A kutatás módszertana A kvalitatív kutatás mint módszer a mai napig kevésbé ismert a sokkal hagyományosabb kvantitatív megközelítésnél. Az átlagos olvasó, ha azt a kifejezést hallja, hogy kutatás, automatikusan kémcsövekre, girbe-gurba grafikonokra és nehezen érthető képletekre gondol, így talán nem árt a humán tudományokban inkább használatos kvalitatív módszerek kissé alaposabb bemutatása. Mikor érdemes a kvalitatív kutatást választani? Míg a hagyományos, kvantitatív kutatást folytatók az adataik közti oki összefüggések, előre meghatározhatóság, kiszámíthatóság és a kimutatott tények alapján történő általánosíthatóság felismerésére törekednek, addig a kvalitatív kutatás során a kutató megértést, megvilágosodást és hasonló élethelyzetekre alkalmazható analógiákat keres (Hoepfl, 1997). Általában akkor folyamodnak ehhez a módszerhez, ha emberi viszonylatok - szociális szféra, egészségügy, pedagógia, pszichológia, kultúrantropológia, etnográfia, szociológia stb. - mit és hogyan típusú kérdéseire keresik a választ: mit élnek meg az érintettek, hogy élik azt meg, s melyek a megoldási módjaik. Az alkalmazás jellemző területei pl. egy adott csoport vagy populáció szokásainak, céljainak, gondjainak tanulmányozása; "láthatatlan", valamilyen okból peremhelyzetre sodródott emberekről való információszerzés; komplex problémák nem kiragadottan, hanem saját összefüggéseikben történő feltárása. Ugyancsak célszerű e megközelítés akkor, ha nem akarjuk, hogy a kutató és vizsgált személy közötti, hagyományosan alá-fölé rendeltségi viszony eltorzítsa az életutak, személyes történetek közlését, vagy ha a kvalitatív kutatásban nemcsak elfogadott, hanem elvárt, szinte irodalmian színes, életszerű, rugalmas stílus áttörné a kvantitatív kutatás szigorúbb közlési kereteit. Kiválóan alkalmazható a módszer arra is, ha keressük egy kvantitatív kutatás adatai mögött megbúvó magyarázatokat és kapcsolatokat (Creswell, 2007,40), mert egy jó kvalitatív tanulmány segít megérteni azokat a helyzeteket is, amelyek egyébként túl titokzatosnak vagy zavarba ejtőnek tűnnek (Eisner, 1991,58). Az emberek világának komplexitását és a folytonos kölcsönhatások dinamizmusát jól szemlélteti az alábbi példa. Egy nagy kvantitatív vizsgálat kimutatta, hogy a Svédországba bevándorolt Szomáliai anyák gyermekei között a vártnál lényegesen több a kissúlyú újszülött. Mivel a puszta százalékarány önmagában keveset jelentett, kvalitatív kutatás során igyekeztek feltárni a mögöttes okokat. Svédországban élő, de Szomáliában és Svédországban is szült anyákkal készült mélyinterjúk feltárták, hogy számukra csak a normál szülés jelent biztonságot. Ez tökéletesen érthető egy olyan országban, ahol magas az anyák halálozása és a kórházi beavatkozás is nagy kockázattal jár. Tehát logikus, hogy igyekeznek elkerülni minden olyan tényezőt - s ilyen a nagyobb súlyú magzat is! amely esetleg császármetszéshez vezethet. Ezek a Szomáliái anyák Svédországban is tudatosan koplaltak terhességük alatt, hogy magzatuk az anyai túlélést biztosító alacsony születési súllyal jöjjön világra (Essén et al, 2000). A kvalitatív kutatás meghatározása és követelményei A magyar szakirodalomban egyes résztémákkal kapcsolatban a következő munkákból szerezhetők bővebb információk: Falus Iván (szerk.) (2004): Bevezetés a pedagógiai kutatás módszereibe. Műszaki Könyvkiadó Budapest; Garai Dóra (2004): A test és az identitásalakulás kérdései a fogyatékossággal élők személyiségének megismerésében. Magyar