Szingapúrt és hasonló városállamokat leszámítva is bőven vannak már 90%-os rátát is meghaladó országok (Belgium, Egyesült Királyság, Új-Zéland, Ausztrália, Argentína, Izrael, Izland). A fejlettországok többsége (azEgyesült Államokat és Oroszországot is beleértve) 70% feletti értékekkel bír (Magyarország is ezen ahatáron van), míg Kína 45, India pedig alig 30% körül jár. A fejlődő országok között pedig szép számmal találni 20% alatti értékkel rendelkezőket is (Nepál, Etiópia, Pápua Új-Guinea stb.) A másik jelentés, a városiasodás, a minőségi aspektusra vonatkozik.Vagyis arra utal, hogy a folyamatban nem csupán a városlakók száma nő, hanem a városias jelleg is terjed.Hogy ez pontosan mit jelent? Nagyon nehéz meghatározni, már csak azért is, mert van olyan vélemény, miszerint az urbanizáció során akorábbi központi funkciók (mint például egy patika, vagy akár egy iskola) lefelé vándorolnak a településhierarchiában, egyre kisebb helyeken is előfordulnak, és ezáltal elvesztik városképző erejüket. Más megközelítésben éppen ez avárosiasodás lényege: egyre differenciáltabb szolgáltatások válnak elérhetővé a településhálózat egyre nagyobb részén. Másrészt, a városiasodás nem csak a csatornahálózatról, a burkolt utakról vagy a városias beépítésről, hanem életformáról és szemléletről is szól. A fogyasztási, rekreációs szokások, tárgyi és anyagi kultúra terjedése erőteljesen hierarchikus:a centrum városaitóla vidékiperifériákfalvaiig hoszszú a lejtő, de a mozgás iránya egyértelmű: szokások, szellemiek, kulturális innovációk terén mindig a városok voltak az irányadók, és ezeket követte megkésve a falusi települések köre– ez lenne a lényege a városiasodásnak, amely, ezt fontos hangsúlyozni, a településhálózat egészét érintő folyamat. 3.6.1. Az urbanizációs folyamat jellege Az urbanizáció megítélésekor a legfontosabb kérdések talán úgy fogalmazhatóak meg, hogy egyirányú, vagy ciklikus jellegű folyamattal állunk-e szemben? Egyáltalán, univerzális, és többé-kevésbé uni-lineáris folyamat-e, vagy több, egymással párhuzamos urbanizációs fejlődési pálya létezik? Annak idején a szocialista urbanizáció létezésével kapcsolatos viták során merült fel a multilinearitás gondolata. Az alapvetően „akadémikus” vita kapcsán annyit találunk fontosnak megjegyezni, hogy amíg az ipari forradalom előtt a városok, az urbanizáció, maga a városi kultúra is igen jelen-tős regionális változatosságot mutatott, a modernitás uniformizáló hatása ezeket a különbségeket inkább változatossággá szelídítette. Visszatérve az eredeti kérdéshez: folyamatos és feltartóztathatatlan jelenség-e,vagy van-evisszaút egyvidékiesebbtelepüléshálózathoz?Hazánkban a telepésfldrajz hagyományosan ciklikus jelenségként tekint az urbanizácira, amelynek vannak olyan szakaszai, amelyek a koncentráció csökkenésével járnak együtt. Ez az elmélet a holland Klaasen és van den Berg,valamint amagyar Enyedi Gyrgy nevéhez kapcsolódik(illetve, voltaképpen ez két különböző, de főbb vonalaiban párhuzamos elmélet, mindkettő az 1980-as években született). Lényege, hogy a városnvekedés szakaszait időnként felváltják a város-zsugorodás időszakai, amely a városi népesség számának, és a terleti koncentrácimértékének cskkenésével jár egyt.Az eltérő jellegű szakaszok nem feltétlen természetes folyamatok eredményei, azokat érdekek és döntések is vezérlik, alakítják, esetleg a terület-, gazdaság- vagy éppen társadalompolitikai céloknak megfelelően alakítottak. Éppen ezek miatt az urbanizáció bár globális jelenség, megfigyelhetőek regionális változatai, amelyek egy-egy nagyobb térségre vetítve mutatnak (csak) közös jellemvonásokat. A fenti elméletek elegáns keretbe foglalják amodern kori városfejlődés legfontosabb jelenségeit, és dominánsan a mai napig is helytállóak (részleteiben lásd később). Szintén az urbanizáció ciklikus, bár inkább hullámszerű, és időben csökkenő amplitúdójú megközelítésével találkozhatunk Herman Geyer-nél, aki az egyes szakaszokon belül különböző irányú és intenzitású migrációs folyamatokat azonosít anagy-, közepes és kisvárosok esetében. Modelljének végeredménye egy komplex módon összekapcsolódott, differenciált elemekből álló városrendszer. Másik –és a szerzők által is helyesnek vélt –megkzelítés szerint az urbanizáci tbbé-kevésbé folyamatos mindaddig, amíg az általános társadalmi-gazdasági fejlődést valamely – kataklizmaszerű – esemény meg nem zavarja. Ez a tétel persze csak globálisan igaz: regionális jelleggel előfordulhatnak hanyatló időszakok, akár térben és időben igen kiterjedtek is, amikor a városirendszerek alapját képezőtársadalmiberendezkedésmeginog,vagy a gazdasági értelemben létalapjuk szűnik meg, vagy kerül lejtőre. 119. Az urbanizácis folyamat egy lehetséges értelmezése (Forrás: szerk. Pirisi G.) Ugyanakkor a többé-kevésbé folyamatos urbanizációban kijelölhetők eltérő intenzitású szakaszok. Ezeket egyébként történeti visszatekintésben is megtalálhatjuk, de igazán jelentősnek azt az időszakot tarthatjuk, amely elhozta atársadalmak gyökeres átalakulását és adöntően rurális jellegű közösségeinket felbomlasztva az urbanitást tette domináns életmóddá. Az ipari forradalommalinduló modern urbanizációs ciklust avéleményünk szerint leghelyesebb az átmenet-modellek közé besorolni. Ezek Rostow-nak a növekedés szakaszairól szólóelméletét tükrözik,egyhirtelenmegnövekedő intenzitású középső szakasszal egy alacsonyabb és egy magasabb szinten stabilizálódó állapot között. 120. Geyer modelljének ciklusai az egymást csillapodva követő migrációs hullámokkal, illetve a migráció jellemző irányai az egyes szakaszokban a különböző méretkategóriájvárosok kzt (Forrás: Geyer, H. 1996) 121. Az urbanizáci, mint átmenet a rurálisbl az urbánus társadalom felé (Forrás: szerk.: Pirisi G.) Az urbanizációs átmenet egy alacsony szintű és lassan gyarapodó urbanizációs rátáról indul, majd egy viharos, városrobbanásnak méltán nevezett növekedési időszak konszolidációja után magas ráta és alacsony növekedés mellett stabilizálódik. A folyamat szorosan összekapcsolódik a demográfiai átmenettel: az urbanizációs ráta növekedése és a termékenység, ezáltal atermészetesszaporodáscsökkenéselényegébenegymásinverzeikéntírhatók le. Mindeközben végbemegy egy migrációs átmenet is: avidékről a városba özönlés csillapodik, és előtérbe kerülnek a várostól a vidék felé mutató, illetve leginkább a különböző városok közötti migrációs mintázatok. Ebben a történeti távlatban az urbanizációban a változó intenzitású növekedés a legfontosabb. Természetesen a cikluselméletekben az egyes szakaszoknak nevet adó jelenségek (szub-, dez- és reurbanizáció) megjelennek, de nem jelentenek szakaszt. A szuburbanizáció végső soron csak a városok térbeli kiterjedését eredményezi, a dezurbanizáció pedig sosem vált tömeges, domináns jelenséggé. Sokkal helyesebb, ha ezekben afolyamatokban nem látunk mást, mint a városi társadalmak tértermelési folyamataiban lejátszódó sajátos átrendeződések okozta pulzálást. 3.6.2. A premodern urbanizáció Azurbanizációteljestörténetihorizontjánakáttekintésérenincsmódunk ebbenajegyzetben,hiszena városok voltaképpen egyidősek magával a történelemmel –tulajdonképpen a történelem is a városokkal együtt születik meg. A kezdetek valahová Kr. e. 8000 tájára vezetnek minket, olyan korai városok maradványaihoz, mint amilyen Jerikó Palesztinában, vagy Çatal Hyk Anatóliában. Az okokról rengeteg vita van minda mai napig,a lehetséges tényezők között szerepelnek anyagi (védelem, kereskedelem) és nem anyagi (a város, mint szakrális hely) jellegűek is. Az biztos, hogy kialakulásuk arra a helyre és időre tehető, amely létrehozta a gazdaság nagy ágainak szétválását, és ezzel együtt a társadalmi és a területi munkamegosztást is, amelyet a városok létrejöttében előfeltételként kell kezelnünk. 122. Teotihuacan a prekokolumbiánus Amerika egyik legnagyobb és legépebben megmaradt, ezáltal turisták által leginkább látogatott városa a mai Mexikvárostl északkeletre (Forrás: Trcsányi A. felvétele) Az ókori városfejlődés több nagyrégiót, és azon belül számos, egymással összefüggő magterületet érintett. Az ori keleten, nagyjából a Kr.e. 4. évezred végétől kezdődően ilyen centrum volt Mezopotámia, Egyiptom, valamint Fnícia, és a városi világ folyamatosan kiterjedt a korabeli Perzsa Birodalom és Anatlia területeire. Keleten az indiai szubkontinens korai urbanizációs centruma az Indus vgyében terült el, Kínában az első városok már szintén aKr.e. 4. évezredben megjelennek, és az európai értelemben vett ókor végére a város, mint jelenség elterjed Kelet-Ázsia valamennyi jelentős népesség-koncentrációjában. Ha ez nem volna elég bizonyíték arra, hogy aváros kultúráktól független, általános emberi jelenség, akkor említsük meg, hogy a prekolumbiánus Kép- és Dél-Amerika népei (maják, toltékok, aztékok, inkák) szintén városi jellegű településekre alapozott civilizációkat hoztak létre, annak ellenére, hogy anyagi kultúrájuk műszaki színvonala mindvégig igen alacsony maradt. Úgy tűnik, hogy a népesség bizonyos koncentrációja, egyadottnépsűrűségiszinttörvényszerűen vezet az urbanizációs folyamat beindulásához. Az ókori urbanizáció aránylag későn érte el Eurpát. A Fldkzi-tenger medencéjében aKr.e. 1. évezredben föníciai hajósok alapítottak telepeket, majd aszintén elsősorban apartvidékeket belakó görögség építette fel a magapoliszait. A Mediterráneumot a Rmai Birodalom foglalta először egységes politikai keretbe, és vitte el a Kr. e. 1. századtól kezdve a várost, mint innovációt, annak római módra magas műszaki tartalmával együtt a kontinens belső területeire: Galliába, aRajnától nyugatra fekvő Germániába, Britanniába,Pannóniába.A birodalom válsága a 3-5. században várostalanodást okozott. A római városokat alkotó mindkét tényező megszűnt: az állam szétesésével és a pénzgazdálkodás hanyatlásával az anyagi alap, a népvándorlások viharaiban pedig a népességkoncentráció szűnt meg. Ez atörténelem úgyszólván egyetlen jelentős dezurbanizációja: feljegyzések vannak arról, ahogy az elszegényedő városokból menekülő előkelők egyre inkább erődített jelleget öltő vidéki villáikba húzódnak. