A színházi kulturalizáció diszkontinuitása egy urbanizálódó peremközségben A hivatásos színjáték története Erzsébetfalva nagyközségben, majd Pesterzsébet városában (1898-1931)
Abstract
Disszertációm megírásakor arra vállalkoztam, hogy egy olyan színháztörténeti témát járjak körül, mely minden szempontból peremterületnek számít: teljesen feldolgozatlan, feltárása több tudományterületet érint, például új perspektívából láttatja az adott település helytörténeti megközelítéseit, mélyfúrásaival hozzátesz a honi színháztörténet mellékvonalaihoz, továbbá aktívan kapcsolódik a korszak mentalitás- és társadalomtörténeti leírásaihoz. Célom tehát Erzsébetfalva nagyközség, majd Pesterzsébet város színházi kulturalizációjának diszciplináris szempontból, több irányból megközelített feltárása, valamint a honi szórakoztató színházak történetének egy eddig ismeretlen (mégis ismerős), de mindenképpen különleges példájának leírása. A helyi színházi kultúra első 30 évének, illetve az első, fából készült színház 20 éves történetének elemzése, a település színházi kulturalizációjának feltárása olyan parciális perspektívából láttatja és egészíti ki a honi színháztörténet (legtöbbször) értékspecifikus narratíváját, amely már csak tárgyából adódóan sem teszi lehetővé, hogy kövesse annak megszokott elméleti és gyakorlati premisszáit. A nagyközség/város szuburbanitása még a külvárosi színházaknál is rosszabb pozícióba sorolja ezt a színháztörténeti szeletet, mely dokumentáltság és feldolgozottság szempontjából messze alulmarad más hasonló pozícióban lévő településhez képest is. Az erzsébetfalvai/pesterzsébeti színháztörténet tehát hosszabb-rövidebb ideig működő, ismertebb vagy teljesen ismeretlen, de mindenképpen peremhelyzetben levő színházi társulatoknak, kizárólag populáris színházi produkcióinak diszkontinuus eseményhálózata, amely időben, színházi térben és típusban is szerteágazó variánsokat hozott létre.
Ezeknek az egymástól eltérő és az aktuális kontextustól is befolyásolt, igen változatos formákat öltő színházi töredékeknek a tárgyalásakor minden esetben egyetlen kérdésre keressük a választ: miért nem sikerült? A helyi színházi élet diszkontinuitásának miértjei állnak tehát érdeklődésünk középpontjában, hogy milyen szociokulturális összetevők voltak szükségesek az ideiglenes sikerhez és az elkerülhetetlen bukáshoz: a közönség, a városvezetés, a társulat, a repertoár, a sajtó és az aktuális politikai, gazdasági, kulturális helyzet milyen fokú interakciója hozta létre vagy tette lehetetlenné egy-egy színházi vállalkozás megszilárdulását. Milyen színházvezetési stratégiákkal próbálták meg bevenni a már a kortársak szerint is lehetetlen vállalkozásnak tartott erzsébetfalvai/pesterzsébeti színpadokat, melyik miért nem volt sikeres, és miért vállalkozott mégis évről évre új vagy azonos társulat a színházteremtésre.
Ezek az egymásra halmozódó mikro(színház)történetek felvillantják egyrészt a legkülönbözőbb színházi variációk jelenlétét, a hihetetlenül gazdag és mégis egysíkú repertoárok összetételét és a helyi igények szerinti alakulását, az igazgatók rövidebb-hosszabb regnálásának problematikáját, a társulatok fluktuálását és összetételét, a közönség, a sajtó és a városvezetés aktuális hozzáállását. A kutatás legfontosabb területe tehát, hogy mikrotörténetek segítségével a színlapokon, színházi hírekben feltűnő nevekből arcok legyenek, repertoárokból színházi történetek, az ismeretlenségből előkerüljenek a színházi terek, és Pesterzsébet színházi felejtéstörténetének miértjeire az országos színházi tendenciák tükrében válaszokat kapjunk.