Pszichológiai Szemle, 59 (1), 5-18.; Heltai Erzsébet, Tarjányi József: A szociológiai interjú készítése http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/html/a509.html; Héra Gábor, Ligeti György (2005): Módszertan. A társadalmi jelenségek kutatása. Osiris Kiadó Budapest; Síklaki István (2006): Vélemények mélyén. A fókuszcsoport módszer, a kvalitatív közvéleménykutatás alapmódszere. Kossuth Kiadó Budapest; Szokolszky Ágnes (2004): Kutatómunka a pszichológiában. Metodológia módszerek, gyakorlat. Osiris Kiadó, Budapest A kvalitatív kutatás sajátosságaiból adódik, hogy nehéz rá határozott, "kőbe vésett" meghatározást találni. Még azoknak a szerzőknek a munkáiban is, akik e terület alapvetéseit megfogalmazták, nyomon követhető a definícók módosulása, finomodása, folyamatos fejlődése. Az egyik legelfogadottabb meghatározás értelmében a kvalitatív kutatás olyan tevékenység, amelynek során a megfigyelő - miközben egyértelművé teszi saját filozófiai és társadalmi szemléletét, hitvallását is - belehelyezkedik a megfigyelt személy világába, mintegy belülről törekedve annak megértésére (Denzin - Lincoln, 2005, 3). E folyamat a megfigyelt személy és/vagy jelenség természetes közegében (lakás, munkahely, falu, utazás, kórház, iskola stb.) interjúk, közvetlen megfigyelések, fotók, hang- és filmfelvételek, események dokumentációja útján valósul meg. A tapasztaltakat a kutató adott szabályok szerint elemzi és magyarázza - interpretálja -, ily módon téve azokat láthatóvá, plasztikusan érzékelhetővé az olvasó számára. A kutató legfőbb törekvése, hogy értelmezése azt a jelentést tükrözze, amelyet a megfigyelt személy tulajdonít az adott élethelyezetnek, eseménynek. Természetesen hozzáfűzheti saját véleményét is, de vigyáznia kell, nehogy a "belemagyarázás" csapdájába essék. A hitelességnek és a megbízhatóságnak kiemelt jelentősége van: miközben a kutató a természetes élethelyzetben megfigyelt jelenségeket interpretálja, azokat semmilyen módon nem befolyásolhatja vagy manipulálhatja (Patton, 2002, 39). Ugyanakkor a természetes közeg (Iásd pl. Lincoln - Guba, 1985; Marshall - Rossman, 2006), azaz a laboratóriumi körülmények hiánya azt jelenti, hogy a kutatónak valamilyen szinten be kell lépnie a megfigyelt személyek életébe, legyen szó egy poros kis afrikai faluban haldokló, AIDS-es asszonyról (Dahlgren et al, 2004,116-118) vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő anyákról, akik mindennapjait tovább nehezítik a bonyolult és drága technikai segédeszközök (Pickl, 2008). Lényegében ugyanerről van szó akkor is, amikor egy etnográfus vagy kultúrantropológus hónapokat, olykor éveket tölt egy vizsgált embercsoport tagjai közt. A kutatónak tisztában kell lennie azzal is, hogy jelenléte már önmagában módosíthatja, színezheti az adott élethelyzetet, hiszen a megfigyelő, a megfigyelés és a megfigyelés tárgya közötti dinamikus kölcsönhatás mindegyikre külön-külön is visszahat ("the disturbing and disturbed observer"; Lincoln - Guba, 1985, 92-109). Ennek ellenére vagy talán épp ezért javasolt az úgynevezett "empatikus semlegesség" (Patton, 1990, 55-58): a kutatónak empátiáját azon személyek felé célszerű irányítania, akik megosztják vele gondolataikat, érzelmeiket, tapasztalataikat, míg a semlegességet az észleltekkel kapcsolatban kell gyakorolnia nem ítélő, kiegyensúlyozott következtetésein keresztül. E természetes közegben zajló kutatások során a kutatónak óriási erőfeszítést kell tennie annak érdekében is, hogy a vizsgált