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy egyfelől nem magyarázható tisztán belső, strukturális okokkal, másfelől nemhogy a korabeli városi világ egészét, de még csak abirodalomnak is inkább csak anyugati felét érintette. Ott viszont arómai városok romba dőltek, sok esetben konkrétan aromok közepén bontakozott ki egy sokkal szerényebb középkori kezdet: Splitben Diocletianus császár palotájába húzódtak be a népvándorlás túlélői, Lucca-ban egy amfiteátrumot erődítenek meg és laktak be –amely évszázadok óta aváros főtereként (Piazza dell’Anfiteatro) szolgál. 123. A város innovácija a Rmai Birodalom révén jutott el a kontinentális Eurpa nagy részére. A Porta Nigra Trierben ma is ott áll, ahová római tervezői megálmodták: a főutca keleti végén (Trier, Németország) (Forrás: Pirisi G. felvétele) A gazdasági alapok nagyjából 600 év múlva, a 10-11. században jutottak el odáig, hogy a teljes, lokális önellátást felváltó szerény többletet termelő mezőgazdaság igényelte a rendszeres csere fórumait. Az alapvetően helyi piacközpontként funkcionáló kzépkori városok ettől kezdve szinte gombamód szaporodtak, és szerény méretű, de igen sűrű hálózattal szőtték át a keresztényEurópát.300évvelkésőbb márhatározott urbanizációscentrumok alakultak ki Flandriában és Észak-Itáliában, és néhány valódi, több tízezer főt tömörítő nagyváros: Párizs, Velence, Milánó, Nápoly vagy akár Gent és Bruges. A középkori városok jogi privilégiumokkal, önkormányzatisággal és öntudatos polgársággal rendelkeztek, bennük kell látnunk a modern európai eszmék, a demokrácia és a liberalizmus előfutárait, csíráját. Ugyanakkor közművek nélküli, zsúfolt és igen egészségtelen helyek voltak, amelyeket rendszeresen éhínség, háborúk és járványok is pusztítottak, amik ellen csak néha védték meg őket falaik. Lakóik többnyire kéz-művesek és kereskedők, de csak néhány tett szert olyan befolyásra és jelentőségre, hogy a távolsági kereskedelem mértékadó központjává váljon. Többségük megmaradt annak, aminek a középkori magyar mezővárosokat is ismerjük: kis lélekszámú, vidékies helynek, amelynek fő funkciója a heti rendszerességgel megtartott piac volt. 124. Európa szerte számos város őrzi szinte háborítatlanul középkori örökségét, amely ma jelentős turisztikai attrakció. A bajorországi Rothenburg ob der Taubern-ben rengeteg amerikai, japán és kínai turista is megfordul (Bayern, Németország) (Forrás: Pirisi G. felvétele) A középkor végén, az újkor elején (16-18. század) ezek a városi keretek alig változnak, csak kiterjednek, méretükben és lélekszámukban is gyarapodnak, építészeti arculatukban megújulnak. Az európai típusú urbanizáció ebben az időszakban meghódítja az amerikai ikerkontinens mindkét felét, sőt, szórványosan behatol Ázsiába is. Alapjellegében azonban nem tér el attól, ami hosszú és egyenletes fejlődés után már a középkorban kialakul: nagyelemszámú,dekoncentráltvároshálózat,aholalegnagyobbtelepülések is ritkán lépik át a 100 ezer fős határt. 3.6.3. A modern és posztmodern urbanizáció A modern urbanizáció az ipari forradalom nevű komplex, számos gazdasági és társadalmi elemet tartalmazó folyamat részeként vette kezdetét. A korábban említett cikluselméletek szerint különböző, egymástól a népesség koncentrációs és dekoncentrációs folyamatai révén elkülöníthető szakaszokra oszthatjuk. Az első szakasz, a városrobbanás (urbanizáció– kissé zavarba ejtő módon, amely így egyszerre jelöli az egész folyamatot és az első szakaszát is), amelyet másképpen abszolt koncentrácinak is nevezünk, és a városok népességszámának gyors növekedésével jár együtt. Úgy is értelmezhetjük,hogyez a városfejlődés „take off” szakasza: előtte évszázadokon át viszonylag kiegyensúlyozott és lassú növekedés vált itt át meredek emelkedésbe, majd a szakasz lezárultával megint csillapodik az ütem. 125. Az ipari forradalom időszaka mindenhol tömeges igényt támasztott olcsó lakások iránt a gyorsan gyarapodlétszámmunkásság számára. Néhány ilyen laknegyed ma is közel eredeti állapotában látható, mint például a Księży Młyn Łódz városában (Forrás: Pirisi G. felvétele) A kiváltó okok sokfélék, és erősen összefonódnak egymással. Ez az időszak hozza anépességrobbanást, és amely eredetileg elsősorban afalusi térségekben alakít ki jelentős népességtöbbletet. A városrobbanást ennek a népességnek a városokba znlése idézi elő, amelyben „push”, vagyis taszító, és „pull”, vagyis vonzó faktorok egyaránt szerepet játszottak. A felduzzadt vidéki népesség szembe került azzal, hogy a földterületek végesek, ráadásul a birtokok koncentrációja a folyamatban élen járó Angliában jelentősenmegnőtt.Mennikellett:kétiránykínálkozott,egyfelőlazÚjvilágtágas térségei (ekkor még az ottani vidékek, és nem a városok), másfelől az új városok, ahol a megszülető ipar munkahelyeket, és nagyon szerény megélhetést teremtett. Ezek avárosok nem feltétlenül azok, amelyek korábban is jelentősek voltak: újak nőttek ki gyakran a semmiből, és régiek rekedtek megafejlődésben.A koncentráciegyébként nemcsak az urbanizáci ráta gyors nvekedésében lt testet, hanem a városhálzat átalakulásában is: a sok hasonló méretű, diszperz rendszer helyett néhány nagy központ kiemelkedése zajlik. Róma óta először lépik át európai városok az egymilliós határt, ami akor műszaki és közegészségügyi viszonyai között igen nehezen kezelhető problémákat vetett fel. Az ipari forradalom nyomán született városokat nevezi Lewis Mumford híres könyvében (A város a történelemben) a paleotechnika poklainak – ennél találóbb jellemzést mi sem adhatnánk. 126. Az ipari forradalom korának emlékei ma is fontos részei lehetnek a városok rkségének. A Carlsberg-srgyár kzponti éplete Koppenhágában (balra) és egy néhai gyapjfon-zem Lipcsében (jobbra) (Forrás: Pirisi G. felvételei) Ha az ehhez tartozó teret és időt vizsgáljuk, az elég tág határok között mozog, mint az ipari forradalom maga is. Szülőhazája az ekkoriban Nagy-Britanniává vál Anglia,ahol bizonyos előjelei már a17. században megjelennek, de igazi kibontakozása a18. századra tehető, és lendülete nagyjából a 19. század utolsó harmadáig tart. A kontinentális Európában inkább a 19. században jelenik meg, Közép-Európába csak ennek a századnak a második felében jut el, és az Egyesült Államok is ezen második hullám része. Hazánkban tulajdonképpen két szakaszra bomlik: az első a dualizmus alatt indul, de ez elsősorban csak Budapest és néhány ipari centrum látványos átalakítását hozza magával. Amásodik szakasz pedig aszocialista iparosításhoz kapcsolódik, éppúgy, mint a keleti blokk más országaiban. Napjainkban ebben a szakaszban jár Kína és Ázsia számos országa (beleértve Indiát), de a városrobbanás leglátványosabb terepe Afrika, ahol sok esetben valódi ipari forradalom nélkül került sor a népesség városokba özönlésére, hihetetlen méretűvé duzzasztva ezen városok gazdasági, urbanisztikai és szociálisproblémáit. 127. Városrobbanás napjainkban: legalább évi 2%-os dinamikát mutató országok az urbanizácis ráta tekintetében, 2008 (Forrás: UN Habitat alapján szerk.: Pirisi G.) A modern urbanizáció második szakaszát szuburbanizácinak nevezik. Etimológiailagasuburbia kifejezés valamikor a Róma városfalain kívül, a környező lankákon megtelepedett előkelőkre utalt. A folyamatnak, amelyet relatív dekoncentrácinak is neveznek, alapját a lakhelyi szuburbanizáciképezi, vagyis az a folyamat, amelynek során a népesség a teleplés kzpon ti fekvésű lakónegyedeiből a perem- és elővárosok, illetve a város környékén fekvő, vagy ennek nyomán létrejövő településekre költözik. Ezzel a városi népesség koncentrációja valamelyest csökken. A szuburbanizáció kiváltja a végső értékelés szerint a központban meglévő lakáskínálat elégtelensége. Ez egyfajta „korán jövők hátránya”: ha egyszer egy lakónegyed létrejön, nagy értékű, hosszú amortizációs idejű ingatlanokkal, akkor az alapvető tulajdonságai már nem nagyon változtathatók. Még pontosabban, a városperemekenamegváltozottkeresletnekmegfelelőlakókörnyezetlényegesen olcsóbban biztosíthatóvá vált. A szuburbanizáció feltételei között két dolgot ki kell emelnünk. Az egyik a modern értelemben vett kzéposztály megszletése és kiteljesedése, mind létszámát, mind anyagi erejét tekintve. A felső osztályok, arisztokrácia, mindig is dédelgette magában a város peremén való, vagy a városon kívüli élet ideáját (némileg erőltetetten Schönbrunnt Bécs, Versailles-t Párizs, Postdamot Berlin, Windsort pedig London uralkodói szuburbiájának is tekinthetjük). De csak a középosztály megerősödésével vált a jelenség tömegessé, amikor milliók engedhették meg maguknak a saját családi ház luxusát. 128. A szuburbanizácisajátos megjelenése Kelet-Eurpában: példa a megkésett és torz formára, ahol a klasszikus kzéposztály gyengesége teret enged ilyen megoldásoknak is (Aranyosgyéres, Kolozs megye, Románia) (Forrás: Pirisi G. felvétele) Amásik tényező akzlekedés:csak ahatékony, gyors, és rugalmas közlekedés teszi lehetővé az olyan életformát, amivel a szuburbiába költözés jár együtt. Ez ugyanis egy sajátos migráci: csak a lakóhely változik, de rendszerint minden más funkció marad a régi helyén: nem csak a munkahely, hanem a szolgáltatások igénybevételének a helye is a város marad. Iskola, egészségügy, vásárlás, szórakozás: mindezeknek folyamatosan és rugalmasan elérhetőnek kell lenniük. Ezért a szuburbanizáció a kötöttpályás elővárosi közlekedéssel együtt jelent meg, de az egyéni motorizáció, a gépkocsik tömeges elterjedése révén válik domináns jelenséggé a nyugati városok fejlődésében. A jelenség elsőként az Egyesült Királyságban ütötte fel afejét a 20. századelején,aholvárostervezésialapjaitSir Ebenezer Howard 1898-as „Garden Cities of Tomorrow” (A jövő kertvárosai) című munkájában vetette fel, felvázolva egy a nagyváros határain kívül fekvő, de azzal funkcionális kapcsolatban álló, magas minőségű lakókörnyezetet nyújtó, önálló kisváros, illetve egy ezekből összefonódó rendszer terveit. Európában a második világháború után tudatosan is igyekeztek a zsúfolt városközpontok gondjain enyhíteni a lakófunkciók széttelepítésével (általában, az eredeti koncepciónak megfelelően, tömegközlekedésre alapozott kapcsolatokkal, amely mind a mai napig jellemzi a modern európai nagyvárosok körüli rendszereket). 129. Amerikai stílus szuburbia magyar léptékekben: Keszü „újtelepe” Pécstől délnyugatra (Forrás: Trcsányi A. felvétele) Az Egyeslt Államokban a háborutáni nagy gazdasági konjunktra teremtette meg az igazi, kzéposztálybeli amerikai álmot, saját, terebélyes házzal, kis előkerttel és hatalmas autóval. Kelet-Közép-Európábanaszuburbanizáció hulláma később köszöntött be, hazánkban az áramlás iránya a rendszerváltáskor fordult markánsan a városkörnyéki települések felé, bár Budapest körül a szuburbanizációhoz kapcsolódó jelenségek már a 20. század elején megjelentek. A század második felében a fővárosi agglomeráció már százezres nagyságrendűvé duzzadt: részben a normálistól eltérően nem belülről kifelé épülve, vagyis avárosi népesség kiköltözése, hanem kívül-ről befelé, a városba igyekvő, de ott lakóhelyet nem találó vidéki népességnek a „város kapui előtt” való letelepedése révén. A lakóhelyi szuburbanizáció azonban végső soron ennek a folyamatnak csak az első lépése. A kiáramló népesség keresletet támaszt szolgáltatások iránt: mindenekelőtt közlekedésiek iránt. Ha egyszer kiépülnek ajó elérhetőséget biztosító pályák (gyorsforgalmi utak sugárirányban elővárosi vasutak,autópálya-gyűrűk),ezekvonzani fogják a különböző szolgáltatásokat. Először a magas helyigényűeket (logisztikai bázisok, raktáráruházak, autókereskedések), de egyre inkább azokat is, amelyek már az elővárosi népességre is támaszkodnak. Nem csak a kereskedelemre kell gondolni egyébként, a szuburbán településeken általában a humán szolgáltatások gyors bővülésével állunk szemben (iskolák, óvodák, bölcsődék, orvosi ellátás stb.). Ezzel együtt a munkahelyek dekoncentrácija is megindul: irodaházak települnek aperemekre, és akorábban monofunkciós alvóvárosok átalakulásával megjelennek egyfajta másodlagos centrumok az agglomerációban, amelyek már valódi, minden igényt kielégítő városok, igaz, szoros kapcsolatban aközponti településsel. A típus (peremváros, ld. korábban) igen jellegzetes hazai képviselője Budaörs. A szuburbanizáció azonban bizonyos értelemben igen csalóka dolog. Dekoncentrációnaktűnik,ugyanakkorvoltaképpen csak annyi trténik, hogy az összességében továbbra is gyarapodó népességű városok növekedésének súlypontja áthelyeződik a peremek felé. Ugyan a koncentráció intenzitása csökken, de mérete, kiterjedése tovább nő. Igazán túlburjánzott formájában Amerikában találkozhatunk vele, hatalmas, kiterjedt, monofunkciós lakónegyedeket hozott létre. 130. Vissza a természetbe! – Legyen az akár a legelő, vagy a víz közelsége. Minimalista építészeti megoldások, egyedi tértermelés a holland szuburbanizáciban, Groningen térségében (Forrás: Trcsányi A. felvétele) Mindenesetre avárostervezők jelenleg inkább káros jelenségnek tartják: fenntarthatatlanná teszi a települést, folyamatos konfliktusokat okoz a központi és a környező települések között igazgatási és gazdasági értelemben. A végeredmény az urban sprawl, vagyis a város „szétfolyásának” jelensége, egy a területet pazarlóan használó, rengeteg erőforrást a közlekedésre fordító, ökológiailag kirívóan fenntarthatatlan település. A harmadik szakaszt dezurbanizácinak hívjuk, ahol a dez- fosztóképző a várostalanodásra utal, miképpen a másik elnevezés, az abszolt dekoncentráciis. Vagyis, ez egy olyan szakasz, amelyben a városi népességnek nem csak a koncentrácija, hanem az abszolt értelemben vett száma is cskken, amelyben a népesség a városi térségektől a vidéki térségek felé mozog. Ennek az oka egyfelől egy értékrendi változás, ahol a környezethez, illetve magához ahelyhez kötődő, mással nem pótolható értékek (olyan egyszerűek, mint a jó levegő, saját –valódi, és nem csak gyep és tuja kombinációjából álló –kert, nyugalom, stresszmentes élet lehetősége, közvetlen kapcsolatok lehetőségei a lakókörnyezetben) előtérbe kerülése. Másik oldalon pedig a lehetőség, amit a munkavállalás fogalmának bizonyos átalakulása teremtett: számos olyan munkakör született az elmúlt évtizedben, ahol a mindennapos személyes jelenlét nem szükséglet. 131. Dezurbanizáciholland mdra: ezen a kis (Nyugati-) Fríz szigeten az egykori halászok és hajósok házait ma jobbára tehetős, nagyvárosi gyökerű családok birtokolják (Schiermonnikoog, Hollandia) (Forrás: Pirisi G. felvétele) A valódi dezurbanizációnak ugyanis –a szerzők megítélése szerint –feltétele, hogy lazuljanak a kiköltözőt a városi agglomerációhoz kapcsoló funkcionális szálak. Bármennyire is vidéki település, eldugott falu is aválasztott lakóhely, ha onnan 10 perc alatt elérhető az autópálya, és újabb 30 perc alatt a nagyváros (kb. 70 km-t tettünk meg közben), és a család minden hétköznap meg is teszi ezt az utat oda-vissza, az csak aszuburbanizációnak egy térben kiterjedt változata. Érdemben nem különbözik attól, mintha valaki ezt a bruttó egy órát akár egy elővárosi vasút és egy villamos kombinációjában ülve teljesítené – kisebb távolságról bejárva. Talán a fentiekből is kitalálható:a dezurbanizáci nem tmeges jelenség, és vélhetően belátható időn belül nem is válik azzá. A távmunka egyelőre a kiváltságos kevesek osztályrésze, és a közlekedéssel együtt járó költségek is magasak (még ha a megélhetés egyéb költségei, beleértve az ingatlanárakat, szerényebbek is). Az a fajta dezurbanizáció, amelyben a kiköltözés egyben amunkahely dekoncentrációját is jelenti (vagyis az új lakóhelyen történő munkavállalást), praktikusan nem létezik, sőt, úgy tűnik, hogy miként a globális városoknál utaltunk is rá, a nagy népesség-tömörülések gazdasági fölénye, versenyelőnye tovább nő. Így aztán a dezurbanizácimegmarad egyfajta alternatívának, jellemzően a jó anyagi helyzetű, magasabb státuszrétegek azon csoportjai számára, akik értékválasztásukban a vidéki életforma előnyeit preferálják. Ebben az értelemben tehát nem beszélhetnk –jelenleg még semmiképpen, de vélhetően ajövőben sem – dezurbanizácis szakaszrl abban az értelemben, hogy nem válik uralkodjelenséggé:tulajdonképpenjelenleg a sokkal intenzívebb szub- és részben a később tárgyalandó reurbanizációval párhuzamosan zajlik. A városi agglomerációk népessége általában nem csökken. Ha mégis, az részben sokkal inkább a nyugati világra egyre inkább jellemző természetes fogyás, sem mint vándorlási veszteség következménye. Természetesen, vannak olyan városi tömörülések, (de közepes, és kisebb városok is) amelyekre valóban az abszolút dekoncentráció a jellemző. A lakosság elvándorol, de nem elsősorban vidékre, hanem egy másik városi térségbe, amelynek oka jellemzően az, hogy az adott település elvesztette alkalmazkodóképességét, nem volt képes a szerkezetváltásra, a gazdasági és funkcionális megújulásra. Akár az első, akár amásodik ok domináns, ez azsugorod, vagy hanyatl városok (shrinking cities) jelensége,amelya nyugati világ sajátos problémája, szembena fejlődő országok többségét jelenleg sújtó akut városrobbanással. 132. Dicső múlt, visszafogott jelen, zsugorodó kisváros: Körmöcbánya és Selmecbánya napjainkban mintegy 8000, illetve 10 000 fős lélekszáma lényegében (újra) megegyezik a kora jkori értékkel (Szlovákia) (Forrás: Trcsányi A. felvételei) A dezurbanizácielméletileg egy olyan viszonylag homogén fldrajzi teret hoz na, vagy hoz majd létre, ahol a városi és a vidéki terek alig különböztethetők meg. Ez egy városiasodó vidék, és egy vidékiesedő város, vagyis Zwischenstadt (kztes város), ahogy Thomas Sieverts 1997-ben megfogalmazta. Ezt az állapotot akár az „urban sprawl”jelenség végső kiteljesedésének is tekinthetjük, amelyben aváros, aszuburbanizáció kiterjed aföldrajzi tér szinte teljes egészére. Ez aNyugat-Európa sűrűn lakott és magas szinten városiasodott országaiban és régióiban leírt jelenség –értelmezésünk szerint –sokkal inkább a városi központok térszervező erejének kiteljesedését, végső soron pedig a lokális és regionális terek összezsugorodását jelzi, semmint a város korábban várt feloldódását a vidékben. Anegyedik szakasz még az előbbinél is bizonytalanabb.Amodell megalkotásának pillanatában ez még teljes mértékig a jövőről való spekuláció terepe volt. Az eredeti, holland modellben ezt a szakaszt reurbanizácinak nevezik, míg Enyedi az informatika urbanizációjáról, majd később a globalizált világ urbanizácijárl beszél. Mindegyik megfogalmazásban közös, hogya ciklus egy j koncentráci folyamat kezdetével zárik. Amásodik