csoport számára fontos ügyekkel való azonosulása, időközben kialakuló emberi kapcsolatai, kötődései ne homályosítsák el látását: ne váljék maga is "bennszülötté" ("going native"), azaz ne engedje, hogy saját tapasztalatai összekeveredjenek a kutatásban részt vevőkével (Dahlgren és mtsai, 2004, 48). Ugyanakkor a kvalitatív kutatást végzők gyakran fogalmaznak egyes szám első személyben, ezzel is felvállalva személyes bevonódásukat. Mivel az észleltek interpretációja nehezen választható el saját hátterüktől, múltjuktól, korábbi tapasztalataiktól, meggyőződéseiktől, ezeket részint világossá kell tenni, részint tudatosan kell törekedni az előzetes elméleti és gyakorlati tudásanyag, elvárásrendszer és prekoncepciók háttérbe szorítására. Ennek több eszköze is van, amelyek közül talán a legtöbbet elemzett technika a "zárójelbe tétel" ("bracketing" vagy "epoche"; Iásd pl. Giorgi, 1997; Ahern, 1999; Gearing, 2004; Bednall, 2006). A vita ezzel kapcsolatban azon folyik, hogy lehetséges-e egyáltalán az embernek a tudatából kiküszöbölni egy olyan témával kapcsolatos ismereteit, élményeit stb., amelyek eléggé izgatták ahhoz, hogy kutatni kezdje azt. Az előzetes ítéletek szempontjából ugyan lényegesen jobb lenne, ha a kutató semmit nem tudna az adott területről, azonban okkal merül fel a kérdés, hogy akkor vajon hogyan kutathatná... Az előzetes ítéletek és korábbi meggyőződések háttérbe szorításának másik lényeges eszköze a "szándékos" naivitás, a tudatos nyitottság, amely sémák és sztereotip kategóriák helyett mindig készen áll az új, a váratlan, a szokatlan befogadására (Kvale, 1996,30). Noha szükséges megfogalmazni az alapkérdéseket és dönteni az adatgyűjtési módszerekről, de mindenképpen célszerű teret hagyni a változásra: pl. módosulhatnak vagy kiegészülhetnek a kérdések, átbillenhet a fókusz, új szempontok merülhetnek fel, az interjú hatására az interjúalany módosíthatja véleményét egy adott dologról, változhat a kutatás helyszíne, a résztvevők száma. Ennek megfelelően nem kívánatos a kutatási stratégiák túl korai véglegesítése (Patton, 1990), sőt, a kutatónak úgy kell rugalmasan irányt változtatnia, hogy eredeti kérdéseire végül mindenképpen megtalálhassa a válaszokat. Ezt a folyamatosan formálódó, menet közben is fejlődő kutatásmenetet a szakirodalom "emergent design" névvel jelöli (pl. Lincoln - Guba, 1985, 5; Kvale, 1996; Heath, 1997; Hoepfl, 1997, 30; Davies - Dodd, 2002, Dahlgren et al. 2004, 42; Creswell, 2007, 39). Rendkívüli jelentősége van az adatelemzésnek is, amellyel a felsorolhatónál lényegesen gazdagabb szakirodalom foglalkozik (pl. Strauss - Corbin, 1990; van Manen, 1990; Mishler, 1991; Miles - Huberman, 1994; Moustakas, 1994; Poland, 1995; Patton, 1999 és 2003; Creswell, 2007). A kutató rendszerint nem mások, hanem saját kérdőíveit, interjúterveit, szempontrendszerét stb. használja, s lényeges, hogy maga gyűjti össze az adatokat. Meg kell keresnie a kutatott kérdésre legjellemzőbb mondatokat, lényeges megjegyzéseket, ezeket témák szerint kigyűjteni, a témákat témakörökbe csoportosítani, majd aprólékos, figyelmes, intuitív-empatikus, de mégis fegyelmezett gondolkodással megkeresni azokat a nagyobb kategóriákat, amelyek hitelesen, látványosan, meggyőzően fejezik ki a közös tartalmat, a közös lényeget. Az adatelemzés sok időt, nagy elmélyülést igénylő, aprólékos s többnyire magányos munka, amely számos szakmai és etikai buktatót is rejt magában. A kutató nemcsak maga választja ki, hogy milyen anyagokat