megközelítésbenezekújközpontok:agazdaságiszerkezet-(paradigma-?) váltás nyomán a telephelyi tényezők átértékelődnek, ennek megfelelően éppúgy új központok emelkednek fel, mint annak idején az ipari forradalom korszakában. A végeredmény egy maitól eltérő konfigurációjú településhálózat. A reurbanizáció koncepciója ellenben elsősorban azon alapul, hogy a belvárosok kiürülésének megállítása az 1970-es évektől kezdve az európai várostervezés, várospolitika egyik kiemelt céljává vált. Ennek megfelelően részben piaci, részben közösségi alapon finanszírozott programok indultak annak érdekében, hogy revitalizálják a belső lakónegyedeket és a belvárosokat. Ez nagyon sokrétű feladat: újra vonzó lakóhelyet kell teremteni, lakásokkal, zöldterületekkel, megfelelő közlekedési rendszerekkel, életképes közösségekkel, a befektetők számára attraktív irodákkal. Mindeközben általában örökségvédelmi kérdések is felmerülnek, és általában véve, rengeteg olyan, amelyet nehéz tisztán piaci alapon kezelni. Tulajdonképpen barnamezős rehabilitációról van szó: olyan területeket kell újból élettel megtölteni, amelyek elvesztették korábbi funkcióikat, és kihasználatlanul, illetve alacsony intenzitással hasznosítva tengődnek. Ha mindez sikerül, akkor friss, fiatalos korösszetételű népesség áramlik be (főleg yuppie-k, ld. korábban), tulajdonképpen az egykori elővárosi kiköltözők felnőtt és önálló életet kezdő gyermekei. A belvárosok népessége újból növekszik, sőt, a város és környékének vándorlási egyenlege akár újra megisfordulhat.Ezutóbbiazonban nembiztos,így tiszta reurbanizáci szakaszrl éppgy nem lehet beszélni, mint dezurbanizácirl. Értelmezésünk szerint jelenleg a nyugati világban mindhárom jelenség (szub- dez- és reurbanizáci) egyszerre van jelen, amelynekösszegzett vektora városról városra különböző lehet. Mit mondhatunk összegezésképpen az urbanizációról? A fentiekben áttekintettük a cikluselméletek egyes szakaszainak jellemzőit, illetve azok kritikáit. Végső soron úgy véljük, hogy az egyes szakaszok megléte nem zárja ki a folyamat egységességéről vallott nézeteinket. Vagyis a teljes telepléshálzatra nézve az urbanizácinem ciklusos, hanem a fldrajzi tér városias jellegét megszakítás nélkül növelő folyamat. Életciklusa az egyes városoknak van, amelyek valban képesek átmenni a robbanás, szétterés, hanyatlás és feloldódás, megszűnés szakaszain. Ez a ciklus azonban általában igen hosszú periódusú: a középkorban virágzó városok tucatjai ma álmos, vidéki helyek, megrekedt kisvárosok, egykori nyüzsgő ipari központok ma félig-meddig elhagyatottak, és vannak valóban kiürült városok a csernobili zónában fekvő Pripjatytól avadnyugat szellemvárosain át adzsungelben megbújó, valamikori maja központokig. Más városok azonban időről időre képesek megújulni, és így valóban öröknek tűnnek, nem csak Róma (az Örök Város), vagy Athén (közel 3000 éve tölt be városi funkciókat) vagy Alexandria, hanem sok kisebb település is. Jerikó, ahonnan a történet elindult, számtalanszorelpusztult,de mindigújratelepült, mertkorszakról korszakra voltak olyan tényezők azon a helyen, amelyek várossá tehettek egytelepülést. 4. FOGALOMGYŰJTEMÉNY 4.1. A NÉPESSÉGFÖLDRAJZZAL KAPCSOLATOS LEGFONTOSABB FOGALMAK, DEFINÍCIÓK  Aktív és inaktív népesség (economically active andinactive population): egy adott terület népességét gazdasági aktivitásuk, a munkaerőpiacon betöltött szerepük alapján két nagy csoportba sorolhatjuk. Gazdaságilag aktívaknak nevezzük azokat a személyeket, akik a munkaerőpiacon jelen vannak, potenciálisan gazdasági tevékenységet folytatnak. Aszerint, hogy a vizsgált időszakban ténylegesen végeznek-e gazdasági tevékenységet, foglalkoztatottakra és munkanélküliekre különíthetőekel. Gazdaságilag inaktívak azok a személyek, akik korukból vagy egyéb speciális élethelyzetükből kifolyólag gazdasági tevékenységet nem folytatnak. Az inaktív személyeket ugyancsak két csoportra oszthatjuk: rendszeres jövedelemmel rendelkező, munkát nem végző inaktív keresőkre (pl. nyugdíjasok, GYES-en, GYED-en lévő személyek), illetve rendszeres jövedelemmel nem rendelkező és munkát nem végző eltartottakra (pl. háztartásbeliek, gyermekek, nappali tagozatos hallgatók).  Csecsemőhalálozás (infant mortality): az élveszületést követő, egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett halálozás (KSH). Arányszáma megmutatja az 1000 élveszületőre jutó, egy éven aluli elhunytak számát (ezrelékben fejezzük ki). A mutató az országok közötti gazdasági fejlettségi különbségeket is tükrözi. Pl. világátlag: 35‰, Szomália: 96 ‰, Magyarország: 5 ‰, Japán 2‰ (2016).  Cirkuláció (circular migration): rendszeres időközönként történő helyváltoztatás, leginkább munkavégzés vagy tanulás céljából. Az egyén vagy csoport olyan ideiglenes térbeli helyváltoztatást végez, amely során ismétlődően visszatér a kibocsátó területre. Acirkuláció típusa lehet nemzetközi vagy belföldi. Utóbbi esetén, mikor a cirkuláció a lakó- és munkahely között megy végbe, ingázásról beszélhetünk.  Demográfiai átmenet modellje (demographic transition model): egy adott terület népességének születési és halálozási arányszámait (illetve akét érték különbözeteként megállapított természetes szaporodást vagy fogyást) tanulmányozva öt jellegzetes szakaszt különíthetünk el. A modell lényege, hogy egy terület népességének születési és halálozási arányszámai minden esetben amagastól az alacsony értékek felé tolódnak el, tehát valamennyi terület népessége törvényszerűen keresztülmegy a megállapított 4+1 szakaszon, amelyek az alábbiakkal jellemezhetőek. Minden szakaszhoz egy jellegzetes korfa típus tartozik (lásd: vonatkozó szócikk). Az első szakaszban, mindkét érték magas, a természetes szaporodás értéke alacsony (pl. napjainkban: elzárt természeti népeknél). A második szakaszban kinyílik a demográfiai oll, bekvetkezik a népességrobbanás (pl. Fekete-Afrika országai), majd a harmadik szakaszban a halálozások száma is cskkenni kezd (ide sorolhatak a népességrobbanáson tljutott országok: Brazília, Mexik, India). A negyedik szakaszban ismét alacsony a természetes szaporodás (pl. Nyugat-Eurpa országai), amely az utolsciklusban természetes fogyásba megy át (pl. Oroszország, Bulgária).  Elöregedő társadalom (ageing society): olyan aránytalan korösszetételű társadalom, amelyet alacsony termékenységi ráta és természetes szaporodás (vagy akár természetes fogyás) jellemez és a 65 év feletti korcsoport száma meghaladja a 15 év alattiakét. Az elöregedő társadalmak a demográfiai átmenet 5. szakaszában találhatóak, korfájuk jellegzetes, urna alakú, esetükben nőtöbblet figyelhető meg. Ezek a társadalmak sajátos és komoly gazdasági-társadalmi kihívásokkal néznek szembe (pl. terhelt szociális és egészségügyi rendszer, aktív korúak száma alacsony). Ide sorolhatóak: Európa egyes országai: Magyarország, Bulgária, Románia, Oroszország, illetve Ázsiában: Japán.  Eltartottsági ráta (dependencyratio):a három nagy korcsoport közül a gyermek- és időskorú népességet összeadva a 15-64 éves népesség százalékában kifejezve megkaphatjuk, hogy az adott társadalmon belül mekkora az eltartottak aránya.  Öregedési index (ageingindex):a 15 éves és annál fiatalabb népességre jutó idősek (60 évesek és annál idősebbek) arányát mutatja.  Emigráció/Immigráció (emigration/immigration): a vándorlás egyik lehetséges tipizálása annak iránya szerint, amely alapján emigrációt, azazelvándorlást,illetveimmigrációtvagyisbetelepüléstkülönböztethetünk meg.  Etnicitás – avagy etnikai identitás (ethnicity): az ember identitásának az aszegmense, amelyben nyelvi-kulturális alapon határozza meg magát egy közösség (többfajta lehetséges szóhasználatban etnikum, nemzet, nemzetiség) tagjaként.  Feminitás (Femininity)/Maszkulinitás (masculinity):A két nem egymáshozviszonyítottarányátanépességenbelülkülönbözőviszonyszámokkal fejezhetjük ki.  Maszkulinitási index: megmutatja, hogy 1000 lakosra hány férfi jut egy adott területen (P /P *1000). férfi népesség  Nemi részarány: az 1000 férfira jutó nők számát fejezi ki (P /P *1000) nő férfi  Fiatalkorúak/aktív korúak/időskorúak: a népességet életkor alapján három nagy korcsoportra bonthatjuk. A 0-14 éves korúak alkotják agyermeknépességet, 15-64 éves korúak az aktív vagy produktív népességet, a 65 éves vagy annál idősebb korcsoport pedig az időskorú népességet.  Halálozási arányszám (death rate): az 1000 lakosra jutó elhalálozottak száma egy év alatt. A mutató a teljes népességre vonatkoztatják (nyers mutató), figyelmen kívül hagyva annak korösszetételét. Világátlag: 7,8‰, Magyarország: 12,8‰, Katar: 1,5‰ (2015).  Kohorsz (cohort):azonszemélyekcsoportja(nemzedéke),akikvalamilyen demográfiai eseményt egyszerre éltek át. A kifejezést leggyakrabban az egy évben születettekre (egy korcsoport) alkalmazzák.  Korfa (population pyramid): olyan diagram, mely a népességet korcsoportok és nemek szerint lebontva ábrázolja. A korfa „y” tengelyén a korcsoportok felfelé haladva növekvő sorrendben helyezkednek el, míg az „x” tengelyen a nemek találhatóak (bal oldalon a férfiak, jobb oldalon anők). Attól függően, hogy egy adott terület népessége ademográfiai átmenet (lásd: vonatkozó szócikk) mely szakaszán megy keresztül, a korfa különböző típusos alakot vehet fel (pl. piramis, harang, méhkas, urna).  Népességrobbanás (populationboom):egyterületnépességénekhirtelen, rövid időintervallum alatt bekövetkező erőteljes számbeli gyarapodása, amikor a születési arányszám értéke magas (akár 40-50‰), és messzetúlhaladjaahalálozásiarányszámértékét.Ademográfiaiátmenet (lásd: vonatkozó szócikk) második szakaszát jellemzi, a demográfiai olló ebben az állapotban kinyílik.  Népsűrűség/Fiziológiai népsűrűség (population density): megmutatjaegy adott területegységre(pl. település, megye,ország, kontinens) jutó lakosok számát (össznépesség-összterület). Mértékegysége: fő/ km2. Egy terület tényleges népsűrűségi viszonyait jobban tükrözi a fiziológiai népsűrűség, amely esetében a ténylegesen lakott (beépített) és gazdaságilag hasznosított (művelés alá vont) területeket osztjuk el a népességszámmal.  Propagatív kor (childbearingage):propagatív korúnak nevezzük a 15 és 50 életév közötti női népességet, akik szülőképes korban vannak. A termékenységi mutatók közül alegfontosabb ateljes vagy általános termékenységi arányszám, amely nem a teljes népességre vonatkoztatva vizsgálja az élveszületések számát, hanem a propagatív korú női népességgel osztja el azt.  Születési arányszám (birthrate): az1000lakosrajutószületésekszáma egy év alatt. A mutatót a teljes népességre vonatkoztatják (nyers arányszám), figyelmen kívül hagyva annak korösszetételét. Világátlag: 18,5‰, Magyarország: 9,15‰ (2016).  Születéskor várható élettartam (life expectancy): megmutatja, hogy az újszülött az adott év halálozási viszonyai mellett átlagosan hány évre számíthat. Aszületéskor várható élettartam anők esetében általában magasabb. Világátlag: nők: 67, férfiak: 71. Magyarországon: nők: 79,8 férfiak: 72,2 év (2016).  Termékenységi ráta (fertility rate): a szülőképes korú (16-50 korú) női népességre viszonyított érték, amely megmutatja, hogy hány gyereket szül átlagosan egy nő az adott társadalomban.  Természetes népmozgalom/vándormozgalom (population change /migration): Egy terület népességszámának változása a születések és halálozások különbözeteként írható le, ezt hívjuk természetes népmozgalomnak. Amennyiben a természetes népmozgalom mellett a ki- és bevándorlások egyenlegét is figyelembe vesszük, azaz, hogy az adott terület népessége végez-e térbeli mozgást, már vándormozgalomról beszélünk.  Természetes szaporodás/fogyás (natural increase/decrease): a születési és halálozási arányszám különbözete. Természetes szaporodás: a születésiarányszámnagyobbahalálozásiarányszámnál.Természetes fogyás: a születési arányszám kisebb a halálozási arányszámnál.  Túlnépesedés (overpopulation): egy adott területen anépesség olyan erősen koncentrálódik, hogy arendelkezésre álló és adott társadalmi-gazdasági fejlettség mellett kiaknázható erőforrások szűkössége miatt veszélyeztetettazalapvetőemberiszükségletekkielégítése(pl.élelmiszertermelés). Anépesség létszáma meghaladja aterület eltartóképességét (A Föld eltartóképességén azt a –pontosan nem meghatározható –populációt értjük, amely hosszú távon képes megélni ott anélkül, hogy az adott terület visszafordíthatatlanul károsodna.)  Vándorlási egyenleg (net migration): egyadottterület odavándorlóinak és kivándorlóinak különbözete –rendszerint 1000 lakosra számítva. Pozitív (vándorlási nyereség) és negatív (veszteség) értéket is felvehet. 4.2. A TELEPÜLÉSFÖLDRAJZZAL KAPCSOLATOS LEGFONTOSABB FOGALMAK, DEFINÍCIÓK  Agglomeráció: településegyüttes, amelynek morfológiai (összeolvadás) és funkcionális (munkamegosztás) dimenziói is vannak. Jellem-zően a város és az ahhoz számos funkcionális hálózattal kapcsolódó, döntően a szuburbanizáció hatására kialakuló települések együttese. Rendszerint különböző méretű és funkcionális besorolású települések alkotják, de van példa a városok közötti agglomerálódásra is (konurbáció). Lehet egy- vagy többközpontú, fejlettebb formáiban nem csak a lakó- és amunkahelyi funkció válik ketté, hanem atelepülések között a munkamegosztás elmélyül. Pl.: budapesti, londoni, párizsi, mint egy- és Minneapolis/St. Paul, Dallas/Fort Worth, Ludwigshafen/Mannheim, minttöbbközpontúagglomerációk.  Állandó település: olyan település, melynek lakossága állandóan jelen van aföldrajzi tér jól körülírható területén. E település mindennapjait kevéssé befolyásolják a téli vagy nyári időszakok vagy egyéb tevékenységek. A Föld településeinek döntő többsége állandó település.  Aprófalu: olyan, elterjedt besorolás szerint az 500 fős lakosságot meg nem haladó település, ahol a népesség csekély száma és az ebből adódó funkcióhiányok veszélyeztetik a megmaradást. A fentiekből is következőendöntőennegatívdemográfiaifolyamatokjellemzik,szerepköreia lakófunkcióra korlátozódnak, így a zsugorodásnak, pusztulásnak intenzíven kitett településkategória.  Átmeneti település: kevesebb (de nem 1-2, hanem több) házból álló, kisméretű zárttelepülésmaggal rendelkezőtelepüléstípus, amely nem rendelkezik alapfunkcióval (sem). A típus különbözőségét amagányos vagy csoportos településektől az adja, hogy bár kellő lakosságszámmal (10-50 fő) és elkülöníthető településközponttal bír, a lakófunkción kívül más települési alapfunkció nem jelenik meg. Pl.: majorok, tanyabokrok, szeres települések, bányászkolóniák stb.  Átmeneti zóna (zone in transition): vagyis nem csak átmeneti, hanem átalakulóban lévő zóna, amelyre jellemző a státusz- és imázsvesztés mind lakó-, mind munkahelyi funkcióinak leépülése következtében. Az átmeneti zóna a belső lakó- és külső munkahelyövek területein jöhet létre, de általában nem teljesen fedi le azokat.  Barnamező: alulhasznosított, vagy hasznosítatlan, egykor valamilyen intenzív, jellemzően nem lakófunkciót betöltő és kész infrastruktúrával rendelkező terület. Újbóli használatba vételükhöz általában rehabilitációra van szükség. Hagyományosan ipari (gyárak, bányák), katonai (laktanyák) és közlekedési (vasutak, kikötői létesítmények, repülőterek) típusokba sorolták, de az utóbbi időben már szociális (kórházak) vagy kereskedelmi (elhagyott üzletközpontok) típusai is egyre gyakoriabbak.  Belső lakóöv: a városfejlődés során a city köré épülő/települő lakóterületek összessége alkotja a belső, vagy hagyományos lakóövet.  CBD/City (belső munkahelyöv): a városok belső, első sorban üzleti és szolgáltató funkciókat tömörítő zónája, magja, amelyre jellemző amagas beépítettség és a magas bérleti díjak. Egyszerűbben: a belváros.  Csoportos település: több épületből álló, változatosabb települési funkciókat sűrítő típus, általában zárt, világosan elhatárolható településmag jellemzi. A szórványoktól az is megkülönbözteti, hogy a lakó- és munkahelyi funkción túl legalább néhány alapfunkcióval (bolt, kocsma, kultúrház stb.) is rendelkezik Pl.: atelepülések többsége, falvak és városok.  Dezurbanizáció: „várostalanodás”, a város népességkoncentrációja csökken, a városi népesség a városi térségekből a rurális terek irányába költözik.  Dzsentrifikáció: tágabban értelmezve a(bel)város(rész) funkcionális megújulása, amely kapcsán felértékelődik a terület. Szűkebben véve alapja a városrehabilitáció során kialakított, új, belvárosi lakóingatlanok kínálata, amelyeket jellemzően jómódú, fiatal, értelmiségi lakosság (yuppie) foglal el. A dzsentrifikáció egy folyamat, mely során az alacsony nívójú városrész átalakul magas presztízsű lakóövvé.  Edge city: a kiterjedt városi agglomerációkban olyan félig-önálló új, viszonylagjólkörülírhatóurbánuszónákemelkednekki,amelyekmindegyike már saját belvárossal rendelkezik, illetve jelentős gazdasági funkciókkal, sokszor több be-, mint kiingázóval jellemezhető. Pl.: Budaörs.  Falu: állandó és csoportos település, többnyire határozott zárt településmaggalrendelkezik.Funkcionálisértelembentradicionálisanőstermelésre specializálódott, amely jellegzetessége azonban részben háttérbe szorul a posztindusztriális korban. Avárostól a kisebb méret, a központi funkciók csekélyebb száma, változatossága és hatóköre, valamint életmódbeli különbségek mentén lehet elhatárolni. Aszórványtelepüléstől a zárt településmag és bizonyos nem lakófunkciók, alapszolgáltatások megléte különíti el.  Funkcionális településtípusok: atelepülést aföldrajzi tér rendszerében betöltött jellegzetes szerepkörök alapján különítik el. Pl.: hídváros, vásárváros, üdülőtelepülés, iparváros, egyetemváros stb.  Gettó: elsősorban valamilyen nemzetiség, etnikai csoport elkülönülő, viszonylag (társadalmi értelemben) zárt lakóövezete. Az Egyesült Államokban tipikusan az első generációs bevándorlók letelepedésének öve. Általában alacsony presztízsű, de ezen belül fizikai állapota és lakóinak életminősége tág határok között mozog. Ilyenek az amerikai „chinatown” típusú városrészek, ilyenek (voltak) az olasz negyedek, napjaink német nagyvárosainak török utcái. Budapesten sok szempontból gettósodás jeleit mutatják a VIII. kerület bizonyos részei.  Globális város: olyan város, amelynek jelentős szerepe van a világgazdaságban, illetve a globalizációban. Jellemzői többek között, hogy jelentős banki-üzleti központ (vezető tőzsdék székhelye), és/vagy egy-egy vezető ágazat kiemelkedő központja, globális politikai központ, a nemzetközi légiforgalom csomópontja stb. Gazdaságát a magas státuszú munkahelyek és az ún. HQ-funkciók dominálják, vagyis itt találjuk számos globális vállalat központját. Nem feltétlenül fővárosok és nem szükségszerűen nagyvárosok. Legszűkebb köreikbe szokás sorolni New York, Tokió, Los Angeles, London, Párizs, Sanghaj városait, vagy olyan, nem fővárosi központokat, mint például Zürich, Frankfurt vagy Milánó.  