gyűjtsön, azok közül mit tartson fontosnak és mit lényegtelennek, elemzéskor mit emeljen ki és mit hagyjon el, hanem ténylegesen is jelen van: ő kéredzkedik be mások életébe, ő kérdez, ő bírja szóra az interjúalanyokat, ő szerzi meg a szükséges dokumentációt, filmeket, képeket stb. így legyen a kapcsolatfelvétel sikeres vagy sikertelen, a kutatás eredményes vagy eredménytelen, mindenképpen saját bőrét viszi a vásárra. Úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a kutató személyisége maga is munkaeszköz (Hatch, 2002; Creswell, 2007,38; Patton, 2002,14), s mint ilyen, legalább akkora szerepet játszik a kutatás kimenetelében, mint egy kutatóvegyész esetében a vegyszer összetétele. A kvalitatív kutatás bevallottan bizonyos emberi és szociális értékeket képvisel ("value bound"). A témaválasztás, az adatgyűjtés módja, a kutatásban részt vevőkkel való kapcsolat stb. önmagában is árulkodik a kutató értékrendszerérői, ami miatt azt sokan szubjektívnak ítélik (Hoepfl, 1997). Éppen ezért - a torzító szubjektivitás, az elfogódottságok, félreértelmezések stb. kiküszöbölésére - a különböző szerzők számos kutatástechnikai megoldást javasolnak, amelyek közös lényege a folyamatos önkontroll, a "triangulációnak" nevezett külső-belső ellenőrzési rendszer szigorú alkalmazása. Patton többféle triangulációról beszél, amelyek az eredményeknek a belső logikai összefüggések és a hitelesség ("credibility") szempontjából történő ellenőrzését célozzák. Az ellenőrzés kiterjedhet az alkalmazott módszertanra, az elemzett adatokra, az elemzőkre és az elméléti háttérre. Tovább erősíti az úgynevezett "member check" is, azaz az elkészült anyagok megosztása a kutatásban részt vevőkkel (interjúalanyok, csoporttagok stb.), akik az eredményeket megerősíthetik, módosíthatják, vagy éppen el is utasíthatják (Mathison, 1988; Patton, 1990 és 2002; Kimchi et al., 1991; Brotherson - Goldstein, 1992). Mindezek mellett elengedhetetlen az összegyűlt anyag induktív és deduktív elemzési eredményeinek egymással való folyamatos összevetése, visszacsatolása. A hitelességet szolgálja az is, hogy az észleléseket visszakereshető módon kell a résztvevők saját szavaival illusztrálni, s a következtetések helytállóságát is csak az eredeti szövegből vett, szó szerinti idézetek bizonyíthatják (Miles - Huberman, 1994; Strauss, 1995; Patton, 1999; Golafshani, 2003). Az esetszám megválasztása és a mintavétel módja A kvalitatív kutatás esetszámának elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy minden, de legalábbis majdnem minden - szempontunkból - lényeges vélemény eljusson hozzánk. Ha túl kevés résztvevővel dolgozunk, értékes és fontos információk sikkadhatnak el, s kimaradhatnak olyan nézőpontok és tapasztalatok, amelyekre egyébként kíváncsiak lettünk volna; a túl nagy esetszám viszont lehetetlenné teszi az aprólékos adatelemzést. Így az ideális esetszámot - ami a kvalitatív kutatásban egyébként is ismeretlen fogalom - meglehetősen nehéz megtalálni. A terület legjelesebb teoretikusai (pl. Patton, Guba, Lincoln, Kvale) ugyanúgy hangsúlyozzák, hogy nincs elméletileg meghatározható, kívánatos esetszám, mint az e résztémának külön figyelmet szentelő kutatók (Sandelowski, 1995; Small, 2009; Onwuegbuzie, 2010). Mindenki egyetért abban, hogy az esetszám meghatározása elsősorban az elérni kívánt céltól s annak súlyától, jelentőségétől függ, másodsorban pedig a lehetőségektől (anyagi keretek, időbeli korlátok). A kutatás minőségét - pl. érvényesség, hitelesség, jelentőség, a