Helyi és helyzeti energiák: olyan, atelepülés környezetéből, természeti adottságaiból (helyi) és településhálózatban betöltött szerepéből (helyzeti)származóelőnyökéskészségek,melyekelősegítettékatelepülések kialakulását, fejlődését, növekedését. Helyi energia lehet egy település számára például az egyenlítői lejtőkitettség (mezőgazdaság számára kedvező), ásványkincsek, nyersanyagok jelenléte. Helyzeti energiáralehetpéldaatelepülésközlekedésföldrajzihelyzete,amellyel intenzíven kapcsolódhat be a területi munkamegosztásba. Más szavakkal: a helyi energiák önmagukban, a helyzetiek más településekkel való viszonyokbanértelmezhetők.  Hinterland: hátország, vagy külső munkahelyöv is lehet, a városi agglomerációtkörülölelő,jellemzőenmezőgazdaságiterülethasználatúövezet, terület. Tágabb értelemben egy város vonzáskörzetére is szokták használni.  Ideiglenes település: olyantelepülés,melynekbenépesültségeés/vagy fizikai helye is függ egy külső eseménytől, gazdasági tevékenységtől, lakossága nem állandó, hanem csak időszakosan van jelen. Pl.: nomád népesség táborai, kutatóállomások, esetenként üdülőtelepek.  Ingázók zónája: a városi agglomeráció szuburbán településeit, elővárosait jelenti, amelynek lakosai napi ingázással érik el a többnyire magas presztízsű munkahelyeiket, jellemzően a CBD-ben.  Jogi értelemben vett város: olyan település, amelynek városi jogállása van. Avárosi jogállást rendszerint felsőbb hatalom adományozza. A városi cím jellemzően történelmi hagyományokra épül, és a középkori városi jogban gyökerezik. Szabályozása országonként különböző lehet.  Kertváros: jellegzetes, családiházas beépítési típus, amely a 20. század eleji Angliából indul hódító útjára, avidéki élet bizonyos elemeit (zöldterület) ígéri városi-városperemi környezetben. A falusias beépítésnél sűrűbb, aházakhoz azzal ellentétben nem tartozik gazdasági funkció. A szuburbiák jellemző beépítési típusa, de előfordul a városon belül, egy-egy jól elkülöníthető övezetben is. Ilyen például Budapesten aWekerle-telep vagy Pécsett a régi Kertváros, de kertvárosias beépítésű például Érd vagy a szuburbán települések területének jelentős része is.  Központi hely: a települések egy részének önmagán túlmutató jelentősége van (ez az ún. jelentőségtöbblet), amely révén nem csak saját, hanem a környező települések (a vonzáskörzet) népességét is ellátja különböző szolgáltatásokkal, javakkal.  Külső lakóöv: magasabb minőségű lakóövezet jól karban tartott apartman- és családi házakkal, amelyek jellemzően a középosztály lakóhelyéül szolgálnak. Magyarországon és Kelet-Európában ide sorolhatók a városperemiösszefüggőnagypanelesbeépítésűzónák,vagyisalakótelepek is.  Külső munkahely öv: a városok fejlődése során jellemzően az ipari forradalmak, vagy ipari fejlődés időszakában létrejövő ipari zóna, amely körülöleli a belső lakóterületeket.  Lakótelep: egységes terv alapján, szervezett formában, általában típustervek alapján megvalósuló lakásépítési forma, rendszerint közös telkeken elhelyezkedőtöbbszinteslakóépületekkel.Tartozékaialakóépületek kiszolgálásához szükséges utak, gépjárműtároló helyek, az épületekben lakók ellátását biztosító intézmények, zöldterületek és egyébközterületek.  Magányos település: egy-két épületből álló településtípus, melyben zárt településmag nincs, illetve atelepülés nem rendelkezik alapfunkciókkal. Az ember lakóhelye és munkatevékenysége általában ugyanazon a helyen történik. Pl.: farm, bakterház, gátőrház, világítótorony stb.  Megalopolisz: olyan várostömörülés, amelyben önmagukban is több milliós agglomerációk nőnek össze, köztük a választóvonalat csupán közigazgatási határaik jelentik. Pl. Chipitts, Boswash, Ruhrgebiet, Randstadt, Japán partvidék városai (Tokió-Osaka-Kyoto)  Megaváros: a 10 millió főnél nagyobb népességgel rendelkező városok. Pl.: Mexikóváros, Tokió, Manila, Lagos, Párizs.  Morfológiai településtípusok: a települések csoportosítása a beépített terület alaktani jellemzői, illetve az utcahálózat vizsgálata alapján történik meg, ezért alaprajzi típusokként is ismertek. Mivel avárosok alaprajza sokkal komplexebb, összetettebb és ebből fakadóan nehezen meghatározható,amorfológiaitípusokatáltalábanfalvakraszokásalkalmazni. Típusok: halmazfalu, körfalu, orsós utcájú falu, szalagtelkes település, úti- vagy utcás falu, sorfalu, erdőtelkes/láptelkes falu, szabályos alaprajzú falu.  Rehabilitáció: avárosrehabilitációs programok célja az, hogy egy alacsonyabb presztízsű, lepusztult városrész, lakótelep vagy településrész felújítása mellett új funkciókkal ruházza fel azt, hogy megelőzze avárosrész esetleges hanyatlásának ismétlődését. Pl.: London -Docklands, Pécs - Zsolnay Kulturális Negyed, Budapest - Ferencváros.  Reurbanizáció: „újravárosodás”, az urbanizáció folyamatának utolsó fázisában a városokban ismét koncentráció zajlik, vagyis a népesség áramlása ismét az urbánus terek irányába mutat, köszönhetően a város funkcióváltásának, megújulásának, rehabilitációjának.  Slum: a nagyvárosi terekbe beékelődő, vagy azokat körülölelő alacsony presztízsű lakóövezet, ami infrastrukturálisan nagyon rosszul, vagy egyáltalán nem ellátott, rossz állapotú hajlékokkal, bódékkal sűrített. Szegényes építőanyaguk kapcsán sokszor hívják őket bádogvárosoknak, a leghíresebb talán az egykori dél-afrikai Soweto, illetve abrazil favellák (pl. a Rocinha Rio de Janeiro-ban). Fontos jellemzőjük az illegalitás (már a megtelepülésben is), a kiemelkedően magas bűnözési ráta, a törvények jobbára véget érnek határaiknál, illetve sajátos, belső törvényekigazgatjákmindennapjaikat.  Statisztikai városfogalom: város az, ami egy előre meghatározott lélekszámbeli határ fölé esik. Másik megközelítés szerint a város az, amelynek népsűrűsége meghalad egy kritikus értéket (pl. 120-150 fő/ km2) . A statisztikai városfogalmak országonként változnak az eltérő települési jelleg miatt, e kategóriákat ezzel együtt az összehasonlíthatóság miatt kedveli a településföldrajz.  Szegregáció/szegregátum: a szegregáció a társadalom egy csoportjának etnikai, vallási, igen gyakran foglalkozási, illetve vagyoni alapon történő térbeli elkülönülését jelenti. Aszegregátum ennek az izolációs folyamatnak atérbeli megjelenését, földrajzi helyét jelenti. A szegregátumok megtörik aváros szövetét, így ilyennek tekinthetők agettók és a slumok, de szegregátumként értelmezhetők a magas státuszú csoportok elkülönülő, sokszor elzárkózó lakóhelyei, például a lakóparkok is.  Szórványtelepülés: több magányos vagy átmeneti település csoportosulása során jön létre a közigazgatási értelemben szórványtelepülés. Pusztán morfológiai-közigazgatási értelemben jelent külön csoportot, funkcionális értelemben vizsgálva a szórványtelepülés belefér a magányostelepüléstípusba.Pl.:tanyaközségek,szőlőhegyiszórványbólönállósult falvak, szeres települések stb.  Szuburbanizáció: amodern urbanizáció második szakasza, amely során anépesség atelepülés központi fekvésű lakónegyedeiből aperem- és elővárosok, illetve a város környékén fekvő, vagy ennek nyomán létrejövő településekre költözik. Ezzel a városi népesség koncentrációja valamelyest csökken.  Szuburbia/előváros: eredetileg mindkettő egy-egy városnak a centrumtól elkülönülő, de azzal intenzív kapcsolatban álló, aránylag sűrűn beépített részét jelentette. Napjainkban inkább egy-egy nagyváros peremén elhelyezkedő, dominánsan lakófunkciójú területre használják, függetlenül attól, hogy ezek önálló közigazgatási egységek, vagy a nagyvárosok részei. Előfordul ugyanakkor a nem(csak) lakófunkciójú településekre is az előváros megnevezés (pl. ipari előváros), míg a hasonló értelemben használt „bolygóváros” – a nagyváros gravitációjában élő település –kiveszni látszik aszaknyelvből. Pl.: New York -New Jersey, London -Sutton, Budapest -Budaörs, Budapest -Érd, Pécs -Kozármisleny stb.  Település:  egy embercsoport lakó- és munkahelyének térbeli egysége. (Mendöl T. 1963)  a település a területi munkamegosztás terméke, amely egy embercsoport lakóhelyének, munkahelyének és az általa igénybe vett rekreációs térnek a funkcionális egysége. (Beluszky P. 1973)  a település egymással dinamikus kölcsönhatásban álló természeti (környezeti), társadalmi, gazdasági, valamint infrastrukturális (műszaki) szférák rendszere (Tóth J. 1981), illetve a mindezek összességeként is felfogható földrajzi tér sűrűsödési pontja.  Település funkciói: olyan települési szolgáltatások összessége, amelyek a társadalom igényeinek kielégítését szolgálják. A teleplési alapfunkcik közé tartozik a lakófunkció, az általános iskola, az alapfokú egészségügyi ellátás stb., ezekkel általában a falvak is rendelkeznek. Kzponti funkcikal általában a városok, vagy központi fekvésű és központi szerepkört betöltő falvak rendelkeznek. A központi funkciók közé tartozik amagasabb szintű kereskedelem, középszintű oktatás, egészségügyi ellátás, rekreáció stb. A fenti funkciókat rendszerint intézmények/szolgáltatások testesítik meg, a funkcionális besorolás ezen intézményeklétén/hiányánalapulhat.  Településállomány: Egy adott térség (ország, régió stb.) településeinek összessége, amelyben atelepülések összességét vizsgáljuk, nem az egyes települések közötti kapcsolatokat.  Településhálózat/településrendszer: a települések közötti kapcsolatok kialakulásával atelepülések már hálózatot alkotnak. A hálózatokon megtestesülő kapcsolatintenzitás alapján rendszerről beszélünk. A vizsgálatok fókusza ebben az esetben nem a település maga, hanem a közöttük meglévő/változó hálózatok, kapcsolatok.  Településhierarchia: a települések közötti kapcsolatrendszer egyik jellemzője a vertikális tagozódás, vagyis az alá-, fölé- és mellérendeltségi viszonyok kialakulása, amit településhierarchiának nevezünk. Pl.: Berlin,München,Heidelberg,Kleindorfatelepüléshierarchianégyszintjét fejezi ki.  Urban sprawl (városi szétterülés, szétfolyás): a szuburbanizáció folyamatában nem avárosok kiürüléséről, népességvesztéséről van szó, hanem a népesség súlypontjának áthelyeződéséről, ami jellemzően a város határain kívül esik. A városok szétterülnek a térben, amelynek következménye a pazarló területhasználat, a város drága üzemeltethetősége.  Urbanizáció (városodás, városiasodás): a városi jelleg erősödésének folyamata atelepüléshálózatbanésa társadalomban,amelynekmennyiségi kifejezője a városodás (egyre több ember él városokban), minőségi jellemvonását pedig avárosiasodással írhatjuk le, ami avárosi életforma elterjedtségét fejezi ki.  Urbanizációs ráta: a városlakók arányát mutatja meg a teljes népességen belül, amelyet százalékban fejezünk ki (városlakók száma/teljes népesség száma×100).  Város:a természeti, társadalmi, gazdasági és infrastrukturális tér olyan sűrűsödési pontja, ahol a települési alapfunkciókon túl a magasabb szintű szolgáltatások és a központi helyzet intenzívebb népességtömörülést idéztek elő. Klasszikusan értelmezve: az a település, amely településhatáron túlnyúló funkciókkal, vonzáskörzettel bír. Egyszerűbben: a város atelepüléshálózatelemeinekmagasabbszintű,bonyolultabbszerveződési csoportját jelenti.  Városmodellek: a (nagy)városok belső szerkezetét, területhasználatának rendjét, az egyes társadalmi csoportok térbeli elhelyezkedését sematikus módon megjelenítő, generalizált, verbális, illetve grafikus modellek. Használatuk eredetileg az amerikai városszociológiához és településföldrajzhoz kapcsolódik, napjainkra számos városmodellt alkottak különböző térségek nagyvárosaira vonatkozóan (pl.: latin-amerikai, vagy poszt-szocialista városfejlődés) is.  Városrobbanás/urbanizáció: a modern urbanizáció első szakasza a városrobbanás, vagy urbanizáció, ami a városok lakosságának gyors, ugrásszerű növekedését jelenti. Általában egybeesik az ipari forradalommal, részben annak következményeként jelenik meg. Európában ennek megfelelően a19. században kezdődik, Afrika és Ázsia több országában napjainkban is tart.  Városverseny: a városok közti kapcsolatok egy típusa a komparatív viszony, amely során a városok versengenek a rendelkezésre álló (szűkös) erőforrásokért (tőkéért, népességért). Asikeres városok nem csak népességüket tudják növelni, de sokszínű és folyamatosan megújuló funkciókkal, kiemelkedő környezeti minőséggel és magas presztízsű munkahelyekkoncentrációjávalrendelkeznek.  Vásárvonal: az eltérő adottságú tájak találkozási zónája, ahol városok jötteklétre,hogylebonyolítsákakülönbözőtájtípusokeltérőtermékeinek kereskedelmét. Hazai példák között szokták emlegetni Eger, Szekszárd, Miskolc vagy Nagyvárad városait, nemzetközileg München vagy Graz is jó példa lehet.  Vonzáskörzet: a települések, döntően a városok központi funkciójú intézményei, vállalkozásai által szolgáltatásokkal rendszeresen ellátott, kiszolgáltterület/településekösszessége.  Zsugorodó város: a zsugorodás a városi népesség számának és a területi koncentráció mértékének csökkenésével jár együtt, ahol a népességvesztés egy kritikus mértékén túl a város más funkciói (oktatás, piaci szereplők, munkahelyek stb.) is hanyatlásnak indulnak. 5. ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 5.1. A TÁRSADALOMFÖLDRAJZ TÁRGYA, A FÖLDRAJZI TÉR 1. Mi a földrajz? Melyek a földrajzi vizsgálatok folyamatának lépései? Mi atársadalomföldrajz? 2. Soroljonfelnéhányataföldrajzhatárterületeiből!Hogyankapcsolódnak/kapcsolódhatnak a földrajzhoz? 3. Mi akapcsolat aterületi tervezés és az alkalmazott társadalomföldrajz között? 4. Mi a tértermelés lényege? 5. Nevezze meg és jellemezze a földrajzi tér fejlődésének fázisait! 6. Mi a tetraéder-modell? Kinek a nevéhez fűződik? 7. Milyen egyéb modellekléteznek aföldrajzi tér (működésének)leírására? 8. Mi a központi helyek elmélete? Kinek a nevéhez fűződik? 9. Miakülönbségaszocialistagazdaságikörzetelméletésannakkorszerűsített formája, a régióelmélet közt? 5.2. A VILÁGNÉPESSÉG KVANTITATÍV ASPEKTUSAI – NÉPESSÉGFÖLDRAJZ 1. Mi a népességföldrajz? Mit vizsgál? 2. Mianépesedésiciklus?Milyenfolyamatokbefolyásoljákazegyesszakaszokat? 3. Mely tényezők befolyásolják a népességszám alakulását? Mondjon példát mindegyik esetben a hogyanra is! 4. Mutassa be a demográfiai átmenet modelljét! Keressen példákat az egyes szakaszokban járó országokra is! 5. Mi jellemző általánosan anépesség nemek szerinti összetétele tekintetében? Mely tényezők befolyásolhatják ezeket területi szempontból? 6. Anépesség életkori sajátosságai miként befolyásolhatják az adott terület jellemzőit? Mit mutat a korfa? Mire utal az öregedési index, a születéskor várható élettartam? 7. Melyik a négy nagyrassz? Mely területeken jellemző az elterjedésük? 8. Melyek a legnépesebb tömegekhez kapcsolódó anyanyelvek? Melyek a legjelentősebbbeszéltnyelvek? 9. Melyik az öt legjelentősebbvilágvallás? Területi szempontbólmely területeken jellemzőek? Milyen hatása van az adott területre az egyes vallásoknak, a vallási megoszlásnak? 10. Milyen természeti és társadalmi-gazdasági tényezők befolyásolják a térségek népességszámának alakulását? 11. A világ népessége miként oszlik meg, melyek a sűrűsödési területek az egyes országokat, illetve kontinenseket tekintve? Milyen okokra vezethető ez vissza? 12. Miként jelenik meg és milyen hatása van az urbanizációnak a népesség területielhelyezkedésénektekintetében? 13. Mit takar a migráció kifejezés? Hogyan köthető a témához és mit jelent a mobilitás fogalma? 14. Mi akülönbség amigráció és acirkuláció között? Melyek amigráció jellemzői? Milyen okok válthatnak ki vándorlási folyamatot? Milyen jellemzők befolyásolhatják az egyes társadalmi csoportok mobilitását? 15. Sorolja fel, majd röviden jellemezze a migráció típusait! 5.3. A TELEPÜLÉSEK FÖLDRAJZA 1. Mi a településföldrajz? Mit vizsgál? 2. Milyen két megközelítése van a települések vizsgálatának? 3. Kik és milyen település-definíciókat alkottak? 4. Milyen típusú településeket ismer? Ezeknek milyen jellegzetességeik vannak? 5. Mi a város? A definíciók szerint milyen jellemzők alapján lehet a városokat és a falvakat megkülönböztetni? 6. Mit nevezünk helyi, illetve helyzeti energiáknak? Kinek a nevéhez fűződik a fogalompár bevezetése? 7. Soroljafelatelepülésekméretkategóriáit,mondjonpéldátazegyeskategóriákra! 8. Melyek aklasszikus településmorfológiai típusok?Milyen jellemzőkkel bírnak? 9. Mi a különbség a koncentrikus városmodell, a szektorokra alapuló modell és a többmagvú városmodell közt? Kiknek a nevéhez fűződnek az egyes modellek? 10. Soroljon fel néhány olyan jellegzetes térformáló jelenséget, amely a posztmodern nagyvárosokat jellemzi! 11. Fogalmazza meg, mi a slum és mi a gettó! 12. Melyek a vertikális kapcsolatokat kialakító formális és funkcionális tényezők? Kinek anevéhez fűződik akapcsolatokat leíró és általánosító elmélet? 13. Milyen két csoportba sorolhatók a horizontális jellegű kapcsolatok? Mi jellemzi ezeket? Soroljon fel kutatókat, akik ilyen jellegű kapcsolatokkal (is) foglalkoztak! 14. Mi a dzsentrifikáció? Mi a településfejlődésre való hatása? 15. Miben jelent többet a településhálózat és a -rendszer, mint a településállomány? 16. Mi a különbség az urbanizáció két jelentése, a városodás és a városiasodás között? Mondjon példát városképző elemekre! Ezek hogyan hatnak a településhierarchiában „mozogva”! 17. Mit mutat az urbanizáltsági ráta? Mondjon néhány országot példaként ezzel kapcsolatban! 18. Mutassa be az urbanizációs ciklust! 6. IRODALOMJEGYZÉK Balogh A. –Bajmócy P. 2011: Majorok aNyugat-Dunántúlon. Savaria University Press, Szombathely. Bánhidi N. 2011: Sportföldrajz. Dialóg Campus, Budapest-Pécs. Beaverstock, J. V. –Smith, R. G. –Taylor, P. J. 1999: A Roster of World Cities. Cities, 16(6), pp. 445-458. Becsei J. 2004: Népességföldrajz. Ipszilon, Békéscsaba. Beluszky P. 1973: A településosztályozás néhány elvi-módszertani szempontja: (Adalékok Magyarország településhálózati térképének magyarázójához). Földrajzi Értesítő 22:(4) pp. 453-466. Berki M. 2015: A térbeliség trialektikája. Tér és Társadalom 29(2), pp. 3-18. Berki M. 2017: A földrajzi lépték változó értelmezése és a cselekvőhálózat-elmélet. Földrajzi Közlemények 141(3) pp. 203–215. Boros L. 2010: Földrajzi alapkategóriák gazdaságföldrajzi kontextusban. In: Mészáros R.- Nagy G.- Nagy E.- Boros L.- Pál V. (szerk.): A globális gazdaság földrajzi dimenziói. Budapest: Akadémiai Kiadó, pp. 38-54. Boros L. –Bajmócy P. –Pál V. 2006: Egy képzeletbeli tér geográfiája: helyek, terek, szimbólumok a „Harry Potter Univerzumban”. In: Kertész Á. -Dövényi Z. -Kocsis K. (szerk.) III. Magyar Földrajzi Konferencia absztrakt kötet + CD-ROM. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, pp. 140-154. Bourdieu, P. 1985: The Social Space and the Genesis of Groups. Theory and Society, 14(6). pp. 723–744. Brunet, R. 1989: Les villes europeénnes: Rapport pour la DATAR (in French). RECLUS, Montpellier. Castells, M. 1998: The Informational City –Information Technology, Economic Restructuring and the Urban-Regional process. Basil Blackwell Publishing, Oxford. Cavalli-Sforza, L. L.– Menozzi, P. – Piazza, A. 1994: The history and geography of human genes. Princeton University Press. Christaller, W. 1933: Die zentralen Orte in Süddeutschland. Gustav Fischer, Jena. Csapó T. 2005: A magyar városok településmorfológiája. Savaria University Press, Szombathely. CséfalvayZ.1994:Amoderntársadalomföldrajzkézikönyve.IKVAKönyvkiadó,Budapest. Csontos J.– Lukovich T. (szerk.) 