nyert bepillantás mélysége - sokkal inkább a kiválasztott esetek információgazdagsága és a kutató megfigyelési és elemzési képességei határozzák meg, mint maga az esetszám. Nagyjából annyi esetet szükséges összegyűjteni, amennyiből kinyerhetők a valóban lényeges, hasznos és hiteles adatok: egy konkrét jelenség pl. vizsgálható mélységében egészen kis esetszámmal, míg a nagyobb esetszám lehetővé teszi a következtetések szélesebb körre való kiterjesztését. Általában annyi eset elegendő, amennyinél megjelenik az úgynevezett szaturáció, a telítődés jelensége, azaz redundánssá válik az anyag: elkezdenek visszaköszönni mondatok, gondolatok, események, s az újabb és újabb interjúk, dokumentumok vagy megfigyelések sem hoznak újabb, még ismeretlen mozzanatokat (Morse, 1995; Dahlgren et al., 2004,33). A szakirodalomban gyakran találkozunk az 5 és 25 közötti esetszámmal, noha az esettanulmányok rendszerint csak egyetlen személyre vonatkoznak. Hermeneutikai tanulmányoknál 3-5 fős minta is elegendő, a tartalomanalízis módszeréhez 30-70 főre lehet szükség, fókuszcsoportok létszáma 4 és akár 20-30 között is váltakozhat, míg köz- és népegészségügyi, kultúrantropológiai vagy néprajzi kutatásoknál a százat is elérheti a kutatásban részt vevők száma. Így nagyjából elmondható, hogy 1 és 100 között szinte minden mintaméret indokolt lehet. Az interjúalanyok kiválasztásakor leggyakrabban a Patton által meghatározott tizenhat, célorientált mintaválasztási technika valamelyikét alkalmazzák (Patton, 1990, 169-186). Lehet gyűjteni például a tipikus, a homogén, a kritikus, a politikailag lényeges, a maximális variációt biztosító, az extrém vagy deviáns, a kézenfekvő, tehát legkényelmesebben elérhető eseteket vagy épp a tizenhat lehetőség bármely kombinációját. A mintaválasztás módját a cél és a lehetőségek együtt határozzák meg. A kutatás etikai feltételei Az etikus kutató számára fontos, hogy ha kutatása közvetlen hasznot nem is hozhat a résztvevő/k/ számára, legalább kárt ne okozzon munkájával. Így azt a kérdést is fel kell tennie, hogy vajon milyen hatással lesznek kérdései a kutatásra vállalkozó személy életére, mit bolygat fel velük, nem sodorhatja-e a résztvevőt akaratlanul is valamilyen kínos vagy veszélyes érzelmi, jogi vagy társadalmi helyzetbe. (Gondoljunk csak pl. egy olyan vizsgálatra, amely értelmi sérült anyák és a gyermekvédelmi hatóságok kapcsolatát boncolgatja!) A nem kívánt bonyodalmak elkerülése érdekében a kutatónak minden, emberileg és jogilag elvárható erőfeszítést meg kell tennie. Többek között tiszteletben kell tartania a résztvevők emberi méltóságát, személyiségi jogait; fontos, hogy biztosítsa a bizalmas adatkezelést és -továbbítást, mindenáron megőrizve anonimitásukat; a tájékoztatást pedig maximális aprólékossággal és tisztességgel, személyre szabottan szükséges elvégeznie. További elvárás, hogy a kutató használjon érthető nyelvet, kerülje a diszkriminatív kifejezéseket és a megalázó sztereotípiákat (Weis - Fine, 2000; Creswell, 2007, 44). Érzékenynek kell lennie a résztvevők kiszolgáltatottságára, az általuk felvállalt kockázatokra s a helyzetben rejlő aszimmetrikus erőmegoszlásra (Hatch, 2002). A kvalitatív kutatás során a kutató soha nem lehet fölényben, éreztetnie kell a résztvevővel, hogy annak szerepe mennyire fontos: amikor valaki a részvételre vállalkozik, saját személyével járul hozzá a kutatás sikeréhez, hiszen a sokszínű világ megismerni vágyott, sokféle valóságából az egyik kizárólag az övé.