1999: Urbanisztika 2000. Akadémiai Kiadó– Magyar Urbanisztikai Társaság, Budapest. Dear, M. –Flusty, S. 1998: Postmodern Urbanism. Annals of the Association of American Geographers, 88(1), pp. 50-72. Dövényi Z. –Kovács Z. 1999: A szuburbanizáció térbeli-társadalmi jellemzői Budapest környékén. Földrajzi Értesítő, 48(1-2), pp. 33-57. Egedy T. 2009: Városrehabilitáció és életminőség. Elmélet –Módszer –Gyakorlat 64. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest. Enyedi Gy. 1984: Az urbanizációs ciklus és a magyar településhálózat átalakulása. Akadémiai Kiadó, Budapest. Enyedi Gy. 1988: A városnövekedés szakaszai. Akadémiai Kiadó, Budapest. Enyedi Gy. 1997: A sikeres város. Tér és Társadalom, 11(4), pp. 1-7. Feladatok a XXI. századra –Az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferencia. Föld Napja Alapítvány, Budapest. Florida, R. 2002: The rise of the creative class. And how it’s transforming work, leisure and everyday life. Basic Books, New York. Florida, T. 2005: Cities and the Creative Class. Routledge, New York. Florida, R. -Adler, P. 2018: The patchwork metropolis: The morphology of the divided postindustrial city. Journal of Urban Affairs, 40(5), pp. 609-624. Friedmann, J. 1995: The World City Hypothesis. In: Knox, P. L. – Taylor, P. J. (eds.): World Cities in a World System, Cambridge University Press, Cambridge, pp. 317-331. Geyer, H. 1996: Expanding the theoretical foundation of differential urbanization. Tijdschrift voor economische en sociale geografie, 87(1), pp.44–59. Győri F. 2010: A tehetségföldrajz elméleti és gyakorlati kérdései Magyarországimodellvizsgálatok.PhD-értekezés,PTEFöldtudományokDoktoriIskola, Pécs. Haggett, P. 2006: Geográfia. Globális szintézis. Typotex, Budapest. Hajnal K. – Pirisi G. – Trócsányi A. 2011: Társadalom- és gazdaságföldrajz: Elektronikus jegyzet. Pécsi Tudományegyetem, Pécs. Hajnal K. 2004: A fenntartható fejlődés elméleti modellje és a fenntartható településfejlesztéselméletikérdései.PhD-értekezés,PTEFöldtudományok Doktori Iskola, Pécs. Hall, P. 1966: The World Cities. World University Library, Weidenfeld & Nicol son, London. Heineberg, H. 2006: Stadtgeographie. Ferdinand Schöningh, Paderborn. Heineberg, H. 2007: Einführung in die Anthropogeographie / Humangeographie. Ferdinand Schöningh Verlag, Paderborn. Jakobi Á. 2002: A virtuális világ terei –Reflexiók Mészáros Rezső „A kibertér társadalomföldrajzi megközelítése” című tanulmányához. Magyar Tudomány, 47(11), pp. 1482-1491. Kovács Z. 2002: Az urbanizáció jellemzői Kelet-Közép-Európán a posztszocialista átmenet idején. Földrajzi Közlemények, 126(1-4), pp. 57-78. Kovács Z. 2002: Népesség- és településföldrajz. Egyetemi jegyzet, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Kőszegfalvi Gy. –Tóth J. 2002: Általános településföldrajz. In: Tóth J. (szerk.) 2002: Általános társadalomföldrajz I., Dialóg –Campus Kiadó, Budapest– Pécs, pp. 421-484. Ladányi J. –Szelényi I. 1997: Szuburbanizáció és gettósodás. Kritika, 7(1), pp. 4-12. Lengyel I. –Rechnitzer J. 2004: Regionális gazdaságtan. Dialóg Campus, Budapest-Pécs. Lukovich T. 2001: A posztmodern kor városépítészetének kihívásai. Pallas Stúdió,Budapest. Matesz K. 2011: Tér a mesében, mese a térben, turizmus és fikció. PhD-értekezés, PTE Földtudományok Doktori Iskola, Pécs. Meadows, D. –Meadows, De. –Randres, J. –Behrens, W. W. 1972: The Limits to Growth. A Potomac Association Book, London & Sydney. Mendöl T. 1963: Általános településföldrajz. Akadémiai Kiadó, Budapest. Mészáros R. 2001: A kibertér társadalomföldrajzi megközelítése. Magyar Tudomány 46(7), pp. 769-779. Mészáros R. 2007: Társadalomföldrajzot művelni a 21. század kezdetén – Komplexvilágszemlélet.(SzékfoglalóelőadásaSzegediTudományegyetemen), Tér és Társadalom, 21(4), pp. 235-243 Michalkó G. 2010: Boldogító utazás: a turizmus és az életminőség kapcsolatánakmagyarországi vonatkozásai, MTAFöldrajztudományiKutatóintézet, Budapest. Mumford, L. 1985: A város a történelemben. Gondolat, Budapest. Nemes Nagy J. 1998: A tér a társadalomkutatásban. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest. Nemes Nagy J. 2003: Szigetek a társadalmi térben. In: A magyar társadalom-földrajzi kutatás gondolatvilága, SZE GTT, Szeged, pp. 27-36. Nemes Nagy J. 2009: Terek, helyek, régiók: A regionális tudomány alapjai, Akadémiai Kiadó, Budapest. Orosz, É. -Pirisi, G. 2014: Weiße Flächen werden bunt: Stand und Probleme der Militärkonversion in Ungarn. Europa Regional, 20(4), pp. 183-199. Pacione, M. 2009: Urban Geography. Routledge, London & New York. Pénzes J.– Molnár E.– Pálóczi G. 2014: Helyi munkaerő-piaci vonzáskörzetek az ezredforduló utáni Magyarországon. Területi Statisztika, 54(5), pp. 474490. Pirisi G. –Trócsányi A. 2009: Így készül a magyar város. Területi Statisztika, 12(2), pp. 137-147. Pirisi G. 2009: Város vagy nem város? Dilemmák a formális és a funkcionális városfogalom kettőssége kapcsán. Területi Statisztika, 12(2), pp. 129-136. Prinz Gyula (é. n.): Az államföldrajzi kép. In: Cholnoky Jenő et al.: Magyar föld, magyar faj 3. kötet, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest. ProbáldF.2007:Társadalomföldrajzésregionálistudomány,TérésTársadalom, 21(1), pp. 21-33. Sassen, S. 2001: The global city: New York, London, Tokyo. Princeton University Press, Princeton. Sieverts, Th. 1997: Zwischenstadt. Birkhäuser – Gütersloh, Berlin–Basel. Stanley, A. 1998: Late Pleistocene Human Population Bottlenecks, Volcanic Winter, and Differentiation of Modern Humans. Journal of Human Evolution, 34(6), pp. 623-651. Szelényi I. –Konrád Gy. 1971: A késleltetett városfejlődés társadalmi konfliktusai. Valóság, 15(12), pp. 19-35. Tarrósy I. –Glied V. –Vörös Z. (szerk.) 2016: Migráció a 21. században. Publikon Kiadó, Pécs. Tarrósy I. 2018: Térségi biztonsági kérdések és megoldások az afrikai kontinensen: Az Afrikai Unió és aregionális gazdasági közösségek (RECs) biztonsági architektúrája. Afrika Tanulmányok (12)1-3, pp. 5-30. Tarrósy I. 2019: Afrikai migráció: tények, trendek és aglobális diskurzusból hiányzó dimenziók integrálásának igénye. In: Marsai V. (szerk.): Afrika a globalizált világban -lehetőségek és kihívások. Dialóg Campus Kiadó, Budapest. Tímár J. 2004: What Convergence between what Geographies in Europe? A Hungarian Perspective, European Urban and Regional Studies. 11(4), pp. 371-375. Tobler, W. 1970: A computer movie simulating urban growth in the Detroit region. Economic Geography, 46(Supplement), pp. 234-240. Tóth J. 1981: A településhálózat és akörnyezet kölcsönhatásának néhány elméleti és gyakorlati kérdése. Földrajzi Értesítő, 30(2-3), pp. 267-291. Tóth J. 2002: A társadalomföldrajz alapjai. In: Tóth J. (szerk.) 2002: Általános társadalomföldrajz I., Dialóg – Campus Kiadó, Budapest–Pécs, pp. 15-24. Tóth J. 2002: Általános népességföldrajz. In: Tóth J. (szerk.) 2002: Általános társadalomföldrajz I-II., Dialóg –Campus Kiadó, Budapest–Pécs, pp. 275294. Tóth J.(szerk.) 2010: Világföldrajz. Akadémiai Kiadó, Budapest. Tóth, J. 2004: Kell-e nekünk régió? In: Mindentudás Egyeteme. Mindentudás Egyeteme, 3. Kossuth Kiadó, Budapest, pp. 193-212. Trócsányi A 2002: A kulturális földrajz alapjai. In: Tóth J (szerk.): Általános társadalomföldrajz Budapest; Pécs: Dialóg Campus Kiadó, pp. 336-358. Trócsányi A. –Tóth J. 2002: A magyarság kulturális földrajza II. –Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs. Trócsányi A. 2005: Általános társadalomföldrajz I.: Felkészülést segítő kártyacsomag atársadalomföldrajz tanulásához. Dialóg –Campus Kiadó, Budapest–Pécs, pp. 1-153. Trócsányi A. 2005: Általános társadalomföldrajz II.: Felkészülést segítő kártyacsomag atársadalomföldrajz tanulásához. Dialóg –Campus Kiadó, Budapest–Pécs, pp. 1-123. Trócsányi A. 2010: A kultúrgeográfia alapjai. In: Tóth J. (szerk.): Világföldrajz. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 619-645. Vance, J. E. 1971: Merchant’s World: The Geography of Wholesaling (Foundations of Economic Geography). Prentice Hall Inc., Englewood Cliffs, 167 p. Vörös Z. 2013: Kína, a regionális nagyhatalom: Multipoláris világrend az unipoláris világrend intézményi struktúráinak megtartásával? In: Grünhut Z. –Vörös Z. (szerk.): Az átalakuló világrend küszöbén. Publikon Kiadó, Pécs, pp.205-229. Vörös Z. 2014: Belső migráció és szellemvárosok Kínában. MODERN GEOGRÁ FIA (2014)IV, pp. 39-50. Vörös Z. 2014: Migrációs trendek Kínában és Délkelet-Ázsiában. In: Tarrósy I. –Glied V. –Vörös Z. (szerk.): Migrációs tendenciák napjainkban. Publikon Kiadó, Pécs, pp. 157-176. Weiner, E. 2016: The Geography of Genius: Lessons from the World’s Most Creative Places. Simon & Schuster, New York. Adatforrások  A Világbank interaktív adattára http://data.worldbank.org  CIA World Factbook -https://www.cia.gov/library/publications/theworld-factbook/  IndexMundihttp://www.indexmundi.com  LuminoCity3D.org. Urban Data Visualisation by Duncan Smith http:// luminocity3d.org/WorldPopDen  Pillanatnyi globális statisztikák a worldometers oldalán http://www. worldometers.info/  Population Pyramids of the World from 1950 to 2100 https://www.populationpyramid.net/  The Global Catholic Population. PEW Research Center http://www.pewforum.org/2013/02/13/the-global-catholic-population/  UN World Urbanization Prospects Report, http://www.un.org/esa/population  United Nations Demographic Yearbook 2015 https://unstats.un.org/ unsd/demographic/products/dyb/dyb2015.htm  United States Census Bureau https://www.census.gov/  World Health Statistics 2015. http://www.who.int/gho/publications/ world_health_statistics/2015/en/